Átigazolási összefoglaló (2021. január 29.)

Megkezdődött a hagyományos januári átigazolási időszak a labdarúgásban, a Sportudvar pedig most már hagyományosnak mondható módon idén is rendszeresen összefoglalót ad a piac legfontosabb, legérdekesebb történéseiről. Január első három hetében péntekenként heti, az utolsó héten pedig hétfőtől péntekig napi összefoglalóval jelentkezem, a február 1-ei zárónapon pedig egész napos élő, szöveges tudósítás formájában számolok be az eseményekről. Kövessétek a Sportudvart!

HAZAI HÍREK
Géresi megyén belül váltott

Ma délben hivatalossá vált, hogy a MOL Fehérvár FC 26 éves támadóját, Géresi Krisztiánt (a kiemelt képen jobbra) egy évre kölcsönvette a Puskás Akadémia.

“Örömmel tértem vissza, nem is nagyon hezitáltam a Puskás Akadémia megkeresésénél – kezdte a Puskás hivatalos oldalán Géresi, aki 2010-től 2013-ig volt a felcsúti akadémia növendéke. – Rengeteg olyan társam van, akikkel fociztam már együtt, ismerjük egymást, úgyhogy motiváltan és nagy reményekkel tértem vissza. Két és fél évet voltam sérült, amióta felépültem, már úgy tekintek erre az időszakra, hogy ez egy nagy újrakezdés.

Jagodics Budafokon tölti a tavaszt

Az NB I-ben szereplő Budafoki MTE a hivatalos honlapján bejelentette, az idény végéig kölcsönvette Jagodics Márkot, a Mezőkövesd 28 éves labdarúgóját.

A Szombathelyen nevelkedő focista tavaly nyáron a Haladástól igazolt át a kövesdiekhez. A mostani idényben csupán négy élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára, legutóbb november 8-án a Ferencváros elleni meccsen (0:3) – amikor még Kuttor Attila volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei együttes vezetőedzője.

„Sokat beszéltünk már a tapasztalatról, az élvonalbeli rutinról, és Márk olyan játékos, aki ebben a tekintetben a csapat segítségére lehet” – idézi a budafokimte.hu Oláh Lóránt sportigazgatót.

Jagodics Márk pályafutása során 127 NB I-es találkozón játszott.

Kölcsönjátékostól vált meg az Újpest

Az Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy Petar Gigic nem tölti ki az idény végéig szóló kölcsönszerződését, így visszatér hazájába.

A csakfoci.hu információi szerint a 23 éves csatár visszatért az anyaegyesületéhez, a Partizan Belgrádhoz, amely rögtön a szezon végéig kölcsönadta a szerb élvonalban 14. helyen álló Novi Pazar együttesének.

Gigic tavaly nyáron, kölcsönbe érkezett a Megyeri útra a Partizantól, az NB I-ben pedig 8 találkozón összesen 183 percet játszott, míg a MOL Magyar Kupában kétszer kapott lehetőséget, a Dunaújváros ellen gólt is szerzett.

Urbin távozik a DEAC-tól

Az elmúlt másfél évben az NB II-es Debreceni EAC-ban focizó támadó, Urbin Péter a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Tiszafüredi VSE-ben folytatja pályafutását – számolt be róla a szoljon.hu a klubhonlap alapján.

A 36 éves támadó, Urbin Péter pályafutása során játszott Bőcsön, a DVSC-ben, Létavértesen, Nyíregyházán, Hajdúböszörményben, Balmazújvárosban, Dunaújvárosban, Szolnokon és Békéscsabán is. 2019 nyarán az akkor még NB III-as DEAC-hoz igazolt, ahol az elmúlt másfél évben 35 mérkőzésen hat gólt szerzett. A most futó NB II-es idényben – jelenleg még – ő a legidősebb gólszerző.

A gólerős csatár az NB II Keleti csoportjának 2011–2012-es, illetve 2012–2013-as kiírásában is gólkirályi címet szerzett. Mindkétszer a Balmazújváros játékosaként tette ezt, egyaránt 17 góllal lett övé az elsőség.

A füst felszállt, hivatalosan is bejelenthetem, három új játékossal bővült keretünk – örvendezett a tiszafüredi klub honlapján Ábrahám Tamás szakosztályelnök. – Urbin Péter Tiszafüredre igazolása reményeink szerint igazi durranásnak számít. A huszonhárom éves csatár, DVSC-nevelésű Bíró Péter érkezése már nem számít meglepetésnek, hiszen a hétvégén pályára is lépett színeinkben, rajtuk kívül sikerült megegyeznünk a huszonnégy éves Balogh Krisztiánnal, aki szintén a Lokiban nevelkedett, de játszott a Balmazújvárosban és legutóbb a DEAC-ban is az NB II-ben.”

Urbin Péter mellett tehát Balogh Krisztián és Bíró Péter is a Tiszafüred VSE együttesében folytatja pályafutását.

KÜLFÖLDI HÍREK
Juventus-Genoa csereügylet jött létre

Az olasz élvonalban címvédő, jelenleg azonban csak a tabella 4. helyét elfoglaló Juventus bejelentette, hogy szerződtette a Genoától a mindössze 19 éves Nicolo Rovellát. Az olasz védekező középpályás 2024 júniusáig állapodott meg az Öreg Hölggyel, ugyanakkor a mostani szezont még kölcsönjátékosként eddigi csapatánál fogja tölteni.

A torinóiak közleménye szerint Rovella leigazolása 18 millió euróba, valamint bónuszok címén további 2 millió euróba került az egyesület számára. Az olasz U-válogatott Rovella eddig 9 Serie A-mérkőzésen léphetett pályára ebben a szezonban.

A két csapat között Nicolo Rovella átigazolása mellett arról is megállapodás született, hogy érte cserébe a Juventus két fiatal játékosa megy a Genoához. Egyikőjük Manolo Portanova, a 20 éves támadó középpályás, aki 10+5 millió euróért vált klubot, a másik focista pedig Elia Petrelli, a 19 esztendős csatár, akiért 8+5,3 millió eurót fizet a genovai piros-kék klub.

Szerződtette kölcsönjátékosát a West Ham

Az angol élvonalban szereplő West Ham United bejelentette, hogy érvényesítette opciós jogát Said Benrahmával, a másodosztályú Brentfordtól a szezon elején kölcsönbe érkezett játékosával kapcsolatban. A 25 éves algériai válogatott középpályás 2026-ig kötelezte el magát a “kalapácsosokhoz”.

Benrahmát az angol másodosztály egyik fölfedezettjének tartották, ezért is vetette ki rá hálóját a West Ham, amelynek színeiben eddig 12 Premier League-mérkőzésen jutott szóhoz, s 2 gólpasszt adott.

Holland és román játékost is igazolt a Parma

Fabrizio Romano átigazolási ügyekben bennfentes olasz sportújságíró közösségi oldalán ma délelőtt azt írta, gyakorlatilag eldöntött dolognak számít, hogy a talján első osztályban szereplő Parma a szezon végéig kölcsönveszi a Bayern Münchentől Joshua Zirkzeet.

Romano szerint a két klub között szóbeli megegyezés jött létre a 19 éves holland csatár ügyében, akinek játékjogát a pármaiak a nyár folyamán 15 millió euróért végleg megvásárolhatják.

Zirkzee ebben a szezonban 3 mérkőzésen jutott szóhoz a Bundesligában Robert Lewandowski árnyékában. Pármában valószínűleg több játéklehetőséghez fog jutni.

Ugyancsak a Parmahoz kötődő hír, hogy az egyesület 15 millió euró ellenében 2025-ig szóló időtartamra szerződtette Dennis Mant a Steaua Bukaresttől.

A mindössze 22 éves román támadó már 137 mérkőzésen játszott felnőtt karrierje során, s ezeken 44 gólt szerzett. Nem meglepő, hogy hazájában sokan már az új Adrian Mutuként emlegetik. Reméljük, hogy azért nem kokózik…

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!

A kiemelt kép forrása: pfla.hu

Leave a Reply