Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Hamilton oltári mázlija és Bottas oltári balmázlija – a Brit GP legfőbb tanulságai

Hamilton oltári mázlija és Bottas oltári balmázlija – a Brit GP legfőbb tanulságai

Lewis Hamilton győzelmét hozta a Forma-1-es Brit Nagydíj. A címvédő végig vezette a futamot, azonban közel állt ahhoz, hogy az utolsó körben bukjon el mindent, mivel bal első defektet kapott. Végül – köszönhetően fél perc fölötti előnyének – maga mögött tudta tartani Max Verstappent, s ismét győzött. Verstappen szintén egy defektnek köszönhetően lett második, mivel Valtteri Bottasnak az utolsó előtti körben szállt el a bal első kereke, végül pontot sem szerzett. Charles Leclerc ismét a szerencsének köszönhette dobogóját, miközben Vettel épphogy pontszerző lett.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
POZITÍVUMOK
Hamilton szerencséje

Őszintén szólva, ha bármi pozitív momentumot akarok találni a mai futamban, akkor irtó nehéz dolgom van, mivel 49 kör tömény unalom és mindössze 3 kör izgalom jellemezte a 71. Brit Nagydíjat. Utóbbi “kategóriában” egyértelműen Lewis Hamilton utolsó körös bal első defektje végzett az élen, ami kis híján az addig végig vezető brit hazai futamgyőzelmébe került. A silverstone-i pálya rettentően gyilkolja a bal első gumikat, emiatt pedig a verseny végén többen is bajba kerültek. Köztük Hamilton is, akinek már nem lett volna módja kihajtani a bokszba friss kerekekért, így ő, a Mercedes és otthon, a tévéképernyők előtt britek milliói izgulhattak azért, hogy az addig 33 másodperces hátrányt összeszedő Max Verstappen nehogy utolérje a leintésig a világbajnokot. A Red Bull hollandja végül 10 másodperc alá tudta vinni a különbséget, de megelőzni már nem volt ideje Hamiltont, aki széteső bal első gumival gurult át a célvonalon. Nem csoda, hogy hatalmas megkönnyebbülés érte Hamiltont a célbaérés utáni pillanatokban, hiszen egy versenyt az utolsó métereken elveszíteni pokoli érzés. Legyünk őszinték, jelen esetben igazságtalan is lett volna, ha Hamilton elveszti a futamot, mert a rajttól fogva az élen állt, s ezúttal sem adta ki kezéből a vezetést egy pillanatra sem. Aminek szintén nagyon örülhet, hogy csapattársát, Valtteri Bottast súlyosabban érintette a defekt, így ő végül pontot sem szerzett, ezáltal Hamilton jelentősen növelte előnyét az összetettben.

Leclerc újabb szerencséje

Emlékezhetünk rá, hogy Charles Leclerc a sok kiesésnek és néhány előzésnek köszönhetően dobogóra állhatott a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon, miközben a Ferrari rendkívül rossz teljesítményt produkált. Ez most is ugyanígy volt, éppen ezért sokan értetlenkedtek, amikor a tegnapi időmérőn a monacói a negyedik helyet szerezte meg. Leclerc a rajtnál kis híján megelőzte Max Verstappent, végül azonban kénytelen volt besorolni mögé. Ezután neki is viszonylag eseménytelen futama volt, sem előre, sem hátra nem kellett igazán figyelnie. Végül mégis előrelépett egy helyet, miután Bottas defektje miatt hátracsúszott. Abban egyetérthetünk, hogy a Ferrari teljesítménye ma sem érdemelt dobogót, de Leclerc egyéni kvalitásai ismét értékes eredményhez segítették a maranellói alakulatot.

A Renault teljesítménye

Miközben a Renault óvást nyújtott be a Racing Point autói miatt, addig a francia csapat igen jó eredményt hozott össze a Brit Nagydíjon. Daniel Ricciardo a 4., Esteban Ocon pedig a 6. helyen ért célba, így az enstone-i istálló összesen 20 pontot gyűjtött, ami az eddigi legjobb teljesítménye idén. A sárga-fekete autók meglepően jól bántak a gumikkal az abroncsgyilkos aszfaltcsíkon – alighanem ez az oka a mai sikerességnek. Persze a két pilóta egyéni képességei is kellettek ezekhez az erős pontszerző helyekhez, hiszen Leclerc-kel, vagy Hamiltonnal ellentétben nekik korántsem volt eseménytelen futamuk, hiszen a McLarenek, Gasly és a végén Albon is komoly ellenfélnek bizonyult. Kíváncsian várhatjuk, hogy a jövő heti, szintén silverstone-i futamon is hasonlóan jól fognak-e muzsikálni a Renault-k.

NEGATÍVUMOK
Bottas a legvégén vesztett el mindent

Ritkán van olyan szerencsétlen futama egy autóversenyzőnek, mint ma Valtteri Bottasnak volt. A Mercedes finn pilótája a második helyről startolva végig könnyedén tartotta ezt a pozíciót, azonban kettő körrel a leintés előtt a bal első kerék nála is megadta magát. Igen szerencsétlen helyen, a pálya elején történt az eset, így Bottasnak hosszú időbe telt, mire eljutott a bokszutcába a kerékcsere céljából. Ez végül azt eredményezte, hogy a finn a 11. lett, pedig az utolsó kanyarokban nagyot küzdött Sebastian Vettellel az utolsó pontszerző helyért. Hatalmasat bukott Bottas, hiszen azzal, hogy Hamilton megnyerte a versenyt, jelentősen nőtt a hátránya vele szemben az egyéni világbajnokságban. Nullázása természetesen a Mercedesnek is komoly veszteség a konstruktőrök összetettjében.

A Racing Point szenvedése

A sokak által a tavalyi Mercedes lemásolásával vádolt, ezáltal Copy Pointnak elnevezett Racing Point csapata remekül kezdte a szezont, hiszen rendre erős pontszerzéseket tudott összehozni. Az már a hétvége legelején valószínűnek tűnt, hogy ezúttal nem lesz így, hiszen Sergio Pérez egészségügyi problémák miatt kihagyni kényszerült a Brit Nagydíjat (a jövő hétvégén sem fog versenyezni). Helyére az utolsó pillanatban Nico Hülkenberg ugrott be, aki viszont a versenyen nem tudott rajthoz állni, mert még a rajtrácsra történő fölállás előtt meghalt a Mercedes-erőforrás az autójában. Így Lance Stroll volt az egyedüli, rózsaszín autót kormányzó pilóta a pályán. A Renault-val ellentétben a Racing Point már nem tudott olyan jól bánni a gumikkal, így a kellő tempó sem volt meg. Ez alapján nem meglepő, hogy Stroll végül csak a kilencedik lett. Kíváncsian várhatjuk, hogy a jövő vasárnapi futamon mire fog menni a Stroll-Hülkenberg páros, már ha egyáltalán most is a német fogja helyettesíteni Pérezt.

Vettel végig szenvedett

Amíg Charles Leclerc újabb dobogót, addig Sebastian Vettel egy újabb kínkeserves hétvégét könyvelhet el, még akkor is, ha végül a szerencse annyiban mellé állt, hogy szerzett egy pontot Bottas defektjének köszönhetően. A német továbbra is kemény hullámvölgyban van, amit ráadásul tetéztek autójának sorozatos meghibásodásai, amik végig kísérték a négyszeres világbajnok hétvégéjét. A Ferrarinak komoly fejtörést fog okozni, hogy négy nap alatt rendbe tegye második számú pilótájának kocsiját.

Ez volt tehát a Brit Nagydíj, amelyet egy hét múlva a 70. Születésnap Nagydíja fog követni, ugyancsak Silverstone-ban.

#NeViseljMaszkot

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-arachívum

Top
%d bloggers like this: