Fogadási botrány tört ki a holland dartsban

Legalább hat holland dartsjátékost környékeztek meg tavaly a fogadási maffia részéről annak céljából, hogy fogadjanak saját mérkőzésükre - közölte a NOS holland közszolgálati médiatársaság kedden. Az újságíróknak eddig három játékos nevét sikerült kideríteniük, akik mindnyájan a profik szervezetében, a PDC-ben dobálják a nyilakat. Tavaly már volt egy súlyos fogadási botrány a sportágban, aminek keretében két játékos - köztük egy holland - több évre szóló eltiltást kapott. A dartsban nagyon komolyan küzdenek a mérkőzések manipulálása ellen, hiszen a sportágban rengeteg pénz mozog, s a fogadóirodák is hatalmas üzletet csinálnak a dartstornákból. A háromszoros világbajnok Michael van Gerwen is megszólalt a témában, s egyáltalán nincs meglepve a hírek miatt, szerinte ugyanis már évek óta történnek fogadási csalások a sportágban. Megdöbbentő hírt tett közzé

F1: Cunoda, a kis japán

Cunoda Juki 2014 után első japán pilótaként indulhat a Forma-1-ben. Az Alpha Tauri tehetsége a teszteken nagyot villantott, így sokan kíváncsian várják, mire lesz képes versenykörülmények között. A 20 éves versenyző igen hamar eljutott a csúcskategóriába, miután káprázatos utat járt be a kisebb bajnokságokban. Vajon ez most kifizetődik számára? Ő lesz az első? - tehetik föl a kérdést Japánban, hiszen az ország mind a mai napig vár első Forma-1-es futamgyőzelmére, holott a közelmúltban akadtak olyan szigetországi pilóták a mezőnyben, akiknek lehetett volna esélyük erre, aztán mégsem jött össze a dolog. Most Cunoda Juki próbálkozhat, aki a Honda hathatós támogatásával került az Alpha Tauri csapatához, kiszorítva onnan Danyiil Kvjatot. Cunodával szemben hatalmasak az elvárások a gyártó, a csapat és a japán szurkolók