Hamilton, a nagyfőnök

Az elmúlt napok talán legfőbb történése volt a világban az a kétségtelenül felháborító és elfogadhatatlan incidens, amelynek keretében az Egyesült Államok Minnesota államában a rendőrség megölt egy fegyvertelen, ráadásul kicsi súllyal bíró bűncselekmény gyanúja miatt intézkedés alá volt afroamerikai férfit. A 46 évet élt George Floyd abba halt bele, hogy az egyik egyenruhás csaknem kilenc percig térdepelt a nyakára, aminek következtében megfulladt. Az országban rengeteg helyen törtek ki zavargások a történtek miatt, s világszerte egyre többen és többen emelik fel szavukat a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen. Lewis Hamilton pünkösdhétfőn azzal vádolta a fehéreket, a “nagy sztárokat”, hogy csöndben maradtak, s nem tiltakoztak az eset miatt. Csak pár órának kellett eltelnie, s több fehér pilóta is megszólalt az ügyben. Emlékezetes, hogy márciusban, a világjárvány kitörésekor szintén Hamilton szólalt fel először az Ausztrál Nagydíj megtartása ellen, s talán ez vezetett arra több pilótát, hogy még idő előtt leléceljen Melbourne-ből…

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok megjelenítését, ezért nem is szerepelnek hirdetések.

Az egész világon végigsöpört a tiltakozás a rendőri erőszak és a színesbőrűek megkülönböztetése ellen, miután május 27-án az Egyesült Államokban az afroamerikai George Floyd hatósági túlkapás halálos áldozata lett. Számtalan sportolóhoz hasonlóan a hatszoros Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton is az ügy mellé állt, majd kifakadt, hogy a „fehérek dominálta” autósport többi sztárja csendben marad.

„Látlak titeket, akik csendben vagytok. Néhányan közületek a legnagyobb sztárok, mégis némák maradtok az igazságtalanság közepette. Semmi jel senkitől a közegemből, ami természetesen fehérek dominálta sport. Én egy vagyok a kevés színesbőrűből, és egyedül vagyok. Azt gondoltam, mostanra átlátjátok, miért történik, ami, és valamit mondani fogtok, de nem tudtok kiállni mellettünk. Csak hogy tudjátok, tudom, kik vagytok, és látlak titeket…” – írta a közösségi médiában ostorozó hangvételű posztban Hamilton.

A Mercedes 35 éves versenyzője később kiegészítette az eredeti bejegyzést: elhatárolódott az USA-ban kialakult zavargásoktól, ugyanakkor politikai húrokat is megpendített.

 „Nem a fosztogatás és gyújtogatás oldalán állok, hanem a békésen tüntetőkén. Nem lehet béke addig, amíg az úgynevezett vezetőink nem változnak. És nemcsak Amerikában, hanem az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban és mindenhol máshol. Változnia kell, ahogy a kisebbségekkel bánnak, ahogy egyenlőségről, rasszizmusról, viselkedésről tanítanak az országokban, arról, hogy mind egyformák vagyunk. Nem születünk rasszizmussal és gyűlölettel a szívünkben, ezt azok tanítják, akikre felnézünk” – beszélt a faji gyűlölködésről.

Hamilton posztja után hirtelen több más Formula-1-es versenyző közösségi oldalán megjelentek bejegyzések Floyd esetével és a következményekkel kapcsolatban. A Black Lives Matters („A fekete életek is számítanak”) mozgalom hashtagjével posztolt Sergio Perez, Lando Norris vagy Nicholas Latifi. Charles Leclerc néhány mondatba foglalta gondolatait, megmagyarázva azt is, miért nem reagált korábban:

„Teljesen őszinte leszek, nem éreztem helyénvalónak, hogy erről a helyzetről a közösségi médiában osszam meg gondolataim, ezért nem fejeztem ki magam itt a mai napnál korábban. És nagyot tévedtem ezzel. Továbbra is alig találom a szavakat, amikkel le lehet írni az embertelenséget, amit egyes videókban láttam az interneten. A rasszizmusra tettekkel kell válaszolni, nem hallgatással. Kérlek, aktívan vállaljatok szerepet, bátorítsatok másokat, hogy ők is beszéljenek róla. A mi felelősségünk, hogy az igazságtalanság ellen szóljunk. Ne maradjatok csendben. Én is a Black Lives Matters oldalán állok” – írta a Ferrari fiatal pilótája.

Az Egyesült Államokban szinte nincsen olyan nagyváros, ahol az utóbbi napokban ne történtek volna súlyos összetűzések a rendőri brutalitás és a rasszizmus ellen tiltakozók és a karhatalom között. Több városban, így pl. New Yorkban és Washingtonban is éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, mivel előbbi városban luxusüzleteket, a szövetségi fővárosban pedig egy, az elnöki rezidenciához, a Fehér Házhoz közel fekvő templomot gyújtottak föl a feldühödött vandálok, akiknek minden bizonnyal semmi közük nincsen a valódi és békés tiltakozókhoz. Donald Trump elnök már a hadsereg bevetését is kilátásba helyezte, amennyiben az államok kormányzói nem tudnak úrrá lenni a kialakult helyzeten.

Az elmúlt napokban már kissé megnyugodtak a kedélyek, már csak Washingtonban voltak összecsapások a demonstrálók, a közéjük keveredett szélsőbaloldali agitátorok és a rendfenntartó erők között. A többi városban békéssé váltak a tüntetések, még abban a Los Angelesben is, ahol 1992-ben hetekig zajlottak a zavargások, miután fehér rendőrök ok nélkül megvertek egy afroamerikai férfit. Mind a négy egyenruhás ellen bírósági eljárás folyt le, de botrányos módon mindannyiójukat felmentették a vádak alól.

A világ számos városában is zajlottak tüntetések, Párizsban összetűzések is voltak a tüntetők és a rendőri erők között, de máshol nem történtek kihágások egyik oldalról sem. Hamilton tehát ilyen körülmények között tette közzé pünkösdhétfőn igen paprikás hangvételű bejegyzését, amellyel azonban – ahogy föntebb is említettem – megmozgatta fehér versenyzőtársait, hiszen azok közül többen rögvest megnyilvánultak az üggyel kapcsolatban.

Három hónapon belül ez a második eset, hogy Hamilton éles kritikája megmozgat valamit a Forma-1-es mezőny többi tagjában. Élénken élhet még emlékezetünkben március közepe, amikor a világjárvány kitörése ellenére egészen a pénteki nyitónap legelejéig úgy nézett ki, dacolva a folyamatosan bevezetésre kerülő utazási korlátozásokkal, a száguldó cirkusz mégis megrendezi a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat. Hamilton volt az első, aki még a csütörtöki sajtónapon hangot adott fölháborodásának, hogy miért van egyáltalán Ausztráliában a mezőny, miközben a világban ennyire súlyos a helyzet.

„Nagyon-nagyon meglepő, hogy egyáltalán itt vagyunk – jelentette ki Hamilton. – Nagyszerű, hogy vannak versenyek, de nekem sokkoló, hogy most itt ülünk ebben a teremben. Már ma is rengeteg rajongó látogatott ki, miközben a jelek szerint a világ többi része reagál, még ha kissé későn is. Donald Trump lezárta a határokat Európa előtt az Egyesült Államokba, az NBA-t is felfüggesztették, az F1 mégis megy tovább.”

Nem sokkal utána Kimi Räikkönen is hangot adott a hétvége megrendezésével kapcsolatos aggályainak, majd pedig pár órával a versenyhétvége kezdete előtt a finn, illetve Sebastian Vettel és Max Verstappen is már repülőn ült, hogy minél előbb hazatérhessen családjához. Hamilton ugyan nem tett így, s maradt Ausztráliában, de minden bizonnyal az ő erős megnyilvánulása késztethette arra az addig a maradás és a nem maradás között vaciláló pilótakollégáit, hogy inkább elmenjenek Melbourne-ből, mielőtt még hosszú hetekre, akár hónapokra ott ragadnak az országok lezárása miatt.

A mostani történések kapcsán kicsit ugyanez az érzésem. Hamilton megszólalt, ismét megszólította pilótatársait, de most már nem olyan burkoltan, mint Ausztráliában, hanem nyíltan. Elsőre picit erősnek tűnhet, amit leírt, s bár ez tényleg így van, de azt is be kell látni, hogy valahol igaza van. Az nyilván nem pálya, hogy a feldühödött emberek erőszakkal adjanak hangot véleményüknek egy kétségkívül igazságtalan és szükségtelen esemény kapcsán, de azt is látni kell, hogy egy olyan népszerű embernek, mint a hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, nagyon jelentős társadalmi szerepe van, hiszen rajongók milliói követik a világ minden tájáról, s ez a követés nem csupán a “követés” gomb megnyomásában merül ki, hanem egy valóságos követésben is: amit leír egy, a társadalmat foglalkoztató történéssel kapcsolatban, azt jó eséllyel sokan fogják magukévá tenni.

Persze itt nem arra kell gondolni, hogy mindenki úgy hódol Hamiltonnak, mint mondjuk a római katolikus hívek a pápának, de az kétségtelen, hogy a brit nem egy esetben irányt mutatott az utóbbi hónapokban. Töröltette az egyre jobban ellehetetlenülő Ausztrál Nagydíjat, majd pedig megszólaltatta a fehéreket, a nagy sztárokat. Kevés olyan sportoló van, akinek egyrészt ekkora érzékenysége volna a társadalmi folyamatok iránt, másrészt akinek a véleménye ennyire komolyan hatna sok emberre, köztük a sporttársakra is, mint az övé.

Mindezt írom úgy, hogy egyáltalán nem vagyok Hamilton-drukker…

#NeViseljMaszkot, vagyis ha teljesen egészséges vagy, sehol se viselj maszkot, mert azzal senkin sem segítesz!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok megjelenítését, ezért nem is szerepelnek hirdetések.

A kiemelt kép forrása: formula.hu

Leave a Reply