Évtizedeken át kínozták a görög tornászokat (is)

Nagy port kavart Görögországban egy, a héten megjelent levél, amelyben számos egykori tornász arról vall, hogy 1985-től kezdve edzőik kegyetlenül bántak velük, s fizikailag, valamint lelkileg is terrorizálták őket. A 22 korábbi sportoló az ország elnökéhez fordult, hogy a bűnösök megkapják méltó büntetésüket, mert persze bőven akadtak olyan erők annak idején, amelyek eltussolták a botrányos ügyeket. Görögország korántsem az első ország az elmúlt hónapokban, ahol hasonló cirkusz robbant ki a tornasportban. Többek között Németországban is több edzőt az a vád ért, hogy nem bánt emberségesen tanítványaival, de ott sem léptek fel a hatóságok a történtekkel szemben. A görögöknél is sok kritika érte a szövetséget, amiért sokáig nem csinált semmit az áldozatok érdekében, de a szervezet márciusban megválasztott új elnöke most

Mbappé volt a király, Neuer bizonytalankodott, a Chelsea simázott – a szerdai BL-mérkőzések értékelése

Tegnap este újabb két negyeddöntős párharc első mérkőzésével folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája. Az egyik összecsapás keretében megismétlődött a tavalyi döntő, amelyben azonban ezúttal nem a Bayern München, hanem a Paris Saint-Germain nyert. Eközben a Chelsea könnyedén verte a Portót, így fél lábbal már az elődöntőben érezheti magát. A Sportudvar összefoglalja a két mérkőzés legfőbb tanulságait. BAYERN MÜNCHEN - PARIS SAINT-GERMAIN POZITÍVUMOK Mbappé Barcelona után Münchenben is csinálta a fesztivált Kylian Mbappé azután, hogy kettő hónappal ezelőtt triplázott a Camp Nou-ban, s azzal eldöntötte a Barcelona elleni nyolcaddöntőt, most az Allianz Arénában is brillírozott a Bayern München ellen. A francia támadó ezúttal is a meccs emberének bizonyult. Már a 3. percben vezetéshez juttatta csapatát, amihez azért kellett az is, hogy Manuel Neuer pont elé