Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > 50 éve készült a kudarcba fulladt Le Mans-film

50 éve készült a kudarcba fulladt Le Mans-film

VIDEÓVAL – A hétvégén kerül megrendezésre a Le Mans-i 24 órás autóverseny, a világ legkeményebb és legismertebb megbízhatósági viadala. Az esemény akkora presztízssel bír, hogy már több alkalommal is készült mozifilm belőle. Így történt 1970-71-ben is, azonban a Le Mans névre hallgató alkotás végül nem nyerte el a moziimádók és a filmkritikusok tetszését sem. Ennek okait járja körbe a Visszapillantó mai cikke.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Bizonyára sokan látták a Le Mans 66 című filmet, amely tavaly év végén került a mozik műsorára. Az az alkotás komoly sikert aratott a közönség és a szakma köreiben egyaránt. Azt talán kevesebben tudják, hogy Hollywood már ötven évvel korábban is készített egy egész estés mozit a világ legrangosabb és legkeményebb 24 órás autóversenyéről – 1970-ben készítették a Le Mans című filmet Steve McQueen főszereplésével, amely azonban szakmailag és pénzügyileg is katasztrófa lett.

Az alkotást 1970 augusztusában és szeptemberében a Le Mans-i pályán, tehát eredeti környezetben forgatták. A film igen éles kritikákat váltott ki a szakemberekből, akiknek többek között nem tetszett, hogy a mozinak nem sikerült visszaadnia azt a hatást, amelyet a júniusi Le Mans-i verseny magában hordoz. A viadalt hagyományosan június közepén rendezik, idén kivételesen kerül rá sor szeptember közepén. (Erre ezt megelőzően 1968-ban volt legutóbb példa, amikor a tavaszi diáklázadások miatt kellett elhalasztani a versenyt.)

A film tehát minden értelemben kudarcba fulladt, amely jelentősen megtépázta az 1980-ban elhunyt főszereplő, Steve McQueen szakmai hírnevét, holott nem sokkal korábban több alkotással, így pl. a Thomas Crown-ügy című filmmel is komoly elismerésre tett szert. Manapság sokkal inkább amolyan dokumentumfilmként tekinthetünk a Le Mans-ra, hiszen a filmben igazi, korabeli Le Mans-i autókkal: Porsche 917-tel és Ferrari 512-vel történik a száguldás, amelyeket ráadásul valódi pilóták kormányoztak!

McQueen ott volt júniusban a versenyen, hogy felvételeket készítsen a viadalról, valamint a nagy számban kilátogatott közönségről, hogy aztán ezeket a snitteket is bele lehessen illeszteni a filmbe, ezáltal még valósághűbbé téve azt. “Steve McQueen azt gondolta, hogy a többi, az 1960-as években az autóversenyzésről készült filmből hiányzott az eredetiség, és az volt a meglátása, hogy magának a versenyzésnek, mint izgalmi faktornak visszahozása elengedhetetlen a film sikere szempontjából. Ezen alapult a Le Mans-ról alkotott víziója” – jelentette ki Gabriel Clarke, egy másik Le Mans-i film, Az Ember és Le Mans forgatásáról dokumentumfilmet készített rendező.

6 millió dolláros költségvetés

Clarke szerint ugyanakkor a film megvalósításának koncepciója alapjaiban elhibázott volt, mivel McQueen – aki nem csak főszereplője, hanem producere is volt az alkotásnak – elfeledkezett egy, a film elkészültéhez elengedhetetlen elemről: a forgatókönyvről. “Lenyűgöző autó- és pilótaállományt verbuvált össze, több hétre kibérelte a pályát, azonban hiányzott a forgatókönyv. Ennek az lehetett az oka, hogy elsősorban dokumentumfilmnek képzelte a Le Mans-t. Nagy hibája ellenére korabeli népszerűsége és aurája elegendő volt ahhoz, hogy összeállítson egy 6 millió dolláros költségvetést, amely igen nagynak számított akkoriban”.

Ez a történet kísértetiesen hasonlít egy néhány évvel ezelőtti, szintén franciaországi esethez, amikor a gallok négyszeres Forma-1-es világbajnokáról, Alain Prostról akartak csinálni egy önéletrajzi filmet, amelyhez ugyancsak több hétre kibérelték a Magny-Cours-i pályát, azonban a forgatás végül kútba esett, mert a fölhasználni kívánt régi F1-es autók nagy részét nem sikerült kölcsönvenni a forgatás idejére.

Túl egyszerű történet

Igazi versenyautók és pilóták ide, hatalmas költségvetés oda, a forgatókönyv hiánya azt eredményezte, hogy miután több héten át több kilométernyi filmszalagot használtak el arra, hogy minden oldalról bemutassák az autókat és a baleseteket, a forgatás félbeszakadt, és Steve McQueennek teljesen át kellett variálnia elképzeléseit. Végül egy szerelmi történetet kreált, amely az általa alakított versenyző, Michael Delaney, és egy előző évben történt, általa okozott balesetben elhunyt pilóta özvegye között bontakozott ki.

A szerelmi történet alá a zenei hátteret a tavaly januárban elhunyt neves zeneszerző, Michel Legrand adta. A párbeszédeken keresztül igazán különlegessé válik a tizenkettő német és olasz henger üvöltése, miközben teljes sebességgel száguldanak a Hunaudiéres-egyenesben, amelyet akkoriban még nem szabdaltak fel sikánokkal.

A film posztere 1970-ből

Hosszú jelenetek mutatják be a közönséget is, amelynek tagjai különböző dolgokkal múlatják az időt a verseny kevésbé izgalmas részei alatt: vannak, akik fölülnek a Le Mans-i pálya népszerű óriáskerekére, s vannak olyanok is, akik vasárnap reggel egy szabadtéri misén vesznek részt. Emellett persze rengetegen tartózkodnak a főtribünön is, ahol kis híján felkenik egymást a kerítésre. Már 1970-ben is legalább félmillió embert vonzott a Le Mans-i 24 órás, amelyre napjainkban már több mint 1 millióan látogatnak ki az egész hetet kitöltő eseménysorozat során.

“Néhány jelenet, amelyben a rajtra kész autókat, illetve a verseny gigantikus méreteit láthatjuk, egészen hihetetlen” – mondja Gabriel Clarke, aki emlékeztetett arra, hogy akkoriban a közönség milyen közel volt a pályához, ezáltal a verseny részesévé vált. A film ennek ellenére nem találkozott Hollywood kánonjainak ízlésével: a hős – csakúgy, mint a Le Mans 66-ban – nem nyert, csupán második lett, s ez sokba került Steve McQueennek.

McQueen a Le Mans után nem szerepelt több autós moziban, de a versenyzés továbbra is a szenvedélye volt. Komoly filmes sikerei már nem voltak ezt követően, s 1980-ban fiatalon, csupán 50 évesen rákban elhunyt. Többre vitte nála egy másik korabeli hollywoodi színész-autóversenyző, Paul Newman, aki az igazi Le Mans-i versenyen is rajthoz állt, s 1979-ben a 2. helyen végzett.

Korántsem csak McQueen és Newman voltak azok, akik színészként indulhattak Le Mans-ban. Napjainkban a Grace Klinika sztárja, Patrick Dempsey szerepel évről évre valamilyen minőségben a 24 órás versenyen. Eleinte pilótaként szerepelt, mostanság azonban már saját GT-csapatával vesz részt az eseményen.

A Le Mans-i 24 órás szombaton 14:30-kor rajtol, a futamot az Eurosport teljes egészében élőben közvetíti.

#NeViseljMaszkot

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: youtube.com

Top
%d bloggers like this: