Véglegessé vált, amit már napok óta lehetett sejteni: egy évvel elhalasztják az idény nyárra tervezett labdarúgó-Európa-bajnokságot, így arra 2021 nyarán kerül sor. Az Eb történetében először van példa halasztásra, más nagy focitornák esetében viszont már láttunk erre példát. Ezeket gyűjtötte össze a Sportudvar a Visszapillantó rovat keretében.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok elhelyezését, ezért nem is szerepelnek hirdetések – Oláh Gergely főszerkesztő
2003 – Női világbajnokság
Nem az idei férfi Európa-bajnokság az első fociesemény, amelyet a koronavírus megzavar. 2003-ban Kína lett volna a női vb házigazdája, azonban az országon akkor a betegségnek egy másik fajtája, a Sras-vírus söpört végig, amely tavasszal világjárványt okozott. A fenyegetés miatt előbb a Wuhanba tervezett sorsolást törölte a FIFA, majd elvette a rendezést az ázsiai országtól, s a tornára az Egyesült Államokban került sor. Kína kárpótlás gyanánt megkapta a 2007-es vb rendezési jogát.
1986 – Férfi világbajnokság
A csaknem 34 évvel ezelőtti világbajnokságnak eredetileg Kolumbia lett volna a helyszíne, azonban Belisario Betancur elnök 1985-ben közölte: hazája pénzügyi problémák miatt nem tudja vállalni a rendezést, így lemondott róla. A FIFA az 1970-es házigazda Mexikót bízta meg a torna lebonyolításával, a közép-amerikai országot azonban – az anyagi gondok mellett – kevesebb mint egy évvel a rendezés előtt 8,2-es erősségű földrengés sújtotta, ami megkérdőjelezte a világbajnokság sorsát. Mexikónak végül óriási szerencséje volt: a stadionokban nem esett nagyobb kár, így végül sikerült néhány hét csúszással megrendezni a tornát.
Az Afrikai Nemzetek Kupája többször is elmaradt
A fekete kontinens labdarúgó seregszemléje 1957-es létrehozatala óta rendszeresen esett már áldozatául halasztásoknak vagy utolsó pillanatban történő rendezőcseréknek, ami mögött a földrész gazdasági és politikai instabilitása áll.
A tornát kétévente rendezik meg, azonban az 1961-es eseményre csak 1962-ben kerülhetett sor, mivel a helyszínül kijelölt Etiópiában puccskísérlet történt, ami komoly harcokhoz, ezáltal jelentős infrastrukturális károkhoz vezetett. Végül 1962-ben sikerült megtartani a viadalt a stadionok helyreállítása után.
Többször volt példa a helyszín kései megváltoztatására, ezáltal az adott torna néhány hónappal később történő megrendezésére, elsősorban a szervezésben mutatkozó hiányosságok és késlekedések miatt. Ez történt 1996-ban is, amikor Kenya lett volna a házigazda, végül azonban Dél-Afrikában rendezték az ANK-t. 2000-ben Zimbabwének szintén a stadionok megépítése vagy fölújítása körüli csúszások miatt kellett visszaadnia a rendezést, amelyet akkor Ghána és Nigéria közösen vállaltak át. Ez volt az első alkalom, hogy egy labdarúgótornát több ország rendezett, ezzel egyben elvették a lehetőséget az ugyanabban az évben megtartott holland-belga Eb-től, hogy azé legyen ez a “cím”.
2013-ban Líbia lett volna a házigazda, azonban az arab tavasz miatt végül ismét Dél-Afrika volt a beugró, amely javarészt a 2010-es világbajnokságon használt stadionokban bonyolította le a kontinenstornát. 2015-ben Marokkónak az Ebola-járvány miatt kellett lemondania a házigazda szerepéről, amelyet akkor Egyenlítői-Guinea kapott meg. A legutóbbi hasonló esetre tavaly került sor, amikor év elején Kamerunnak kellett volna fogadnia Afrika legjobb válogatottjait, azonban a szervezés csúszása miatt a kontinentális szövetség elvette tőle a rendezési jogot, amelyet Egyiptom vállalt, azonban nem mondhatnánk, hogy az arab országnak túlzottan erős tornát sikerült volna rendeznie.
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok elhelyezését, ezért nem is szerepelnek hirdetések – Oláh Gergely főszerkesztő
A kiemelt kép forrása: Panoramic
A kiemelt képen balról jobbra haladva a női és a férfi vb-trófea, valamint az Afrikai Nemzetek Kupája látható.