Ha év eleje, akkor Dakar-rali – ehhez már évtizedek óta hozzászokhattak a terepralizás szerelmesei. Ez idén sincs másként, vasárnap ugyanis elrajtol a világ legnehezebb versenyének 43. kiírása, amely a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a végeláthatatlan szaúdi sivatagban fog zajlani, ahol egy technikás, kevésbé a nagy végsebességre építő útvonalon fognak megküzdeni egymással a versenyzők, akik közül többen egészen különleges járművekkel fognak rajthoz állni.
Csakúgy, mint tavaly, idén is Szaúd-Arábiában kerül sor a Dakar-ralira, amelynek útvonala 7645 kilométer hosszú lesz. Ebből 4700 kilométer lesz a gyorsasági, vagyis az a táv, ami bele fog számítani az összetettbe. A szervezők bejelentették, hogy a 2020-ashoz képest egy technikásabb, a terepviszonyok terén változatosabb, ezáltal valószínűleg lassabb útvonalat állítottak össze. A mezőny gyakorlatilag két, egymással ellentétes félkört fog megtenni Szaúd-Arábiában. A rajt és a cél is a Vörös-tengeri nagyvárosban, Dzsiddában lesz, ahonnan dél felé fognak elindulni a versenyzők. A sivatagban fogják megtenni az első félkör nagy részét, melynek végén a fővárosba, Rijádba fognak eljutni. Innen észak felé folytatódik az út, aminek keretében a versenyzők az országnak egészen északi részére fognak fölmenni, s érinteni fogják a pazar tájon elterülő Neom városát, mielőtt újfent délre vennék az irányt, hogy visszatérjenek a Vörös-tenger mentén Dzsiddába.
A verseny összesen 12 szakaszból fog állni, aminek keretében a megteendő távot illetően a szerdai 4., míg a gyorsaságit illetően a január 14-én esedékes 11. szakasz lesz a leghosszabb: szerdán 813 km fogja elválasztani egymástól a rajt és a befutó helyét, míg az utolsó előtti etapon 511 km lesz a gyorsasági. Január 9-én, szombaton lesz az egyetlen pihenőnap, a verseny egyetlen nagyszerelési napja másnap érkezik el – ekkor lesz lehetőségük a versenyzőknek járgányaikat nagyobb, kizárólag szerelők által elvégezhető javításoknak alávetniük. Az indulóknál természetesen lesz kisebb szerszámkészlet, amit egész úton maguknál tartanak, de ezekkel csak kisebb javításokat tudnak elvégezni.
Az emberi jogok problémája árnyékot vet a versenyre
Ha Szaúd-Arábiában bármilyen nemzetközi sporteseményt rendeznek, akkor azt a jogvédők igyekeznek kihasználni arra, hogy fölhívják a figyelmet az országban uralkodó állapotokra. Rajtuk kívül persze a környezetért aggódók is fölemelik hangjukat a sivatagi versenyzés ellen, de az emberi jogok, s különösen a nők jogaiért küzdők most hangosabbak. Ennek oka, hogy hétfőn egy antiterrorista törvény alapján öt év börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy Ludzsáin Al-Hatlúl nevű nőjogi aktivistát, aki a közelmúltban éveken át azért harcolt, hogy a szaúdi nőknek is joguk legyen autót vezetni. Célját végül elérte, mert a szaúdi vezetés engedélyezte a nők számára is a jogosítvány megszerzését, azonban az előzőleg már kettő éve fogvatartott Al-Hatlúlt ennek ellenére is a nemzetbiztonságra veszélyes elemnek tartják, ezért hozták ellene a súlyos büntetést – csupán hat nappal a Dakar-rali rajtja előtt.
A Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség a napokban kiadott nyilatkozatában sajnálkozásának adott hangot, hogy Szaúd-Arábiában a tavalyi Dakar óta eltelt egy évben szinte semmi sem változott a nők hátrányos helyzetét illetően. A szervezet, ahogy tavaly, úgy idén is fölhívta a szervezők és a szaúdi kormány figyelmét arra, hogy szeretnék, ha a Dakar-rali által az országra irányuló nagy nemzetközi érdeklődés arra vezetné őket, hogy javítsanak a nők helyzetén. A szövetség valamennyi bebörtönzött nő és nőjogi aktivista azonnali szabadon bocsátását követeli.
Loeb végre győzne az autósoknál
Sébastien Loeb tavaly kihagyta a Dakart, idén azonban immár ötödjére indul a versenyen. A kilencszeres rali-világbajnok terepen még mindig az első nagy győzelmét kergeti, idén azonban minden esélye meglehet a nagy áttörésre. Loeb a Bahrein-csapat egy V6-os motorral fölszerelt, csaknem 400 lóerős 4×4-es prototípusával fog rajthoz állni, amivel nem titkolt célja, hogy a 2017-es második és a 2019-es harmadik helyet követően 2021-ben végre a csúcsra érjen.
Az autós kategóriában a többi esélyes szokásos névnek számít, hiszen az 58 évesen még mindig győzelemre éhes, címvédő id. Carlos Sáinz és Monsieur Dakar, a 13-szoros rekordgyőztes Stéphane Peterhansel a Minivel, a katari Násszer Al-Attijah pedig a Toyotával száll harcba a végső győzelemért. Szerencsére idén is van magyar indulója a legnépesebb szakágnak, hiszen a rendszeres Dakar-résztvevő Szalay Balázs – Bunkóczi László kettős ezúttal is rajthoz állt, mégpedig egy Opellel. A mai prológot az 52. helyen fejezték be 1 perc 38 másodperccel elmaradva az élen végző Al-Attijahéktól.
Kik az esélyesek a motorosoknál?
A kétkerekűek kategóriájában mindenképpen a favoritok között kell emlegetnünk a címvédő amerikai Ricky Brabecet, aki Hondával fog versenyezni. Címvédő hadjáratában a KTM-es ausztrál Toby Price, a Husqvarnás chilei Pablo Quintanilla és a Yamahát vezető francia Adrien van Beveren jelenthetik számára a legnagyobb akadályt.
Újdonságok: fokozott biztonság, Dakar Classic és hidrogénautók
Ezúttal talán minden eddiginél több újdonságra lesz érdemes odafigyelni a verseny alatt, hiszen a motorosoknál is bevezették a kötelező légzsákot, valamint az útvonalat mutató tablettjeiken meg fog szólalni egy vészcsengő, ha egy olyan zónába érkeznek meg, ahol kötelező lassítani, de ezt maguktól nem teszik meg. Tavaly is volt halálos baleset a Dakaron a motorosoknál, úgyhogy a szigorított biztonság indokolt. Ami már fölemelőbb dolog, hogy hagyományteremtő szándékkal idén először megrendezik a Dakar Classicot, amelyen a ’80-as, ’90-es évek legendás autói és kamionjai állhatnak rajthoz. Az ő összevetésükben is lesz összetett, amely alapján eredményt fognak hirdetni a befutót követően.
Technikai téren is lesznek újdonságok, mégpedig olyanok, amelyek jó eséllyel meghatározzák majd a következő éveket, évtizedeket az autósportban. A Dakar-ralin 2023-tól lesz lehetőség hidrogéncellás autókkal indulni, de már idén és a jövő évben is kísérleti jelleggel rajthoz lehet állni ilyen járművekkel. Ezzel a lehetőséggel él a Peugeot, amelynél a motorosoknál ötszörös Dakar-győztes Cyril Despres és Mike Horn párosa egy prototípus buggyval fognak szerepelni, azzal a céllal, hogy egy olyan hidrogéncellát használó jármű kifejlesztésére kerüljön sor, amely képes lesz 2023-ban szén-dioxid-kibocsátás nélkül Dakart nyerni. Guerlain Chicherit egy azonos prototípussal fog versenyezni, az Audi pedig nemrég jelentette be, hogy jövőre egy példa nélkül álló hibrid technológiájú versenyautóval fog visszatérni a Dakar-ralira.
Dióhéjban ennyi arról, ami a terepralizás kedvelőire vár a következő kettő hétben. Szurkoljunk Szalay Balázséknak, hogy teljesíteni tudják a versenyt, s minél jobb eredményt érjenek el!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: x-raid.de