Rekorddöntések és őrült versenyek – a Forma-1 2020-as szezonjának összegzése

Szokatlanul későn, de befejeződött a Forma-1 idei szezonja. Az idény sok emlékezetes pillanatot hozott, hiszen régen nem volt annyira sok fordulatos futam egy esztendőben, mint most. 2020 emellett azért is emlékezetes marad, mert Lewis Hamilton megszerezte a hetedik világbajnoki címét, ezzel pedig befogta Michael Schumachert a vb-címek számának tekintetében. Hamilton fölállította a legtöbb futamgyőzelemre vonatkozó csúcsot is. Az év kellemes meglepetése volt a Racing Point, kellemetlen meglepetése pedig a Ferrari. A Sportudvar az alábbiakban igyekszik összefoglalni az idei évad általánosságban véve pozitív és negatív történéseit.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
ZÖLD LÁMPA
Hamilton hetedszer

Azt, hogy a Mercedes 2020-ban is a legjobb csapatnak fog bizonyulni, már a téli teszteken lehetett sejteni, mivel a csapat versenyzői érték el a legjobb eredményeket Barcelonában. Sokat sejtető volt Daniel Ricciardo akkor tett kijelentése, miszerint ahelyett, hogy a többi istálló diktált volna a Mercedesnek, a stuttgartiak voltak azok, akikhez a többieknek viszonyítaniuk kellett. Aztán a szezon igazolta is ezt a megállapítást, hiszen a befeketített ezüstnyilak ellen legfeljebb akkor volt valakinek ellenszere, ha egy verseny erőviszonyai valamilyen okból kifolyólag fölborultak. Szinte nem is volt olyan pálya az idény során, amely ne feküdt volna a Mercedeseknek, bár az igaz, hogy Silverstone-ban és Abu Dhabiban a Red Bull jobban tudott teljesíteni. A Mercedes az idei 17 futamból 13-at tudott megnyerni, azaz a versenyek több mint háromnegyedét, amire még sosem volt példa, amióta a csapat uralja a száguldó cirkuszt. Persze ehhez az is kellett, hogy idén kevesebb versenyt rendezzenek, mint az elmúlt években, de ettől függetlenül ez egy megsüvegelendő teljesítmény. Természetesen idén is a házi kedvenc, Lewis Hamilton világbajnoki címéért dolgozott mindenki a csapatnál, Valtteri Bottas egyedül igyekezett fölvenni a harcot csapattársával, ami persze nem sikerült, így ezúttal is csak másodhegedűs volt. Hamilton 11 futamot tudott megnyerni, ami szintén hatalmas teljesítmény, hiszen utoljára Michael Schumacher volt képes a versenyek hasonlóan nagy hányadán győzni egy szezonon belül. És ha már Schumi szóba került, akkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy Hamilton megdöntötte a német legenda legtöbb futamgyőzelemre vonatkozó 91-es rekordját, s most már ő a listavezető ebben a tekintetben 95 elsőséggel. Ami ennél is fontosabb, hogy a hetedik világbajnoki címét szerezte meg, így utolérte e tekintetben az évekig utolérhetetlennek hitt Schumachert. Idei teljesítménye alapján maximálisan megérdemelte ezeket a sikereket, igaz, javarészt az autójának kellett annyira jónak lennie, hogy ezeket az eredményeket valóban elérhesse. Jövőre az lesz a legfőbb kérdés, hogy meglesz-e a nyolcadik vb-elsőség is a brit számára. Most még korai lenne az esélyeket latolgatni, erre inkább majd a téli tesztek után lesz érdemes visszatérni.

A Racing Point szereplése

A Racing Point csapata az elmúlt években a középmezőny oszlopos tagja volt, azonban idén év elején már lehetett sejteni, hogy 2020 sokkal sikeresebb éve lehet a rózsaszín csapatnak, mint a korábbiak, hiszen a Mercedes tavalyi autójának kvázi lemásolásával egy olyan konstrukciót sikerült összerakni, amellyel igazán versenyképessé váltak a németek erőforrásai által hajtott autók. A kopizást természetesen nem nézte mindenki jó szemmel, köztük az FIA sem, amely a szezon elején el is vette a csapat addig összegyűjtött pontjait a szabálytalanul kialakított fékhűtők miatt, de ezen kívül további, vagy súlyosabb szankciókra nem került sor, pedig a Renault erősen ostorozta a csapatot kétes, vagy annak vélt módszerei miatt. A Racing Point már az első futamtól kezdve az élmezőnyben szerepelt, igaz, az eredmények ilyen-olyan okokból nem mindig jöttek, ráadásul mind Sergio Péreznek, mind Lance Strollnak akadtak egészségügyi problémái, ezért több esetben is Nico Hülkenbergnek kellett beugrania valamelyikőjük helyére. Ennek ellenére a csapat számára végül kifizetődött a vitatott fejlesztés, hiszen egy futamgyőzelemmel és négy dobogós helyezéssel zárhatják 2020-at. Sergio Pérez a Szahíri Nagydíjon az F1 történetének egyik legnagyobb fölzárkózását bemutatva a 18. helyről tudta fölverekedni magát az élre, s élete 190. versenyén megszerezte első győzelmét, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül a Red Bull őt válassza Alexander Albon helyett. Pérez emellett Isztambulban 2. lett, míg Stroll Szahírban és Monzában harmadikként zárt. Jövőre már nem a mostani pilótapárossal és nem is a mostani nevén fog szerepelni az istálló, hiszen Stroll mellé érkezik Sebastian Vettel, a csapat elnevezése pedig Aston Martinra változik. Kíváncsian várhatjuk, hogy 2021-ben is ott tud-e lenni az élmezőnyben a csapat, főleg egy négyszeres világbajnokkal a fedélzetén.

A McLaren rég nem látott magasságokban

A nagymúltú McLaren-csapat az 1990-es és 2000-es évek nagy sikerei után a 2010-es években jócskán elmaradt régi önmagától, különösen 2013-tól kezdve. A csapatot az évtized közepén még a csőd is fenyegette, végül azonban sikerült olyan pénzügyi hátteret biztosítani, amellyel elindult fölfelé a gárda. Ennek a fölívelő pályának pedig idén érkezett el a csúcsa, ugyanis a wokingiak 2012 után első alkalommal állhattak föl a konstruktőri világbajnokság dobogójára, mivel az utolérhetetlen Mercedes-Red Bull páros mögött megszerezték a harmadik helyet. Nagy csata dúlt ezért a pozícióért a narancssárga-kékek, valamint a Racing Point és a Renault között, s végül csupán hét pont döntött a McLaren javára. Érdemes megjegyezni, hogy ha nem büntetik meg a Racing Pointot, s nem veszik el tőle az idény elején gyűjtött pontjait, akkor most a rózsaszín-fehérek ünnepelhetnék a harmadik helyet. Ez persze semmit sem von le a McLaren érdemeiből, hiszen Carlos Sainz és Lando Norris is kitett magáért. Előbbi különösen a szezon második felében, hiszen alig akadt olyan futam, amely ne lett volna hangos a hatalmas fölzárkózásaitól, miközben előbbi inkább az idény elején nyújtott remek teljesítményt, hiszen pl. a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon a 3. helyen végzett. Sainznak is összejött a dobogó, mégpedig az Olasz Nagydíjon, ahol a győzelemre is volt esélye Pierre Gaslyval szemben, végül azonban be kellett érnie a második helyezéssel. Sainz jövőre már a Ferrarinál fog versenyezni, Norris mellé pedig Daniel Ricciardo érkezik a Renault-tól. Ez sem lesz egy gyengébb páros, így már csak az a kérdés, hogy milyen lesz a jövő évi autó? Hamarosan kiderül.

Őrült versenyek sokasága

Ebben a szezonban több beugró pálya is volt, de izgalmak szempontjából kiemelkedett közülük az olaszországi Mugello, ahol a Toszkán Nagydíjon kettő piros zászlós megszakítás és számtalan nagy baleset borzolta a kedélyeket. Emellett azért verseny is volt, amely szintén sok fordulatot hozott. Az eredmény itt nem okozott meglepetést, hiszen Hamilton és Bottas végeztek az első kettő helyen, legfeljebb Albon harmadik helye volt meglepő. Egy másik olasz helyszínen, Monzában azonban a flúgos futam a végeredményben is éreztette hatását, hiszen Charles Leclerc hatalmas balesete miatt itt is előkerült a piros zászló. Előzőleg Hamilton és Antonio Giovinazzi behajtottak a Kevin Magnussen lerobbant autója miatt lezárt bokszutcába, ami miatt az újraindítás után mindketten 10 másodperces büntetést kaptak. Hamilton addig az élen autózott, azonban ez a büntetés elvette tőle a győzelmi esélyeket. A nagy kavarodásból Pierre Gasly profitált a legtöbbet, aki megelőzte a restartnál beragadó Lance Strollt, s innentől fogva megőrizte vezető helyét, ezáltal élete első győzelmét aratta a Forma-1-ben. Rajta kívül még Carlos Sainz és Lance Stroll állhattak föl a dobogóra. Aki előzetesen egy ilyen pódiumra fogadott, alighanem milliomossá vált szeptember közepén. Az elmebeteg versenyek között kell említenünk a Szahíri Nagydíjat is, amelyet a Mercedes tett azzá azzal, hogy a bokszutcában összekeverte Valtteri Bottas és a Hamilton helyére beugró George Russell gumijait, ezért mindkét pilótának azonnal vissza kellett térnie a szabálytalanság orvoslása céljából. Az addig élen álló pilóták emiatt jelentősen visszaestek, ami végül azt eredményezte, hogy az első körös balesete után a mezőny végére visszaesett Sergio Pérez került az élre, aki végül meg is nyerte a futamot. A 2. helyet az élete első dobogós eredményét elért Esteban Ocon szerezte meg, míg Lance Stroll lett a másik Racing Pointtal a 3. Régen volt olyan szezon, amelyben annyi alkalommal kellett piros zászlót lengetni a futamokon, mint idén. Semleges nézőként nagyon élveztem az ilyen helyzeteket.

PIROS LÁMPA
Hamilton és a Mercedes hülyeségei

Az előszezon egyik legérdekesebb, egyben legfölkavaróbb témája volt az, hogy a mezőny egyetlen színesbőrű tagja, Lewis Hamilton támogatásáról biztosította az Egyesült Államokban létrejött Black Lives Matter mozgalmat, amely eredetileg a feketék jogainak védelmét és a fehérekkel való jogegyenlőséget tűzte zászlajára, valójában azonban az erőszakon, a fehérek elleni rasszizmuson, a történelemhamisításon és az alkotmányos rend megdöntésén alapul, ezáltal inkább terrormozgalomnak lehet tekinteni. Persze a nem sok ésszel megáldott Hamiltont ezek a tények nem érdekelték, s olyannyira támogatta ezeket a törekvéseket, hogy rábírta pilótatársai többségét arra, hogy tiltakozásképpen térdepeljenek le a futamok előtt a rajtrácson. Kezdetben a mezőny többsége résztvett ebben, az idő előrehaladtával azonban egyre kevesebben kértek ebből az akcióból. Hamiltonnak ennyi azonban nem volt elég: elérte, hogy a Mercedes pár nappal az Osztrák Nagydíj előtt feketére fesse az autókat, s ezt a színt viselje egész évben, így kiállva a jogegyenlőséget követelő erőszakos csoportok mellett. Természetesen rengeteg kritika érte az immár hétszeres világbajnokot tevékenysége miatt, s a közvélemény nagy része sem pártolja azt, amit ezen a téren csinál. Éppen ezért az a véleményem, hogy Lewis Hamilton sportszakmailag igen, emberileg viszont méltatlan arra, hogy a Forma-1 társrekordvilágbajnoka legyen.

A Ferrari rég nem látott mélyrepülése

Az elmúlt években hozzászokhattak ahhoz a Ferrari szurkolói, hogy a csapatnak vannak hullámvölgyei, s nem tud érdemben a világbajnoki címekért harcolni, azonban ami idén történt, talán a tifosik legnagyobb rémálmaiban sem szerepelt. A Ferrari már az előszezoni tesztek során úgy készült, hogy idei autói nem lesznek harcban a világbajnoki címért, mivel a februárban megszületett FIA-Ferrari paktum miatt az a kétes hátterű fejlesztés, ami miatt tavaly komoly teljesítményre voltak képesek a tűzpiros autók, idén nem volt bevethető, helyette pedig sokkal kevésbé versenyképes, sőt nyugodtan mondhatom, versenyképtelen “megoldást” sikerült találni. A szezon elején arra számítottam, hogy ha a győzelemért nem is, de legalább a dobogóért simán harcban lehet a Ferrari, azonban ezektől a várakozásoktól is jócskán elmaradtak az olaszok. A Ferrari összesen 131 pontot tudott szerezni a 17 futam alatt (ez 373(!)-mal kevesebb, mint tavaly), s mindössze három dobogós helyezésnek örülhetett. Ebből kettőt Leclerc, egyet pedig Vettel szerzett. A monacói (aki tavaly még kettő győzelmet és hét rajtelsőséget hozott össze) végül 98 ponttal a 8. helyen zárt az összetettben, a 33 pontos Vettel pedig a 13. helyet szerezte meg. A Ferrarival utoljára 1980-ban esett meg az a szégyen, hogy nem tudott az első ötben végezni a csapatok pontversenyében, mivel a mostani 131 egység csupán a hatodik helyre volt elegendő. Teljesen egyértelmű, hogy jövőre sokkal több kell a maranellóiaktól, hogy alaposan megtépázott renoméjukat legalább részben helyreállíthassák. Kérdés, hogyan sikerülnek a 2021-es fejlesztések, s hogy milyen viszony lesz Charles Leclerc és új csapattársa, Carlos Sainz között. Mattia Binotto csapatfőnök éppen a hétvégén beszélt arról, hogy szabad kezet adnak mindkét versenyzőnek, ami könnyen lehet, hogy hasonló feszültségek forrása lesz, mint amire tavaly Leclerc és Vettel viszonylatában volt példa. Amennyiben Sainz esetleg Leclerc fölé kerekedne, azt a monacói biztosan nem viselné el egykönnyen, s akkor ki tudja, mi lesz. Meglátjuk. Az biztos, ennél sokkal jobb évet kell produkálnia jövőre a Ferrarinak.

A Red Bull megbízhatatlansága

Bár második helyét idén nem fenyegette veszély, azonban a Red Bull előzetesen a világbajnoki címek megszerzésére is esélyesnek érezte magát. Ehhez képest végül simán a második lett a csapatok között, Max Verstappen pedig egyéniben a harmadik lett. Ez egyfelől köszönhető a Mercedes nagy fölényének, másfelől a riválisok botladozásainak, azonban van egy harmadik, mindkettőnél erősebb ok, ami az osztrákok háza táján keresendő. Ez pedig a megbízhatóság. Márpedig mind Verstappen, mind Albon autója esetében többször előfordult, hogy a járgány nem volt képes megfelelően működni, ezért több esetben már a futamok korai szakaszában föl kellett adniuk a versenyeket műszaki hibák miatt. Emellett Fortuna sem mindig fogta a kezüket, pl. Szahírban, amikor Verstappen azért esett ki az első körben, mert Pérez és Leclerc ütközését csak úgy tudta kikerülni, hogy autóját a gumifalba vezette, ezáltal viszont kiesett. Rengeteg pont maradt benne a Red Bull idei évében, azonban a konstruktőri második hely így sem volt veszélyben, hiszen végül a McLarent 117 ponttal sikerült megelőzni, viszont a Mercedestől 254 egységgel maradtak el az italgyártósok, ami ugyan kisebb, mint a tavalyi 322, de ebben egyrészt nagy szerepe volt annak, hogy kevesebb versenyt rendeztek idén, másrészt pedig annak, hogy tavaly harmadik lett a Red Bull a Ferrari mögött. Verstappen nyert kettő futamot és további kilenc alkalommal állhatott dobogóra, ami brutálisan jó teljesítmény, de a sok kiesés miatt ez sem volt elég ahhoz, hogy legalább Valtteri Bottast megelőzze az egyéni világbajnokságban, mivel végül kilenc ponttal kikapott tőle, holott neki is kettő győzelme és további kilenc dobogós helyezése volt, csak éppenséggel három alkalommal nullázott, miközben a holland ötször. A Red Bull számára nagyon fontos tehát, hogy 2021-ben több szerencséje legyen és az autó is jobban működjön. Hogy a Verstappen-Pérez párosnak lesz-e esélye a világbajnoki címért küzdeni, nagy talány. Majd kiderül.

Ez volt a Forma-1 2020-as szezonjának értékelése. Köszönöm szépen mindenkinek, aki idén rendszeresen olvasta a Sportudvar futamértékelő cikkeit és az egyéb, az F1-gyel kapcsolatos írásokat. Természetesen a holtidényben és a március 21-én, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődő 2021-es szezon során is rendszeresen lesznek majd cikkek a száguldó cirkusszal kapcsolatban, így pl. ismét jönnek majd a futamértékelő írások. Kövessetek minket a folytatásban is!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply