Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Franciaország méltatlanná vált az olimpiarendezésre

Franciaország méltatlanná vált az olimpiarendezésre

Mint köztudott, 2024-ben Párizs rendezné az olimpiát és a paralimpiát. Amikor egy ország elnyeri a világ legnagyobb sporteseményének rendezési jogát, akkor egyből e köré építi föl a következő éveket, ezzel az eseménnyel igyekszik minél jobban eladni magát a világ közvéleményének és persze előtérbe helyezi a sportot. Franciaország esetében viszont “kicsit” más a helyzet. Az ugyan igaz, hogy rengetegen örülnek annak a gallok közül, hogy Párizsban lesz a 2024-es olimpia, de az elmúlt hónapok történései után sokakban megkérdőjeleződik ama döntés helyessége, hogy valóban a francia fővárosban legyenek az ötkarikás játékok, miközben az ország vezetése számára a sport nemhogy prioritást jelentene a járvány utáni újraindulás során, hanem veszélyforrást.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

„Az éttermek, a bárok újra kinyitnak. Újra elutazhatunk bárhová az országban. Még edzőterembe is mehetünk. Viszont továbbra sincs jogunk ahhoz, hogy focimeccset rendezzünk szabadtéren. A fociban főszerepet játszó európai országok közül a miénk az egyetlen, amelyik a járvány alakulása ellenére és a lazító intézkedések közepette is ragaszkodik ehhez az állásponthoz” – fogalmazott Vincent Duluc, a francia sportnapilap, a L’Équipe nagy tekintélyű szakírója az újság múlt pénteki számában megjelent szerkesztőségi cikkben.

„Teljesen egyedül” – ez a címe a francia sportnapilap pénteki, keserű hangvételű szerkesztőségi írásának, amely abból az alkalomból született, hogy immár végleges: a koronavírus-világjárvány miatt félbeszakadt öt európai labdarúgó-topbajnokság közül csak a franciában nem játsszák le a hátralévő mérkőzéseket. A címlap még erősebben fogalmaz: „Mint a hülyék?”

A pénteki címlap
“Németország: folytatódik. Spanyolország: folytatódik.
Anglia: folytatódik. Olaszország: folytatódik.
Franciaország: nem folytatják. Mint a hülyék?

Duluc – aki maga is átesett a betegségen, súlyos tünetei voltak, egy hónapot töltött kórházban – emlékeztet: a bajnokság félbeszakításához homályos és erősen vitatható politikai döntés vezetett.

„Édouard Philippe miniszterelnök most »a ligák és a szövetségek döntése« mögé bújt, a Ligue 1 pedig a kormányzati tiltásra hivatkozva állította meg a bajnokságot. Meg kell állapítanunk, hogy nem védték meg a sportot azok, akiknek ez lenne a küldetésük” – írja Duluc, aki úgy véli: Franciaországban nem kezelik méltóképpen a profi sportot, a politika legfeljebb kihasználja, ha éppen adódik rá lehetősége.

Nálunk a kormány a veszély szimbólumaként kezeli most a labdarúgást, nem függetlenül néhány klubvezetőtől, aki a háttérben a saját pecsenyéjét sütögeti a közös érdek képviselete helyett. Máshol a labdarúgás az élet újraindulásának, a bizakodásnak a jelképe. Nálunk könnyebb volt példát statuálni vele. Most pedig, miközben újraindul a gazdaság minden ágazata, könnyebb nem gazdasági szereplőként tekinteni a profi sportra, akár fel is áldozni annak munkavállalóit, akiknek egzisztenciája koránt sincs biztonságban.”

Duluc szerint minden illetékes magára hagyta a profi sportot, még – áprilisi nyilatkozata szerint – Roxana Maracineanu sportminiszter sem tartotta kiemelten fontosnak a járványhelyzet okozta válság sportvonatkozásainak mielőbbi kezelését. Az úszóból lett centrista politikus akkor úgy fogalmazott: a sport nem fog prioritást élvezni a korlátozások enyhítésének kezdetekor. Eme kijelentése miatt természetesen – és teljes joggal – azonnal nekiestek a francia sportélet szereplői, ami arra kényszerítette Maracineanut, hogy változtasson kijelentésén. Pár nappal később már úgy nyilatkozott: fontos, hogy a sport is minél előbb újrainduljon, és ő, mint sportminiszter, ezért lehetőségeihez mérten mindent meg is fog tenni. Hogy miért emeltem ki a “lehetőségeihez mérten” kifejezést, lentebb még írni fogok.

Visszatérve Duluc cikkéhez: a szakíró elismeri Jean-Michel Aulas még mindig tartó harcát a folytatásért, illetve a kártalanításért, ám úgy véli, a Lyon elnökének nem mindig következetes, sokfelől lehurrogott érveit az érintettség – csapatának az európai kupahelyekről való lecsúszása – gyengítette. Mint ismert, a Lyon a 7. helyen fejezte be a Ligue 1 csonka idényét, így onnan biztosan nem juthat ki a nemzetközi porondra. A csapat ugyanakkor jelen állás szerint lejátszhatja a francia Ligakupa döntőjét a Paris Saint-Germain ellen valamikor augusztusban, s ha azt megnyeri, akkor bejuthat az Európa Ligába, emellett pedig a Bajnokok Ligájában egygólos előnyről várja a Juventus elleni nyolcaddöntős párharc visszavágóját, amelyre leghamarabb augusztusban kerülhet sor, vagyis az esély még megvan.

„Az öt nagy európai fociország ugyanúgy az egészségügyi kockázat és az élet újraindításának szükségessége, az ezzel összefüggő enyhítések között egyensúlyoz. Közülük egyedül Franciaország hozott ilyen döntést. Aki pedig magára marad a véleményével, annak ritkán van igaza” – zárul a L’Équipe írása.

Bár egyáltalán nem Franciaország az egyetlen európai ország, amely befagyasztotta labdarúgó-bajnokságait (Belgium, Hollandia, Skócia, Wales, Ciprus és legújabban a minap Bosznia-Hercegovina döntött hasonlóképpen), de abból a szempontból az egyetlen, hogy amíg a többi helyen a sportági vezetők hozták meg ezt a döntést, addig a franciáknál a kormány rendeletileg zárta le a profi sportágak, így a labdarúgás félbeszakadt 2019-2020-as idényét.

Április végén, amikor Philippe miniszterelnök a párizsi nemzetgyűlés előtt bejelentette a sporttal kapcsolatos döntéseket, rögvest olyan pletykák keltek szárnyra, hogy az európai egység évtizedekkel ezelőtt meghalt gondolatában mindmáig fanatikusan hívő Macron elnök megpróbálta elérni, hogy a topbajnokságok egységesen kerüljenek leállításra, mivel ez lenne a legfelelősségteljesebb döntés a jelenlegi helyzetben. Nem tudni, hogy igaz-e ebből bármi is, de szerencsére ma már tudjuk, nem fog megvalósulni: az angolok, a németek, az olaszok és a spanyolok is folytatják a félbeszakadt szezont, s igyekeznek a nyáron végezni vele.

A franciák a hisztéria kezdete óta korlátozzák a sportot

Ezeket az országokat a sportszerűség és az anyagi érdekek vezérelték döntésük meghozatalában, nomeg az is, hogy az embereknek sok szükségtelen szenvedés és riogatás, fenyegetés után most már ideje volna valami jót, normálisat is nyújtani. Hogy a francia vezetést mi késztette arra, hogy betiltsa a szezon folytatását, mindmáig homályos. Ugyanúgy homályos, hogy miközben – ha korlátozott nézőszám mellett is -, de már a színházak, rendezvénytermek és mozik is újranyithatnak, addig a szabadtéri sporteseményeket továbbra sem lehet lebonyolítani nézők előtt, jelen állás szerint legalább június végéig. Úgy gondolom, nem lehet kérdés, hogy a társadalom élete szempontjából a sport fontosabb, mint a mozifilmek, a színházi előadások vagy akár az esküvői lagzik.

Ehhez képest a francia kormány egyelőre veszélyforrásként tekint a sportra, és eme hozzáállását a francia sportkormányzat is osztja. Még március közepén történt, hogy a párizsi vezetés diktatórikus intézkedéseket hozott a vírusfertőzés terjedésének megfékezése érdekében. Lényegében arra kényszerítették a lakosságot, hogy maradjon otthon, mivel csak kivételes esetekben lehetett kimenni az utcára: munka, bevásárlás, idős rokon meglátogatása, kutyasétáltatás és testmozgás céljából. Azzal, hogy a sportolás is bekerült a kivételek közé, még nincsen semmi baj, csakhogy a diktatúra azt is megszabta, hogy naponta maximum 1 órát lehetett kint tartózkodni (!), s ebbe a hatvan percbe kellett belesűríteni mindazt, amit el akart végezni az ember, kivéve persze a munkát. Vagyis, ha valaki sportolni akart, annak nem volt érdemes más kültéri tartózkodást beterveznie az adott napra, máskülönben a lebukás, ezáltal pedig a büntetés veszélye fenyegette volna. Ez azonban még nem minden! Nem csak a sportolás időtartamát szabták meg, hanem azt is, hogy a lakóhelytől számított mekkora távolságon belül lehet mozogni. Ezt 1 kilométerben határozták meg, amiből rögtön következett, hogy betiltották a kerékpározást és a túrázást is (utóbbinak világjárvány alatti szükségességéről ebben a cikkben írtam), hiszen ezeket nehéz a lakóhelyünk közvetlen környezetében lebonyolítani.

Ezt követte néhány héttel később Párizs, a 2024-es olimpia városának döntése, amellyel 10 és 19 óra között megtiltotta a városlakóknak, hogy fussanak. Az indoklás az volt, hogy ebben az időszakban sokan mennek ki az utcákra, s a fertőzésveszélyt minimalizálni kell, ezért a kocogni vágyóknak csak az esti órákat hagyták meg. Mint tudjuk, a vírus zárt térben terjed igazán, szabadtéren a terjedés mértéke minimális, szinte nulla, éppen ezért érthetetlen volt ez az intézkedés is.

Ezek a kétségtelenül szükségtelen, mondhatni idióta szabályok közel kettő hónapig maradtak érvényben. A diktatúra május 11-én látta elérkezettnek az időt arra, hogy lazítson a nadrágszíj szorításán. Ekkor kezdődtek az enyhítések, amelyek keretében lehetőség nyílt a korlátlan egyéni sportolásra. Persze nem minden olyan, mint amilyennek lennie kellene, hiszen rendeletben van szabályozva, hogy a sportolóknak távolságot kell tartaniuk egymástól azokon a helyeken, ahol egyszerre többen is mozoghatnak. Mint tudjuk, a 1,5-2 méteres távolság tartását javasolják a legtöbb helyen, mert egyes “szakemberek” azt hiszik, hogy ez segítheti a vírus terjedésének megfékezését. A francia sportvezetés azonban ezen is túltett, s 10 (!) méteres távolság tartására kérte a sportolni vágyókat. Ha nálunk lenne érvényben hasonló szabály, akkor nem sokan vehetnék igénybe egyszerre a margitszigeti futókört, hiszen annak szélessége nincs tíz méter, s az a gyanúm, hogy Franciaországban sem sok ilyen futópálya található, leszámítva persze a professzionális atlétikai pályákat.

Franciaországban ma kezdődött meg az enyhítések második fázisa, amiben tehát a sporteseményeket még zárt kapuk mögött sem lehet megrendezni, azonban annyi javulás már bekövetkezett, hogy a fizikai kontaktokat igénylő sportágakban, vagyis a küzdő- és csapatsportokban is engedélyezték az edzések újrakezdését. A legtöbb francia fociklub a következő hetekben tervezi a tréningek újraindítását, hiszen nekik már nem júniusra, hanem augusztus 22-ére kell készülniük – a liga tervei szerint akkor kezdődne el a 2020-2021-es Ligue 1-szezon.

Az erőtlen sportminiszter

Roxana Maracineanu francia sportminiszter 45 éves. Bukarestben született, 1991-ben azonban francia állampolgár lett, ami annak volt köszönhető, hogy édesapja 1984-ben engedélyt kapott arra, hogy Algériába menjen dolgozni. Jóllehet a Securitate, a román titkosrendőrség megfigyelte a családot, ám így is sikerült eljutniuk Franciaországba, ahol menedékjogot kértek és kaptak. Maracineanu már itt végezte iskoláit és itt lett belőle profi úszó. A 200 méteres hátúszás volt a fő száma, amelyben 1998-ban világbajnok lett, ezzel ő lett az első francia női úszó, aki vb-aranyérmet tudott szerezni. A 2000-es olimpián ugyanebben a számban ezüstérmes lett és van Európa-bajnoki címe is 1999-ből.

Roxana Maracineanu (Forrás: tellerreport.com)

Visszavonulása után sem szakadt el a sporttól: kezdetben szakkommentátorként, majd ifjúsági úszóedzőként dolgozott. 2010-ben politikai pályára lépett, s bekerült Ile-de-France – a Párizst körülvevő régió – regionális tanácsába, mint szocialista képviselő. Ott a sport és szabadidő bizottság tagja lett. Tisztségeit mandátumának 2015-ös lejártáig töltötte be. Ezt követően ismét gyerekeket tanított úszásra, ami olyan jól mehetett neki, hogy 2018-ban Édouard Philippe miniszterelnök fölfigyelt rá, s beválogatta abba a kormányzati tanácsadó testületbe, amelynek az volt a feladata, hogy elősegítse a testmozgási lehetőségek bővítését az általános iskolák alsó tagozatain.

Maracineanu nem sokkal később, 2018. szeptember 4-én lett Franciaország sportminisztere, miután elődje, a korábbi vívó, Laura Flessel lemondott. Flessel hivatalosan személyes okokkal magyarázta távozását, mert úgy látta, hogy a civil szférában jobban meg tudja valósítani azokat az elképzeléseket, amelyekkel a sportéletet jobbá, erkölcsösebbé lehet tenni, mivel nagy célja volt, hogy fölszámolja a sportközegben megjelenő diszkriminációt. A sajtó azonban kiderítette, hogy Flesselnek azért kellett távoznia, mert hiányosan töltötte ki képi jogait kezelő cégének adóbevallásait, vagyis adót csalt.

Így jött tehát a korábbi úszó, Maracineanu, akinek szintén egyik fő célkitűzése volt a rasszista és homofób incidensek megszüntetése, elsősorban a focipályákon. A nevéhez fűződik az a szabály, amely alapján a játékvezető félbeszakíthatja a mérkőzést, ha azon rasszista vagy homofób rendbontásokra kerül sor. A ma már az UEFA által is alkalmazott módszert nem sokkal később élesben is használni kellett, sikeressége azonban egyelőre megkérdőjelezhető, mivel többek között betiltották az alkoholtartalmú italok árúsítását a stadionokban, valamint megtilthatják szurkolói csoportok részvételét a mérkőzéseken, ha azok rendszeresen rasszistának vagy homofóbnak vélt rigmusokat skandáltak korábban. Az intézkedések komoly feszültséget okoztak a liga és a drukkerek között, akik a következő hetekben tiltakoztak az új szabályok ellen. A közvélemény inkább a szurkolók mellé állt, mintsem a miniszter mellé, ami annak volt betudható, hogy Maracineanu – több éves szakkommentátori, vagyis kommunikációs múlttal a háta mögött – képtelen volt megfelelően kommunikálni a döntések célját, lényegét. Nem volt világos többek között, hogy mi alapján számít egy rigmus vagy egy dallam rasszistának vagy homofóbnak, így fölmerült a visszaélés lehetősége is a liga részéről.

Maracineanu helyzetét nem könnyítette az sem, hogy mindössze kilenc nappal hivatalba lépése után megjelent róla egy olyan újságcikk, ami szerint 2012-ben férjével közösen egy szociális bérlakást vett ki azon a Párizs környéki kistelepülésen, ahonnan bekerült a regionális tanácsba. Érdekesség, hogy a településnek a szocialista listavezető volt a polgármestere, így joggal merült fel a mutyizás gyanúja. Ugyan valamennyi érintett fél tagadta, hogy bármi ilyesmi is történt volna, de Maracineanu néhány nappal az információ megjelenése után közölte: kiköltöznek a szóban forgó bérlakásból.

2019 végén egy példátlan szexuális zaklatási botrány robbant ki a francia sportban, amelynek köszönhetően kiderült, hogy kb. 30 sportágban közel 1000 fiatal lányt ért szexuális visszaélés edzői, de ami még durvább, hogy sportágának vezetői részéről is. Különösen sok esetre derült fény a korcsolyázóknál, akiknek szövetségi elnöke az idei év elején le is mondott posztjáról, miután a miniszter erre szólította fel. Ezt apró piros pontként lehet beírni Maracineanu bizonyítványába, azonban a fekete pontok mennyisége lényegesen nagyobb.

Ehhez most már pedig egy büdös nagy egyest is hozzá lehet tenni. Azzal, hogy Roxana Maracineanu sportminiszter létére nem volt képes küzdeni az általa felügyelt terület érdekeiért a járványhelyzet idején Franciaországban, s lényegében asszisztált ahhoz, hogy a kormány kénye-kedve szerint azt csinálhasson a sporttal, amit akar, teljesen alkalmatlanná és méltatlanná tette őt eme poszt betöltésére. Persze nem ő a kizárólagos felelőse annak, hogy a francia sport és különösen az országban nagy népszerűségnek örvendő labdarúgás és rögbi a politika játékszerévé vált, hiszen ebben – ahogy Vincent Duluc is fogalmazott – azok a szövetségi- és klubvezetők is nyakig benne vannak, akik a saját pecsenyéjüket sütögetik a közös érdekek képviselete helyett.

És hogy mi a közös érdek? Franciaország négy év múlva olimpiát és paralimpiát rendezne. Ez a tény pedig arra a kötelességre kéne sarkalljon valamennyi sportvezetőt, hogy a sportnak kitüntetett szerep jusson a társadalomban, ami a mostani, példátlan helyzetben azt jelentené, hogy a sportot igenis prioritásként kezeljük az élet újraindításakor, vagyis ne kényszerítsük az átlagemberek sportolását idióta korlátok közé, a profiktól pedig ne vegyük el annak lehetőségét, hogy ha nézők nélkül is, de a pályán, egymás között döntsék el a függőben maradt bajnokságok sorsát. Ezzel szemben a bajnokságok hatóságilag lezárva, a pórul járt klubok, sportolók pedig bírósághoz fordultak, teszem hozzá, abszolút jogosan. Mégha nem is oldódnának meg az érintettek problémái egy pár év múlva meghozandó, számukra kedvező ítélettel, de annak komoly üzenetértéke lenne a francia állam, mint olimpiarendezésre készülő szervezet felé – a sport nem lehet politikai-ideológiai csatározások tárgya, mert a sport a politikán felül áll. Ezt a világ valamennyi országának tiszteletben kell tartania, de egy olimpiarendezésre készülő országnak különösen, mert máskülönben méltatlanná válik arra, hogy a közeljövőben olimpiát rendezzen. Ez történt most Franciaországgal is.

#NeViseljMaszkot, vagyis ha teljesen egészséges vagy, sehol se viselj maszkot, mert azzal senkin sem segítesz!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: m4sport.hu

Top
%d bloggers like this: