Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Ronaldinho továbbra is börtönben marad – a Barcelona segíteni akar neki

Ronaldinho továbbra is börtönben marad – a Barcelona segíteni akar neki

Most már Ronaldinhónak is betett a világméretű víruscirkusz. A brazilok egykori kiváló labdarúgója egy hónapja került börtönbe Paraguayban, tárgyalása pedig ezen a héten lett volna esedékes, ám azt a bizonytalan egészségügyi helyzet miatt egy hónappal elhalasztották. Addig mindenképp rácsok mögött marad, ugyanakkor korábbi csapata, a Barcelona szeretne segíteni neki, hogy átvészelje ezt az időszakot.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Kevés ember van a világon, akinek problémáit ne az egészségügyi helyzet hirtelen és nagymértékű leromlása idézte volna elő. Ronaldinho ezen “kevesek” közé tartozik. A Sportudvar is hírt adott róla márciusban, hogy a brazilok világbajnok és aranylabdás egykori sztárját letartóztatták Paraguayban, mert testvérével együtt illegálisan jutottak be az országba. Ronaldinhónak 2018 végén bevonta útlevelét a brazil bíróság, mert nem volt hajlandó kifizetni egy több milliós bírságot, amelyet azért kapott, mert engedély nélkül épített házat egy természetvédelmi területen található tó partjára. Ronaldinho ugyanakkor március elején Paraguayba volt hivatalos egy könyvbemutató okán, így valahogy meg kellett oldania az utazást. Ezt hamis útlevelek csináltatásával érte el, ám a repülőtéren lebukott.

Ronaldinhót és Roberto nevű fivérét hamis útlevél birtoklásával és használatával, valamint pénzmosásban való részvétellel is megvádolták, így előzetes letartóztatásba kerültek. Tárgyalásukat erre a hétre tűzték ki, ám időközben Paraguayban is felütötte fejét a koronavírus, ami miatt sok tevékenységet, így a bírósági tárgyalásokat is felfüggesztették legalább húsvétig. Ez azt jelenti, hogy a két brazilnak még legalább egy hónapot rácsok mögött kell maradnia, mivel nem valószínű, hogy áprilisban bíróság elé állhatnak.

Nico Lithitx paraguayi újságíró a France Footballnak nyilatkozott Ronaldinhóék börtönkörülményeiről. Lithitx egy “börtönszobához” hasonlította azt a cellát, amelyben az egykori sztár és testvére tartózkodik. Az újságíró állítása szerint a víruscirkusz kitöréséig még látogatót is tudott fogadni Ronaldinho, emellett a börtönben egyedüli rabként lehetőséget biztosítottak számára arra, hogy telefonon beszélhessen szeretteivel, barátaival. Ezt kihasználva egykori barcelonai csapattársa, Carles Puyol is fölhívta a brazilt, s hosszasan elbeszélgettek egymással. A Ronnie becenévre hallgató focistának ezen kívül levélírásra és levélfogadásra is van lehetősége. Ez azonban nem minden. Ahogy arról sok hír szólt március közepén, Ronaldinho kedvenc időtöltésének is tud hódolni a rácsok mögött, ugyanis a börtönnek van egy focipályája, ahol már egyből vezéregyénisége is lett az egyik csapatnak, amellyel megnyert egy tornát, aminek fődíja egy sült disznó volt… Voltak azonban vereségei is, amelyek nagy hírverést okoztak Paraguayban, mivel a helyi rabok csapata győzte le Ronaldinho együttesét.

A Barcelona hajlandó segíteni

Ronaldinho tehát egy ideig még biztosan a paraguayi büntetés-végrehajtás vendégszeretetét fogja “élvezni”, ám sokan vannak, akik szeretnének segíteni neki. Ide tartozik egykori csapata, a Barcelona is, amelynek kommunikációs igazgatója a Mundo Deportivo című sportlapnak kijelentette, hogy a klub nagyon sajnálja korábbi játékosának helyzetét, aki öt szezont töltött el Spanyolországban.

Albert Montagut hozzátette: átérzik, hogy mekkora poklon mehet keresztül Ronaldinho, amit szerintük nem érdemel meg, akármit is követett el. “Kicsapongó életmódja és az, hogy rendszeresen rossz társaságokba keveredett, azt eredményezte, hogy fölélte vagyonának jelentős részét, amely pedig valaha még ahhoz is elég volt, hogy egyszerre három életet éljen kiváló körülmények között”. Montagut közölte, hogy a Barcelona ugyan annak idején elhatárolódott tőle, amikor a brazil elnökválasztáson a végül megválasztott Jair Bolsonarót támogatta, de ettől függetlenül most az a célja, hogy segítsen rajta.

“Ha meg akarja változtatni az életét, akkor mi készen állunk, hogy segítsünk neki ebben” – mondta Montagut, aki azt is elmondta, hogy a Barcelona képviselői el akartak utazni hozzá a börtönbe, de a világszerte bevezetett utazási korlátozások miatt ez meghiúsult, amit nagyon sajnálnak.

Reméljük, minél előbb normalizálódik a helyzet már csak azért is, hogy Ronaldinho ügyének végére végre pontot lehessen tenni.

Addig is #sportoljegyedül, vagyis ha sportolni mész a szabadba, ne társaságban, hanem egyedül tedd!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Top
%d blogger ezt szereti: