A Loki elment Elemér’

De vajon ez az elemcsere a csapat bennmaradását fogja előidézni? Egyelőre még nem tudjuk a választ, de az biztos, hogy a DVSC egy olyan megoldást választott, ami 2017-ben bevált: a bukott edző helyére egy korábbi sikertrénert hoz vissza, akivel sikerült az élvonalban maradnia az évszázad eddigi legsikeresebb magyar csapatának. Vajon ez idén is így lesz?

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Javában zajlik a labdarúgó NB I hajrája. Ahogy ebben a cikkben is leírtam, a legnagyobb izgalmakra nem az élen, hanem a hátsó mezőnyben kell számítani, hiszen még több csapat is küzd a bennmaradásért. Azóta annyit tisztult a kép, hogy a már márciusban biztos kiesőnek tekinthető Kaposvár a hétvégén matematikailag is búcsúzott az élvonaltól, így újoncként nem tudott megragadni a legjobbak között. Annak dacára történt ez így, hogy a somogyiak a Zalaegerszeg elleni hazai 0:6 után a Debrecen otthonában 1:1-es döntetlent értek el. Ez az eredmény meglepetésnek számít, de nem a Loki idei formáját elnézve, hiszen ha azt vesszük alapul, hogy a Kaposvár az eddig összeszedett 11 pontjától 7-et a hétszeres bajnok ellen szerzett, akkor annyira már nem lepődhetünk meg ezen az eredményen.

A DVSC számára igen balszerencsésen alakult a hétvégi forduló, hiszen a közvetlen riválisok közül a Kisvárda kivételével mindenki győzni tudott: az Újpest a Honvédot, a Paks a Mezőkövesdet, a Zalaegerszeg pedig a Puskás Akadémiát verte meg. Ezután így áll a tabella a 7-12. helyen, vagyis az alsóházban:

7. Kisvárda 34 pont, -2-es gólkülönbség

8. Zalaegerszeg 34 pont, +5-ös gólkülönbség

9. Újpest 32 pont, -7-es gólkülönbség

10. Paks 32 pont, -10-es gólkülönbség

11. Debrecen 31 pont, -11-es gólkülönbség – kiesőhelyen áll

12. Kaposvár 11 pont, -44-es gólkülönbség – már kiesett

Mint ebből is látható, az alsóházban egyik csapat sem érezheti magát biztonságban, s még a 6. helyet elfoglaló Honvéd is aggódhat, hiszen 37 pontja szintén nem számít életbiztosításnak, főleg az újpesti vereség után.

De térjünk vissza a Debrecenhez! Mint emlékezhetünk rá, a Loki a tavalyi szezon végén bronzéremnek örülhetett, amit Herczeg András irányításával ért el. Nem volt csoda, hogy a csapattal tíz évvel ezelőtt a Bajnokok Ligája, majd az Európa Liga főtábláján is járt edzőnek a mostani szezonra is bizalmat szavazott a klubvezetés. Az új idényben azonban nem igazán jöttek az eredmények, a csapat lényegében folyamatosan az alsóházban szerénykedett, s nem egyszer súlyos vereségekbe szaladt bele. Emiatt a tavalyi év legvégére elfogyott a nyáron még megvolt bizalom, így Herczegnek mennie kellett. Helyére némi meglepetésre a Diósgyőr legendája, Vitelki Zoltán került, akinek már szintén a bennmaradás kiharcolása volt a fő feladata.

Vitelkinek remekül kezdődött a regnálása a Lokinál, hiszen január végén a csapat 4:0-ra kiütötte az Újpestet, amely szintén igen gyengén muzsikál idén. Ezt egy gólnélküli döntetlen követte az ebben a szezonban meglepően jól szereplő Puskás Akadémia otthonában, majd hazai pályán a Fehérvár ellen is összejött az iksz. Ezt követően Vitelki győzelmet ünnepelhetett egykori csapata, a Diósgyőr otthonában is, vagyis az első négy mérkőzésen 12-ből 8 pontot sikerült begyűjtenie a Lokinak, aminek köszönhetően el is távolodott némileg a kiesőzónától. Ezután viszont három vereség következett, sorrendben a Mezőkövesd, a Paks és a Ferencváros ellen. A tavaszi szünet előtti utolsó kettő fordulóban két közvetlen riválist fogadott az együttes, s a Kisvárdát le is győzte, a Zalaegerszegtől viszont 3:0-ra kikapott, rendkívül rossz játékot bemutatva.

A hirtelen jött szünet idején már voltak olyan hangok a klub háza táján, hogy bár Vitelkivel remekül kezdett az együttes, de a kezdeti lendület hamar alábbhagyott, s a Loki ismét a kiesés szélére sodródott. A klubvezetés azonban továbbra is bízott a szakemberben, így a májusi folytatásnál is ő dirigálta a csapatot. Az első mérkőzésen 2:1-es vereséget szenvedtek a piros-fehérek a Ferencváros otthonában, majd a Honvéd ellen 3:1-re kaptak ki. Ezután jött el a múlt péntek, amikor a Loki a sereghajtó Kaposvárt fogadta. Jól kezdtek a piros-fehérek, hiszen már öt perc után vezettek, azonban a 87. percben egyenlített a Rákóczi, s végül el is vitt egy pontot a Nagyerdőről. A meccs után több szurkoló is a helyszínen igyekezett számon kérni Vitelkin a mutatott igen harmatos játékot, sajtóhírek szerint egyesek az öltözőbe is megpróbáltak betörni.

Nem csak a drukkerek háborodhattak fel ezen az eredményen, hanem a vezetőség is, mivel szombaton már olyan pletykákat lehetett olvasni (ezt én is megosztottam a Sportudvar Facebook-oldalán), melyek szerint újabb edzőváltás érik a Lokinál, aminek keretében a korábbi sikeredző, Kondás Elemér válthatja Vitelki Zoltánt. Alig 24 órát kellett várni a hivatalos bejelentésre – vasárnap délután vált véglegessé, hogy Kondás ismét leül a DVSC kispadjára.

A szakember korábban 2011 és 2016 között volt a csapat vezetőedzője. Irányításával két bajnoki címet, egy bronzérmet és két Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett az együttes. 162 mérkőzésen ült a kispadon, ami rekord a klub történetében. Nevéhez fűződik a 2011-2012-es bajnokságot veretlenül megnyert együttes is. Távozását követően 2017-ben az élvonalba vágyó Kisvárdához szerződött, amellyel sikerült is kiharcolni az NB I-es tagságot. Vele kezdte meg a szabolcsi együttes története első élvonalbeli idényét, de Kondásnak még 2018 nyarának vége előtt, igen furcsa körülmények között távoznia kellett: a Kisvárda különös felfogású sportigazgatója mindössze kettő forduló után elküldte Kondás Elemért.

A kopasz tréner ezután egy évig nem vállalt újabb munkát, majd tavaly júliusban a DEAC szakmai igazgatója és vezetőedzője lett. Decemberben ismét váltott, mivel az NB II-es Győri ETO hívta Boér Gábor helyére. A győriek ugyancsak a feljutást tűzték ki célul, de Kondás vezetésével ezt nem sikerült elérni, így már néhány hónapja biztosnak látszott, hogy legkésőbb a szezon végén távozik a dunántúli városból. Ez végül kicsit hamarabb következett be, mert ezt az őrült idényt a DVSC padján fejezheti be.

Jó kérdés, mire lehet képes Kondás Elemér a Debrecennél azok után, hogy 2016-ban úgy távozott a klubtól, hogy az utolsó hónapokban igencsak megromlott a viszonya a szurkolókkal, akik nagyképűnek tartották, s persze őt tették felelőssé a csapat gyenge teljesítményéért. Több olyan játékos van a Loki mostani keretében, aki már dolgozott együtt Kondással, de nem éppen jó emlékeket őrizhet magában a vele való közös munkáról. Szécsi Márk nem sok lehetőséget kapott tőle, Varga Kevin pláne nem. Bódi Ádám annak idején állítólag sírva menekült a Videotonhoz, mivel sok problémája volt Kondással. Ők most mindnyájan sok lehetőséghez jutnak a csapatban, de kérdés, hogy ez a régi-új tréner irányítása alatt is ugyanígy fog-e alakulni?

A csapaton ebben a szezonban kevés mérkőzésen lehetett igazi lelkesedést látni, a legtöbbször igen gyenge és hasztalan játékot mutatott be a gárda, ami valószínűleg annak az eredménye, hogy nincs igazán nagy csapategység a klubon belül, amit a gyakori edzőváltások sem segítenek. Az előző bekezdés alapján jó kérdés, hogy Kondással mennyire fog tudni jól együttműködni a csapat, ami pedig a jelenlegi helyzetben rendkívül fontos lenne, mert a Loki hat fordulóval a zárás előtt kiesőhelyen áll.

Ami a csapat hátralévő mérkőzéseit illeti: kedden este rögtön egy kiesési rangadót fog vívni a piros-fehér legénység, mivel Újpestre kell utazni, ahol szintén komoly problémák vannak, s a múlt héten ugyancsak edzőváltás történt. Az új tréner, Predrag Rogan győzelemmel kezdett, az igazi erőpróba azonban Kondáshoz hasonlóan rá is most vár. A Loki ezután a hétvégén a Puskás Akadémiát fogadja, majd a Fehérvárhoz utazik. Ezt követően a Diósgyőrt fogadja, majd Mezőkövesdre látogat, az utolsó fordulóban pedig a Paksot fogadja, amely szintén a kiesés ellen küzd, de formája alapján jó eséllyel pályázhat a bennmaradásra.

Hogy a Debrecen esetében ez mennyire igaz, egyelőre nem tudni, de Kondás Elemér első, Újpest elleni mérkőzését követően okosabbak leszünk.

#NeViseljMaszkot, vagyis ha teljesen egészséges vagy, sehol se viselj maszkot, mert azzal senkin sem segítesz!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: magyarhirlap.hu

Leave a Reply