Rasszistának tartják, ezért lecserélheti eddigi nevét egy NFL-csapat

VIDEÓVAL – Az Egyesült Államokban hetek óta tomboló antirasszista mozgalom lassan az élet minden területére, így a sportra is kifejti hatását. Az elmúlt napokban többen is azt követelték a Washington Redskins híres NFL-csapattól, hogy változtassa meg nevét, mivel a Redskins kifejezés sértő az ún. vörös bőrűekre nézve. Korántsem a fővárosi futballfranchise az egyetlen, amelyet hasonló támadások érnek: baseball-, jégkorong- és kosárlabdaklubokat is kipécéztek maguknak az egyenlőséget hirdetők. Az NBA bejelentette, engedélyezi a játékosoknak, hogy nevük helyett szlogeneket jelenítsenek meg mezükön, ami szintén ehhez a folyamathoz kapcsolódik.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Az 1932-ben alapított Washington Redskins futballcsapat lehet, hogy utolsó heteit éli ezen a néven. A nagymúltú, 15-szörös bajnok együttes ugyanis kilátásba helyezte, hogy a 2020-2021-es szezontól kezdve új néven fog működni. A vezetőség a múlt héten bejelentette, “mélyrehatóan” megvizsgálják, hogy a csapat neve megfelel-e a társadalmi elvárásoknak. Azt hiszem, akik tisztában vannak azzal, hogy Amerikában mik zajlanak az egyenlőség jelszava mögé bújva, ebből már egyértelműen kitalálhatják, milyen döntés fog születni eme “mélyreható” vizsgálat végén.

A névváltoztatásra irányuló követelés a Black Lives Matter mozgalomhoz kapcsolódik, amely a fehérek és feketék közötti egyenlőséget hirdeti azóta, hogy május végén egy fegyvertelen afroamerikai férfi azért halt meg, mert az őt előállító egyik rendőr csaknem kilenc percig térdepelt a nyakán, ami miatt megfulladt. A mozgalom igen hamar erőszakos cselekmények elkövetésére vetemedett: templomokat támadtak meg, üzleteket fosztottak ki, gyújtogattak és bántalmazták a hatósági embereket. Ezen kívül az USA-ban és Európa egykori gyarmattartó országaiban több helyen ledöntötték olyan történelmi személyiségek szobrait, akiket a mozgalom hangadói rasszizmussal vádoltak meg.

Most ez, a szélsőbaloldal és egyéb erőszakos csoportosulások által is “támogatott” tömörülés szólította föl a Washington Redskinst, hogy változtassa meg nevét és logóját is. A Redskins magyarra fordítva vörös bőrűeket jelent, miközben a klubcímerben pedig egy indián ember látható. A tiltakozók úgy vélik, hogy a csapat elnevezésével megsérti az amerikai indiánokat, ezért nem viselheti tovább ezt a nevet.

A címer

A franchise tulajdonosai a múltban többször is védelmükbe vették a nevet és a logót, arra hivatkozva, hogy ezzel éppen hogy az indiánok iránti tiszteletüket fejezik ki, és semmilyen támadó, pláne nem rasszista szándék nem mozgatja őket. Ennek ellenére 2015-ben egy Virginia állambeli szövetségi bíró elrendelte az elnevezés törlését. Ez is mutatja, hogy ez a botrány nem tegnap kezdődött – évtizedek óta rendre előjön témaként, hogy a Washington Redskinsnek meg kéne változtatnia nevét.

Amikor már úgy tűnt, hogy elülnek a viharfelhők a klub fölött, akkor jött a Black Lives Matter, és ismét fölerősödtek azok a hangok, amelyek névváltoztatásra szólították föl a fővárosi sportegyesületet. A nyomás egyre erősebb a Redskins vezetésének, s természetesen több, nagynevű szponzorának, így a Pepsinek, a Nikenak, illetve a FedEX-nek is a nyakán. Utóbbiak ráadásul az elmúlt hetekben kivétel nélkül kiálltak a feketék mellett…

Carmelo Anthony kipécézte magának az indiános logókat használó csapatokat

Nem meglepő, hogy a színesbőrűek tiltakozó mozgalmához az észak-amerikai sportligák közül elsősorban a többségében ehhez a rasszhoz tartozó játékosokat foglalkoztató NBA csatlakozott. És nem csak az NBA, hanem annak játékosai is.

Carmelo Anthony, a Portland Trail Blazers csapatának kosárlabdázója közösségi oldalán egy olyan üzenetet tett közzé, amelyben azoknak a sportkluboknak üzent, amelyeknek a Redskinshez hasonlóan “érzékeny” nevük van. Szinte valamennyi, ún. major sportág kapott a “jóból” Anthonytól: az NBA-s Golden State Warriors, az Atlanta Braves és a Cleveland Indians baseballcsapatok, a Kansas City Chiefs NFL-legénység, valamint a Chicago Blackhawks NHL-gárda szerepel a fölsorolásban.

“Nem leszünk egyenlőek mindaddig, amíg közösségeink nem válnak egyenlővé. Az amerikai születésű közösségeinket támogatva az indiánokhoz kötődő nevek és címerek használatának véget kell vetni” – áll a háromszoros olimpiai bajnok paprikás hangvételű üzenetében.

A játékosok mellett az NBA vezetői is kiállnak a színesbőrűek mellett, ugyanis a befolyásos játékos-szakszervezet tagjainak jelentős többsége azt szeretné, ha a július 30-ára tervezett újraindulástól fogva a kosárlabdázók nevük helyett olyan kifejezéseket varrathatnának föl mezükre, mint az egyenlőség, meg természetesen a Black Lives Matter. A liga fejesei és a Nike sportszergyártó is beleegyeztek ebbe, de ha minden igaz, nem lesz kötelező név helyett szlogent vagy jelszót varratni a dresszek hátoldalára.

A játékosok között lezajlott e-mailes egyeztetésen állítólag a következő szavak merültek föl: igazság, béke, felszabadulás, hallgassatok ránk, tiszteljetek minket, ember vagyok, szeressetek minket, a nép hatalma, szavazzatok, nem tudok lélegezni, bukás stb. 285-en már eldöntötték, hogy ezen kifejezések valamelyikét fogják mezükre varratni a mérkőzéseken. Mindössze 17 játékos ragaszkodik saját nevéhez. A pletykák szerint az egyenlőség és a Black Lives Matter a két legkedveltebb kifejezés a kosarasok körében.

Ezeket a szavakat akár több nyelven is fölvarrhatják a külföldi játékosok mezére, nyilván az angol mellett elsősorban saját nyelvükön. A tervek szerint az üzenetek az újraindulást követő első négy játéknapon lesznek láthatók a mezeken, ezt követően a játékosok ismét a saját nevükkel ellátott dresszekben dobálgathatják a duplákat és a triplákat, azonban még ekkor is meg lesz a lehetőségük arra, hogy nevük alá a választott szlogent is feltüntessék egészen a szezon végéig.

Emlékezetes, hogy pár héttel ezelőtt az angol labdarúgó-bajnokság újraindulásakor is minden csapat minden játékosa a Black Lives Matter feliratú mezben lépett pályára. És ha már labdarúgás! Szerdán újraindult az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság, az MLS idénye. A csapatok az Egyesült Államok Florida államában gyűltek össze, ahol egy “buborékban”, nézők nélkül küzdenek meg egymással. Az újraindulást követő első mérkőzést a David Beckham által létrehozott legújabb franchise, az Inter Miami játszotta az Orlando City gárdájával. A meccset megelőzően az összes csapat mintegy 170 labdarúgója kiment a gyepre, hogy szolidaritását fejezze ki a kisebbségekkel. Valamennyien feketébe öltöztek és 8 perc 46 másodpercig letérdepeltek. Annyi ideig, amíg a gyilkos rendőr térdepelt George Floyd nyakán, annak halálát okozva, ami kiváltotta ezt az őrületet, amely a lehető legrosszabbkor jött, hiszen Amerikában minden liga az újrakezdést igyekszik tető alá hozni, ami önmagában is embert próbáló feladat, s erre még rájött ez is…

#NeViseljMaszkot

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: revolt.tv

Leave a Reply