Amerikában körvonalazódik a sportnaptár

Amíg Európában sok sportág esetében még igen homályos, mikor és milyen feltételek mellett folytatódhatnak a versenyek és mérkőzések, addig a világjárvány által leginkább sújtott Egyesült Államokban már egyre több konkrét elképzelés jelenik meg azzal kapcsolatban, mikortól láthatnak az emberek ismét valami jót is a tévében. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Már írtam arról április közepén, hogy Donald Trump amerikai elnök a sportélet gyors újraindulását szeretné elérni, mert mint fogalmazott, unja már, hogy 14 évvel ezelőtti baseball-mérkőzések ismétlését kell néznie a tévében. Azt mondjuk nem tudom, az elnöknek mennyi ideje lehet egy példátlan válsághelyzet kellős közepén tévét nézni, de az biztos, hogy vágya elkezdett beteljesülni. Kissé ellentmondásos a szituáció, hiszen az Egyesült Államok a világjárvány által toronymagasan leginkább sújtott ország, azonban az államok kormányzói, akik