A Masina tíz év után ismét megnyerte a darts FA-kupáját

Oláh Gergely
0

VIDEÓKKAL – A szokásoknak megfelelően március első hétvégéjén került sor a profi darts legnagyobb mezőnyt fölvonultató tornájára, a UK Openre, amely szerencsére idén sem szűkölködött kilencnyilasokban, nagy izgalmakban és magas színvonalú mérkőzésekben, s természetesen meglepetésekben sem. Már önmagában a végső győztes kiléte meglepő lehet, bár James Wade tornagyőzelme szerintem sosem meglepetés. Az viszont, hogy Luke Humphriest verte a döntőben, az már meglepő, mert a fiatal angoltól előzetesen nem sokan vártak döntős szereplést. A nagy favoritok közül Price és van Gerwen is az elődöntőig jutott, Wright viszont leszerepelt. A nagy visszatérő, Raymond van Barneveld sem kápráztatta el rajongóit, igaz, az ő útját egy nagy meglepetésember állta el.

Összesen 151 játékos gyűlt össze a világ minden tájából, hogy résztvegyen a profi darts legnagyobb mezőnyt fölvonultató tornáján, a UK Openen. Eredetileg 160-as lett volna a főtábla, azonban többen már jóval a verseny előtt jelezték, hogy távolmaradnak a sportág FA-kupájának is nevezett eseménytől (a becézés hátteréről később), ketten a március 1-jén tartott sorsolás után jelezték, hogy családi okokból nem mennek el, míg egy játékos, Justin Pipe egy nappal a pénteki kezdés előtt jelezte, hogy betegség miatt ugyancsak nem tud szerepelni a tornán.

A 151-es mezőny úgy állt össze, hogy a profi szervezettel, a PDC-vel szerződéses viszonyban álló, azaz versenykártyával rendelkező játékosok mellett lehetőséghez jutottak a PDC amatőrök és 16-23 év közöttiek számára kiírt sorozataiban tavaly kiemelkedő teljesítményt nyújtott dartsosok, illetve a februárban rendezett ún. Q-School-versenyeken (ezeken lehet versenykártyát szerezni) jól szereplő, de a kártyaszerzésről lecsúszott nyíldobálók is. Sajnos magyar tagja nem volt ennek a nagy mezőnynek, hiszen ahogy a Sportudvar Podcast darts-cal foglalkozó adásában is elhangzott, a februári selejtezőn egyik honfitársunk sem járt sikerrel, így nem került be a profik közé, s egyéb jogon sem tudta kivívni a UK Openen való indulás lehetőségét.

Ennek ellenére a darts hazai szerelmesei nagy izgalommal várták a tornát, hiszen a UK Open rendszeresen sok váratlan fordulatot tartogat, amelyek alapjaiban befolyásolják a verseny végkimenetelét. Ezen fordulatok között említhetjük azt az okot is, ami miatt a darts FA-kupájának nevezik ezt a tornát. A UK Opennek ugyanis az a különlegessége, hogy nem ágrajz alapján bonyolítják le a versenyt, hanem fordulónként sorsolást tartanak, ahol bárki kaphat bárkit, azaz annak is meg van az esélye, hogy a világ két legjobbja már a legjobb 64 között egymással kerül szembe, de annak is, hogy egy-egy amatőr ellenfelet kapnak, mint ahogy az amatőrök is kaphatják egymást. Nagyon sok meglepetés történt már a torna 18 éves múltja alatt, amikor amatőr státuszú dartsosok a világelithez tartozó profikat búcsúztattak. A legismertebb példa talán a 2017-es torna, amikor Paul Hogan 10-9-re legyőzte Gary Andersont, majd további nagy neveket is kiejtett a tornáról.

Idén ekkora meglepetésnek nem lehettünk szemtanúi, de akadtak érdekes eredmények bőven. A mezőny egyetlen női indulója, Lisa Ashton 100.3-as átlaggal győzte le a 2. fordulóban Aaron Beeney-t 6-2-re, ezzel ő lett az első hölgy, aki 100 fölötti meccsátlagot tudott elérni televízió által közvetített mérkőzésen. Ashton aztán a harmadik körben már nem volt ennyire erős, s kikapott Darius Labanauskastól.

A péntek délutáni programban a legnagyobb figyelem azonban egyértelműen a Raymond van Barneveld – Alan Soutar mérkőzést övezte, hiszen a sportág ötszörös világbajnoka 2019-es visszavonulásából visszatérve ismét a profik között dobálja a nyilakat. Barney remekül tért vissza a PDC-be, ugyanis február végén rögtön nyert egy kisebb tornát, s emiatt még nagyobb lett az érdeklődés a teljesítményével kapcsolatban. Ennek az is oka volt, hogy Alan Soutar – aki szintén most szerzett versenykártyát, igaz, életében először – valósággal berobbant a profik közé. Neki ugyan a február végén rendezett tornák közül egyiket sem sikerült megnyernie, de a négy napos sorozat alatt olyan nevek estek áldozatául, mint Peter Wright, Nathan Aspinall vagy Adrian Lewis. Barney-val is játszott, de tőle kikapott, azonban most egyből alkalma nyílt visszavágni a hollandnak. Ezzel az alkalommal pedig – sokak, köztük az én bánatomra is – élni tudott, ugyanis a legjobb 128 között 6-4 arányban legyőzte van Barneveldet, aki így pénznyeremény és ranglistapont nélkül zárta a UK Opent, ugyanis az első kettő fordulóban kiesők nem kaptak semmit.

Először a 3. fordulótól, vagyis a legjobb 96-tól kezdve játszottak pénzekért a dartsosok, s már ebben a fázisban is több meglepetés született. Kiesett többek között a veteránnak számító, de napjainkban is a legjobbak közé tartozó Steve Beaton, a tavaly elődöntőt játszott Jelle Klaasen, az ausztrál kiválóság Damon Heta, valamint a bármikor bárkire veszélyes Derk Telnekes. Utóbbi útját az a Sebastian Bialecki állta, aki már rögtön az első eldobott nyilával történelmet írt. A fiatal lengyel lett ugyanis a dartstörténelem első játékosa, aki úgy vehetett részt a UK Openen, hogy annak első, 2003 kora nyarán rendezett kiírását követően született, ugyanis 2003 decemberében jött a világra. Ha már történelmet írtam, akkor gyorsan dobok egy kilencnyilast – gondolhatta magában Bialecki, aki első mérkőzésén valóban elért egy tökéletes leget Jim McEwan ellen. Sajnos nem bekamerázott táblán született ez a nem mindennapi teljesítmény, így lemaradt róla a világ, mint ahogy az idei UK Open másik kilencnyilasáról is, amelyben Bialeckinek szintén volt szerepe, igaz, ezúttal nézője volt annak, ahogy a második körben Jitse van der Wal ellene dob egy hibátlan leget. A lengyel végül azt a meccset is megnyerte, s csak a legjobb 64 között vérzett el, ahol Mensur Suljovic verte 10-6-ra. Ennek ellenére rengeteg szurkolót szerzett magának pénteken pár óra leforgása alatt, s bízom benne, hogy fogunk még róla hallani a jövőben.

Pénteken este került sor a 4. fordulóra, ahol már a legjobb 64 játékos feszült egymásnak. Ebben a körben kapcsolódtak be a küzdelmekbe a világranglistán az első 32 helyet elfoglaló játékosok, vagyis a világbajnok és világelső Gerwyn Price, a korábban hét éven keresztül ranglistavezető Michael van Gerwen, valamint olyan korábbi világbajnokok és UK Open-győztesek, mint Peter Wright és Gary Anderson. S ha már a két skót klasszis szóba került, a 4. forduló két legnagyobb búcsúzójának alighanem őket tekinthetjük annak ellenére is, hogy mind a ketten igen kemény ellenfelet kaptak a sorsolás szeszélyéből fakadóan. Wright az évek óta top 10-es Dave Chisnallal került szembe, s az egész mérkőzésen halovány játékot nyújtott. Az ezúttal is különleges külsővel megjelenő 2020-as világbajnok nemrég újrakezdte nyílcserélgetős őrületét, amivel pedig világbajnoki győzelmét követően fölhagyott. Most is egy új készlettel játszott, s lehet, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy végül simán, 10-5-re kikapott Chisnalltól, aki 100-as átlagot tudott elérni, miközben Wright “csak” 94-est.

Anderson azzal a Dirk van Duijvenbodéval csapott össze, aki tavaly teljesen váratlanul berobbant a legjobbak közé azzal, hogy a UK Opennél nem kevésbé rangos World Grand Prix-n döntőt játszott. A “civilben” egy padlizsántermelő üzemben dolgozó holland az idei világbajnokságon Gary Anderson ellen búcsúzott, így fűthette a visszavágási vágy. Sokáig úgy nézett ki, hogy Anderson kézben tartja a mérkőzést, hiszen javarészt ő vezetett, azonban a meccs utolsó szakaszában van Duijvenbode átvette az irányítást, s végül döntő legben, azaz 10-9 arányban legyőzte a kétszeres világbajnokot.

A két skót sztárhoz hasonlóan sok más éljátékos is elvérzett a legjobb 64 között. Búcsúzni kényszerült a 2019-es győztes Nathan Aspinall, akit az egész hétvégén ihletetten játszó Krzysztof Ratajski győzött le 10-5-re. Kiesett Stephen Bunting is, akinek Alan Soutar állta az útját. Búcsúzott a Premier League-címvédő Glen Durrant is, aki sajnos továbbra sem tudta visszanyerni tavaly őszi megbetegedése előtti formáját, s 90 pont alatti átlaggal esett ki Danny Nopperttel szemben. Lassan már nem mondható meglepőnek, ha Adrian Lewis nyeretlenül zár egy nagy tornát. A 2011-es és 2012-es világbajnok, aki 2014-ben a UK Opent is megnyerte, a feltörekvő csoporthoz tartozó Ryan Searle-től kapott ki 10-7-re. Lewis évek óta keresi régi önmagát, de most már komolyan tartok tőle, hogy sosem fogja megtalálni. Azon sem volnék meglepve, ha egy újabb pocsékul sikeredett évet követően bejelentené a visszavonulását…

Ettől aligha kell tartani Ian White esetében még annak ellenére sem, hogy ő is ideje korán búcsúzott. A világranglistán évek óta a top 16-ban tanyázó, de a nagy tornákon szinte mindig leszereplő angol ezúttal Ricky Evans ellen szenvedett 10-7 arányú vereséget, így neki is meg kellett elégednie a legjobb 64 közötti búcsúért járó 2000 fonttal. Hasonlóképp járt a tavaly World Matchplayt nyert Dimitri van den Bergh is, akiről azonban tudni kell, hogy februárban térdműtéten esett át, így érthető, ha formája még nem az igazi. A belga egyébként Luke Woodhouse-tól szenvedett 10-5-ös vereséget.

Ami a két topfavoritot: Price-t és van Gerwent illeti, nos, egyikőjük péntek esti játékát sem illethetjük magasztos jelzőkkel, hiszen mindketten erősen közepes játékkal győzték le ellenfelüket. Price a profik közé idén visszatért Peter Hudsont 10-5-re verte, s ugyan végig kezében tartotta a mérkőzést, de nem kápráztatta el szurkolóit 100+-os átlaggal és vödörnyi 180-al. Vele kapcsolatban azért azt érdemes megjegyezni, hogy február végén apró sérüléssel bajlódott, úgyhogy ez is hatással lehetett teljesítményére. Ami van Gerwent illeti, neki egy fokkal nehezebb ellenfele volt, ugyanis a 2015-ös amatőr világbajnok, a PDC-hez idén csatlakozott Scott Mitchell ellen kellett sikerrel abszolválnia az első akadályt. Ez ha nehézkesen is, de végül sikerült a hollandnak, aki 99-es átlaggal 10-8-ra verte angol riválisát, aki azonban egyáltalán nem játszott epizódszerepet.

Több drámai mérkőzésre is sor került a negyedik fordulóban, ezek közül azonban kettő különösen kiemelendő. A február végén tornát nyert Joe Cullen a 2019-ben vb-döntős Michael Smith-szel csapott össze. Hol az egyik, hol a másik játékos vezetett, így megjósolhatatlan volt, hogy melyikőjük fogja behúzni a döntő leget. Ez végül Smith-nek sikerült, aki most bebizonyította, hogy képes kezelni a mentális szempontból kiélezett szituációkat is. Ez korábban nagy gyengesége volt. A másik drámai ütközetre a Mastersen döntős Mervyn King és a tavalyi Grand Slam-győztes José de Sousa között került sor. Itt is fej-fej mellett haladtak a felek, s mindkettőjüknek voltak meccsnyilaik, végül azonban a portugál bírta jobban idegekkel, így ő győzött 10-9-re.

Ilyen előzmények után jutottunk el a szombati játéknaphoz, amikor délután a legjobb 32 küzdelmeire került sor. Itt is igen kemény párosok jöttek össze, hiszen pl. a 2018-as világbajnok Rob Cross James Wade ellen kellett, hogy bizonyítson. Ezt kezdetben meg is tette, mert néhány leges előnyre tett szert, azonban a balkezes Wade összekapta magát, s végül 10-7-tel behúzta a mérkőzést. Ennek a győzelemnek később még nagy jelentősége lesz, de arról lentebb fogok említést tenni. Kiemelendő még Jonny Clayton Dirk van Duijvenbode fölött aratott fölényes győzelme is. A január végén Masterst nyert walesi 108-as meccsátlaggal 10-3-ra győzte le az előző este Gary Andersont búcsúztató holland padlizsánfiút, vagyis úgy tűnt, hogy át tudta menteni az elmúlt hetekben látott bombaformáját erre a versenyre is. Hasonlóan fölényes győzelmet aratott Michael van Gerwen is, aki Mensur Suljovic ellen a döcögős kezdés után 10-4-re nyert, s egy bravúros, 167-es (T20-T19-bull) kiszállóval zárta le a meccset, amelyen volt még egy 132-es (bull-bull-D16) kiszállója is. Claytonnal és van Gerwennel ellentétben már nem volt ennyire sima dolga José de Sousának, akinek egy újabb 19 leges ütközetbe kellett belebonyolódnia. A portugálnak talán az volt a szerencséje, hogy ellenfele, Michael Smith is egy 19 leges meccsen tudott továbbjutni, tehát belőle is sokat kivehetett az előző parti. Eleinte úgy tűnt, hogy de Sousa simán nyerhet, mert már 7-2-re is vezetett, Smith azonban ki tudott egyenlíteni, majd fej-fej mellett haladtak a győzelem felé vezető úton. Végül ezúttal nem Smith bírta jobban a döntő leget, mint Cullen ellen, hanem de Sousa, s a luzitán számára folytatódhatott a verseny.

A legjobb 32 között búcsúzó nagynevű játékosok között említhetjük még Daryl Gurney-t, Max Hoppot és Danny Noppertet, miközben 10-1-es sikerrel jutott tovább Chris Dobey, s szintén túlélte az ötödik kört Luke Humphries, Brendan Dolan, Dave Chisnall, Gabriel Clemens, Simon Whitlock, Krzysztof Ratajski és Alan Soutar is. Soutar újabb áldozata a holland Ron Meulenkamp volt, akit 10-7-re vert.

Kialakult tehát a nyolcaddöntő mezőnye, s a sorsolás ismét rangos párosításokat eredményezett, ugyanis többek között José de Sousa – Michael van Gerwen, Gabriel Clemens – James Wade, Brendan Dolan – Simon Whitlock, Krzysztof Ratajski – Jonny Clayton és Chris Dobey – Gerwyn Price mérkőzéseket rendeztek. A torna meglepetésemberének tekinthető Alan Soutar Dave Chisnallt kapta, a legjobb 16 közé történő eljutással szintén nagy eredményt elérő Peter Jacques pedig Devon Petersent, ezen kívül pedig volt még egy Luke Humphries – Martijn Kleermaker összecsapás is.

A de Sousa – van Gerwen találkozó a várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott, s bizony, majdnem elvérzett a címvédő holland, de csak majdnem. Az utolsó legben ugyanis sokkal jobban tudott dobni, mint ellenfele, így ő győzött 10-9-re. Szintén döntő legben diadalmaskodott Simon Whitlock is. Véget ért ugyanakkor Alan Soutar menetelése. A skót számára Dave Chisnall már túl nagy falat volt (10-8), azonban így is büszke lehet teljesítményére, hiszen kevesen szoktak életük első UK Openjén a legjobb 16 közé jutni. Büszkék lehetnek rá tanítványai is, ugyanis Skóciában rengeteg fiatalt tanít dartsozni.

A többi nyolcaddöntő sima eredményt hozott, ezek közül azonban meg kell említeni Krzysztof Ratajski váratlanul fölényes sikerét Jonny Clayton ellen. A 103.52-es átlagot elérő lengyel ugyanis 10-3-ra verte az évet kirobbanó formában kezdő walesit, ráadásul már 6-0-ra és 8-1-re is vezetett, így kapásból a torna egyik fő esélyesévé lépett elő. Wade, Petersen, Humphries és Price számára sétagalopp volt a hatodik kör, így velük vált teljessé a legjobb nyolc mezőnye.

A negyeddöntőkre vasárnap délután került sor, s itt már csupa olyan párosítás jött össze, amely simán beillett volna döntőnek is. James Wade Simon Whitlockot kapta. Mérkőzésük fordulatokban bővelkedett, amire elég annyit fölhozni példaként, hogy Whitlock 8-5-re vezetett, végül azonban Wade nyert 10-8-ra, tehát az utolsó öt leget megnyerte. Igen komoly fordítás volt ez a balkezes angol részéről, aki pontosan tíz év után szeretett volna ismét UK Opent nyerni. A többi negyeddöntő szintén a végletekig kiélezett csatát hozott. Ebből talán csak Ratajski és van Gerwen ütközete némiképp kivétel, hiszen a bombaformában kezdő lengyel a meccs végére elfáradt, így a holland 10-7-re győzött, de Ratajski játékáról mindent elmond, hogy 104-es átlaggal zárta az összecsapást van Gerwen 103-jával szemben. Price és Humphries egyaránt 10-9-es csatát nyert meg Petersen, illetve a rengeteget hibázó Chisnall ellen, így már csak ők négyen maradtak.

Az elődöntőket is sorsolták, a húzás előtt pedig az volt a fő kérdés, hogy megismétlődhet-e a tavalyi döntő, azaz Gerwyn Price és Michael van Gerwen mérkőzése. Erre igennel lehetett válaszolni, ugyanis Price Wade-t, van Gerwen pedig Humphriest kapta ellenfélül. Sok sansz volt rá, hogy a világranglista első kettő helyezettje ismét randevút adhat egymásnak a döntőben, hiszen az esélyek mellettük szóltak. A valóság azonban – mint már rengetegszer – most is a várakozásoktól eltérően alakult, ugyanis Price egészen gyenge produkciót bemutatva 11-6-ra kikapott a fantasztikusan kiszállózó James Wade-től, míg van Gerwen részben szintén a kiszállózásban, valamint a játék kvázi minden fontos elemében alulmaradt Luke Humhpries ellen, aki 11-5-re győzött úgy, hogy 107-es átlagot ért el, miközben a hollandnak 106 jött össze.

A döntőben tehát Wade és Humhpries csaptak össze. Utóbbinak ez volt az első döntője kiemelt tornán a felnőttek között, Wade azonban korábbi kétszeres győztesként jutott el ide, ugyanis 2008-ban és 2011-ben is ő emelhette a magasba a UK Open trófeáját. A fináléban Humphries nem tudta megismételni azt a teljesítményt, amit van Gerwen ellen mutatott, így hamar 4–1-es, majd 7–3-as hátrányba került, és ezek után már nem is csökkent a különbség a két játékos között. Wade a meccs elején még nem játszott igazán jól, akkor még honfitársa hibáiból élt, a végére azonban feltornázta 102.52 pontra az átlagát, és megérdemelten nyerte meg a finálét.

A The Machine (Masina) becenévre hallgató Wade a UK Openen harmadszor, kiemelt televíziós tornán pedig tizedszer diadalmaskodott (a World Grand Prix-t kétszer, a World Matchplayt, a Premier League-et, a Masterst, az Európa-bajnokságot és a World Series Finalst egyszer-egyszer nyerte meg eddig), így a legfrissebb világranglistán Rob Crosst megelőzve már ő áll majd a negyedik helyen Price, van Gerwen és Wright mögött – vagyis Wade lesz a PDC rangsorának legmagasabban jegyzett angol játékosa.

Ez volt tehát a UK Open összefoglalója. A profi dartsosok következő versenyére a jövő héten, március 16. és 19. között kerül sor, amikor a Players Championship-sorozat 5-8. fordulójára kerül sor. Ezt követően a tervek szerint áprilisban megkezdődik a Premier League, vagyis a sportág szerelmeseinek bőven lesz mit nézniük a tévében a tavasz folyamán. A Sportudvar a továbbiakban is beszámol a darts legfontosabb versenyeiről és történéseiről, úgyhogy érdemes követni az oldalt!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!

A kiemelt kép forrása: PDC/Lawrence Lustig

Leave a Reply