Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > 132 éves a világ legrégebbi labdarúgó-bajnoksága

132 éves a világ legrégebbi labdarúgó-bajnoksága

Szinte napra pontosan 132 évvel ezelőtt, 1888. március 22-én életre kelt egy olyan sorozat, amely mára a világ legerősebb bajnokságai közé került és amely szurkolók millióit vonzza a stadionokba vagy a tévéképernyők elé hosszú évtizedek óta. Az English Football League-ről, azaz az angol labdarúgó-bajnokságról, a mai Premier League “jogelődjéről” beszélünk. 132 esztendőbe természetesen rengeteg dolog fér bele, így nem is lehet egy ilyen történelmi tematikájú cikket a teljesség igényével elkészíteni. Ettől függetlenül igyekszem a legfontosabb történéseket és mérföldköveket megemlíteni.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Az a tény, hogy 1888-ban indult el az angol labdarúgó-bajnokság, abból a szempontból meglepő, hogy akár már 25 évvel korábban is megvalósulhatott volna, hiszen az FA, a világ első sportági szövetsége 1863-ban kezdte meg működését. Angliában a labdarúgás az iskolákban lett először ismert, ám eleinte mindenhol az ott helyben kitalált szabályok szerint játszottak. 1848-ban a Cambridge-i Egyetem diákjai létrehoztak egy egységes szabályzatot, melyet idővel egyre több helyen elfogadtak és alkalmaztak. 1862-ben 12 labdarúgócsapat megpróbálkozott egy egységes rendszer megalapításával, ám ez nem jött létre. A rendszer létrejöttében nagy szerepet játszott Ebenezer Cobb Morley, aki az FA egyik alapítója is volt. 1862-ben a Bell’s Life című újságban javaslatot tett rá, hogy alakuljon egy szövetség, amely az angol labdarúgást egységesíti. Az első főtitkára lett az FA-nek és később a második elnöknek is őt választották meg.

A szövetség létrehozatalában 11, akkor már létező klub is fontos szerepet játszott. Ezeket a klubokat tekintik az FA alapítóinak:

  • Barnes
  • Blackheath
  • Blackheath Proprietary School
  • Civil Service Football Club
  • Crusaders
  • Crystal Palace (nem azonos az 1905-ben alapított, s napjainkban is az első osztályban szereplő Crystal Palace Football Clubbal)
  • Kensington School
  • Forest Football Club (Leytonstone) (később Wanderers Football Club néven működött tovább)
  • No Names Club (vagy N.N. Kilburn)
  • Percival House (Blackhealth)
  • Surbiton

Ezen klubok többsége ma már nem létezik, vagy legalábbis nem az eredeti nevén működik. A fölsoroltak közül a Civil Service az egyetlen, amelyről arra utaló információt találtam, hogy manapság is létezik, mégpedig amatőr labdarúgó- és rögbicsapatként Londonban.

Abból, hogy ennyire sok klub állt a szövetség megalapítása mögött, jól látszik, hogy akár már az 1860-as években tető alá lehetett volna hozni egy bajnokságot. Az FA azonban jó ideig nem engedélyezte, hogy az addig különböző szabályokat követő egyesületek bajnokságot hozzanak létre, mivel voltak viták arról, hogy milyen előírásokat kellene alkalmazni a játék során.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne rendeztek volna hivatalos mérkőzéseket. Egy jó darabig azonban csak kupa- és válogatott mérkőzésekre került sor, igaz, az első hivatalos összecsapásra 1871-ig kellett várni, tehát nyolc évbe tellett, mire sikerült idáig eljutni. Akkor került sor a ma FA-kupa néven ismert sorozat első kiírására, amelyben a szövetség 50 klubja közül 15 vett részt. Az első kupadöntőre 1872. március 16-án került sor a londoni Kennington negyedben lévő The Oval névre hallgató stadionban, amelyet az FA egyik alapítójának számító Wanderers nyert meg 1:0-ra a Royal Engineers ellen. A The Oval mindmáig létezik, napjainkban azonban krikettstadionként funkcionál.

A The Oval napjainkban (Forrás: Wikimedia Commons)

Ami a válogatott találkozókat illeti, már 1870-ben rendeztek mai értelemben vett, válogatottak közötti mérkőzéseket, ám ezeken kizárólag az angol és a skót csapat vett részt. Az angoloknál csak londoni játékosok szerepeltek, éppen ezért sem tekintik az 1870 és 1872 közötti mérkőzéseket hivatalos találkozóknak. A történelem első hivatalos válogatott mérkőzésére 1872. november 30-án került sor Skócia és Anglia között a glasgow-i Hamilton Crescenten, 4000 néző előtt. A meccs döntetlennel zárult. Érdekesség, hogy ez a stadion is létezik, de manapság ugyancsak krikettmérkőzések zajlanak rajta.

No de miért csak 1888-tól van bajnokság?

A megalakulását követő első években az FA azt akarta, hogy a klubok a szárnyai alatt működjenek, a játékosok pedig teljesen amatőrök legyenek. Ennek ellenére sok csapat illegálisan fizetést adott játékosainak, így motiválva őket. Végül 1885-ben döntött úgy a szövetség, hogy engedélyezi a professzionalizmust, ezzel legalizálva a fizetéseket. Ebből logikusan következett, hogy létre fog jönni az első bajnokság, mivel addigra már megfogalmazódott a labdarúgókban az az igény, hogy mivel kizárólag a sportnak akarnak élni, ezért fizessék is meg őket.

Ennek megvalósítására viszont további három évet kellett várni, így végül 1888-ban szervezték meg a labdarúgás történetének első bajnokságát angol földön. A szervezett bajnokság ötletének fölvetője William McGregor, az Aston Villa elnöke volt. A bajnokság hivatalosan 1888. április 17-én jött létre. A sorozatban 12 csapat (Accrington, Aston Villa, Blackburn, Bolton, Burnley, Derby County, Everton, Notts County, Preston, Stoke FC, (1928-tól Stoke City) West Bromwich és Wolverhampton) vett részt.

A főbb szabályok a következők voltak: minden csapat kétszer játszott mindegyikkel, egyszer hazai pályán és egyszer idegenben. A győzelemért két pontot lehetett szerezni, a döntetlenért egyet, míg a vereségért nem járt pont. Az első szezon győztese, veretlenül, a ma is létező Preston North End lett, és rögtön az első szezonban feljegyezhették az első duplázást is, ugyanis a Preston nyerte a kupát is.

Az első világháború előtti időszak

Amikor még csak egy osztályból állt a bajnokság, a résztvevők egy választás útján szereztek indulási jogot. Ennek első áldozata a Stoke volt, amelyet 1890-ben nem választottak meg újra. Helyére a Sunderland került, amely második szezonjában már bajnoki címet ünnepelhetett. A Stoke az 1891-92-es szezonban került vissza ismét a bajnokságba. További új résztvevő volt a Darwen, így a bajnokság létszáma tizennégyre nőtt.

A bajnokság első éveiben a Preston, az Aston Villa és a Sunderland dominált, az első tizennégy szezonban rajtuk kívül csak az Everton, a Sheffield United és a Liverpool tudott bajnoki címet szerezni.

A rivális Football Alliance nevű bajnokság beolvadásával a liga már két osztályból állt. A csatlakozó csapatok közül a Nottingham, a The Wednesday (később Sheffield Wednesday) és a Newton Heath (később Manchester United) az első osztályhoz csatlakozott, míg a Darwen, valamint a többi Football Alliance-csapat alkották a másodosztályt. Az első osztály ekkor már tizenhat csapatból állt. A másodosztályt tizenkét csapat alkotta.

A Division Two az 1893-94-es szezonban tizenöt fősre bővült, miután csatlakozott a Liverpool, a Middlesbrough Ironopolis, a Newcastle United a Rotherham Town (később Rotherham United) és a Woolwich Arsenal (később Arsenal). Az Accrington és a Bootle visszalépett. Egy évvel később már ezt az osztályt is tizenhat csapat alkotta, miután csatlakozott a Bury, a Leicester Fosse (később Leicester City) és a Burton Wanderers (később ez a csapat egyesült a Burton Swifts FC-vel, létrehozva a Burton Unitedet), míg a Northwich visszalépett, a Middlesbrough Ironopolis pedig megszűnt. Egyébként mind a Liverpool, mind a Bury első próbálkozásra megnyerte a másodosztály küzdelmeit.

1895-ben a Loughborough Town csatlakozott a Walsall Town Swifts helyett, 1896-ban a Blackpool és a Gainsborough Trinity a Port Vale és a Crewe Alexandra helyett, egy évvel később pedig a Luton Town került a Burton Wanderers helyére.

Az automatikus kiesés, vagyis hogy az első osztály utolsó két csapata megválasztástól függetlenül kiesik, 1898-ban lett bevezetve.

A huszadik század elején, egészen pontosan annak legelső évében, 1901-ben szerezte meg első bajnoki címét a Liverpool. A legsikeresebb csapatok a Vörösökön kívül ekkoriban az Aston Villa, a Newcastle United, a Sheffield Wednesday és a Blackburn Rovers voltak. Az első világháború kitörése előtti utolsó szezont az Everton nyerte.

1905-ben mindkét osztály létszámát húszra növelték, ekkor kerültek a bajnokságba olyan, ma meghatározó londoni csapatok, mint a Chelsea vagy a Tottenham. Az első dél-angol győztes egyébként az Arsenal lett 1931-ben.

A Stamford Bridge, a Chelsea stadionja 1914-ben (Forrás: Wikimedia Commons)

A legtöbb európai bajnoksággal ellentétben itt egyetlen klubnak sem sikerült minden szezont az első osztályban eltöltenie. Ehhez legközelebb az Everton áll, amely mindössze négy szezont töltött alacsonyabb osztályokban. Az Evertonhoz kapcsolódik, a városi rivális Liverpoollal együtt, az a rekord is, miszerint csak a két liverpooli csapatnak nem kellett soha huszonöt évnél többet várnia egy bajnoki címre. Mint tudjuk, manapság a Liverpool esetében már hosszabb szünetről beszélhetünk…

A két világégés között

Az 1919-1920-as szezon során az első két osztály összesen 22 együttest vonultatott fel. Az FA vezetői ekkor határozták el, hogy elindítják a harmadosztályt (Division Three), amelyet 1924-ben két csoportra: egy északira és egy délire osztottak föl, melyekben 20-20 gárda indulhatott. Harminc évet kellett várni arra, hogy a harmadosztályból ismét egy egységes liga legyen, s létrejöjjön a negyedik vonal (Division Four) is. Erre az 1958-1959-es kiírásban került sor.

1921-ben a szövetség megtiltotta a csapatoknak, hogy pályáikon engedélyezzék női együttesek megjelenését, valamint a velük való megmérettetést, amely a női labdarúgás háttérbe szorulását eredményezte, holott akkor már 150 (!) női csapat működött a szigetországban, amelyek meccseire sokan látogattak ki. Az ilyen alkalmakkor befolyt pénzeket rendre jótékonysági célokra ajánlották föl. Az FA azért tiltotta be lényegében a női focit, mert a korszakban olyan pletykák merültek föl, melyek szerint a bevételek egy részét elsikkasztották, s abból a játékosoknak fizetést adtak. Emellett az is érv volt a tiltás mellett, hogy akkoriban úgy vélték, a labdarúgás nem megfelelő önkifejezési mód a hölgyek számára. A tilalom pontosan fél évszázadig élt, mivel csak 1971-ben sikerült feloldani.

1925-ben módosították a lesszabályt, a labda és a kapu között tartózkodó védők számát pedig háromról kettőre csökkentették a több gól érdekében. 1939-ben kezdték el számokkal ellátni a mezeket.

A napjainkban a másodosztály alsóházában szerénykedő Huddersfield Town lett az első csapat, amely zsinórban háromszor tudta megnyerni az élvonalbeli bajnokságot 1923 és 1926 között. Miután az Arsenalnak 1931-ben meglett az első aranyérme, 1933 és 1935 között a második triplázó lett, 1938-ban pedig ötödjére is elhódította a bajnoki címet, vagyis nyolc év alatt ötször lett Anglia legjobbja. 1937-ben a Manchester City lett a bajnok, egyben ez lett a tizennegyedik, egyben utolsó csapat, amely a bajnokság második világháború miatt bekövetkezett megszakítása előtt föl tudott iratkozni a bajnokok névsorára.

A második világháború után

A bajnokság hét évig szünetelt, majd a folytatásban az addig sikertelen Portsmouth gyorsan megszerezte első kettő bajnoki címét (1949, 1950). A bajnokság valósággal megújult a háború után, ugyanis számos új együttes tudott fölérni a csúcsra. A Tottenham 1951-ben és 1961-ben, a Wolwerhampton Wanderers (az alapítók egyike) 1954-ben, 1958-ban és 1959-ben, a Chelsea 1955-ben, az Ipswich Town 1962-ben, a Leeds United pedig 1969-ben. A Tottenham lett a XX. században az első csapat, amely duplázni tudott egy szezonon belül, tehát a bajnokság mellett az FA-kupát is behúzta, mégpedig 1961-ben.

1951-től vezették be a fehér labdákkal történő focizást, míg az első villanyfényes mérkőzésre 1956-ban a Portsmouth és a Newcastle között került sor, ami utat nyitott az esti mérkőzések megrendezése előtt. 1965-ben vezették be a csere “intézményét”, igaz, akkoriban még csak egy cserelehetősége volt a csapatoknak mérkőzésenként. Kezdetben csak sérült labdarúgót lehetett lehozni a pályáról, később már szabadon eldönthető volt, hogy kit cserél le az edző.

Az 1970-es években újabb csapatok iratkoztak föl az angol bajnokság akkor már több mint nyolcvan éve írodott dicsőségtablójára. A Derby County 1972-ben és 1975-ben, a Nottingham Forest (amely akkoriban a nemzetközi porondon is a legjobbak közé tartozott) pedig 1978-ban ünnepelhetett bajnoki címet. Mindkét klubot a Brian Clough-Peter Taylor edzőpáros vezette. Ebben a korszakban az angol labdarúgás valósággal uralta az európai kupákat: azután, hogy 1968-ban a Matt Busby-féle Manchester United első angol csapatként megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, 1977 és 1982 között a Liverpool, a Nottingham Forest és az Aston Villa osztozott a hat BEK-címen.

Az Anfield Road főlelátója egy 1974-es Liverpool – Leeds mérkőzésen (Forrás: Wikimedia Commons)

Az 1976-os szezontól kezdve a csapatok rangsorolása – pontazonosság esetén – már nem a gólátlagon, hanem a gólkülönbségen alapult, így a támadóbb felfogású együttesek kerültek előnyösebb helyzetbe. Ezt a szabályt a bajnoki cím eldöntésére csak 1989-ben kellett alkalmazni, amikor az Arsenal drámai mérkőzésen aratott győzelmet riválisa, a Liverpool otthonában, s lett bajnok. 1981 óta jár három pont a győzelemért szintén azért, hogy jobban honorálják a több gólt szerző csapatokat. 1987-ben bevezették az alsóbb osztályokban a rájátszást, hogy a szezon végén növelni tudják az érdeklődést ezen bajnokságok iránt.

Azután, hogy az 1970-es években és a következő évtized elején sikerek egész sorát aratták az angol klubok Európában, az 1980-as évek vége jelentette a mélypontot az angol labdarúgásban. A stadionok elavulttá váltak, miközben a szurkolók száma és fanatikussága is nagymértékben megnövekedett. A huliganizmus mindennapossá vált, az 1985-ös Heysel-tragédia pedig oda vezetett, hogy az angol klubokat öt évre kizárták a nemzetközi kupákból. Az 1888 óta létező angol bajnokság nagy lemaradásba került az olasz és spanyol csapatokkal szemben a nézettséget és az üzleti eredményt illetően is, ezért több angol sztárjátékos igazolt külföldre, javarészt ezekbe a bajnokságokba.

Az 1990-es évek elején az angol foci újjászületett. A válogatott elődöntőt játszhatott az 1990-es világbajnokságon, az UEFA pedig engedélyezte az angol csapatok visszatérését az európai színpadra. Ennek csakhamar eredménye lett, ugyanis a Manchester United nyerte 1991-ben a Kupagyőztesek Európa-kupáját a Barcelona ellen. Miután 1990 januárjában megjelent a Taylor-jelentés, amely számos ajánlást fogalmazott meg az 1989-es Hillsborough-tragédia jövőbeni megismétlődésének elkerülése érdekében, a brit kormány úgy döntött, hogy belekezd a stadionok modernizálásába és biztonságossá tételébe. Ennek keretében kizárólag ülőhelyeket lehet kialakítani a pályák mentén. A modernizációnak hamar meglett az eredménye: a televíziós jogdíjak 1986-ban még csak 6,3 millió fontot tettek ki, a következő négy évben azonban 44 millióra nőttek.

A modernizálás azonban töréshez vezetett, aminek első jelei 1988-ban látszódtak, amikor több klub tárgyalásba kezdett egymással annak érdekében, hogy miképpen szakítson a bajnokság szervezőjével. Tíz csapat azzal fenyegetőzött, hogy kiszáll a bajnokságból és egy szuperligát alapít, ám végül – ha átmenetileg is -, de letettek tervükről. Az átigazolási díjak is exponenciális mértékben kezdtek nőni. Az első, egymillió fontnál nagyobb összegű transzferre 1979 februárjában került sor, amikor Trevor Francis a Birmingham Citytől a Nottingham Foresthez szerződött. 1988 júliusában lépték át a kettőmillió fontos lélektani határt, mégpedig azzal, hogy Tony Cottee a West Hamből az Evertonba igazolt. Három évvel később Dean Saunders már majdnem hárommillióért szerződött a Liverpoolhoz. Ezt a szintet végül a következő átigazolási szezonban sikerült megugrani, amikor Alan Shearerért már hárommillió fontot fizetett ki a gazdag üzletember, Jack Walker által üzemeltetett Blackburn Rovers.

A Premier League létrejötte

Az 1990-91-es idény végén ismét fölmerült egy új bajnokság létrehozatalának gondolata, amely az elitkluboktól származott, amik növelni szerették volna bevételeiket a nézőszám növekedése, valamint az európai topligákkal való verseny felvétele érdekében. 1991. július 17-én megállapodás született a legjobb egyesületek között, hogy létrehozzák az FA Premier League-t, amely egyébként a szövetségtől és a Football League-től is független lett volna. A PL létrehozatalával az volt a “szakadár” klubok célja, hogy kezükbe vegyék a televíziós és szponzori szerződéseket.

A First Division klubjai 1992. május 27-én kiléptek a ligából és korlátolt felelősségű részvénytársaság formájában létrehozták az FA Premier League-t. A Football League, amely akkor már 104 éves múltra tekinthetett vissza, négy osztályából elvesztette a legfelsőbbet, s nem is tudott érdemben harcba szállni az egyetlen egységes bajnokságból álló Premier League-gel. A lebonyolításban nem történt semmi változás, vagyis a csapatok száma és a kiesés/feljutás rendszere is az eredeti maradt. Az első PL-kiírás az 1992-1993-as szezon volt, amelyben 22 csapat indult. A Premier League történetének első gólját Brian Deane, a Sheffield United labdarúgója szerezte a Manchester United ellen.

A Premier League résztvevőinek számát 1995-ben 20 csapatra csökkentették a FIFA által fölállított követelményekhez ragaszkodva. A nemzetközi szövetség 2006-ban azt szerette volna elérni, hogy a topligák létszáma 18 csapatra csökkenjen, de ezt a Premier League elutasította. A bajnokság neve 2007-ben megváltozott: kikerült belőle az FA-re való utalás, így már csak simán Premier League néven működik napjainkig. 2011-ben első alkalommal jutott föl nem angol klub a bajnokságba a walesi Swansea City személyében, amelyet nem sokkal később követett az ugyancsak walesi Cardiff City is. Ma mindkét együttes a másodosztályban, a Championshipben szerepel.

A Premier League-t megalapítása óta hosszú időn keresztül négy csapat uralma jellemezte. A “Nagy Négyesbe” az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool és a Manchester United tartozott. Ez a négy klub nyerte 2011-ig az összes PL-szezont az 1994-1995-ös kiírás kivételével, amikor a Blackburn Rovers ért föl a csúcsra, többek között Shearerrel soraiban. Ebből a négy csapatból legalább három rendre a Bajnokok Ligája-indulást jelentő első négy hely valamelyikén végzett 1997 és 2011 között. 2005 és 2011 között a Chelsea (2005, 2006, 2010) és a Manchester United (2007, 2008, 2009, 2011) osztozott a bajnoki címeken.

Egy liverpooli derbi 2006. október 1-jén (Forrás: Wikimedia Commons)

Az Arsenal 2004 óta – amikor mindmáig példátlan módon veretlenül lett bajnok – nem képes a csúcsra érni, a Liverpool pedig a Premier League létrehozatala óta egyszer sem lett bajnok, ám ez a széria idén mindenképp megszakad, akár befejezik az idényt, akár nem, hiszen ha esetleg nem fejeznék be, s így nem is hirdetnének végeredményt, azért mi még odaadhatjuk az aranyérmet a Vörösöknek, hiszen előnyük már most is szinte behozhatatlan, akár már most is bajnokcsapatként beszélhetnénk róluk, ha normálisan alakulnának a dolgok…

A 2010-es évek komoly változást hoztak a Premier League-ben. Az emirátusokbeli milliárdokkal kitömött Manchester City, valamint a Tottenham fölzárkózott a nagy négyeshez, így ma már sokan nagy hatosról beszélnek. Amíg a Spursnek nem sikerült bajnokságot nyernie az előző évtizedben, addig a City 2012-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2019-ben is a legjobbnak bizonyult.

Kilóg az elmúlt évek közül a 2016-os, amikor csodák csodájára az addig kiscsapatnak számító, ám tragikus sorsú thai tulajdonosának köszönhetően megerősített Leicester City meg tudta nyerni a Premier League-t. A Rókák a következő idényekben nem tudtak megragadni az élcsapatok között, a 2019-20-as kiírásban azonban ismét dobogóközelbe kerültek. A bajnokság megszakításakor a 3. helyet foglalták el, s még van esélyük a második pozícióra is.

Ez a világ legrégebbi és egyik legnépszerűbb bajnokságának 132 éves története dióhéjban. A következő hetekben további sporttörténelmi írásokat olvashattok a Visszapillantó rovatban!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons

Top
%d blogger ezt szereti: