Az olimpiai láng rávilágít Fukusima újjáépítésére

Magyar idő szerint csütörtökre virradó éjszaka starolt el az olimpiai fáklyaváltó Fukusimából, abból a városból, amelyet a tíz évvel ezelőtti földrengés, szökőár és atomkatasztrófa jelentette hármas csapás kis híján teljesen megsemmisített. Ma már javában zajlik az újjáépítés, s ennek keretében választották ki a szervezők a Japán északkeleti részén fekvő várost a rajt helyszínének. Ugyan rengeteg tennivaló akad még, mielőtt legalább részben visszatérhetne az élet a normális kerékvágásba, de az olimpia valószínűleg sok lelki erőt fog nyújtani a környékbelieknek, hogy igenis van remény újrakezdeni.

Csütörtökön éjjel 1:40-kor rajtolt el Fukusimából a tokiói olimpia lángjával teljesítendő váltófutás, amely a következő hónapokban a szigetország minden részét érinteni fogja. A start helye nagyjából húsz kilométerre volt a tíz évvel ezelőtti súlyos földrengés és cunami következtében megrongálódott fukusimai atomerőműtől, amelynek három reaktorában is magfúzió indult be a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földmozgás és az utána következő szökőár hatására. A katasztrófának közel 18 500 halottja és eltűntje van. Többségük a cunamiban lelte halálát vagy veszett el, de az atomerőműben bekövetkezett incidensek sorozata miatt nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés került a légkörbe, emiatt Fukusima prefektúrának az üzemhez közeli területei mindmáig lakhatatlanok, ami miatt emberek tízezreit kellett annak idején kitelepíteni a térségből.

Tíz évvel később az újjáépítésnek messze sincs vége, de az olimpiai fáklyaváltó résztvevői hisznek abban, hogy ez az esemény és maga az olimpia is meg fogja mutatni a világnak, mekkora fejlődést sikerült elérni a borzalmas tragédia óta Fukusimában, meg egyáltalán a földrengés és a cunami által sújtott összes területen. “Távolról nézve úgy tűnhet, hogy megállt az idő Fukusimában, de úgy gondolom, hogy az emberek álláspontja megváltozik, amikor meglátják az útvonal mentén összesereglett nézőkben és a futókban látható szenvedélyt” – jelentette ki Nodzsiri Hanae, egy helyi tv-csatorna műsorvezetője, a váltófutás egyik részvevője. Bár Fukusimában az egészségügyi kockázatokra hivatkozva nem engedtek be nézőket az olimpiai lángot elindító ünnepségre, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy a közel tízezer futó részvételével zajló esemény útvonala során rengetegen fognak összegyűlni, hiszen a japánok számára óriási élmény, hogy több, mint fél évszázad után ismét hazájukban kerül sor a világ legnagyobb sporteseményére.

Nisimoto Jumiko, a futás egy másik részvevője azon civil kezdeményezéséről vált ismertté, hogy húszezer cseresznyefát ültessenek Fukusima prefektúrában. Elmondása szerint jó úton halad a projekt, s ennek is nagy szerepe van abban, hogy a helyiek egyre bizakodóbbak a jövővel kapcsolatban. “Az emberek rengeteg szenvedést éltek át az elmúlt évtized alatt, de mára sikerült eljutniuk oda, hogy ismét tudnak pozitívan gondolkodni az életről és a jövőről. Azt gondolom, az olimpia sikeres megrendezése csak tovább fogja erősíteni ezt a tendenciát” – mondta Nisimoto.

A szervezők és a japán hatóságok azt szeretnék, hogy ez az olimpia az “Újjáépítés Játéka” lenne, hiszen már attól a pillanattól fogva, hogy Tokió megkapta a játékok rendezési jogát, egyből az volt az egyik fő célkitűzés, hogy a hármas csapás által rombadöntött régióknak kiemelt szerepet nyújtsanak az esemény lebonyolításában. Ennek ellenére Fukusima prefektúra területének összesen 2%-a továbbra is lakhatatlannak számít a magas sugárzás miatt, ezeken a helyeken mindmáig az emberi élet alapvető feltételeinek megteremtésén fáradoznak. “A váltó elhalad azon helyek mellett, ahová az emberek nem térhetnek vissza, s ezt a fájdalmas tényt nem tudjuk, s nem is akarjuk elfedni. Ez a valóság, ezt el kell fogadni” – hangoztatta Nodzsiri Hanae, aki ugyanakkor hozzátette: egyre többször látni mosolyt az emberek arcán, s érződik, hogy a lakosság igyekszik előretekinteni ahelyett, hogy a múlton rágódna, s a fáklyaváltó egyik célja, hogy ezt a világ is lássa.

William McMichael, a Fukusima Egyetem tanára, aki 2007 óta él a térségben, szintén arra törekszik, hogy az általa örökbefogadott régió felfogása megváltozzon, mert csak így lehet továbblépni. McMichael a katasztrófa óta számos külföldi diákot elhozott Fukusimába, hogy saját szemükkel győződjenek meg arról: az élet bizony nem állt meg, s egy ilyen hatalmas csapás után is létezik jövő. “Óriási szakadék volt a között, ahogyan a világban Fukusimáról meséltek, s ami itt valójában történt – jelentette ki a kanadai oktató, utalva az egyes külföldi médiumokban annak idején leírt hatalmas “nukleáris pusztaságra”.

McMichael ma futott az olimpiai lánggal. Néhány nappal ezelőtti nyilatkozatában azt mondta, szeretné, ha a fukusimaiak látnák: a világ ma is gondol rájuk és csodálattal figyeli, hogy a súlyos megpróbáltatások dacára a térség mennyire aktívan kiveszi részét az olimpia megrendezéséből. Fukusima ugyanis nem csak a fáklyaváltó rajtjának helyszíne volt, mivel a játékokon a baseball- és softball-tornákat ebben a térségben fogják rendezni, vagyis a világ figyelme nyáron is rajta lesz Fukusimán.

“Fukusima tíz év után fölébredt” – állapította meg Nodzsiri Hanae, aki reméli, hogy ez a pozitív hozzáállás a világ minden táján fény lesz az alagút végén, s elősegítheti a fönnálló problémák rendezését. Mi is bízunk benne, hogy ez tényleg így lesz, s egyszer, de minél előbb visszatér az élet Fukusimába.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply