A koronavírus fölforgatja a világ sportnaptárát

Azután, hogy Ázsia mellett most már Európában is komoly mértékben megjelent a Kínából származó koronavírus-járvány, egyre több nemzeti és nemzetközi sporteseményt halasztanak el vagy törölnek vagy válik kérdőjelessé a megrendezése. Az olimpia egyelőre nincs veszélyben, s csak májusban döntenek annak esetleges törléséről.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok elhelyezését, így nem is szerepelnek hirdetések.

Törölt asztalitenisz-világbajnokság, függőben lévő rövidpályás gyorskorcsolya-vb, elhalasztott vagy zárt kapuk mögé kényszerített labdarúgó-mérkőzések: mára egészen elképesztő mértékben forgatta föl az ázsiai, azon belül is különösen a távol-keleti sportéletet a koronavírus, mindössze néhány hónappal a régióban rendezendő nyári olimpia előtt. Kínában pl. a labdarúgó-bajnokságnak múlt szombaton kellett volna megkezdődnie, azonban a helyi szövetség határozatlan időre elhalasztotta a rajtot és a válogatott mérkőzéseket is.

Az olimpia otthonában növekszik az aggodalom
Forrás: STR / JIJI PRESS / AFP

Ahogy arról a Sportudvar tegnap beszámolt, a Japán Labdarúgó-szövetség március 15-éig elhalasztotta a helyi bajnokság, a J-League idei szezonjának kezdetét (tavasz-ősz rendszerű bajnokságról van szó), s a nemzeti kupa mára tervezett hét mérkőzését is később játsszák le. A férfi teniszezők Davis-kupájának szervezői ma bejelentették, hogy a Japán – Ecuador találkozót zárt kapuk mögött rendezik meg a jövő héten. A szigetország nemzeti sportjának számító szumót is elérték a járvány által gerjesztett félelmek és aggodalmak hullámai: elmarad a március 8-ára Oszakába tervezett nagy évnyitó verseny, amelyre pedig már réges régen eladtak minden jegyet. A szumósok egyébként már eddig is óvatosan érintkeztek a külvilággal a járvány kitörése miatt: elmaradtak a küzdő felek közötti kézfogások és a szurkolókkal csak szájmaszkon keresztül kommunikálnak. Japánban a koronavírus eddig 691 embert fertőzött meg. Mindnyájan – köztük egy magyar fölszolgáló – a Jokohamánál karanténba zárt Diamond Princess óceánjáró hajó fedélzetén kapta el a vírust egy Hong Kongnál beszállt utastól, aki feltehetően még ott betegedett meg. Eddig közülük négyen haltak meg, 156 embert pedig leszállítottak a hajóról, s kórházba vittek. Japánban természetesen a július 24. és augusztus 9. között esedékes olimpia, valamint az azt követő paralimpia megrendezése miatt is egyre többen aggódnak. A szervezőbizottság vezetője ma azonban azt közölte, hogy nincs tervben a két esemény törlése. Mutó Tosiró hozzátette, folyamatosan egyeztetnek az illetékesekkel a helyzetről. Tegnap a NOB bejelentette, legkésőbb május végén döntenek a tokiói versenyek törléséről. Sem későbbre halasztásról, sem az események máshová helyezéséről nem lehet szó – hangsúlyozta Richard Pound, a NOB rangidős tagja.

Dél-Koreában is számos sporteseményt töröltek

Dél-Korea több sportág világbajnokságának is otthont adott volna márciusban, azonban ez biztosan nem fog megtörténni. A Buszan városába március 22. és 29. közöttre tervezett asztalitenisz-csapatvilágbajnokságot a június 21. és 28. közötti időszakra tették át, de ez is csak egy nem végleges döntés jelenleg. Március 13. és 15. között Szöulban került volna sor a több magyar éremmel is kecsegtető rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságra, azonban az már eldőlt, hogy ha meg is rendezik ebben az időpontban, akkor nem Szöulban. A labdarúgó Ázsiai Bajnokok Ligája két jövő heti dél-koreai mérkőzését zárt kapuk mögött rendezik meg, a helyi bajnokság rajtját pedig elhalasztották. Az ország röplabda-, kosárlabda- és kézilabda-szövetségei is hasonló intézkedéseket hoztak meg. A dél-koreai egészségügyi hatóságok keddi közlése szerint egy nap alatt újabb 60 ember fertőződött meg a koronavírusban, így már összesen 893 betegről tudnak. Ezzel egyébként Dél-Korea Kína után a második legtöbb koronavírusos beteget ellátó ország, ahol egy tegui keresztény szektát tartanak a járvány legfőbb forrásának. A legtöbb fertőzött is abban a városban van.

Az olasz labdarúgás is erősen érintett

Ahogy arról a föntebb már hivatkozott tegnapi írásban is beszámoltam, az Észak-Olaszországban kitört koronavírus-járvány miatt már a múlt hétvégén több bajnoki focimeccset el kellett halasztani, így többek között az Inter és az Atalanta mérkőzését is. A sűrű naptár miatt az olasz kormány kivételt tett az élvonalbeli labdarúgó-csapatokkal, így azok lejátszhatják mérkőzéseiket a Lombardia és Veneto tartományokra kivetett karantén ellenére is, de csak zárt kapuk mögött. Ilyen mérkőzés lesz a vasárnapi Juventus – Inter szuperrangadó is. Az Internek emellett a Ludogorec elleni holnap esti Európa Liga-visszavágót is zárt kapuk mögött kell lejátszania a San Siróban, ahol a hétvégi Milan – Fiorentina összecsapáson sem lehetnek nézők. A járvány ugyan tegnap már az ország déli szigetén, Szicilíán is felütötte a fejét, ám az aznap esti Napoli – Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzést – ahogy a kiemelt kép tanúsítja – maszkot viselő nézők ezrei, ha nem tízezrei előtt bonyolították le. Hasonló képsorokra számíthatunk ma este a Lyon – Juventus mérkőzésen is, már amennyiben szurkolók előtt rendezik meg. Egyre több francia személyiség, politikus és internetes felhasználó ad hangot félelmeinek amiatt, hogy közel 3000 drukker érkezik Torinóból Lyonba a meccs miatt. Először két, a város agglomerációjához tartozó település, köztük a Lyon stadionjának otthont adó Décines polgármestere szólította fel a hatóságokat az olasz szurkolók távoltartására, majd több országos politikus is hasonlóképp tett. A párizsi kormány ma újból megerősítette azon álláspontját, hogy mivel sem Torinóban, sem a torinói régióban nincsen járvány, ezért nyugodtan mehetnek a Juventus-szurkolók a mérkőzésre. Ennek a nyilatkozatnak ellentmond, hogy az olasz polgári védelem délben, a miniszter megszólalása előtt néhány órával jelentette be, hogy Piemontban hárman is elkapták a koronavírust. A Corriere della Sera című lap szerint ráadásul három torinói esetről van szó. Franciaországban egyébként komolyan aggódnak a szomszédos Itáliában kialakult helyzet miatt, ráadásul az országban azok után, hogy a hétvégére az összes, koronavírussal kezelt beteg fölépült, tegnap három embernél is megjelent a fertőzés, akik közül egy 60 éves általános iskolai tanár éjszaka bele is halt abba. Egyre többen követelik a francia-olasz határ lezárását, ezt azonban a kormány nem hajlandó elrendelni, mivel állítása szerint a vírus nem állítható meg a határoknál. Ez igaz is, de szerintem a járvány kialakulásának kockázatát jelentősen lehetne mérsékelni ezáltal…

A rögbiseknél is van kavarodás

Javában zajlik a rögbi egyik, ha nem a legnagyobb presztízsű válogatott viadala, a Hat Nemzet Tornája, amelyen Olaszország legjobbjai is részt vesznek. Illetve csak részt vennének, mivel a koronavírus miatt könnyen lehet, hogy utolsó két találkozójukra nem is kerül sor. Előbb március 7-én Írországban kellene pályára lépniük a taljánoknak, azonban az ír egészségügyi miniszter a mérkőzés elhalasztását kérte a szervezőktől. Az ír szövetség egyelőre ezt nem tette meg, egyeztet olasz társszervével és a tornát szervező nemzetközi szövetséggel is. Ha meg is tartják a meccset, az szinte borítékolható, hogy olasz szurkolók nélkül. Március 14-én lenne az olaszok utolsó mérkőzése, amelyen Angliát fogadnák, de ennek az összecsapásnak a kiléte is bizonytalan, mivel az olasz rögbiliga több mérkőzését is elhalasztották, valamint a női válogatott Skócia elleni, Milánó mellé tervezett Hat Nemzet-találkozóját is.

Az alpesi sí-versenyeket megtartják

A női alpesi sí-világkupa a hétvégén az északnyugat-olaszországi La Thulie-ban tenné tiszteletét, s erre jelen állás szerint sor is kerül – közölte az olasz síszövetség. Szombaton a szuperóriás műlesiklást, vasárnap pedig a kombinációt rendezik meg. La Thuile Val d’Aoste régióban fekszik, amely nem tartozik a karantén által érintett területek közé. Annyit azért hozzátettek, hogy a nézők számát korlátozni fogják.

A Sportudvar folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírusnak a sportéletre gyakorolt hatását, s amint bármi komolyabb esemény van, arról vagy itt a honlapon, vagy a Facebookon részletesen be fog számolni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok elhelyezését, így nem is szerepelnek hirdetések.

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply