Rejtett labor, manipulált vizeletminták: a volt orosz doppingfőnök újabb sokkoló állításai

Emlékeztek meg Grigorij Rodcsenkovra? Ő az az orosz sportorvos, aki lerántotta a leplet az államilag irányított doppingolásról, ami miatt Oroszország mindmáig számos nemzetközi sporteseménytől el van tiltva. Rodcsenkovról korábban már megírtam, hogy az Egyesült Államokba menekült, mivel hazájában körözik. Többször beszélt arról, milyen szerepe volt az orosz doppingellenes ügynökség vezetőjeként a 2010-es évek első felének nagyszabású doppingrendszerének működtetésében, most azonban “kicsit” jobban visszament az időbe – egészen egy olyan olimpiáig, amelyen a Szovjetunió (a legtöbb kommunista állammal együtt) részt sem vett. Többek között erről is szól könyve, amely csütörtökön jelenik meg.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Szinte biztosra vehető, hogy az orosz sportra hosszú évek óta erős árnyékot vető doppingbotrány újabb fejezetéhez érkeztünk el, ami viszont elsősorban nem a jelen, hanem a múlt versenyzőit és vezetőit érintheti kellemetlenül. Grigorij Rodcsenkov, a 2010-es évek első felének államilag irányított doppingrendszerét leleplező sportorvos, az Orosz Doppingellenes Ügynökség és a moszkvai doppinglabor egykori vezetője július 30-án, csütörtökön megjelenteti munkásságáról szóló könyvét, amelyben őszintén vall arról, mennyire átszőtte a doppingolás szinte az egész orosz, sőt már a szovjet sportot is.

Mint emlékezhetünk rá, Rodcsenkov vallomása vezetett ahhoz, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség megállapította: Oroszországban államilag irányított és finanszírozott doppingrendszert hoztak létre 2011 tájékán, amelynek segítségével rengeteg orosz sportoló doppingmintáját manipulálták annak érdekében, hogy ne derüljön fény arra, hogy valójában csalással, teljesítményfokozók alkalmazásával nyertek számos olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki érmet. Köztudott, hogy a 2014-es szocsi téli olimpián született 33 orosz éremből mára már 11-et elvett a NOB, mivel bebizonyosodott, hogy az érintettek doppingolásuknak köszönhetően győztek vagy állhattak dobogóra. A 2015-ben kitört botrány odáig fajult, hogy Oroszországot kizárták a 2018-as téli ötkarikás játékokról, valamint az összes nemzetközi atlétikai versenyről. Jelen állás szerint a tokiói olimpián is legfeljebb semleges sportolókként, az olimpiai zászló alatt szerepelhetnek orosz versenyzők.

Rodcsenkov most megjelenő könyvében az előzetes alapján legalább annyira érdekes információk lapulnak majd, mint amik a mostani doppingügyhöz vezettek. A könyv talán legérdekesebb része az a fejezet, amelyben Rodcsenkov arról ír, mi vezetett a Szovjetunió 1984-es olimpiai bojkottjához. Mint köztudott, a legtöbb kommunista diktatúra alatt élő állam, így Magyarország és a Szovjetunió sportolói sem vettek részt a Los Angeles-i játékokon. A bojkott legfőbb oka az volt, hogy a nyugati hatalmak többsége távolmaradt az 1980-as moszkvai olimpiától.

Rodcsenkov most azonban azt állítja, nem kizárólag a politikai szembenállás vezetett a szovjetek 1984-es kimaradásához. Elmondása szerint az amerikai hatóságoknak a nyolcvanas évek elején tudomásuk volt arról, hogy a Szovjetunióban szisztematikus doppingolás zajlott.

“Tudományos értelemben több mint tíz éven keresztül vezettem félre a világ doppingellenes hatóságait egyrészt annak érdekében, hogy az orosz sportolók dicsőséget szerezhessenek maguknak, másrészt azért is, hogy kielégítsem az oroszországi bürokraták vágyait, akiknek érdekében állt Oroszország sportsikereinek megőrzése” – derül ki a Mail on Sunday című vasárnapi brit lapból, amely részleteket közölt a könyvből.

“A szovjet vezetés úgy készült, hogy elrejt egy doppinglaboratóriumot egy, a Los Angeles-i kikötőben horgonyzó hadihajó fedélzetén az 1984-es olimpia idején. Amikor Los Angeles nem engedélyezte, hogy hajónkkal kikössünk, az volt az utolsó csepp a pohárban. A Politbüró lefújta az egész projektet, a Szovjetunió pedig e döntés alapján bojkottálta az olimpiát” – szól a döbbenetes vallomás.

Rodcsenkov szerint a doppingolás annyira elterjedt volt a szovjeteknél, hogy szinte képtelenség lett volna tiszta vizeletmintát szolgáltatni a játékok előestéjén a csalások leplezésére. A sportorvos azt is állítja, hogy a szóban forgó hajó az 1988-as szöuli játékok idején vígan kiköthetett, s akkor zavartalanul folyhatott a doppingolás…

Grigorij Rodcsenkov a napokban interjút adott a BBC-nek a könyv kapcsán, s ebben további részletekről is mesélt: “Ha már Szöulban, Moszkvában (1980), vagy Atlantában (1996) is léteztek volna a manapság használatos doppingszűrő eszközök, akkor pozitív tesztek százaira került volna sor. Ami Oroszországban történt, az sehol máshol nem fordulhatott elő, mivel csak nálunk kapott teljesen szabad utat egy ilyen doppingolási rendszer” – jelentette ki.

Szükséges a tokiói kizárás

Mint ismert, a 2010-es évek közepén kitört doppingbotrány igen súlyos következményekkel járt az orosz sport számára: kizárták az országot az atlétikai vb-kről, majd az olimpiákról is, és további szankciók kiszabása is a láthatáron van, mivel az oroszok mind a mai napig nem voltak képesek teljesen leszámolni a rendszerrel. A 2018-as pjongcsangi téli ötkarikás játékokon az orosz sportolók csak az olimpiai zászló alatt indulhattak, és csak abban az esetben, ha be tudták bizonyítani, hogy teljesen tiszták.

Rodcsenkovot természetesen arról is megkérdezték, hogy szerinte indokolt-e a példátlanul szigorú büntetés alkalmazása a tokiói olimpián is. Erre határozott igennel felelt, olyannyira, hogy még fokozna is a feddésen: senkivel sem kivételezne, vagyis még a tiszta orosz versenyzőket sem engedné rajthoz állni mégcsak az ötkarikás lobogó alatt sem, s meg is indokolta, miért: “Azok az emberek, akik Szocsiban meghamisították a mintákat és becsapták az ellenőröket, ma is folytatják a teszthamisításokat. Ez mutatja, hogy az ország nem tanult semmiből”.

Az orosz kormány a botrány kitörése óta folyamatosan azt állítja, hogy az államnak semmi köze a doppingrendszerhez, s az Rodcsenkov saját műve. Moszkva évek óta körözi az Egyesült Államokba menekült sportorvost, aki attól tart, hogyha hazatérne, akkor azonnal elkapnák, s megkínoznák. Annyira fél ettől, hogy pár évvel ezelőtt elváltoztatta a külsejét.

Rodcsenkov egyébként ismételten hangsúlyozta azt a korábban több ízben megtett kijelentését, miszerint maga Vlagyimir Putyin orosz elnök felel az államilag irányított doppingolásért, mivel az olimpia az “ő projektje”. Állítása szerint éppen azért lehetett ennyire “sikeres” ez a szisztéma, mert az elnök közbenjárásának köszönhetően korlátlan erőforrások állnak rendelkezésre annak működtetéséhez. Az egykori laborvezető arról is beszélt, hogy a doppingolás nem országfüggő: “Ez az emberi természet. Bárki doppingolhat, s ez az, ami miatt a játékok sosem fognak tiszta erőviszonyok mellett zajlani”.

Ben Johnson is a szovjetek segítségével doppingolt?

Ha azt hittétek, hogy vége a megdöbbentő vallomások sorának, akkor még csak most jön a slusszpoén! Grigorij Rodcsenkov arról is ír könyvében, hogy Ben Johnson már 1986-ban, a Jóakarat Játékokon fönnakadt a rostán egy ellenőrzés alkalmával azzal a sztanozolol nevű anabolikus (teljesítményfokozó) szteroiddal, amellyel az 1988-as olimpia általa megnyert férfi 100 méteres síkfutó-döntőjét követően is lebukott, ami miatt elvették aranyérmét. Rodcsenkov szerint Johnson azért folytathatta a versenyzést az 1986-os pozitív eset után is, mert a szovjet kormány nyomására eltussolták az ügyet.

“Az 1986-os Jóakarat Játékokon a doppingminták elemzése csupán egy formalitás volt. Laboratóriumunk 14 pozitív eredményt mutatott ki, de a Goszkomszport (a szovjet sportminisztérium – a szerk.) úgy döntött, hogy nem jelzi azokat az illetékes nemzetközi szervek felé. Ben Johnson legyőzte Carl Lewist, de megbukott a sztanozolollal. Én végeztem a mintájának az elemzését. Az eredményt sosem jelentettem”.

Grigorij Rodcsenkov könyve tehát csütörtökön jelenik meg. Az előzetes alapján kíváncsian várhatjuk, mi minden derül még ki az írásműből. Az biztos, hogy a leírtaknak bőven lesz utóélete…

#NeViseljMaszkot

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: index.hu

Leave a Reply