Öt hónap fogság után Ronaldinho ismét szabad

Véget ért Ronaldinho és testvére kálváriája. A 2005-ös Aranylabdás március 6. óta volt őrizetben Paraguayban, miután hamis útlevelekkel léptek be az országba. Sokáig annak a lehetősége is reális volt, hogy börtönbüntetésre ítélik őket, ám ahogy az a híres emberek esetében általában lenni szokott, az egykori kiváló focista és fivére is megúszták egy komolyabb pénzbírsággal.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Alighanem nagy nap lesz 2020. augusztus 24. Ronaldinho emlékei között. A brazilok egykori remek labdarúgóját, 2005 Aranylabda-győztesét ugyanis tegnap csaknem fél év fogság után szabadon engedte a paraguayi bíróság. Az ügyben eljáró Gustavo Amarilla bíró Ronaldinho fivérét, Roberto de Assis Moreirát is szabadlábra helyezte. Mint arról annak idején a Sportudvar is beszámolt, a két brazilt március elején azért tartóztatták le Paraguayban, mert kiderült, hogy hamis útlevelekkel léptek az ország területére.

Ronaldinho (eredeti nevén Ronaldo de Assis Moreira) mostantól fogva, ha óhajtja, szabadon utazhat a világ bármely országába, de egy éven keresztül hetente jelentkeznie kell a paraguayi hatóságoknál ellenőrzés céljából – áll az ítéletben, amelyet a bíró egy három órán keresztül zajló, a televízió által élőben közvetített tárgyalás végén mondott ki. A bíró külön hangsúlyozta, hogy Ronaldinho ugyan most már nem áll szabadságot korlátozó intézkedés alatt, ugyanakkor kártérítést köteles fizetni az elkövetett bűneiért. A sztár elfogadta az ítéletet, amely arról is rendelkezik, hogy ez csak egy feltételes szabadonbocsátás – ha akár Ronaldinho, akár a testvére újabb kihágást követ el kettő éven belül, akkor újratárgyalják ügyüket, s alighanem súlyosabb büntetést fognak kapni.

90 000 dollár büntetés

Az ügyészség az eljárás során azt indítványozta, hogy a két brazil férfit fejenként 90 000 dollár (26,7 millió forint) nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezzék a paraguayi társadalom javára. Ronaldinhoék ezt a büntetést fogadták el.

Az egykori focicsillag és testvére kezén március 6-án kattant a bilincs. Azért érkeztek Paraguayba, mert Ronaldinhónak könyvbemutatón kellett volna részt vennie, azonban a határellenőrzésnél fény derült a hamis útlevelekre. A testvérek azért “kényszerültek” nem valós papírokkal utazni, mert a brazil igazságszolgáltatás 2018 végén bevonta Ronaldinho útlevelét, mivel engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen található tó partján.

Ronaldinho március 21-én az asuncióni börtönben volt kénytelen ünnepelni 40. születésnapját, majd a hónap végén fivérével együtt házi őrizetbe került, amelyet egy fővárosi luxusszállodában tölthettek el, igaz, ezért is 1,6 millió dolláros (475, 2 millió forintos) óvadékot kellett kifizetniük.

A hamis útlevelek körüli ügynek egyébként mára már 18 gyanúsítottja lett, többségében a migrációs hivatal emberei, valamint rendőrtisztek. Mindannyiójukat letartóztatták. Ronaldinho és testvére a hírek szerint szeretnének hazatérni Brazíliába, hogy családjuk körében lehessenek. Egy magángéppel tervezik az utazást, amihez már csak az illetékes hatóságok engedélye szükségeltetik.

#NeViseljMaszkot

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: ecestaticos.com

Leave a Reply