Ott akar lenni az Ausztrál Openen a teniszezőnő, akinek mindkét kezén négy ujja van

Javában zajlik a februárban esedékes idei első Grand Slam-torna, az Ausztrál Open selejtezője. Rengeteg játékos igyekszik megszerezni a Melbourne-ben való indulás jogát, közülük azonban kiemelkedik Francesca Jones. A fiatal brit játékos nem a neve, vagy a múltja miatt került az érdeklődés középpontjába, hanem azért, mert egy ritka testi fogyatékossággal él – mindkét kezén négy ujja fejlődött ki. Ez sem akadályozta abban, hogy a kvalifikáció első körében legyőzzön egy korábban a világranglista első 30 helyezettje közé tartozó játékost, s értelemszerűen az a nagy álma, hogy ott lehessen az Ausztrál Openen, s minél többen megismerjék, de nem a problémája, hanem a játéka miatt.

Rendszeres olvasóim talán emlékeznek még Li Duk-hire, arra a dél-koreai játékosra, aki 2019 augusztusában első siket teniszezőként tudott mérkőzést nyerni ATP-torna főtábláján. Hallássérültként természetesen rettentően nehéz volt a dolga (s nyilván az ma is), de sosem adta fel, így sikerült elérnie a történelmi eredményt:

Most ismét egy olyan játékos sikerétől hangos a teniszvilág, aki testi fogyatékosként tudott mérkőzést nyerni az épek között. Ezúttal egy 20 esztendős brit teniszezőnőről, Francesca Jonesról van szó, aki az Ausztrál Open selejtezőjén vesz részt ezekben a hetekben, s az első fordulóban nagy skalpot gyűjtött. Legyőzte ugyanis a világranglistán per pillanat 144. helyen álló, de korábban a top 30-ban is szereplő román Monica Niculescut, így ott van a második fordulóban, ahol a 209. helyen rangsorolt horvát Jana Fett lesz az ellenfele.

Jones győzelme azért számít történelminek, mert egyfelől ő az első játékos, aki úgy vehet részt egy Grand Slam-torna kvalifikációjában, hogy mindkét kezén csak négy ujja fejlődött ki, másfelől pedig ebből fakadóan ő az első, aki ilyen fogyatékosság mellett mérkőzést tudott nyerni. A fiatal brit lány különös problémáját egy embrionális fejlődési anomália idézte elő, ami sportolási lehetőségeire nézve nem egy pozitívum, azonban nem tett le álmáról, miszerint egy szép napon nagy játékossá válik.

“Betegségem nagyon ritka. Nehezen volt megállapítható, mivel sok tünete van. Nálam ezek közül az jelentkezett, hogy a jobb lábamon három, a bal lábamon, valamint mindkét kezemen négy-négy ujjam van” – mesélte Jones a nemzetközi szövetség (ITF) által publikált videóban. “Az orvosok azt mondták nekem, hogy nem fogok tudni így teniszezni. Erre határozott és eltökélt hangon az volt a reakcióm, hogy ‘bebizonyítom önöknek, hogy tévednek’. A testalkatom nem feltétlenül egy sportolói alkat, de ez nem azt jelenti, hogy nem is lehetek sportoló. Még a Rolls Royce is a semmiből készül el” – mondta a leedsi születésű játékos, aki jelenleg a 241. helyen áll a WTA világranglistáján.

Az a genetikai betegség, ami Francesca Jones esetében fölütötte fejét, az ajak- és szájpadláshasadékhoz társuló ectodermális diszplázia (EEC-szindróma). Ez idézte elő nála azt, hogy nem fejlődött ki az összes ujja, s ez így súlyos egyensúlyi problémákat okoz számára. “Mivel kevesebb lábujjam van, ezért több súly nehezedik a lábamra, ami esetemben fokozza a sérülések kockázatát” – jelentette ki a fiatal teniszező, aki arról is beszélt, hogy természetesen sokan meresztik rá a szemüket a ritka fogyatékossága miatt, s a rengeteg támogató üzenet mellett azért be-becsúszik egy-két csúfolódó, sértő megnyilvánulás is. Ennek ellenére hisz abban, hogy egy karaktert épített föl azzal, hogy igyekszik legyőzni fizikai nehézségeit.

Korábban volt módja résztvenni a wimbledoni bajnokság selejtezőjében is, igaz, mind 2018-ban, mind 2019-ben az első forduló jelentette számára a végállomást, ám így is nagy élményként élte meg azt, hogy kiállhatott teljesen ép játékosok ellen. “Hallani, ahogy az emberek a neved skandálják, leírhatatlanul boldoggá tett. Életem legszebb élményei közé tartozik, hiszen ekkor azt éreztem, hogy támogatnak” – emlékezett vissza.

Francesca Jones tehát életében először tudott mérkőzést nyerni Grand Slam-verseny selejtezőjében, s most a Jana Fett elleni második körös összecsapásra készül, amely eme cikk megjelenésével egy időben, azaz 2021. január 12-én 10:15-kor kezdődik. Szurkolok neki, hogy minél messzebbre jusson, s esetleg arra is mód nyíljon, hogy Melbourne-ben láthassuk játszani!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!

A kiemelt kép forrása: grandslamtennis.online

Leave a Reply