Vasárnap veszi kezdetét az év utolsó Grand Slam-tenisztornája, a párizsi Roland Garros. A kettő hete véget ért US Openhez hasonlóan a francia nyílt bajnokság mezőnye is foghíjas lesz abban a tekintetben, hogy több nagy, vagy ismert név sem lesz ott a viadalon. Persze nélkülük is erősnek mondható mezőny jött össze.
HIRDETÉS
A legnagyobb hiányzó természetesen ki más is lehetne, mint Roger Federer, aki még februárban műtette meg a jobb térdét, miután az Ausztrál Openen az elődöntőig jutott. A svájci legenda júniusban jelentette be, hogy 2020 hátralévő részét térdének teljes rendbetételére szánja, és csak jövőre tér vissza.
Tsonga és Pouille is sérült, Paire “megfázott”
A házigazdák sem szurkolhatnak valamennyi ismert játékosuknak, mivel a férfiaknál többen is távolmaradnak a tornától különböző okokból. Jo-Wilfried Tsonga hátsérülése miatt nem fog szerepelni a párizsi salakon, de más problémái miatt lehet, hogy az egész évre keresztet vethet, mivel a hírek szerint gondok vannak a csípőcsontjával, valamint az ún. sacroiliacalis ízületével, amely derék- és lábfájdalmakat idézett elő nála.
Lucas Pouille-nak is bőven akadtak egészségügyi problémái az elmúlt egy évben, hiszen szinte folyamatosan rakoncátlankodik a könyöke. Mivel nemrég esett át műtéten a szóban forgó testrészére vonatkozóan, ezért ő is lemondta a hazai pályán való szereplést. Bizonytalan Benoit Paire részvétele is, aki a hamburgi tornán nem érezte jól magát, ezért visszalépett. Az ő esetében orvosi vizsgálatokra lesz szükség annak megállapítására, hogy indulhat-e a Roland Garroson.
A férfi mezőny más nagy nevei is lemondták szereplésüket az év utolsó Grand Slam-versenyén. Így tett többek között Juan Martin Del Potro, aki augusztus végén esett át jobb térdműtéten, de nem láthatjuk Párizsban Nick Kyrgiost sem. A balhés természetű, nagyszájú ausztrál nem meri elhagyni hazáját az utazási bizonytalanságok miatt, ezért lehet, hogy idén már nem is fog játszani. Nem lenne nagy kár érte… Rajtuk kívül az ismertebb játékosok közül még Milos Raonic, Kyle Edmund és Fernando Verdasco sem utazik el a francia fővárosba.
A világ három legjobb női játékosából kettő sem ragad ütőt
Kyrgios mellett egy másik ausztrál, a női világelső Ashleigh Barty is lemondta szereplését a Roland Garroson. Ő sem akarja elhagyni Ausztráliát a jelen pillanatban nem éppen biztonságos Franciaországért. Érdekesség egyébként vele kapcsolatban, hogy a napokban indult egy brisbane-i golftornán, amit meg is nyert. Lehet, hogy 2020-ban már őt sem fogjuk látni tenisztornán.
Távolmarad Párizstól Oszaka Naomi, a US Open idei bajnoknője, a világranglista 3. helyezettje is, aki combsérüléséből lábadozik, s nem fogjuk látni Venus Williamst sem, ugyanakkor testvére, Serena ott lesz a salakpályás tornán.
A magyarok ott lesznek
Számunkra mindenképpen jó hír, hogy három legjobb játékosunk: Babos Tímea, Balázs Attila és Fucsovics Márton is indulnak a Roland Garroson. Babos Tímea az első fordulóban Ana Bogdan ellenfele lesz. Timinek van esélye a győzelemre, de Bogdan nem egy lebecsülendő ellenfél, így várhatóan nem lesz sétagalopp a mérkőzés.
Fucsovics Márton a tervek szerint ugyancsak vasárnap ragad ütőt, ellenfele azonban irtó kemény lesz, ugyanis Danyiil Medvegyevvel kell megküzdenie. Nem ő lesz a mérkőzés esélyese, de nem egyszer tudott már Grand Slam-tornán legyőzni nála magasabban jegyzett játékost, úgyhogy a remény most is megvan. A férfi tornán indul még Balázs Attila is, aki a japán Ucsijama Jaszutakával fog összecsapni ugyancsak vasárnap. Neki a papírforma alapján jó esélye van a győzelemre.
Könnyen előfordulhat, hogy egy negyedik honfitársunk is főtáblára kerül. Amennyiben Gálfi Dalma ma megnyeri az utolsó selejtezős mérkőzését is Varvara Lepcsenko ellen, akkor szintén ott lesz a vasárnap és hétfőn esedékes 1. fordulóban.
Tehát vasárnap kezdődik a Roland Garros, amely remélhetőleg magas színvonalat fog hozni és magyar szempontból is sikeres torna lesz.
#NeViseljMaszkot
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: nytimes.com