Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Komoly változások kelle(né)nek a sportban

Komoly változások kelle(né)nek a sportban

FIGYELEM! Ez a cikk megzavarhatja a nyugalmadat, mivel sok helyen igen kemény hangvételű lesz. Lehet, hogy e cikk elolvasása után soha többet nem fogod olvasni a Sportudvart, s eme sorok szerzőjét el fogod küldeni melegebb éghajlatra. Ha így teszel, nehéz szívvel is, de meg fogom érteni. Egyre kérlek, anyámat ne emlegesd föl dühödben, mert ő már nincs közöttünk. Ha nem érzed felkészültnek magad a cikk elolvasására, gyere vissza később, viszont ha felkészültél, akkor rajta!

Az elmúlt egy hónap eseményei minden bizonnyal sokunkat elgondolkodtattak nagyon sok dolgot illetően. A mostani, a mai generációk számára példátlan szituáció következtében sokan átértékelik életüket, az életről és annak számos területéről alkotott véleményüket, érzésüket és hozzáállásukat. Az biztos, hogy egy lényegesen másképp kinéző világ fog ránk köszönteni a cirkusz és a hisztéria elmúlásával. Ez a sportra is hatványozottan érvényes. A mostani események ugyanis megmutatták, hogy az egyre inkább piaci alapokon működő sportgépezet nem fenntartható, mivel egy nyomorult vírus napok alatt képes volt azt romba dönteni. De nem csak gazdasági téren, hanem emberileg is komoly változásoknak kell(ene) bekövetkezniük a sportban, mert a válság sokakról lerántotta a leplet: a sportvilág nem egy szereplőjét kizárólag a haszon érdekli, a sport abszolút nem.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Most már nagyjából öt hete zajlik az a hirtelen jött tavaszi álom, ami a sportélet nagy részét beterítette. Jött egy megfoghatatlan valami, ami napok alatt képes volt barnává varázsolni emberek milliárdjainak nadrágját, holott közben a népesség viszonylag kis részére jelent halálos veszélyt. Már tavaly év végén hallottuk, olvastuk a híreket, hogy mi megy Kínában. Aztán az év elején kiderült, hogy számos sporteseményt elhalasztanak/törölnek elővigyázatosságból, köztük pl. a Forma-1-es Kínai Nagydíjat is. Még ekkor is legyinthettünk a dolgokra, azt hihettük (teljes joggal), hogy Kína amúgyis a járványok egyik fő szülőhelye, de az autoriter állam valószínűleg képes lesz kordában tartani a fertőzést, s az aligha fog mindenütt megjelenni a világon. Aztán eljött február vége, amikor kiderült, hogy Olaszországban pár nap leforgása alatt százakat döntött le a lábáról a rejtélyes kór, és számos sporteseményt zárt kapussá tettek vagy elhalasztottak. Még ekkor is azt gondolhattuk, hogy biztosan csak azért jelent meg a fertőzés talján barátainknál, mert valaki Kínából behurcolta. Ez alighanem így is történt, csakhogy aztán valamiért ez a fertő elkezdett terjedni, az országok többségét pedig dominószerűen, pár nap leforgása alatt, villámtempóban döntötte bizonytalanságba, félelembe, káoszba, és sajnos nem kis mértékben hisztériába és agyhalálba is.

Valahol persze érthető, hogy az emberek nem elhanyagolható hányada hisztérikusan reagált a kialakult helyzetre, hiszen egy, a mai generációk előtt teljesen ismeretlen szituáció, egy világjárvány kezdett kialakulni, aminek még ma sincs olyan ellenszere, amellyel el lehetne tüntetni, csupán visszafogni lehet. Azonban az, hogy azok a személyek és azok a szervek, amelyeknek egy ilyen szituációban kutya kötelességük lett volna azonnal lecsillapítani a kedélyeket, s meghozni a fertőzés terjedését nagymértékben korlátozó intézkedéseket, vagyis a határok teljes lezárását és az egyébként alapvető higiéniai előírások szigorítását, azzal, hogy nem cselekedtek időben, teret adtak annak, hogy a vírussal együtt a pánik is globális méreteket öltsön.

Innentől pedig borítékolható volt, hogy a sportvilág sem fog kimaradni a “jóból”. Azt még megértettük, hogy a kínai sporteseményeket elhalasztják, törlik, a kínai sportolók pedig nem vesznek részt nemzetközi versenyeken, hiszen ez valahol indokolt volt a fertőzésveszély miatt. Azonban azt követően, hogy Európában, majd Amerikában is felütötte a fejét a betegség, és egyes országok hanyag hozzáállása miatt villámgyorsan kezdett el terjedni, a sportélet itt is a leállás felé száguldott.

Mára ott tartunk, hogy Európában csak egy országban megy a labdarúgó-bajnokság, miután a többi 54 egy hét leforgása alatt (hol indokolt, hol kevésbé indokolt módon) leállította küzdelmeit. A legtöbb országban sajnos érthető volt ez a döntés, mert az említett hanyagság miatt robbanásszerűen terjedt a fertő. Voltak azonban olyan országok is (szerencsére ezek között említhetjük Magyarországot is), amelyekben kisebb mértékben jelent meg a betegség, s még idejében jól átgondolt, és orvosszakmailag nehezen megkérdőjelezhető intézkedéseket tettek, amik oda vezettek, hogy náluk most sem lehet igazi járványról beszélni.

Éppen emiatt volt számomra nehezen értelmezhető az a döntés, hogy a magyar labdarúgó-bajnokságokat is leállították, holott az eleve kevés néző miatt a fertőzésveszély lényegesen kisebb, amihez hozzájárul a szabad levegő is, hiszen mint tudjuk, a szabadban lényegesen gyengébben terjed a vírus, mint zárt térben. Emiatt azzal én is egyet tudtam érteni, hogy a teremsportágakban leállították a küzdelmeket, mert ott a fertőzésveszély hatványozottan nagyobb a zárt tér miatt.

Azt viszont, hogy lényegében minden sportágban leálltak a versenyek, s kizárólag a testmozgást előnyben részesítő átlagpolgárok, vagyis az amatőrök tartják életben a sportvilágot azzal, hogy továbbra is eljárnak futni, túrázni, kondizni, kerékpározni, focizni, már nem tudok azonosulni. Ennek több oka is van. Az első és tán legfontosabb, hogy a sport egyenlő az egészséggel, ami azt jelenti, hogy ha az egészség a legfontosabb (amivel egyetértek), akkor a sportot is érteni kell alatta. Aki rendszeresen sportol és megveti a káros szenvedélyeket, valamint betartja a higiéniai szabályokat, lényegesen erősebb immunrendszerrel, s ami a mostani helyzetben kulcsfontosságú, erősebb tüdővel rendelkezik, ezáltal szervezete ellenállóbb a fertőzéseknek. Ennek következtében minél többen sportolnak, annál kevesebb lesz a fertőzött. Mondják egy páran, hogy a közösségi távolságtartás szabályait a sportban is érdemes alkalmazni. Nem mondom azt, hogy nincs igazuk azoknak, akik ezt így látják, azonban fontos megjegyezni, hogy a fertőzésveszélynek jobban ellenálló szervezettel rendelkező emberek között a fizikai kontaktus is könnyebb szívvel vállalható, hiszen kisebb a fertőzésveszély, ha nem nulla. Hangsúlyozom, ezek a megállapítások azokra vonatkoznak, akik a rendszeres sportolás mellett egészségesen élnek, tehát nem dohányoznak, nem vedelik be halomszámra az energiaitalokat és nem zabálnak állandóan annyira sok ételt egy nap, amennyire szervezetüknek nincs is szüksége.

A második ok, ami miatt kritikusan szemlélem a sportvilág jelenlegi történéseit, az az, hogy egy olyan időszakban, amikor a javarészt zárt közösségi terek, azaz az éttermek, kocsmák, kávézók, cukrászdák, mozik, színházak és egyéb hasonló helyszínek zárva tartanak, vagyis az emberek nagy része nem tudja szokásos közösségi, szabadidős tevékenységeit űzni, nagyon fontos lenne, ha legalább a stadionokba ki tudnának menni, vagy a tévén keresztül láthatnának élő közvetítéseket, s nem csak a csomó múltidézés, ismétlés és eSport-esemény menne folyamatosan. Egyre többen látják be, amit én már a kezdetektől fogva mondok, hogy a kialakult helyzetben rendkívül fontos, hogy valami jót, szórakoztatót is adjunk az embereknek, s ne csak a vírushisztéria folyjon minden csapból, mert a társadalomnak nem csak a fizikai, hanem a mentális egészségét is különösen óvni, erősíteni kell egy ilyen, kihívásokkal teli időszakban. Ennek remek “eszközei” volnának a szabadtéri sportesemények, mert így kevésbé éreznénk azt, hogy valami nincs rendben a világban. Persze itt is elhangzanak olyan vélemények, hogy zárt kapuk mögött kellene ezeket az eseményeket megrendezni a fertőzés terjedésének megállítása céljából, de ezzel az állítással nem értek egyet. Mint mondtam, szabadtéren a betegség lényegesen kevésbé terjed, így ha korlátozott számban is, de mindenképp beengednék nézőket a stadionokba.

Persze korlátozott szám alatt nem arra az eszement hülyeségre gondolok, miszerint 100-500 fő engedhető be, hanem mondjuk a stadion befogadóképességének felét lehetne kihasználni, s csak minden második szektort megtölteni emberekkel. A zárt kapus rendezésnek a jelenlegi körülmények között is csak hátrányai lennének, hiszen az ebből eredő csönd és lehangoltság, valamint az üres lelátók látványa árt a sportolók és a tévénézők mentális állapotának, s a sportvállalkozások jogos gazdasági érdekeit is alapjaiban sértené, ami egy jogállamban megengedhetetlen. Azokban az országokban, ahol zárt kapus folytatást terveznek a fociligában, komoly vita dúl az anyagiakról, hiszen nem jönnek a jegybevételek, a szponzori támogatások jelentős része, illetve a televíziós jogdíjak sem, mert a társaságok visszatartják az esedékes kifizetéseket a gazdasági válság miatt. A minél előbbi és normális mederben történő folytatás ezért is kulcsfontosságú, máskülönben egyesületek sokasága fog csődbe menni.

A harmadik ok, amiért fontosnak tartom a sportélet minél előbbi újraindulását, az az, hogy a valódi sportembereknek bátorságot kell tanúsítaniuk szurkolóik, követőik felé. A valódi sportolók nem a pénz miatt sportolnak, hanem azért, mert a testmozgás öröme motiválja őket, s ez az, amitől erősebbé válnak fizikai és mentális értelemben egyaránt. Tevékenységükkel bátorságot sugároznak, másokat is ösztönöznek arra, hogy legalább komolyabban vegyék a testmozgás fontosságát, ezáltal ha közvetetten is, de hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalom egészségesebbé váljon, amivel a fertőzések elleni védelem is erősödik. Sajnos az a tapasztalat, hogy sok sportoló ahelyett, hogy az egyre népszerűbb #SportoljEgyedül kampányhoz csatlakozna, inkább a sok tévhiten alapuló #MaradjOtthon címre hallgató kezdeményezést részesíti előnyben, amellyel ponthogy nem bátorságot, hanem gyávaságot sugall az emberek irányába, egyúttal lerántja a leplet arról, hogy csak azért sportol, hogy abból éljen meg, s semmiképpen sem azért, mert szereti a testmozgást. Sok szakember hangsúlyozza, hogy elsősorban azoknak érdemes otthon maradniuk a jelen helyzetben, akik idősek vagy krónikus betegek, mivel a fertőzés rájuk jelenti a legfőbb veszélyt. Azoknak is tanácsos otthon maradni, akik nem érzik jól magukat, hiszen egy sima megfázásnak tűnő problémáról is kiderülhet, hogy a vírushoz kapcsolódik. Azoknak viszont, akik teljesen jól vannak, s nem tartoznak a veszélyeztetett csoportokba, nem muszáj otthon tölteniük minden idejüket! Az most fontos, hogy ha elmegyünk valahová, azt lehetőleg egyedül tegyük, főleg, ha zárt térbe kell mennünk (bolt, iroda stb.), mert így is csökkenthetjük a fertőzés terjedését, s a kinti sportolást is javallott egyedül, de legalább a többi sportolótól 1,5-2 méter távolságot tartva végezni.

A mindenkit otthonmaradásra buzdító kampány azon kívül, hogy több tévhiten alapul, elsősorban nem egészségmegőrzési, hanem anyagi célokat szolgál. Mára rengeteg vállalkozás nyerészkedik azon, hogy sokan otthon vannak, s ezt kihasználva igyekszik minél nagyobb profitot termelni online akciókkal vagy online szolgáltatások nyújtásával. Sok cég esetében még érthető is ez a dolog, hiszen a gazdasági problémák súlyosan érinthetik őket, de olyan vállalkozások is élnek ezzel az eszközzel, amelyeknek profiljukból adódóan nem kell jelentős veszteségektől tartaniuk, hiszen bizonyosan nem fognak bezárni, így bevételük lesz bőven. Ami még nagyobb gond, hogy számos sportszereplő is otthonmaradásra buzdít, aminek többségük esetében nyilvánvalóan az a célja, hogy amint normalizálódnak a gazdasági viszonyok, minél nagyobb személyes bevételt tudjanak elérni. Köztudott, hogy a legnépszerűbb sportolók eladják ún. képi jogaikat, vagyis arcképüket, aláírásukat, meg akár egész testüket is, hogy ezeket mindenféle termékeken ábrázolva egyébként is csillagászati fizetésük mellett további jelentős bevételforrássá tegyék önmaguk számára. A személyes bevételek egyik legfőbb forrása pedig a közösségi média, hiszen a hírességek itt tudnak követőket gyűjteni, akik köréből aztán kikerülnek a vásárlók. Sok helyen elhangzott, hogy a sportolóknak nagy népszerűségükből fakadóan nagy felelősségük is van, hiszen követőik jó eséllyel azt fogják tenni, amit javasolnak nekik. Sajnos sok sportoló visszaél ezzel, s bátorság helyett gyávaságot sugall, amikor otthonmaradásra buzdít, s ennek tudható be, hogy rengetegen tényleg otthon maradnak, s akár a saját ismerőseiket is erre bíztatják. Úgy vélem, hogy ezeknek a “sportolóknak” érdemes volna elgondolkodniuk a visszavonuláson és keresniük egy olyan szakmát, amely passzol nyálpic jellemükhöz.

Nem csak bizonyos sportolók élnek vissza a kialakult helyzettel, hanem több sporttelevízió is, amely nyilvánvalóan azért buzdít otthonmaradásra, hogy megőrizze nézettségét, ezáltal ugyanis a reklámok utáni bevétele nem csökken. Úgy gondolom, egy sportmédiumnak is bátorságra, nem pedig gyávaságra és beletörődömségre kell buzdítania követőit, mert ezzel is javítható a társadalom mentális állapota, márpedig az élet normalizálásához rengeteg olyan emberre lesz szükség, akinek helyén van a szíve és az esze is. A Sportudvar éppen ezért nem buzdít otthonmaradásra mindenkit, hanem sokkal inkább az egyedül, főleg a szabadban történő sportolásra ösztönzi olvasóit. A Sportudvar csak azoktól kéri, hogy maradjanak otthon, akik 65 éven felüliek, krónikus betegek vagy egyszerűen nem érzik jól magukat.

Eme igen hosszú, talán túlzottan is hosszú írás végén röviden szeretnék visszautalni a cikk címére, vagyis arra, hogy változások kelle(né)nek a sportban. A feltételes mód persze nem véletlen, mert egyelőre nem világos, hogy fog kinézni a sportvilág a cirkusz elmúltával. Az biztos, hogy nem ugyanúgy, mint eddig, hiszen klubok, szövetségek fognak csődbe menni, s lesznek olyan egyesületek is, amelyek nehéz anyagi helyzetbe fognak jutni és a túlélés érdekében kénytelenek lesznek megválni legnagyobb értékeiktől, hogy talpon tudjanak maradni, ami viszont jó eséllyel eredményeik tartós visszaesését fogja előidézni.

Jó eséllyel változni fog sok embernek a nagy tömegeket vonzó sporteseményekhez való viszonyulása is, feltehetően eleinte nem lesz minden stadionban és csarnokban teltház, mert lesznek, akik félni fognak a nagy vihar elmúltával is tömegbe menni. Remélhetőleg minél hamarabb elülnek majd ezek a félelmek.

Az már most látszik, hogy az esztelen költekezés korszakának jó időre vége lesz, mert a helyzet kikényszeríti ezt a leggazdagabb kluboktól. Jó kérdés, hogy meddig fog ez tartani, mert afelől, hogy pár éven belül ismét elszabadulnak a legkeresettebb sportolók, elsősorban labdarúgók árai, nincsenek kétségeim. De vajon a világjárvánnyal együtt jelentkező gazdasági válság nem fogja-e ésszerűbb költekezésre sarkallni a klubokat hosszú távon? Akár ez is meglehet, ha a sportban ténykedő üzletemberek gondolkodásmódja megváltozik, s nem a minél magasabb szinten megvalósuló profitmaximalizálásra, hanem egy bizonyos árszint tartására törekszenek. Persze most naívnak tűnhet ez a kijelentésem, bevallom, én se sok esélyt látok rá, de hát nem láthatjuk előre, mit hoz a jövő.

A jövő ráadásul most minden eddiginél homályosabb. Vannak már arra utaló jelek, hogy májusban beindulhatnak bizonyos sportesemények, de az egészségügyi helyzet folyamatos változása miatt továbbra is fönnáll a veszély, hogy azokat az utolsó pillanatban kell halasztani/törölni. Bízzunk benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy március közepén bőven elég volt egy életre az ilyen hírekből.

Zárásként szeretném megköszönni, hogy végigolvastad ezt az írást, különösen, ha bizonyos megállapításai esetleg megbotránkoztatóak voltak számodra. Lehet, hogy most haragot érzel eme cikk szerzőjével szemben, amit maximálisan megértek, de egy valamit tudnod kell: ez az őszinte véleményem a kialakult helyzettel kapcsolatban. Nem kell ezzel egyetérteni, bár örülnék neki.

Amennyiben a cikk elején közzétett figyelmeztetés ellenére sem érzed úgy, hogy nem fogod többé olvasni a Sportudvart, sőt az az érzésed, hogy végre valaki kimondta az igazságot, azt nagyon köszönöm!

Amennyiben úgy döntesz, hogy nem olvasod többé a Sportudvart, megteheted, szíved joga. Sajnálom, ha így döntesz, de tudd, részemről nem lesz harag, bármikor újra szívesen látlak a Sportudvar közösségében!

#SportoljEgyedül, vagyis ha sportolni mész a szabadba, ne társaságban, hanem egyedül tedd!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: thecompleteuniversityguide.co.uk

Top
%d bloggers like this: