Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > A BL-t is megzavarhatja a koronavírus

A BL-t is megzavarhatja a koronavírus

Mivel egyre jobban terjed a koronavírus-járvány Észak-Olaszországban, egyre nagyobbak az aggodalmak azt illetően, hogy mekkora hatással lehetnek a járvány miatti korlátozások a sportéletre, különösen a labdarúgásra. Mint ismert, az olasz bajnokságban a hétvégén több mérkőzést elhalasztottak, a következő fordulóban pedig lesznek zárt kapus mérkőzések is. Hasonló intézkedések lesznek a nemzetközi porondon is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok elhelyezését, így nem is szerepelnek hirdetések.

Észak-Olaszországot a hétvége óta erősen sújtja a koronavírus. Ahogy arról tegnap a Sportudvar is beszámolt, a múlt hét második felében több mint 100-an betegedtek meg a Kínából származó betegségben, amely alapvetően tüdőgyulladást okoz, azonban könnyen halálos lehet, mivel nincs ellene kifejlesztett oltóanyag és kezelés. Ma délelőttre 229-re nőtt a fertőzöttek száma, amely négy nappal korábban még csupán hat fő volt. Közülük eddig heten haltak meg, javarészt beteg, idős emberek.

A tömeges fertőzés miatt Lombardia és Veneto tartomány több települését karantén alá vonták, a két tartományban pedig a patikák kivételével valamennyi nyilvános helyet, így a sportpályákat is bezárták. Emiatt több észak-olaszországi sportesemény maradt el, köztük az Inter és a Torino labdarúgócsapatainak bajnoki mérkőzése, valamint az olasz-skót női rögbi válogatott mérkőzés.

Mint köztudott, ma folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős szakasza, amelynek keretében ma este a Napoli a Barcelonát fogadja. Nápoly igen messze fekszik a járvány gócpontjától, ám a hatóságok semmit sem bíznak a véletlenre, s a Barcelona játékosait és edzőit is lázmérésnek vetették alá a dél-olasz városba történt megérkezésük után. Amennyiben valakinél egy bizonyos szintnél magasabb testhőmérsékletet mértek volna, akkor további vizsgálatokat végeztek volna el, de értesüléseim szerint szerencsére senki sem lázasodott be a Nápolyba érkezett barcelonai delegáció tagjai közül.

A héten egy másik olasz csapat is pályára lép a BL-ben, mégpedig a Juventus, amely a járvány által szintén érintett Piemont tartományból érkezik Lyonba, ahol szerdán kerül sor a párharc első mérkőzésére. A torinói csapatot a tervek szerint több ezer szurkolója kíséri el Franciaországba, ami miatt viszont Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke aggodalmának adott hangot. “Kérdéseket kezdtünk föltenni az UEFA-nak és a külügyminisztériumnak. Azt mondták, ne essünk pánikba, és tekintsük át a helyzetet. Annyi biztos, hogy jelenleg nincsenek korlátozások” – mondta a klubvezető a L’Équipe-nek.

Piemontban, amelynek Torino a székhelye, eddig Lombardiához és Venetóhoz képest elenyésző számú megbetegedést észleltek, ugyanakkor több betegnél is fölmerült a koronavírus gyanúja, de eredményeikre még várni kell. Azok közül, akik koronavírusban betegedtek meg, mindenki meggyógyult, azonban többeket még megfigyelés alatt tartanak. A francia sportnapilap szerint a Juventus még nem közölte, hogy mit tanácsol Lyonba készülő szurkolói számára, az UEFA-nál ugyanakkor kijelentették, a két klubbal és a felelős hatóságokkal szorosan együttműködve követik figyelemmel a járvány alakulását. A francia egészségügyi miniszter egy ma reggeli rádióinterjúban azt mondta, hogy “semmilyen tudományos és orvosi ok nincsen, ami azt indokolná, hogy ne engedélyezzük az olasz szurkolók megjelenését Lyonban”. A tervek szerint 2000 tifosi kíséri el a Juventust Lyonba.

Zárt kapus lesz az Inter következő két meccse

A Juventus szurkolói számára mindenképp jó lenne, ha végül megtekinthetnék a helyszínen a Lyon elleni BL-mérkőzést, ugyanis a torinói zebrák hétvégi, Inter elleni szuperrangadóját, amely ráadásul a bajnoki cím szempontjából is kulcsfontosságú összecsapás lehet, zárt kapuk mögött rendezik meg, hogy ezzel is fékezzék a koronavírus-járvány további terjedését.

Már tegnap fölmerült az a gondolat, hogy a sűrű naptár miatt nem volna szerencsés elhalasztani a mérkőzéseket, ezért jutottak arra a döntéshozók, hogy zárt kapuk mögött, de megrendezik a találkozót. Az olasz kormány eredetileg minden sportrendezvényt betiltott a járvány sújtotta északi régiókban vasárnapig, azonban a Serie A és a klubok kérésére az élvonalbeli labdarúgó-mérkőzések kivételt kaptak a korlátozás alól azzal a feltétellel, hogy zárt kapuk mögött kell azokat lejátszani.

Ez a döntés a Derbi d’Italia névre hallgató rangadó mellett további öt A-ligás mérkőzést fog érinteni a hétvégén:

Udinese – Fiorentina

Milan – Genoa

Parma – SPAL

Sassuolo – Brescia

Sampdoria – Hellas Verona

A harmadosztály, vagyis a C-liga északi csoportjaiban a teljes hétközi és hétvégi fordulót törölték.

Az Internek két zárt kapus meccse lesz a héten, ugyanis az UEFA tegnap este bejelentette, hogy a Ludogorec elleni csütörtöki Európa Liga-visszavágót is – biztonsági okokból – nézők nélkül rendezik meg Milánóban.

A teljes olasz sportot érinti a cirkusz

A labdarúgás mellett a rögbit, a kosárlabdát, a röplabdát, a teniszt és sok más sportágat is érintenek a járvány miatti korlátozások Észak-Olaszországban. Számos sporteseményt töröltek, többek között elmaradt a bergamói Challenger-tenisztorna vasárnapra tervezett döntője is, amelyben a francia Enzo Couacaud és az ukrán Ilja Marcsenko csaptak volna össze.

A kerékpározásban több olasz verseny is veszélybe került. A március 21-ére kiírt, nagy presztízsű tavaszi egynapos viadalt, a Milánó – San Remo közötti versenyt jó eséllyel törölni fogják a bizonytalanságok miatt. “Nagyon érint minket a járvány terjedése, mivel ma Olaszországban a helyzet komplikált. Amennyiben a kormány bezáratja a milánói repülőteret, kénytelenek leszünk törölni a versenyt” – jelentette ki Mauro Vegni versenyigazgató. Hírek szerint a március 11. és 17. közöttre tervezett másik nagy tavaszi itáliai kerékpárverseny, a Tirreno Adriatico megtartása is veszélyben van.

Japánban március idusáig nem lesznek focimeccsek

A koronavírus korántsem csak Olaszországban okoz fönnakadásokat a sportéletben. Mint korábban beszámoltam róla, Kínában rengeteg sporteseményt, köztük a Forma-1-es nagydíjat is törölték/elhalasztották a járvány miatt. Most a Japán Labdarúgó-szövetség jelentette be, hogy az első osztály, a J-League mérkőzéseit március 15-éig elhalasztották a vírus terjedése miatt. A hét, mára tervezett helyi kupameccset is lemondták.

Ezekre az intézkedésekre a kormány utasításainak megfelelően kerül sor annak érdekében, hogy az emberek gyülekezését a lehető legnagyobb mértékben korlátozzák, hogy elkerülhető legyen a tömeges fertőzés a szakemberek által kritikusnak tartott időszakban.

Jelenleg Kína után Japán a járvány második számú gócpontja, mivel Jokohamában áll karantén alatt a Diamond Princess nevű óceánjáró hajó, amelynek fedélzetén százak kapták el a vírust, köztük tegnap egy magyar felszolgáló is, aki az első hazai fertőzöttje a járványnak. Egyelőre ő jól van, reméljük, ki is gyógyul a betegségből.

Abban is bízzunk, hogy a koronavírus nem fogja a feje tetejére állítani a sportéletet, különösen nem egy olyan évben, amikor olimpiát rendeznének, ráadásul éppen Japánban…

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartom etikusnak reklámok elhelyezését, így nem is szerepelnek hirdetések.

A kiemelt kép forrása: nemzetisport.hu

Top
%d blogger ezt szereti: