Legalább hat holland dartsjátékost környékeztek meg tavaly a fogadási maffia részéről annak céljából, hogy fogadjanak saját mérkőzésükre – közölte a NOS holland közszolgálati médiatársaság kedden. Az újságíróknak eddig három játékos nevét sikerült kideríteniük, akik mindnyájan a profik szervezetében, a PDC-ben dobálják a nyilakat. Tavaly már volt egy súlyos fogadási botrány a sportágban, aminek keretében két játékos – köztük egy holland – több évre szóló eltiltást kapott. A dartsban nagyon komolyan küzdenek a mérkőzések manipulálása ellen, hiszen a sportágban rengeteg pénz mozog, s a fogadóirodák is hatalmas üzletet csinálnak a dartstornákból. A háromszoros világbajnok Michael van Gerwen is megszólalt a témában, s egyáltalán nincs meglepve a hírek miatt, szerinte ugyanis már évek óta történnek fogadási csalások a sportágban.
Megdöbbentő hírt tett közzé kedden honlapján a NOS holland közszolgálati média, amelyben azt közölte, hogy legalább hat holland dartsjátékost akartak rávenni arra 2020-ban, hogy fogadjanak saját mérkőzésükre. A módszer klasszikusnak mondható: a sportfogadásokra “szakosodott” maffiózók egy fogadási cég nevében megkörnyékeztek a világranglista hátsó régióiban elhelyezkedő játékosokat, s pénzt kínáltak nekik cserébe azért, hogy fogadjanak saját mérkőzésükre, amelyen aztán olyan eredmény születik, amiben megállapodtak a felek, s ezért további komoly összeg üti a markukat.
A NOS eddig három dartsos nevét tudta kideríteni, akik mindhárman a PDC-ben, azaz a profik szervezetében pallérozódnak, ahol pedig a kisebb tornákon is igen jó pénzeket lehet keresni. Az érintettek között van Niels Zonneveld, akit valaki megkörnyékezett az egyik fogadóiroda képviseletében, amely szponzorálni akarta őt. Csak később derült ki, hogy ennek a támogatásnak az a feltétele, hogy a játékos fogadjon egyik mérkőzésére, s aztán veszítse el azt.
“Azzal kezdte a fogadóiroda képviselője, hogy szponzorálni akarnak engem. Ez számomra furcsa volt, ezért további információkat kértem” – mondta Zonneveld a NOS-nak a szóban forgó céggel folytatott viszonyáról. Rajta kívül még Maik Kuivenhoven és Wesley Harms ismerték el a holland közmédiának, hogy őket is megkeresték hasonló szándékkal, de nemet mondtak a csalásban való részvételre. Annyit tudni még biztosan, hogy az ügyészség eljárást indított, de gyanúsított egyelőre nincsen.
Az alapján derült ki, hogy hat játékos érintett, hogy a DRA, a darts szabályainak betartatásáért felelős szervezet, amely a játékosok fegyelmi ügyeiben is eljár, a közelmúltban tíz jelzést kapott fogadási csalás kísérlete miatt, ebből hatot Hollandiából. Minden bizonnyal azért ennyire magas a sportágban szuperhatalomnak számító németalföldi országból érkezett bejelentések száma, mert ott mindmáig tiltott az online szerencsejáték. Nigel Mawer, a DRA elnöke a NOS-nak adott nyilatkozatában nem rejtette véka alá rossz érzéseit a közeljövővel kapcsolatban: “Úgy gondolom, ez csak a jéghegy csúcsa, mivel sok olyan játékos lehet, aki – bár kötelessége lett volna – nem jelezte a hatóságok felé, hogy fogadási csalásra akarták rávenni, vagyis a jövőben még sok hasonló ügyre derülhet fény. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy eltiltjuk a renitens játékosokat. A fogadási maffia ellen nem tehetünk semmit”.
Nem ez az első hasonló cirkusz
Az ügyben megszólalt kedden a Holland Darts Szövetség (NDB) is, amelyet sokkoltak a profi játékosok fogadási maffiózók általi megkeresésével kapcsolatos hírek.
“Amit látunk és hallunk, az természetesen rendkívül komoly – hangoztatta Paul Engelbertink, az NDB igazgatója. – Aggódunk emiatt, mert a dartsosok biztonsága és a sport tisztasága a legfontosabb prioritás. A mérkőzéseket sosem szabad a fogadási piacon eldönteni vagy befolyásolni, a csatát a dartstáblákon kell megvívni”.
“A megelőzés és a mérkőzésekre érkezett fogadásokkal kapcsolatos információk döntő fontosságúak, ezért az NDB évek óta aktívan foglalkozik ezekkel az adatokkal, s rendszeresen információkkal látja el a játékosokat a témával kapcsolatban. Ez a versenyeken megtalálható információs anyagokkal, prevenciós filmekkel, de szakmai előadásokkal, tanfolyamokkal is megtörténik, amelyeket valamennyi játékos számára elérhetővé teszünk”.
Az igazgató hozzátette, nem csak azért fontos, hogy az érintett játékosok haladéktalanul jelentsék a fogadási csalásra való buzdítást, mert ez jogi kötelességük, hanem azért is, mert máskülönben egész karrierjüket tönkretehetik. Erre jó példa két játékos esete, akiket tavaly ősszel súlyos büntetésekkel sújtottak, mert kiderült róluk, hogy fogadtak egy tavaszi online tornán lejátszott mérkőzésükre. A holland Wessel Nijman ötéves eltiltást kapott, de mivel vállalta, hogy résztvesz a DRA leszoktatási programjában, ezért szankciójának csak a felét kell letöltenie, vagyis 2023 februárjában visszatérhet. Nijman olcsón megúszta, mert a másik érintett dartsost, az északír Kyle McKinstryt (a tavalyi UK Open nyolcaddöntősét) nyolc évre meszelték el, s az ő esetében semmilyen könnyítést nem engedélyeztek, vagyis legközelebb 2028 végén indulhat versenyen, már ha akkor még akar dartsozni, bár annak idején fogadkozott, hogy vissza fog térni.
Bár sem Nijman, sem McKinstry nem volt tagja a PDC-nek, de a profi szervezethez tartozó játékosoknak is oktatáson kell átesniük, hogy tisztában legyenek a fogadási csalások jelentette veszélyekkel. Mivel a legnagyobb tornák mérkőzéseire ma már bárhol lehet fogadni, ezért az ezeken szereplő dartsosok ki vannak téve a befolyásolás veszélyének. Engelbertink hangsúlyozta, hogy elsősorban a világranglista hátsó traktusaiban található játékosok állnak a csalók célkeresztjében, hiszen ők kevesebb pénzt tudnak összedobálni, ezáltal nem biztos, hogy a dartsból meg tudnak élni, így könnyebben rávehetők a csalásra egy kis keresetkiegészítésért cserébe.
Az NDB egyébként fokozni kívánja a fogadási visszaélések elleni föllépését, mivel a tervek szerint Hollandiában hamarosan megnyitják a szerencsejáték-piacot a magántulajdonban lévő cégek előtt, ezáltal jelentősen bővülni fog a sportfogadási piac. Ez természetesen a maffiózók számára is sok pénzzel kecsegtető lehetőségnek bizonyulhat. A holland szövetség igazgatója leszögezte: mivel a fogadási csalásokra a szervezett bűnözés keretében kerül sor, ezért természetesen szervezett fellépésre van szükség ez ellen, amiben a Holland Olimpiai Bizottságnak, a kormánynak, a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak is kulcsszerepe van. Ez az együttműködés ma már létezik, ezért van rá remény, hogy rövidesen eltűnnek a csalók a sportból, hiszen semmi helyük sincs ott.
Van Gerwen nincs meglepve
Az AD holland hírportál megkereste a fogadási botránnyal kapcsolatban a háromszoros profi világbajnok Michael van Gerwent, aki egyáltalán nincs meglepve a legújabb híreken.
“Természetesen nem vagyok meglepve. Évekkel ezelőtt is történt hasonló eset. Egy sok pénzt magában foglaló sportágban nagy esély van arra, hogy a hatóságoknak ilyesmivel kell foglalkozniuk. Ugyanez zajlik a labdarúgásban és a teniszben is” – mondta van Gerwen.
A korábban hét éven át világelső holland, aki karrierje során már több millió fontnyi pénznyereményt keresett rengeteg tornagyőzelmével, leszögezte, őt ne keressék a fogadási maffiától.
“Életemben soha nem kerestek meg. Ennek amúgy sincs értelme sem számomra, sem más éljátékosok számára. Már nagyon sok pénzt kerestünk és fogunk is még keresni. Ha 10, 20, vagy 50 ezer eurót ajánlanának fel nekem, az rengeteg pénz lenne, de ezért persze nem fogok hülyeséget csinálni”.
Van Gerwen is úgy látja, hogy elsősorban az alacsonyan rangsorolt játékosokat érinti a probléma: “Őket lehet igazán megközelíteni. Ha az ember nincs jó anyagi helyzetben, s pénzre van szüksége, olykor őrültségeket is képes elkövetni érte. Ez nem jó, de nagyon nehéz megállítani ezt a folyamatot”.
A PDC néhány évvel ezelőtt új szerződést kötött a játékosokkal, amelyben mindent szigorúan lefektettek, a szerencsejátékokat is beleértve. Van Gerwen szerint világosan meg lett fogalmazva, hogy a játékosok nem fogadhatnak a mérkőzésekre. “A dartsban az elmúlt években sok mindent professzionalizáltak” – tette hozzá Michael van Gerwen.
Szigorú föllépés ide vagy oda, úgy látszik, még sokat kell tennie a dartsnak azért, hogy a jövőben ne legyen a fogadási maffiózók egyik kedvenc vadászterülete.
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!
A kiemelt kép forrása: dartsnews.com