Hogyan zárul Vettel ferraris időszaka?

Már hetek óta tudni lehet, hogy Sebastian Vettel az idei év végén távozik a Ferraritól. Egyelőre természetesen az a célja, hogy minél jobban szerepelhessen a hétvégén elstartoló idényben, de már most sokakat foglalkoztat a kérdés: lesz helye az F1-ben jövőre is?

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Sebastian Vettel 2015-ben négy, zsinórban megszerzett világbajnoki címmel a háta mögött érkezett a Ferrarihoz, amelynél természetesen az volt a fő célkitűzés, hogy a német kiválóság vezetésével visszatérjen a csúcsra, ahol utoljára 2007-ben, Kimi Räikkönen vb-diadalakor volt.

Mára mindenki beláthatta, hogy ez az ígéretes házasság nem volt kiegyensúlyozott. Éppen ezért nem volt meglepő, amikor áprilisban jött a hír, hogy Vettel az idei év végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, vagyis távozik a Ferraritól. A maranellói csapat akkor azt közölte, hogy a német nem fogadta el az istálló által fölkínált szerződéshosszabbítást, így közös megegyezéssel az együttműködés befejezése mellett döntöttek.

Vettel azonban csütörtökön mindenkit meglepett az Osztrák Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján tett ama kijelentésével, miszerint szó sem volt közte és a Ferrari között új szerződésről. “Sosem egyeztettünk komolyabban. A Ferrari nem tett le ajánlatot az asztalra, ezért nem volt ragaszkodási pont” – jelentette ki, hozzátéve, őt is meglepte, amikor Mattia Binotto csapatfőnök tavasszal telefonon közölte vele, hogy a csapat nem tart rá igényt 2021-től.

Támogatott szakítás

Hogyan fog alakulni Vettel és a Ferrari viszonya ebben a furcsa szezonban? Hogyan lehet folytatni a harmonikus közös munkát, miközben az elválás már eldöntött dolog? Ezek mind olyan kérdések, amelyeket Vettelnek és a Ferrarinak meg kell válaszolnia ebben az idényben. A 33. születésnapját éppen ma ünneplő Vettel tavaly lényegében már második számú pilótává esett vissza a Scuderiánál, hiszen csapattársa, Charles Leclerc lepipálta.

Ezt persze nehezen viselte el azután, hogy első négy évében nagyon hozzászokott ahhoz a nyugalomhoz, amit az eredményezett, hogy Kimi Räikkönennel szemben egyértelműen ő volt az előnyben részesített versenyző, miközben a finn egyszer sem kereste annak módját, hogy megbontsa a kialakult hierarchiát.

Ehhez képest Leclerc rögtön első ferraris évében nekiesett csapattársának és végül teljesen megérdemelten bizonyult jobbnak nála. Mint emlékezetes, voltak feszültségek kettejük között, de Leclerc nem felejtette el tisztelni sem rutinos, sokszoros világbajnok társát: “Az elmúlt évben komoly pillanatokat éltünk át együtt a pályán. Voltak ezek között mesés momentumok és olyanok is, amelyek nem úgy alakultak, ahogy mindketten szerettük volna. Közöttünk azonban mindig is megvolt a tisztelet, még akkor is, ha a külvilág ezt sosem látta. Soha nem fogok annyit tanulni, amennyit 2019-ben a te oldaladon tanultam, kedves csapattársam. Köszönök mindent, Seb!” – írta egy közösségi médiás bejegyzésében.

Ez az üzenet nyilván szép és jó, azonban kérdéses, hogy a Ferrari hogyan fogja kezelni ezt a rivalizálást idén, és hogy egyenlő feltételekben részesül-e a két versenyző? A maranellóiaknál ugyanis nem tartozik az esélyegyenlőség a házi szokások közé.

“Remélem, az olaszok legalább nem fognak parancsokat osztogatni Sebnek azáltal, hogy fair playt mutatnak vele szemben” – jelentette ki Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ura, Vettel nagy szurkolója, a friss édesapa, aki visszavonulása óta sem került távol a száguldó cirkusztól. “Sebastian mentálisan nagyon erősnek tudja mutatni magát, és pontosan ismeri a csapat működését. Biztos vagyok benne, hogy a nagy ajtón fogja elhagyni a Ferrarit” – tette hozzá, utalva abbéli várakozására, miszerint Vettel mindent el fog követni utolsó ferraris évében is a siker érdekében.

Annak az esélye, hogy a mostani hétvégén bármilyen erőfeszítés elegendő lenne a sikerhez, igen csekély, ugyanis a Ferrari bevallottan nem készül jó hétvégére, mivel a februári tesztek óta érdemben nem változtatott az autón, amellyel az ausztriai szezonnyitón szerepel. A mai szabadedzések is megmutatták, hogy bőven vannak teljesítménybeli hiányosságok a két tűzpiros kocsiban, amelyeket viszont a tervek szerint a kettő hét múlva esedékes Magyar Nagydíjon kettő új, erősebb gépezet vált majd.

Ki tudja, lehet, hogy Vettelnek Mogyoródtól kezdve lesz módja arra, hogy sikeresen búcsúzzon a Ferraritól, de ez még a jövő zenéje. Mint ahogy az is, hogy hol fog neki ülés jutni jövőre? Esetleg kihagy egy szezont, hogy fölrázza magát? Netán szögre akasztja sisakját? Az utóbbi hónapokban nagyon sok helyen fölmerültek ezek a kérdések Vettel jövőjét illetően. Az már látszik, hogy a 2021-es mezőnyben alig maradt szabad hely, márpedig a németnek egyelőre nincs új munkaadója. Szerintem jó esély mutatkozik arra, hogy jövőre nem fogjuk látni az elitkategóriában, de hogy ez csak egy évig lesz így, vagy véglegesen, egyelőre nehéz megmondani.

Addig is örüljünk annak, hogy ma végre fölbőgtek az F1-es motorok, és kezdetét vette a 2020-as szezon. Remélhetőleg minél több futammal és persze izgalommal.

#NeViseljMaszkot

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply