Szenzációs innováció jelent meg az F1-es teszten

VIDEÓKKAL – Megkezdődött a héten a Forma-1 téli kollektív tesztje Barcelonában. A gyakorlás során általában minden évben fölfedezhetünk valamilyen innovációt az autókon az előző évi specifikációkhoz képest, most azonban a Mercedes olyat villantott, ami komoly szenzációt okozott a száguldó cirkusz berkeiben. A német istálló ugyanis hosszanti irányban is mozgatható kormányt tesztelt szerdán és csütörtökön. Az újítás egyelőre jól működik, amit az is bizonyít, hogy szerdán Lewis Hamilton nyerte a tréninget. Csütörtökön ugyan hátrébb végzett ő és Valtteri Bottas is, de szakértők szerint kifizetődhet a Mercedes számára ez az innováció.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Azután, hogy szerdán, a barcelonai téli teszt nyitónapján rögtön a legjobbnak bizonyult, csütörtökön a Mercedes szolgáltatta a legfőbb beszédtémát. Ennek oka azonban nem az előző napi jó eredményben keresendő, hanem egy jelentős innovációban, amelyet a német istálló pilótái a montmelói asztfaltcsíkon teszteltek a W11 névre hallgató idei autón.

Lewis Hamilton délelőtt 106 kört tett meg. Ennek során azok a szurkolók, akik az F1 TV-n keresztül élőben követték figyelemmel a tesztet, a hatszoros világbajnok fedélzeti kamerájának képén fölfigyelhettek egy olyan újításra, amely a jövőben akár széles körben is elterjedhet a Forma-1-ben. Ez pedig nem más, mint a hosszanti irányban is mozgatható kormány. A brit többször is jól láthatóan maga felé húzta a kormányt, amelyet eddig csak balra vagy jobbra lehetett elmozdítani a kanyarodás irányának függvényében.

És hogy mi célt szolgált az újfajta kormány? Segítségével állítható az első kerekek vízszintes szöge. A Forma-1 hivatalos Twitter-csatornáján közzétett videóban világosan látszik, hogy a futóművek közelebb kerülnek az autóhoz, amikor Hamilton maga felé húzza a kormányt. A folyamat a kanyarodás előtt egyszerűen úgy ért véget, hogy a versenyző eltolta magától a kormányt, így a kerekek is visszaálltak eredeti pozíciójukba. (Az alábbi videó egyes böngészőkben csak második vagy harmadik kattintásra indulhat el.)

Amint lehullott a lepel az újításról, a tesztnapot követő sajtótájékoztatón természetesen minden újságíró a Mercedes innovációjára volt kíváncsi. James Allison, a világbajnoki címvédő csapat technikai igazgatója megerősítette, hogy nem hallucinációról van szó, hanem tényleg hosszanti irányban mozdítható a kormánymű, s ezáltal az első kerekek is. A megoldás a DAS (Dual Axis Steering, magyarul: kéttengelyű kormány) elnevezést kapta, amelyről már az FIA korábban tudott.

Anélkül, hogy többet tudnánk egy ilyen eszköz előnyeiről – amelyet egyes újságírók és szurkolók máris forradalmi innovációként mutatnak be -, annyit azért megállapíthatunk, hogy a Mercedes valószínűleg előnyben lehet a riválisokkal szemben az autó aerodinamikai működése szempontjából.

“Csak ma reggel próbáltam ki, ezért nem sokat tudok mondani róla. Megpróbáljuk ellenőrizni, megérteni, de a biztonság nem jelent problémát, és a projekt FIA-hozzájárulással rendelkezik” – mondta tegnap Lewis Hamilton, aki hozzátette, örömmel látja, hogy csapata folytatta az innovációt és őrzi előnyét a szezon hajnalán, amelynek végén reményei szerint csatlakozhat Michael Schumacherhez, s ő is hétszeres világbajnoknak mondhatja majd magát.

A “gemkapcsos” kormánymű, amire egyesek már hivatkozásként tekintenek, ugyanakkor azt eredményezheti, hogy idén sem lesz valódi csata a világbajnoki címért, ami igazából már az elmúlt jó néhány évben is elmaradt a Mercedes és különösen Hamilton elképesztő dominanciája miatt.

A tesztről röviden

Hogy ne csak a Mercedes innovációjáról essék szó, nézzük, hogy szerdán és csütörtökön milyen eredmények születtek a ma befejeződő téli kollektív teszten!

A nyitónapon tehát Hamilton volt a leggyorsabb, aki 94 kört tett meg a W11-essel. Legjobb ideje 1:16.976 másodperc volt. Ő volt az egyetlen, aki 1:17 alatti időt tudott elérni. A második helyet csapattársa, a 79 kört megtett Valtteri Bottas szerezte meg, aki 1:17.313 másodperces időeredményt tudott fölmutatni. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Mercedes-motorral fölszerelt Racing Point mexikói versenyzője, az 58 kört teljesített Sergio Pérez állhatott föl 1:17.375-tel. Az élcsapatok pilótái közül Max Verstappen (aki a legtöbb, szám szerint 168 kört futotta) a negyedik, Charles Leclerc a tizenegyedik lett. Eredetileg szerdán Sebastian Vettel ült volna be a Ferrariba, de mivel nem volt 100%-os állapotban, így Leclerc kapta meg a lehetőséget.

Csütörtökön az Alfa Romeó-val versenyző Kimi Räikkönen lett a leggyorsabb, aki 1:17.091-es időt ért el 134 kör megtétele során. Sergio Pérez ismét dobogós lett, ezúttal azonban eggyel magasabb fokra léphetett virtuális értelemben, ugyanis Kimitől 256 ezredmásodperccel kikapva a második helyen végzett, 145 kört tett meg. A harmadik ezúttal a renault-s Daniel Ricciardo lett, aki csupán 41 kört ment, de 1:17.749-es eredménye elegendőnek bizonyult ehhez a helyezéshez. Alexander Albon lett a negyedik, a 147 kört futó Pierre Gasly, a Toro Rossóról Alpha Taurira átkeresztelt csapat versenyzője pedig az ötödik. Sebastian Vettel a hatodik lett, Charles Leclerc pedig a nyolcadik. A williamses George Russell férkőzött be kettejük közé. Lewis Hamilton az új kormányművel a kilencedik helyet szerezte meg. 106 kört ment, legjobb ideje 1:18.397. Valtteri Bottas végzett a 13 versenyző közül az utolsóként, vagyis a mezőny két finn tagja keretbe foglalta ezt a napot.

A Forma-1 téli kollektív tesztje ma zárul Barcelonában, míg a 2020-as szezon első versenyére, az Ausztrál Nagydíjra március 15-én kerül sor. Mint ismert, az április közepére tervezett Kínai Nagydíjat a koronavírus miatt elhalasztották, s veszélyben forog az első alkalommal megrendezendő Vietnámi Nagydíj lebonyolítása is, de a szervezők eheti közlése szerint egyelőre nem tervezik a Hanoi utcáin zajló futam törlését.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: F1/Twitter

Leave a Reply