Björn Borg fia szépen fejlődik Rafael Nadal akadémiáján

Leo Björg, a 11-szeres Grand Slam-győztes teniszező, Björn Borg fia egy éve a profik között ütögeti a labdát a juniorok mezőnyében. A múlt hétvégén elérte karrierje eddigi legnagyobb sikerét, ugyanis megnyerte élete első professzionális tornáját. Célja természetesen mi más is lehetne, minthogy egy szép napon apjával emlegessék egy szinten. Eme cél elérése érdekében pedig igen rangos segítségben részesül, hiszen amellett, hogy apja is egyengeti pályafutását, Rafael Nadal mallorcai akadémiáján tanul nagyon sokat a sportág fortélyairól.

A múlt hétvégén megszerezte első jelentős trófeáját egy olyan fiatal teniszező, aki azt szeretné, hogy neve egy nap ugyanolyan naggyá nőjjön, mint apjáé. Leo Borgot, a hetvenes évek legendás bajnokának harmadik fiát meghívták a brazíliai Porto Alegrében rendezett 1-es kategóriájú, vagyis profi besorolású salakpályás junior tornára, ahol a három fordulóból álló selejtező megvívása abszolút nem okozott gondot neki, majd négy főtáblás mérkőzéséből hármat is megnyert, s az összetett ranglista élén végzett, vagyis megnyerte a versenyt. Ez élete első profi tornagyőzelme, de összességében véve nem az első, mivel januárban Costa Ricában már megnyert egy kisebb, amatőr viadalt. Leo Borg a brazíliai torna előtt még a 43. helyet foglalta el a fiúk világranglistáján, ezt a hetet azonban már a 16. pozícióban kezdhette meg. A 2003-as születésű svéd srác egyelőre még nem csatlakozott az ATP-hez, azaz a férfiak profi sorozatához, de az annak második vonalaként emlegetett Challenger-tornákon is többször tiszteletét tette már. Tavaly meghívták a bergamói és a pau-i viadalra is, azonban mindkét esetben az első mérkőzésén vereséget szenvedett. Indult már ún. Future-tornákon (ez a férfi tenisz harmadik vonalának tekinthető) is, de eddig lejátszott három mérkőzésén csupán egy játszmát tudott megnyerni. Teljesen világos, hogy Leo Borg számára a profi férfiak mezőnyében való szereplés még korai lenne. Éppen ezért úgy döntött, hogy idén csak és kizárólag a junior versenyekre fog összpontosítani – ez pedig már az év elején kifizetődni látszik.

Az apjához hasonlóan szőke haját fejpánttal rögzítő 18 esztendős fiatalember tudja, hogy nem kerülheti el az egykori világelső édesapjával történő összehasonlítást. “Három éves koromban kezdtem teniszezni. Akkoriban nagyanyám tanított meg az alapokra” – mondta Leo Borg még egy 2017-es franciaországi lapinterjújában. “Nagyon fiatal voltam, amikor rájöttem, hogy apám nem maga a világ egy személyben, ahogy azt előtte gondoltam róla. Amikor megjelent a Borg/McEnroe című film, s benne megelevenedett előttem édesapám tizenéves karaktere, akkor jöttem rá arra, hogy bizony vannak árnyoldalai is annak, ha valakinek egy világszerte ismert és elismert személyiség az édesapja. Az emiatt keletkező különleges nyomással még ma is küzdök néha, de már jó úton haladok afelé, hogy végleg megbékéljek ezzel a helyzettel. Ez szükséges is ahhoz, hogy fejlődni tudjak. Eleinte kissé nehéz volt kezelnem azokat a helyzeteket, amikor apámmal hasonlítottak össze. Sosem volt arra példa, hogy otthon fölment volna a YouTube-ra, s ott megkereste volna egy régi mérkőzését, hogy azt megmutassa nekem. Azt hiszem, ez nem is nagyon tenne jót nekem, nem adna hozzá semmit ahhoz, amit tudok. Önmagamra kell koncentrálnom – ez az, amit apám is minden nap mondogat nekem”.

Nadal akadémiáján pallérozódik

Leo Borg hét éven keresztül a stockholmi Royal Tennis Clubban játszott, tavaly nyáron azonban úgy döntött, hogy égtájat vált, s áttette székhelyét a spanyolországi Mallorca szigetére, ahol Rafael Nadal akadémiájához szegődött, amelyet Toni Nadal, a salakkirály bácsikája és korábbi edzője vezet. “A legfontosabb, hogy fiatal kora ellenére is azért küzdjön nap mint nap, hogy jó játékos legyen” – mondta apja a Marcának az akadémiaváltás idején adott nyilatkozatában. “Ott lehetősége nyílik különböző felületeken képezni magát, és találkozhat a hozzá hasonló fiatalokkal, akik a világ minden tájáról érkeznek. Remélem, megtanulja a győzelem kultuszát, tudja, hogyan kell cselekedni” – tette hozzá Björn Borg.

Forrás: cnn.com

A 11-szeres Grand Slam-győztes legenda nem tartozik azon egykori kiválóságok közé, akik lépten-nyomon azt követik, hogy gyermekük hogyan teljesít, hogyan fejlődik. Björn Borg is pontosan tudja, hogy fia számára most még túl nagy pressziót jelentene, ha állandóan mellette lenne, s egyébként sem akar az elnyomó szülő szerepében tetszelegni, ahogy arra korábban más legendák esetében már akadt példa. Ennek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy ő is nagy diadalként élte meg fia első profi tornagyőzelmét, amely ki tudja, lehet, hogy egy sikerekben és trófeákban hasonlóan gazdag karrier első nagy eredménye, mint amilyet édesapja is el tudott érni annak idején.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!

A kiemelt kép forrása: t-online.de

Leave a Reply