Katalán nyelvtanulás, jet-ski-tilalom, függetlenség: Messi szerződésének érdekességei

Nagy port kavart az El Mundo vasárnapi cikke, amelyben az újság lényegében nyilvánosságra hozta Lionel Messi jelenleg érvényben lévő szerződését. Ebből kiderül, hogy a Barcelona súlyos anyagi problémáit elsősorban legjobban sztárolt labdarúgójának köszönheti, mivel az argentin kontraktusa több mint 555 millió eurójába kerül a klubnak. A lap egy nappal később újabb, igen érdekes részleteket közölt a szerződésből, amelyeket látva az emberben fölmerülhet a kérdés: vajon nem lehetne ezeket a dolgokat mellőzni?

555 237 619 euró, vagyis 197 109 354 745 forint. Ennyibe kerül az FC Barcelonának Lionel Messi – állapította meg az El Mundo című spanyol napilap még vasárnapi számában. Az újság címlapon hozta a katalán csapat argentin csatárának szerződésével kapcsolatos részleteket, amelyekhez rejtélyes módon jutott hozzá. Ahogy a cikk fogalmaz, “fáraói” szerződésről van szó, amely a legnagyobb mértékben felelős a Barcelona súlyos anyagi helyzetéért. Messi 2017-ben hosszabbította meg szerződését, mégpedig idén június végéig. Ez a kontraktus tartalmaz olyan elemeket, amelyek alapján a közel 200 milliárd forintos összeg kijött. Ez azt is jelenti, hogy szezononként mintegy 138 millió eurót (48,9 milliárd forintot) keres.

Ezek az összegek már önmagukban brutálisak, s valószínűleg hozzám hasonlóan sokan nem értik, hogy miért van szükség ekkora pénzek rögzítésére, miközben Messi szerintem ennek a töredékéből is simán tudna fényűző életet élni. Ezzel szemben csak az argentin sztár aláírási prémiuma 115 millió euró, ezen felül pedig ún. hűségpénzt is kapott, 78 millió euró értékben. Ez azt jelenti, hogy Messi a 2017-18-as szezonban közel 250 millió eurót, vagyis mai árfolyamon számolva 88 milliárd 750 millió forintot tehetett zsebre. Messi éves fizetése “csak” 61 millió eurót tesz ki, ehhez azonban még hozzájön a képi jogainak értékesítéséből befolyó 11 millió euró, meg persze az eredményprémiumok. A 2018-19-es idényben a spanyol bajnokság megnyeréséért és a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében való szereplésért Messi 3,8 millió eurós prémiumot kapott.

Mindezen adatok alapján az El Mundo azt állítja, hogy ez nemhogy a labdarúgás, hanem az egyetemes sport történetének legdrágább szerződése, miközben a Barcelona történetének talán legsúlyosabb pénzügyi krízisén megy keresztül. Ahogy a föntebb hivatkozott januári cikkemben is leírtam, a La Vanguardia című helyi újság szerint a gránátvörös-kékek 2020 végére 900 millió eurós, azaz 324 milliárd forintos adósságot halmoztak fel, amelyből 420 millió eurót még idén törleszteniük kellene. A helyzetet viszont bonyolítja egyfelől a nem túl kedvező gazdasági helyzet, másfelől a klub március 8-ára elhalasztott elnökválasztása is, így most egyre inkább a kampány válik a legfőbb témává az egyesületen belül, nem pedig a sürgősen megoldandó anyagi gondok.

Ahogy a francia sportsajtó több orgánuma a napokban fogalmazott, ezek után nem kell okokat keresni arra, miért nem szánta el magát a Barcelona az évek óta figyelt holland Lyon-csatár, Memphis Depay szerződtetésére. Bizony, ilyen anyagi körülmények mellett készpénznek vehető, hogy a katalánok a következő átigazolási időszakokban inkább szabadon igazolható labdarúgókra igyekeznek majd lecsapni, köztük Depayra, akinek június végén lejár szerződése a Lyonnal, s könnyen lehet, hogy távozni fog a francia csapattól.

Az El Mundo azzal, hogy Messit állítja be a Barcelona válságának fő előidézőjeként (ebben azért a bukott elnöknek, Bartomeunak is van szerepe), minden bizonnyal nagyban hozzájárulhat ahhoz, ha az argentin idén nyáron huszonegy év után elhagyja a Blaugranát. Messi egyelőre azzal reagált a cikkre, hogy jogi lépésekkel fenyegette meg az újságot, ami valahol érthető, hiszen jogilag valóban nem tiszta dolog egy szerződés publikálása. Az viszont már más kérdés, hogy így legalább fény derült az igazságra, hiszen sem Messi, sem Bartomeu nem tagadta, sőt, lényegében megerősítette a kontraktus valódiságát. Márpedig véleményem szerint még egy stabil pénzügyi helyzetben lévő klub sem engedheti meg magának, hogy ilyen csillagászati összegeket biztosítson legjobb játékosa számára, hiszen egy felelős vezetőségnek mindig számolnia kell azzal, hogy beüt egy gazdasági válság, amely akarva-akaratlanul az egyesületre nézve is komoly problémákat idézhet elő, ahogy az történt most is.

És akkor jöttek az érdekes záradékok

Az El Mundo hétfőn folytatta a Messi-szerződés föltárását, hiszen – ahogy az a sztársportolóknál lenni szokott – itt is igen érdekes záradékokra bukkantak. Kiderült többek között, hogy a Barcelona vezetői példaértékű magatartást követeltek meg az argentintól, lehetővé téve számára, hogy mélyrehatóan megismerkedhessen Katalónia kultúrájával. Ez önmagában nem is feltétlenül furcsa, és semmiképp sem meglepő, hiszen már annak idején, Neymar Párizsba távozásakor is kiderült, hogy a Barcelona kötelezte a brazil sztárt a katalán kultúra legalább részbeni elsajátítására. A szerződésben az áll, hogy Messinek “kötelessége megtenni a maximális erőfeszítéseket annak érdekében, hogy integrálódni tudjon a katalán társadalomba, miközben tiszteletben tartja és fölvállalja annak kulturális értékeit, mégpedig azzal, hogy elsajátítja a katalán nyelvet, amely ennek az integrációnak alapvető eleme”. Ha lehet hinni az El Mundónak, akkor a nyelvtanulás nem az erőssége az argentinnak, ugyanis sosem beszélt nyilvánosan katalánul.

Messinek emellett kötelessége az is, hogy karitatív eseményeken képviselje a klubot. Még ez sem annyira meglepő, hiszen több labdarúgó szerződésében is vannak hasonló kitételek. Az is nagyon sok élsportoló esetében igaz, hogy tiltják számukra a kockázatosnak ítélt tevékenységek végzését. Messi esetében a jet-skizést és a síelést sorolták ebbe a kategóriába.

A legérdekesebb záradék viszont csak ezután jön. Az El Mundo ugyanis arról is lerántotta a leplet, hogy a klub és Messi képviselői között egy exklúzív záradékról is megállapodás született, amelyet kissé tévesen “Katalónia-ellenes” záradéknak becéznek. Az új szerződés aláírása előtt Messiék ugyanis tartottak attól, hogy a 2017. október 1-jére kitűzött katalán elszakadási referendum eredményessége esetén a spanyol tartomány kikiáltja függetlenségét, ebben az esetben viszont a Barcelona sportszakmailag súlyos következményekkel nézhetne szembe. Emiatt egy olyan záradék is bekerült a szerződésbe, melynek értelmében elszakadás esetén Messinek semmiféle kötelezettsége sem lenne a klubbal szemben, amely pedig nem gördítene akadályt az idő előtti távozása elé. A spanyol sporttörvény ugyanis kimondja, hogy a katalán csapatok a tartomány függetlenedése esetén automatikusan kizárásra kerülnének a spanyol versenysorozatokból, vagyis a Barcelona kizárólag a katalán bajnokságban indulhatna. Egy ilyen szituáció márpedig a csapat európai pozícióját is gyengítené, hiszen önmagában az is évekbe telhet, mire a nemzetközi sportszervezetek elismerik az önálló Katalóniát, így pl. az UEFA a katalán bajnokságot és kupát, valamint a válogatottat. Ilyen esetben viszont a Barcelona évekig nem indulhatna a Bajnokok Ligájában, így pedig nyilván a sztárok nagy része hamar elhagyná a csapatot.

Mint emlékezetes, a katalán referendumot megtartották, azonban azt előzőleg a spanyol alkotmánybíróság illegálisnak minősítette. Emiatt a spanyol hatóságok minden eszközt bevetettek a voksolás meghiúsítására. Több szavazóhelyiséget ki sem tudtak nyitni, mert a karhatalom lefoglalta az urnákat és a szavazócédulákat. Az utcákon a fölháborodott katalánok és a rendfenntartó erők között véres összecsapásokra került sor. A helyzet miatt a Barcelona aznapi, Las Palmas elleni bajnoki mérkőzését zárt kapuk mögött játszották. Több játékos, köztük a határozottan elszakadáspárti Gerard Piqué a meccs elhalasztását kérte, míg mások, pl. Xavi a nézők nélküli rendezést tartották helyesebbnek. Lionel Messi fölszólalt az öltözőben, s játékra buzdította csapattársait, emellett pedig a Camp Nou megnyitásáért is kardoskodott, azonban a szervezők nem szerették volna, ha a mérkőzés politikai demonstráció eszközévé válik, ezért nem engedték be a nézőket.

Ezek szerepelnek tehát Lionel Messi szerződésében, amely június 30-án lejár. A klub anyagi helyzete közben rendkívül súlyos, úgyhogy elég nagy esélyt látok arra, hogy az argentin nem sokáig fogja már a gránátvörös-kék mezt magára húzni. Sok függ persze attól, hogy ki lesz a Barcelona új elnöke, mert ha pl. a korábbi nagyfőnököt, Joan Laportát választanák meg, akkor ő valószínűleg mindent elkövetne annak érdekében, hogy Messi maradjon. Kérdés, ilyen nagy pénzéhség mellett erre lesz-e bármilyen esély, miközben a klub lassacskán a csőd szélén táncol?

Frissítés (16:30): Lionel Messi ma délután bejelentette, hogy feljelentést tesz az El Mundo és öt, általa meg nem nevezett magánszemély ellen, amiért kiszivárogtatták szerződését. A RAC1 spanyol rádióállomás szerint ez az öt ember nem más lehet, mint Josep Maria Bartomeu, a Barcelona lemondott elnöke (ő hétfőn tagadta, hogy köze lenne a szivárogtatáshoz), Carles Tusquets, az igazgatótanács elnöke, Jordi Mestre volt sportalelnök, Oscar Grau, a klub vezérigazgatója és Roma Pontí, a jogi osztály vezetője.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply