Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Szaúd-Arábia először indít női focibajnokságot

Szaúd-Arábia először indít női focibajnokságot

A nőkkel szemben eddig szigorú szabályokat alkalmazó Szaúd-Arábia bejelentette, hogy márciusban kezdetét veszi az ország történetének első női labdarúgó-bajnoksága. Ezzel egy kis lépést tett a királyság afelé, hogy a szebbik nem tagjai is bekapcsolódhassanak a sportéletbe, de tennivaló akad még bőven.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Szaúd-Arábia az ország modernizálása érdekében meghirdetett program újabb intézkedéseként bejelentette, hogy engedélyezi női labdarúgó-bajnokság indítását a sportági szövetség számára. Az új liga márciusban veszi kezdetét. A csapatokban 17 éven felüli női játékosok szerepelhetnek, a nyitószezon mérkőzéseit pedig három városban: Rijádban, Dzsiddában és Dammanban rendezik meg. A bajnokságban induló csapatok először a regionális selejtezőkben csapnak össze egymással a három városban. A regionális bajnokok jutnak be a bajnokság fináléjába, ahol megküzdenek egymással a bajnoki címért. Az olajban gazdag ország természetesen anyagilag is igyekezett vonzóvá tenni a bajnokságot a női csapatok számára, ugyanis az összdíjazás több mint 41 és fél millió forint.

A bajnokság indulását hétfőn, több játékos társaságában Khaled bin Al-Váled bin Talál, a Sportszövetség Mindenki Szaúd-Arábiájáért elnöke jelentette be. “A női bajnokság létrehozatalára azért került sor, mert megértettük, hogy a női közösségeknek is szükségük van a labdarúgás gyakorlására. Ez a liga lesz az első, kifejezetten nők számára indított sportsorozat, amely mintát fog szolgáltatni az infrastruktúra és a befogadási intézkedések szempontjából” – mondta a sportvezető az arabnews.com-nak adott nyilatkozatában, hozzátéve, hogy a bajnokság részét képezi az ország többszintű modernizációs ütemtervének, a Vízió 2030-nak.

A tervet eredetileg a gazdaságát eddig szinte kizárólag, az exportját pedig kizárólag a kőolajra építő ország gazdasági és társadalmi életének fejlesztésére hozták létre, de azután, hogy a királyságról a világban alkotott képet alaposan megtépázta Dzsamál Kasogdzsi ellenzéki újságírónak az isztambuli szaúdi főkonzulátuson 2018 októberében bekövetkezett brutális kivégzése, már a jó hírnév helyreállítása szempontjából is fontossá vált. Szaúd-Arábiát rengeteg támadás éri egyébként az emberi jogok és különösen a nők jogainak sárba tiprása miatt, s most ezen is szeretne javítani.

Számos sporteseményt rendeztek az elmúlt hónapokban

Régebben még szinte egyáltalán nem rendeztek nemzetközi sporteseményeket Szaúd-Arábiában, de ez az utóbbi években megváltozott. Az ország nyitott a turisták felé, akiket sok más mellett rangos sportesemények rendezésével igyekszik megnyerni magának. Ebbe a folyamatba illeszkedett bele az olasz labdarúgó Szuperkupa, amelyet tavaly óta az országban rendeznek, igaz, a 2019-es mérkőzés során még nem bántak túl jól a női nézőkkel.

Rendeztek már Formula E-futamot, catchversenyeket is, tavaly decemberben pedig egy rangos ökölvívó-mérkőzésnek is Szaúd-Arábia adott otthont, amikor Anthony Joshua és Andy Ruiz Jr. Dárijában egy csupán pár hét alatt a semmiből felhúzott, 15 000 férőhelyes stadionban verte egymást, igaz, a ringlányokból nem kértek a szaúdi szervezők…

Ugyanitt napokkal később tenisztornát rendeztek, amelyre nyolc férfi világsztárt hívtak el, akik között röpke 936 millió forintot osztottak szét. Szaúd-Arábia rendezte januárban a Dakar-ralit, amelyre első alkalommal került sor a Közel-Keleten, valamint január 30. és február 2. között nemzetközi golftornának is otthont adott.

Most pedig beindul tehát a női focibajnokság, ami fontos lépés lehet afelé, hogy valamikor a jövőben a férfi mellett a női világbajnokságon is lássuk majd a szaúdi válogatottat.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Top
%d bloggers like this: