Megtörtént a hétvégén az, amit egyszerre elképzelhetetlennek és elképzelhetőnek is tartottam: kiesett a Loki az NB I-ből. Elképzelhetetlennek tartottam azért, mert az évszázad eddigi legsikeresebb magyar csapatáról van szó, amelyet ez a tény kötelezett volna a bennmaradás kivívására. Ugyanakkor elképzelhetőnek is tartottam a búcsút, mégpedig azért, mert a klub a 2010-es évek közepe óta mélyrepülésben van. Ez ugyan az eredményekben nem mindig látszódott (elég a tavalyi bronzéremre gondolni), de akik közelről ráláttak a csapatnál zajló folyamatokra, azok már kongatták a vészharangot, hogy a klubvezetés nemtörődömsége, amatőr hozzáállása előbb-utóbb nagy katasztrófához vezethet. A katasztrófa pedig szombaton este bekövetkezett – a hajó elsüllyedt. Kérdés, hogy valaha építenek-e helyette újat, vagy a Titanic sorsára jut, s végleg elvész a tenger mélyén.
HIRDETÉS
A hátunk mögött hagyott hétvégén befejeződött a hazai labdarúgó-bajnokság maratoni hosszúságúra nyúlt szezonja. Nagy öröm, hogy véget ért ez az idény, hiszen a befejezés egy ideig a levegőben lógott. A Debrecen szurkolói számára viszont a létező legnagyobb csalódást okozta a szezonzárás, hiszen a hétszeres bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes, BL- és EL-főtáblás együttes hat évvel utolsó bajnoki elsősége után, szombaton este, hazai pályán, 9400 néző előtt kiesett az NB I-ből.
A hirtelen jött tavaszi szünet idején szerintem még nem sokan hitték el, hogy a Loki tényleg kieshet, pedig a csapat szénája akkor sem állt túl jól. Ahogy pár héttel ezelőtt írtam, a DVSC tán legfőbb gondja az volt, hogy a tavalyi bronzérmet követően a klubvezetés úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a kereten még csak Loki-szinten jelentősnek számító változtatás sem, holott az akkori vezetőedző, Herczeg András szorgalmazta, hogy legyenek erősítések bizonyos posztokon. Miután ezek az erősítések elmaradtak, miközben a riválisok akartak és tudtak is erősíteni a nyáron, szinte törvényszerű volt, hogy a Loki nem fog tudni ismét a dobogóért harcolni. Herczeg Andrással ősszel nem is jöttek igazán az eredmények, ami azt idézte elő, hogy 2019 utolsó napjaiban a korábbi sikertréner lemondott.
Helyére Vitelki Zoltánt nevezték ki, ami szerintem az elmúlt évtizedek legnagyobb hibája volt a vezetőség részéről. Az egykori diósgyőri “legenda” edzőként nem sokra vitte DVSC-s megbizatása előtt sem, és sajnos a Lokinál sem tudta megváltani a világot, pedig kezdetben voltak bíztató eredményei a csapatnak. Június elején azonban neki is megköszönték a munkát, mivel ekkorra már odáig fajult a helyzet, hogy a csapat kiesőhelyen állt a bajnokságban, amire még abban a 2016-2017-es szezonban sem volt példa, amikor a piros-fehérek az utolsó fordulóig kellett, hogy küzdjenek a bennmaradásért.
Vitelkit egy másik egykori sikeredző, a csapattal nyolc éve veretlenül bajnokságot nyert Kondás Elemér váltotta, akire szinte teljesen ugyanaz a szerep hárult, mint 2017 tavaszán Herczeg Andrásra: segítenie kell a csapatot abban, hogy meghosszabbítsa NB I-es tagságát. Azért nem volt teljesen megegyező a két szakember feladata, mert annak idején Herczegnek nem egy kiesőhelyen álló, hanem csak a kiesés által erősen fenyegetett csapatot kellett átvennie, Kondásnak azonban a vörös zónából kellett volna kirángatnia a gárdát.
Ez végül nem jött össze. Voltak ugyan nagy győzelmei a csapatnak (Diósgyőr ellen 4:0, Mezőkövesden egy 89. percben szerzett góllal 1:0), de az a tény, hogy a tök utolsóként, mindössze 14 ponttal záró Kaposvár pontjainak felét a Loki ellen szerezte, megpecsételte a piros-fehérek sorsát. Amikor pár héttel ezelőtt a Kaposvár 1:1-es döntetlennel távozott a Loki otthonából, már tudtam, hogy ennek kiesés lesz a vége…
Sportszakmai szempontból egyértelműen ez volt a fő oka a DVSC búcsújának, de akik jól ismerik a klub ügyeit, pontosan tudják, hogy nem csak sportszakmai okokat kell keresni a gyalázatos szereplés mögött. Azt hiszem, nem kell különösebben ismertetnem olvasóim előtt, milyen háttérrel működik a klub. Szima Gábor a 2000-es években rengeteg pénzt fektetett az egyesületbe, hogy az az 1990-es évek közepéhez hasonlóan ismét egy élcsapat legyen és harcolni tudjon a bajnoki címért. Ez végül 2005-ben jött össze először, utána pedig kilenc éven belül további hat alkalommal.
Nem maradtak el az egyéb sikerek sem, hiszen a csapat hat Magyar Kupa-győzelméből négyet a Szima-érában hozott össze és 2010-2011-ben egy olyan tettet hajtott végre, amelyre mindmáig magyar csapat nem volt képes: egymást követő két szezonban megjárta a Bajnokok Ligája, majd az Európa Liga csoportkörét is. 2014-ben fölavatták az újjáépített Nagyerdei Stadiont, ahol rögtön egy bajnokavatást láthatott a közönség, s ekkor joggal azt hihette mindenki, hogy a Loki továbbra is az élmezőny oszlopos tagja lesz és a következő évek is a sikerekről fognak szólni.
Ehhez képest 2014 óta nem sikerült trófeát szereznie a csapatnak. Kétszer volt bronzérmes a bajnokságban, emellett ugyanennyi alkalommal játszhatott elődöntőt a Magyar Kupában. A nemzetközi porondon 2014-15-ben sikerült az Európa Liga selejtezőjének utolsó köréig eljutnia a Lokinak, de ott az esélyesebb Young Boys túl nagy falatnak bizonyult. Ezt követően pedig egyszer sem került ennyire közel a főtáblához az együttes.
Szima Gábor tehát kezdetben sok pénzt áldozott a Lokira, azonban 2012 őszén egy olyan törvénymódosítás született, ami kis részben ugyan, de szintén szerepet játszik a DVSC mostani kiesésében. Annak idején ugyanis betiltották a játékgépeket, ami Szima számára a létező legnagyobb érvágás volt, ugyanis hatalmas vagyonát leginkább a félkarú rablók üzemeltetésének köszönhette, ami egy milliárdos biznisz volt. A tulajdonos ebből tudott rengeteg pénzt befektetni a Lokiba, amely így tudott magyar szinten kiváló játékosokat szerződtetni, akikkel aztán sikerült egy évtizeden át a magyar labdarúgás kis túlzással egyeduralkodójává válnia.
A játékautomaták betiltása miatt azonban Szima jelentős bevételektől esett el, amit csak részben pótolt az, hogy elnyerte egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó koncessziós jogát. A két, manapság erősen közepes forgalmat generáló kaszinó bevétele még abban az esetben sem lett volna elegendő a Loki megerősítésére, ha azt teljes egészében a klubra áldozta volna a tulajdonos, ugyanis az elmúlt években több hír is napvilágot látott arról, hogy Szima már nem szívesen pénzeli a DVSC-t, lényegében elment a kedve a csapat működtetésétől. Azt többször is kijelentette, hogy akár egy forintért is hajlandó megválni a klubtól, ehhez viszont olyan feltételeket szabott, amiknek eddig senki sem tudott vagy akart megfelelni. Szima elsősorban abban gondolkodott vagy gondolkodik még ma is, hogy amennyiben debreceni vállalkozók összefognának a Lokiért, és hajlandóak lennének átvenni tőle a klubot, akkor ő ezt örömmel lehetővé teszi. Jelentkező azonban nem akadt. Ez nem csoda, hiszen az elmúlt években mutatott sikertelenség és a sokszor nézhetetlen, altató játék nyilván minden pénzembert eltántorított attól, hogy befektessen az egyesületbe.
Az elmúlt években szóltak híresztelések arról, hogy hazai és külföldi befektetők is érdeklődtek a DVSC iránt, de végül egyik szál sem vezetett sehova. Ma már pontosan láthatjuk, mennyire fontos lett volna az, hogy ebből, mármint az eladásból valóság legyen. Nem csak arról voltak pletykák, hogy vannak érdeklődők, hanem arról is, hogy a DVSC pénzcsapként működik, mert a vezetőség tagjai továbbra is jelentős fizetéseket vehetnek fel havi szinten, miközben Szima, bár tudna, nem tesz több pénzt a klubba annál, amit valóban beletesz, mivel inkább saját magára, vagyis egyéb cégeire fordít jelentős összegeket, nomeg a csókosok bérezésére. Ha igazak ezek a pletykák – amit persze nagyon nehéz ellenőrizni -, akkor kijelenthetjük, hogy a Loki a tulaj számára hosszú évek óta egy nyűg volt, ami sajnos azon a téren fejtette ki leginkább hatását, ahol a legkevésbé sem kellett volna: a játékospolitikában.
Évek óta nem fordított jelentős összegeket a klub igazolásokra. Szinte kizárólag saját nevelésű fiatalok, vagy szabadon igazolható játékosok (“lepattanók”) érkeztek a csapathoz, minőségi igazolás viszont nem sok volt. A Loki egykori alapembere, Bódi Ádám is szerződése lejártával tért vissza a csapathoz, azonban nagy minőségbeli javulást ő sem hozott magával, amit a legjobban az a tény bizonyít, hogy pont akkor sikerült eltiltatnia magát meccsekre, amikor a gárdának leginkább szüksége lett volna rá. A csapatot sorra hagyták el a jó játékosok, köztük az a Zsóri Dániel is, aki tavaly márciusban, élete első NB I-es mérkőzésén Puskás-díjas gólt szerzett a Ferencváros ellen a hosszabbításban. Nyilván a jobbakért nem kevés pénzt csurgattak a vevők. Ez normális esetben azt eredményezte volna, hogy Szima tud komoly igazolásokra költeni, de ezt a pénzt is inkább saját magára, valamint a klubvezetésben ülő bizalmi embereire fordította.
Ezek a dolgok idézték elő elsősorban a csapat kiesését, hiszen a tulajdonos pökhendi, nemtörődöm hozzáállása az NB II-be taszította az évszázad legsikeresebb és legnépszerűbb magyar fociklubját. Nem csoda, hogy a feldühödött szurkolók a szombati mérkőzés lefújását követően a “Szima, takarodj!” rigmust vették elő. A drukkereknek azonban nem csak a tulajjal, hanem a játékosokkal is bajuk van, amit egyből ki is nyilvánítottak azzal, hogy berohantak a pályára és többekről is szinte letépték a mezt. Akciójuk nem tartott sokáig, mert a karhatalom megjelenésének hatására pitbullokból azonnal nyulakká változtak, és visszaszaladtak a lelátóra. Létezik egy igazi debreceni mentalitás, aminek lényege az, hogy az embernek nagy a pofája, de amint bárki támadólag lép föl vele szemben, elhallgat és menekül a küzdelem elől. A pályára beszaladó szurkolók is valami hasonlót mutattak be.
Pedig abban igazuk van, hogy a játékosok is tehetnek a kiesésről, hiszen lényegében egy NB II-es szintű keret jött össze a Lokinál, amelyet csupa olyan játékos alkot, akit nem képes motiválni az a tény, hogy az elmúlt évtizedek legjobb csapatának mezét viselheti. De kérdem én, hol beszélhetünk motivációról, ha a klubvezetés gyakorlatilag egyáltalán nem foglalkozik a klubbal? Azt hiszem, ez az igazi ördögi kör.
A kiesés már évek óta ott lógott a levegőben. Hiába lett tavaly harmadik a csapat, már körülbelül 2016 óta benne volt a levegőben, hogy a Loki rövidesen kizúghat a legjobbak közül, ha nem történik a csapatnál komoly változás mind tulajdonosszinten, mind a keret szintjén. Ezek a változások elmaradtak, így a búcsú törvényszerű volt. Most az a legfőbb kérdés, hogy mit hoz a jövő? Alig öt hét múlva, augusztus 2-án indul az NB II következő idénye, vagyis a felkészülésre nagyon kevés idő fog jutni.
Egyelőre még homályos, milyen kerettel vághat neki a Loki a másodosztályú “kalandnak”. Az biztosra vehető, hogy több játékos is távozni fog a klubtól, hiszen egy kieső együttesnél általában ez mindig így történik. Afelől ne legyenek kétségeink, hogy Szima mélyebben a zsebébe fog nyúlni annak érdekében, hogy egy NB I-es szintű keret álljon össze. Nem fog. Az is biztosra vehető, hogy a Loki akadémiájáról többen is be fognak kerülni a csapatba, az persze jó kérdés, hogy ők mire lesznek képesek. Jó kérdés, hogy a légiósok közül marad-e valaki? Van egy-kettő játékos, akit megtartanék közülük, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy szívesen szerepelnének a magyar másodosztályban.
Aztán itt van bizonytalansági faktorként az is, hogy a Lokinak városi riválisa is lesz az NB II-ben, hiszen a DEAC az NB III keleti csoportjának megnyerésével följutott a második vonalba. A két klub lényegében teljesen ellentétes utat jár be: amíg a Lokinál egyre kevesebb a tőke, a DEAC-nál egyre több. Amíg a Loki évek óta mélyrepülésben van, a DEAC fejlődik. Nem szeretném, hogy ez bekövetkezzen, mert egyáltalán nem tudnék a DEAC szurkolója lenni, de nem tartom elképzelhetetlennek azt a forgatókönyvet, hogy pár éven belül már nem a DVSC lesz a város első számú csapata, hanem az egyetemisták klubja. Ha nem történik valami komoly változás a Loki háza táján, ez könnyen bekövetkezhet…
#NeViseljMaszkot
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
HIRDETÉS
A kiemelt kép forrása: origo.hu