Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Milyen jövő várhat az Európából kitiltott Manchester Cityre?

Milyen jövő várhat az Európából kitiltott Manchester Cityre?

Alaposan fölbolygatta az állóvizet a labdarúgásban az a péntek esti bejelentés, miszerint kettő szezonra kizárták a Manchester Cityt az európai kupákból, mivel az angol klub 2012 és 2016 között sorozatosan megsértette a pénzügyi fair play előírásait. A szankció ugyan korántsem jogerős (a City fellebbezni fog ellene), de érdemes megvizsgálni, hogy amennyiben megvalósul, akkor annak milyen következményei lehetnek a csapatra nézve.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Mint a kontinentális szövetség (UEFA) hivatalos állásfoglalásában szerepel, a szervezet elfogadta a Klubok Pénzügyi Kontrollját Végző Testület (CFCB) által kiadott határozatot, amely annak összefoglalóját tartalmazza a Manchester Cityvel kapcsolatban végzett vizsgálatról.

Az UEFA ezt követően arról határozott, hogy a soron következő két idényről, a 2020–2021-es, illetve a 2021–2022-es kiírásból kizárja az angol bajnoki címvédő Manchester Cityt, amely emellett 30 millió eurós pénzbüntetést is kapott.

„A testület megvizsgálta a bizonyítékokat, s megállapította, hogy a Manchester City súlyosan megsértette az UEFA pénzügyi fair play szabályát azzal, hogy a 2012 és 2016 közötti szponzori bevételeinél a valósnál magasabb összeget tüntetett fel” – írja az uefa.com, melyen az is olvasható, hogy az alakulat nem működött együtt a vizsgálat során.

A pénzügyi fair play egyik legfontosabb szabálya az, hogy a klubok nem lehetnek veszteségesek, márpedig a Manchester City trükközése egyértelműen arra utal, hogy azért hamisította meg a szponzori bevételekre vonatkozó adatokat, hogy így úgy tűnjön: nyereséges az egyesület, mert a valóságban ez bizony nem így van.

2018 végén jelent meg a német Der Spiegel magazinban a Football Leaks-sorozat részeként az a hír, hogy a Manchester City Gianni Infantino FIFA-elnök, egykori UEFA-főtitkár segítségével kerülte el a büntetést a pénzügyi fair play megszegéséért. A City egyik vezető pénzügyi tisztségviselője, Jorge Chumillas egy elcsípett levélben arról írt, hogy az Etihad Airwaysnek tulajdonított, 76 millió font körüli szponzori szerződést valójában a klub tulajdonosa, az Abu Dhabi United Group (ADUG) fizeti.

A lap azt is állítja, hogy miután a Citynél elkezdtek attól tartani, hogy nem fognak megfelelni a pénzügyi fair play előírásainak, létrehoztak egy „zárt kifizetési kört”, amelyben az ADUG egy harmadik félnek fizetett, hogy az fizessen a klubnak a játékosok arculati jogaiért. A „Longbow-projekt” névre keresztelt ügylet éves szinten 13–15 millió font közötti bevételt generált a klubnak.

Az UEFA ezt követően egy független vizsgáló bizottságot állított fel az ügy megoldása érdekében, s ez a grémium javasolta a kizárást.

A Football Leaksben kiszivárogtatott belső levelek és dokumentumok alapján a City úgy próbálta megkerülni az UEFA pénzügyi szabályzatát, hogy tőkebevonást hajtott végre emírségekbeli befektetőkön keresztül olyan szponzori megállapodásokkal, mint amilyet az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársaságával, az Etihad Airwaysszel kötött. Az Etihad a Manchester City főszponzora, mezszponzora, a csapat stadionjának névadója.

Az UEFA 2011-ben bevezetett pénzügyi szabályzatának egyik sarkalatos pontja, hogy megtiltja a szponzori együttműködést az olyan cégekkel, amelyek a klubtulajdonosokhoz köthetőek. Az Etihad egy évvel Manszúr sejk színre lépése után lett a Manchester City főtámogatója.

Az UEFA-vizsgálatot ismerők úgy vélik, hogy a Manchester Cityre váró büntetés főként azzal a váddal áll összefüggésben, hogy a klub félrevezető nyilatkozatokat tett a vizsgálat során, valamint a brit hatóságokat is hamis állításokkal próbálta megtéveszteni pénzügyi jelentéseivel kapcsolatban.

A pénteken este kiadott UEFA-kommüniké hozzáteszi, a Manchester City fellebbezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS). A City pedig él is ezzel a lehetőséggel.

„Csalódottak vagyunk a döntés miatt, de nem lepődtünk meg. 2018 decemberében az UEFA főnyomozója nyilvános betekintést nyert az eredménybe és a szankcióba, melyet továbbítani kívántak a Manchester Citynek, méghozzá az előtt, hogy a vizsgálat egyáltalán megkezdődött volna. Az ezt követő hibás, valamint következetesen kiszivárogtatott eljárása a vizsgálatnak azt jelenti, hogy kétséges a végeredmény.”

„Egyszerűen fogalmazva: ezt az esetet az UEFA kezdeményezte, az UEFA indította el a büntetőeljárást, és az UEFA hozta meg az ítéletet. Ennek a hátrányos eljárásnak a végeztével a Manchester City a lehető leggyorsabban pártatlan döntéshozatalra törekszik, ezért a leghamarabb megindítja első fokon az eljárást a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál” – áll a City közleményében, amelyben azt is jelzik, hogy a fellebbezés nem jár szükségszerűen halasztó hatállyal a büntetések végrehajtására, de mindent megtesznek, hogy megússzák a felelősségre vonást.

A City a Premier League-től is megkaphatja a magáét

Az angol Premier League-től is megkaphatja a maga büntetését az európai kupákból a következő két idényre kizárt Manchester City – írja a The Independent.

A lap megbízható, a Premier League vezetőségétől származó információkra hivatkozva azt írja, az angol liga szinte ugyanazokat a feltételeket írja elő a klubok számára, mint az UEFA, és ha az európai szövetség szabálytalanságot talált, ugyanez lesz a helyzet a Premier League-gel is.

Sőt, a PL vezetői már ötleteltek is az esetleges szankción, de megvárták az UEFA hivatalos lépését. Az Independent szerint a legvalószínűbb büntetés a pontlevonás lesz. A lap szerint a PL pontlevonását elfogadná a klub, amely 25 pontos hátrányban van a Liverpoolhoz képest, azaz nincs esélye a bajnoki címre.

Az Independent szerint extrém esetben a negyedosztályba is visszasorolhatják a Manchester Cityt, de erre minimális az esély.

A jogi csatározás tehát még csak most kezdődik, végkimenetelét pedig korai lenne latolgatni. Ugyanakkor így is több érdekes kérdés merül föl a jövővel kapcsolatban, amelyekre érdemes válaszokat keresni.

Pep Guardiola távozhat?
Forrás: REUTERS/Phil Noble

Erre a kérdésre az a rövid válasz, hogy IGEN. Guardiola egy olyan edző, aki rendre sztárkluboknál tevékenykedett, s most is rengeteg kérője van. Ismerve a spanyol edzőt, nem tartom valószínűnek, hogy akkor is maradna a Man. City menedzsere, ha a csapat kizárólag az angol sorozatokban állhatna rajthoz. Guardiolát ráadásul az idei szezon eddig nem túl sikeres lefolyása is arra késztetheti, hogy távozzon Manchesterből, hiszen ahogy föntebb említettem, a csapatnak 25 pontos lemaradása van a már szinte bajnoknak kikiáltható Liverpool mögött, miközben a Leicester City (amellyel éppen szombaton fog játszani idegenben) csupán egy ponttal van mögötte, vagyis még az ezüstérem is simán elúszhat. A City a Bajnokok Ligájában bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol viszont a Real Madrid ellen nem vár könnyű párharc a legénységre. Benne van a pakliban, hogy kiesik az együttes, márpedig akkor egy nagyon hosszú szezonzárás vár a Városlakókra, s ez is könnyen elvezethet Guardiola távozásához.

Megkezdődik a játékosok elvándorlása?

IGEN. Amennyiben jogerőssé válik a City kizárása a nemzetközi porondról, akkor az öltöző valóságos vérátömlesztésen eshet át a nyáron, mivel nem csak Guardiola, hanem játékosainak többsége sem olyan ember, aki beérné azzal, hogy egy topligában szerepeljen, de közben a BL-ben pedig nem.

Nem ez az egyetlen ok azonban, ami miatt aggódhatnak a City vezetői, ugyanis az európai színpadról való kitiltás anyagilag sem jönne jól a klubnak, hiszen önmagában a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplésért jár több millió euró, az egyenes kieséses szakaszba való bejutás pedig természetesen exponenciálisan megnöveli a pénztárcát. A City kizárás esetén a BL-pénzekkel egyik, ha nem a legfőbb bevételi forrásától esne el, ráadásul a megtépázott renoméja miatt alighanem szponzorokat is veszíteni fog, ezáltal hirdetési bevételei is jelentősen csökkenni fognak.

Ezekre jön rá a 30 milliós bírság, amelyet saját zsebből kell kigazdálkodnia a klubnak. Nem hiszem, hogy amúgy ennek az összegnek a kifizetése komoly problémát okozna a Manchester Citynek, azonban a bevételek jelentős mértékű apadása mellett már olyan kiadásnak bizonyulhat, ami után az egyesület rá fog kényszerülni legértékesebb játékosainak eladására, márpedig ez egyet fog jelenteni a csapat gyengülésével, s akkor lehet, hogy pár évig nem a bajnokesélyesek között fogjuk emlegetni.

Amennyiben ez még nem lenne elég, akkor a kolosszális fizetéseket is kénytelen lesz csökkenteni a klubvezetés, ami szintén oda fog vezetni, hogy a legnagyobb sztárok klubot váltanak.

Kell-e aggódnia a PSG-nek?

NEM. Az elmúlt években a Manchester City mellett a Paris Saint-Germain volt a másik klub, amelyet a pénzügyi fair play megsértőiként emlegettek. Javier Tebas, a spanyol liga kétes hátterű elnöke – aki most persze örömtáncot jár a City kizárása miatt – az angolok mellett a francia kirakatcsapatot nevezte meg olyan “újgazdag” klubként, amely semmibe veszi a pénzügyi előírásokat.

Tebas szíve szerint a PSG-t is kizárná az európai kupákból, azonban arra, hogy a Manchester City után a kontinentális klublabdarúgás egy másik sztárklubját is kicsapja az UEFA, jelenleg kevés az esély.

Több újságíró és szakértő is egyetért abban, hogy az európai szövetség amellett, hogy vélhetően megalapozottan hozta meg drákói döntését, példát akart statuáltatni a Cityvel, hogy megmutassa hatalmának mértékét, amikor a pénzügyi szabályok megsértéséről van szó.

A szövetség korábban a párizsiak ellen is vizsgálatot indított a pénzügyi fair play megsértése miatt, azonban a francia klub a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely tavaly márciusban a javára ítélt, megállapítva, hogy az UEFA ok nélkül bírálta felül a klubok pénzügyi ellenőrző testületének azon határozatát, amelyben kimondta, hogy a PSG gazdálkodása megfelel a pénzügyi fair play-ben támasztott követelményeknek, s mégis eljárást indított.

A PSG-nek tehát egyelőre nem kell aggódnia, de nem lehet kizárni, hogy a jövőben fognak még gyanús szerződések előbukkanni a klub körül, amelynek katari tulajdonosa ellen több nyomozás is folyik.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: AFP

Top
%d bloggers like this: