Újabb kettő nyolcaddöntős párharc visszavágójával folytatódott szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája. Miközben a Liverpool és a Lipcse ismét a Puskás-stadionban csapott össze, addig a nemzetközi közvélemény tekintete Párizs felé fordult annak ellenére is, hogy a PSG háromgólos előnyből várhatta a Barcelona elleni második felvonást. A francia együttes szenvedett a mérkőzésen, de végül nem került veszélybe továbbjutása, a gyengélkedő Liverpool pedig kapott gól nélkül ejtette ki a lipcseieket.
PSG – BARCELONA
POZITÍVUMOK
A PSG megköszönheti Navasnak
Ha van olyan játékos, akit ki lehet emelni a Paris Saint-Germainből, akkor az a kapus, Keylor Navas, aki újfent bebizonyította, hogy kivételes képességekkel rendelkezik. Kis túlzással neki köszönheti csapata, hogy nem került veszélybe az első mérkőzés után biztosra vett továbbjutás, hiszen amúgy a Barcelona több ziccert is kihagyott – ezek jelentős része a Costa Rica-i kapusban halt el. A franciák számára igazán komplikált első félidőben 45 perc alatt legalább nyolc bravúros védést mutatott be Navas, neki volt köszönhető, hogy Dest közeli lövése a kapufán csattant, majd pedig nem sokkal a szünet előtt kivédte Messi tizenegyesét. Alighanem ez volt a mérkőzés neuralgikus pontja, mert ha gól születik a büntetőből, akkor könnyen lehet, hogy egy egészen másképp alakuló második félidőt láttunk volna. A második félidőben azonban már kevésbé tudott veszélyeztetni a katalán csapat, igaz, Busquets fejesénél azért még résen kellett lennie Navasnak. Nem kérdés, hogy ő volt a meccs embere.
Marquinhos teljesítette a feladatait
A párizsiak csapatkapitánya megmutatta, hogy nem véletlenül az övé a karszalag. Egy olyan csapatban, amely már-már fuldokolt a pályán, a brazil mindig ott volt, ahol és amikor lennie kellett, hogy belenyúlhasson a barcelonai passzokba, illetve az ellenfél középpályájának megindulási kísérleteibe. Agresszíven védekezett, sok olyan párharcot megnyert, amely lényegében meccsben tartotta a párizsiakat.
Messi mindent megpróbált
Az odavágón nagy csalódást okozott Lionel Messi ezúttal elhatározta, hogy megfordítja a párharc állását a Parc des Princes-ben. A kezdetektől fogva hajtósan focizó argentin gyorsan megfoghatatlannak bizonyult, s kellőképpen a földön maradt, hogy vezethesse csapata játékát. A technikai részletekben mindig precíz volt, emellett többször próbált szerencsét, aminek eredménye volt az a remek gól, amit szerzett. Árnyalja ugyanakkor a képet vele kapcsolatban a kihagyott büntető.
NEGATÍVUMOK
Eluralkodtak a démonok a párizsiakon
Lényegében újfent bekövetkezett az, ami az elmúlt években nagyon sok BL-nyolcaddöntőben jelentkezett a PSG-nél: ez pedig az, hogy a simán megnyert első meccs után a visszavágón gyatrán szerepelt az együttes. A visszavágó mentális megközelítése továbbra is egy jelentős probléma maradt a csapatnál, amely a kezdő sípszótól fogva nagyon alacsonyra helyezte fordulatszámát. A francia együttes játékosai szenvedtek és apatikusnak tűntek, amikor a Barcelona beszorításáról, megtámadásáról volt szó, ráadásul egyszer sem sikerült fenyegetniük az ellenfél védelmi vonalait, amiben nagy szerepe volt a sok labdavesztésnek. Szó mi szó, mindez aggasztó képet fest a csapatról a folytatásra nézve. Úgy tűnik, mentálisan omladozik a PSG, holott a BL mellett még a francia bajnokságban is kemény csaták várnak a gárdára.
Az enervált párizsi középpálya
Miközben a Camp Nou-ban a középpálya volt a PSG erőssége, addig hazai pályán éppen ez a csapatrész fuccsolt be. A három héttel ezelőtt brillírozott Marco Verratti erős árnyéka volt önmagának a sok labdavesztéssel és kevés pozitív momentummal. A mögötte játszott Idrissa Gueye sok technikai hibát követett el, míg Leandro Paredes mozgékonyságának hiánya káros volt. Danilo beállása a második félidőben javította a középpálya fizikai állapotát, de ettől függetlenül Mauricio Pocchettinónak el kell gondolkodnia azon, hogyan rázza föl ezt a csapatrészt, mert ennél csak keményebb mérkőzések várnak a csapatra.
A PSG védőinek nehézségei
A párizsi hátvédek sem fogtak ki nagy estét. Layvin Kurzawa sokat szenvedett Messi és Dest miatt. Ezen olyannyira fölhúzta magát, hogy összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, szabálytalanságáért pedig piros lapot is nyugodtan kaphatott volna. A szünetben át kellett adnia helyét Abdou Diallónak, aki sokkal jobban játszott nála. Ami Alessandro Florenzit illeti, sok területet hagyott Dembélének, aki nagy örömmel ki is használta az így keletkezett lehetőséget. A sérüléséből visszatért olasz egyelőre még kicsit gyengélkedik.
1:1 lett a mérkőzés vége, így a PSG 5:2-es összesítéssel jutott be a negyeddöntőbe.
LIVERPOOL – LIPCSE
POZITÍVUMOK
A Liverpool teljesítette kötelességét
A 2019-es győztes angol együttes úgy térhetett vissza a Puskás Ferenc Stadionba, hogy kettő gól a fórja a Lipcsével szemben. Az azóta eltelt három hétben azonban pofonok egész sorát szenvedte el az angol bajnoki címvédő, hiszen a bajnokságban váratlan vereségek egész sorát szenvedte el a gárda. A Manchester City elleni kudarcban elsősorban a nagy különbség volt döbbenetes, a legutóbbi fordulóban azonban a kiesőjelölt Fulham is győzni tudott az Anfielden, ami már azoknál is kicsapta a biztosítékot, akik eddig a téli sérüléshullámnak tudták be a Vörösök gyengélkedését. A Liverpool jelenleg a 8. helyen áll a Premier League-ben, a 4. Chelsea-vel szembeni hátránya hét pont, s még a biztos nemzetközi indulást jelentő 5. pozíciótól is öt egységre van a gárda. Vagyis arra, hogy a PL-ből harcolja ki a jövő évi BL-indulást, igen kicsi a sansz. Ez alapján Szalahéknak kutya kötelességükké vált a Bajnokok Ligája újbóli megnyerése, ha nem akarnak az Európa Ligában sínylődni ősszel. Az angol együttes pedig ehhez mérten focizott a Lipcse ellen tegnap is, s egyiptomi sztárjának, valamint Sadio Manénak a második félidő közepén szerzett góljaival be is biztosította negyeddöntős helyét, amellyel máris jobban szerepel, mint tavaly, amikor a legjobb 16 között hazai pályán tudott kiesni az Atlético Madriddal szemben. A tegnapi visszavágó lényegében másolata volt az első meccsnek, s nem csak azért, mert ismét a Puskásban csaptak össze a felek, hanem a játék képe miatt is. Maga a foci, a támadójáték, a presszing és a lipcsei védelem kihagyásai kísértetiesen hasonlítottak a három héttel korábban látottakra, miközben a mérkőzés élvezetes és bizonyos szinten izgalmas is volt.
Gulácsi nagy estéje
Amennyiben nincs Allison és főleg Gulácsi, akkor kettő helyett akár öt gólt is láthattunk volna a mérkőzésen, hiszen ennyi komoly ziccert puskázott el a két csapat. A Lipcse akár bele is szaladhatott volna a késbe, ha magyar kapusa nem fog ki jó estét. Persze azt sem szabad elhallgatni, hogy az angol és a német együttes támadói is kissé esetlenek voltak tegnap este.
NEGATÍVUMOK
Ez a meccs időpocsékolás volt a Liverpool számára
A látottak alapján azt hiszem, nem túlzás azt kijelenteni, hogy a Liverpool számára ez a mérkőzés púp volt a háton. Az első meccs után ugyan voltak olyan hangok (főleg az elmúlt 1-2 napban), hogy a Lipcse jobb formában van riválisánál, és emiatt még simán megfordíthatja a párharcot, azonban a Liverpool sosem arról volt híres, hogy kettőgólos előnyt csak úgy elherdáljon. A Lipcse végülis nem bizonyult kellően erősnek ahhoz, hogy ledolgozza hátrányát, amely végül még meg is duplázódott, azonban a liverpooliakon különösen az első félidőben látszott az, hogy számukra ennek a meccsnek amolyan kötelező jellege volt, de egyébként nem vágytak rá. A sok probléma közepette érthető is ez a hozzáállás, amelyet Jürgen Klopp meccs előtti nyilatkozata is jól példázott, amelyben azt mondta, hogy csapatának mentális és fizikai állapota miatt sem repes az örömtől, hogy ismét Budapestre kellett utazniuk ahelyett, hogy otthon csaphattak volna össze a Lipcsével. Azért gyanítom, hogy a németek által fölkínált kompenzációs díj némileg javítani fog a hangulaton a Mersey partján…
A Lipcse még nem nőtt föl az európai elithez
Amíg a Liverpool továbbjutása azt eredményezte, hogy idei BL-eredménye máris jobb a tavalyinál, addig a Lipcsénél éppen ennek fordítottja igaz, hiszen a Tottenhamet simán kiverték a nyolcaddöntőben, s meg sem álltak a legjobb négyig. Persze az árnyalja a képet, hogy sajátos körülmények és lebonyolítás mellett zajlottak le a legjobb nyolc csapat küzdelmei 2020-ban, éppen ezért az italgyártósok mostani kizúgása talán nagyobb fokmérője a lipcsei együttes tényleges európai pozíciójának. A csapat évek óta ostromolja a kontinens elitjét, de normál körülmények közepette egyelőre nem tud igazán erős eredményt fölmutatni. A keret arra predesztinálja a fehér-pirosakat, hogy bárkivel föl tudják venni a versenyt Európában, de hogy ennek ideje mikor jön el, azt nem lehet tudni. Talán jövőre…
A Liverpool tehát “oda-vissza” 2:0-ára verte a Lipcsét, vagyis 4:0-ás összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé. A jövő héten sor kerül a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágójára is. Előbb kedden a Puskás-stadionban a Manchester City a Borussia Mönchengladbachhal csap össze, a Real Madrid pedig az Atalantát fogadja, majd szerdán a címvédő Bayern München a Laziót, a Chelsea pedig az Atlético Madridot látja vendégül. A Sportudvar természetesen ezekről a mérkőzésekről is értékeléssel jelentkezik majd szerda és csütörtök reggel, úgyhogy érdemes továbbra is követni az oldalt!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!
A kiemelt kép forrása: skysports.com