Sportudvar 2020 – Néhány szösszenet márciusból

Vészesen közeleg az év vége, ezért a legtöbb sajtótermékhez hasonlóan a Sportudvar is igyekszik összefoglalni 2020 legfontosabb, legérdekesebb történéseit. Ezúttal a legnagyobb érdeklődésre számot tartó írásokon keresztül tekintek vissza arra, hogy mikor mi volt a legfőbb beszédtéma a sportban. Ma arról lesz szó, mi minden történt márciusban!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Igen viharosan kezdődött a tavasz az európai labdarúgásban. Németországban egy klubtulajdonos akkora dühöt váltott ki ténykedésével több csapat szurkolóiból is, mint amilyet a Hoffenheim elnökének sikerült, sokakat – köztük engem is – megdöbbentett. Dietmar Hopp az ultrák célkeresztjébe került. Hogy miért, az kiderül ebből a cikkből:

Nem csak a fociban, hanem a Forma-1-ben is zajos volt március eleje. Hét csapat ugyanis összefogott és jogi lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem árulja el, hogy milyen titkos megállapodást kötött a Ferrarival, miután befejezte az olasz istálló tavalyi motorjának szabályosságáról folytatott vizsgálatot.

Alighanem Ronaldinho, a brazilok korábbi kiváló labdarúgója és testvére is nyugodtabb márciusra számított, mint ahogy az végül alakult számukra. Paraguayba utaztak a hónap elején, hogy Ronaldinho részt vegyen egy promóciós eseményen. Ezzel önmagában még nem is lett volna probléma, csakhogy Ronaldinhónak Brazíliában több mint egy éve bevonták az útlevelét egy természetvédelmi kihágás miatt. Így hamis papírokkal tudott csak kiutazni az országból, Paraguayban viszont lebukott ezekkel, így letartóztatták. Bíróság elé kellett állnia, miután hónapokat börtönben töltött. Végül elengedték őt és testvérét is jókora pénzbírság és heti megjelenési kötelezettség ellenében, vagyis viszonylag olcsón megúszták a szörnyű történetet.

Michael van Gerwen nyerte a darts FA-kupáját, azaz a UK Opent. Önmagában ez a hír nem bírna komoly értékkel, hiszen a holland világelső tornák sokaságát nyerte meg az elmúlt években. Az viszont, hogy ez volt az idei első tornagyőzelme, már kisebb szenzáció, hiszen utoljára 2013-ban akadt példa arra, hogy március előtt nem hozott össze legalább egy diadalt. De mi vezetett ide? A sűrű élmezőny? Netán a nyílváltás? Erre igyekeztem választ találni alábbi írásomban.

Ez volt a legérdekesebb és legolvasottabb márciusi cikkek összefoglalója a Sportudvaron. Évzáró sorozatunk holnap is folytatódik, amikor áprilisba fogunk visszatérni. Kövessetek minket!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply