Újabb teniszcirkusz: Elmarad a februári hazai női torna, a főtitkár lemondott

A magyar teniszt komoly presztízsveszteség érte, mert nem tudja megrendezni a jövő héten az eddig is bizonytalan sorsú WTA-tornát, és a jogot nem lesz könnyű megtartani jövőre sem. A bukaresti torna jogának birtokosa, Márky Jenő azt szeretné, hogy a nyáron már Budapesten rendezzék meg az ő versenyét. Az üzletember szerint a kialakult helyzetért a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) vezetését terheli felelősség, ezért az MTI-nek eljuttatott levelében lemondásra szólította fel a szövetség fejeseit, akik közül a Márky által fő bűnbaknak kikiáltott Richter Attila főtitkár tegnap este le is mondott tisztségéről.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A magyar szövetség múlt szombaton jelentette be, hogy nem tudja megrendezni a február 17-től 23-ig kiírt WTA-tornát. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia (RTA) vezetője és a júniusi – 2014 óta Bukarestben zajló – salakpályás verseny jogtulajdonosa már vasárnap közleményben reagált a fejleményekre, és Richter Attilát, az MTSZ főtitkárát nevezte meg a kialakult helyzet felelősének.

Csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményében Márky kifejtette, hogy a főtitkárnak és a szövetség szakmai igazgatójának január 5-ig, a nevezés lezárultáig le kellett volna mondania a versenyt, mivel abban az esetben szerinte az IMG-t (az eddigi budapesti torna jogtulajdonosát) és a WTA-t terhelte volna a felelősség, amiért helyszín és adatlap nélkül indították el a verseny nevezését.

„Azzal, hogy ezt követően megnevezte a debreceni helyszínt anélkül, hogy foglalása illetve megállapodása lett volna, a felelősséget az MTSZ-re hárította. Úgy kötött hároméves megállapodást amerikai üzleti partnerével, hogy nem volt a magyar államtól és az MTSZ elnökségétől sem erre felhatalmazása, ezzel érthetetlen módon, személy szerint magára vállalta a felelősséget” – írta Márky Jenő Richterre utalva.

Márky szerint a főtitkár a „törvénytelen, felelőtlen és hamis alapokon nyugvó üzleti megállapodással” a magyar kormányt akarta sarokba szorítani.

„Richter Attila mindezzel nemcsak a magyar teniszsportot hozta rendkívül nehéz helyzetbe, hanem a kormányzatot is belerángatta a kétes üzleti versenyébe” – tette hozzá Márky.

Hozzátette, az elmúlt időszakban kialakult válságos helyzet miatt a Magyar Tenisz Szövetség teljes vezetőségét fel kell függeszteni és válságkezelő ügyvezető kinevezésére van szükség.

A kormány tavaly határozatban adott támogatást Márky Jenőnek ahhoz, hogy a bukaresti viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, ám az erre vonatkozó kérvényét a WTA éppen a februári, Richterék által foggal-körömmel védett magyarországi viadal miatt utasította el. Ez utóbbi visszamondása után Márky Jenő szerdán benyújtotta a hivatalos amerikai fórumokon az eredeti dokumentumokat a WTA elutasító határozatának törlése érdekében. A július 13. és 19. között sorra kerülő torna jelenleg bukaresti helyszínnel szerepel a női profi versenyeket szervező WTA naptárában.

Nem új keletű a cirkusz

A Sportudvar korábban már beszámolt a torna körüli kavarásról. Márky Jenő már tavaly novemberben is keményen támadta a szövetséget a kialakult helyzetért. Mint ismert, az MTSZ akkoriban anomáliának minősítette, hogy februári időponttal bekerült a WTA idei versenynaptárába a budapesti verseny, holott annak megrendezésére – anyagi támogatás hiányában – nem volt megkötött szerződés az IMG-vel.

Az IMG azonban – minden bizonnyal üzleti megfontolásból – nem vetette le a WTA-val a naptárról a februári eseményt, aminek a hazai szövetség szerint az lehet az oka, hogy a magyar kormány tavaly februárban döntött arról, hogy támogatja: 2020 és 2023 között is legyen Budapesten WTA-torna, de nem februárban, hanem a wimbledoni torna után júliusban. Nem kemény pályán, hanem salakon. Nem az MTSZ rendezésében, hanem Márky Jenő, a verseny jogtulajdonosának a szervezésében.

A szövetség a kormány félretájékoztatásával vádolta meg Márkyt, mert szerinte úgy adta be kérelmét a júliusi tornarendezésre, hogy közben a februári versenynek már védett helye volt a 2020-as naptárban, így azt nem lehetne onnan eltávolítani. A jogtulajdonos elhallgatta ezt a tényt a sportért felelős minisztérium elől, amely pedig jelentős anyagi támogatást biztosított számára a júliusi viadal megrendezéséhez, így lényegében megvezette a tárcát.

Márky Jenő – a szövetség állításainak tételes megcáfolása mellett – fölvetette, hogy klubok, edzők, bírók és alvállalkozók hónapok óta várják fizetségüket 100 milliós nagyságrendben, noha a magyar kormány minden eddiginél nagyobb összegű támogatást nyújt a sportágnak, s az eddigi budapesti női tornát (amely tehát most elmarad) 600 millió forinttal támogatta. Ennek ellenére az MTSZ 770 milliós veszteséget halmozott föl.

Tegnapi hír, hogy Szabó Tünde sportállamtitkár levelet küldött az MTSZ vezetésének, miután Ion Tiriac, a 2017 óta megrendezésre kerülő budapesti férfi torna tulajdonosa ugyancsak levélben panaszkodott neki arról, hogy a szövetség mindmáig nem utalta át a kormány által még tavaly októberben az idei verseny megrendezésére folyósított 126 millió forintot a férfi viadalokat szervező ATP-nek.

Szabó a szövetségnek küldött levelében azonnali intézkedést kért, ha valamiért elmulasztották volna a befizetést. Az MTSZ elnökségi ülést tartott tegnap este, valószínűleg ez is téma volt.

Richter Attila lemondott

A Nemzeti Sport információi szerint feszült hangulatú elnökségi ülést tartottak tegnap a Magyar Tenisz Szövetségnél, ennek végén nem született határozat, a tagok valószínűleg a jövő héten találkoznak ismét. Az viszont egyértelműen kiderült, az elmaradó magyarországi WTA-torna mellett egyéb pénzügyi problémák is erősítik a konfliktust, amelynek végeredménye az, hogy távozik Richter Attila főtitkár.

Az MTSZ ma reggel a honlapján megerősítette a főtitkár lemondását, hozzátéve, hogy Richtert Juhász Gábor váltja a főtitkári pozícióban, aki a Fed-kupa-válogatott szövetségi kapitánya, a Davis-kupa-csapat menedzsere, illetve a szövetség sportigazgatója volt, utóbbi posztról mostani kinevezése miatt lemondott.

A szövetség közleményében az áll még, hogy Richter Attila vállalta az erkölcsi felelősséget a budapesti női torna elmaradásáért, illetve a verseny kapcsán kialakult helyzetért. A főtitkár az elnökségi ülésen kijelentette, hogy minden ezzel kapcsolatos döntést a jogi- és szerződéses kereteken belül, a hazai tenisz és a magyar női teniszezők érdekeit szem előtt tartva, illetve a kormányzati szándéknak megfelelően hozott meg, abból a célból, hogy 2020-ban is lehessen Magyarországon WTA-tornát rendezni. A szövetség állítása szerint, miután a WTA tavaly decemberben kijelentette, hogy Márky Jenő bukaresti tornáját idén biztosan nem lehet áthozni Magyarországra, ezért a februárra tervezett verseny lehetett volna az egyetlen lehetőség arra, hogy legyen hazai viadal a nők számára.

Richter Attila lemondását azzal indokolta, hogy a magyar tenisz soha nem látott sikerek kapujában áll – az MTSZ sikeres tavalyi pályázatának köszönhetően áprilisban rendezik meg az első Fed-kupa-döntőt Budapesten, míg márciusban a Davis-kupa-válogatott játszik a világcsoportban maradásért –, és nem szeretné kockáztatni, hogy a sikereket botrányok, széthúzás és sárdobálás árnyékolják be. A személyét ért támadások miatt, a helyzet mielőbbi rendezését elősegítendő ezért a lemondás mellett döntött, egyben reményét fejezte ki, hogy ezzel kaput nyit ahhoz, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a felek és a sportág jövőjének érdekében közös megoldást találnak, ami felválthatja a parttalan vitákat és a sárdobálást.

Richter Attila arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy amellett, hogy az MTSZ-nek január végéig nem volt érvényes szerződése a budapesti női torna jogtulajdonosával, az IMG-vel, egy sürgős döntést igénylő helyzetben, belső konzultációkat követően, a magyarországi WTA-torna megrendezése érdekében, soron kívül, elnökségi egyeztetés és jóváhagyás nélkül írta alá a közelmúltban a három évre vonatkozó lízingszerződést a szervezettel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a torna februári elmaradása eredményeként a megállapodás további évekre vonatkozó automatikus kötelezettségekkel nem jár.

Márky Jenőnek tehát az a követelése, hogy az MTSZ vezetésének mennie kell, részben már teljesült. Az elmúlt évek problémáit látva – amelyekről bővebben is említést tettem a föntebb belinkelt korábbi cikkemben – azonban nem lenne meglepő, ha Richtert végül a teljes vezetőség követné, s akkor talán végre megindulna a megtisztulás folyamata, amit a sportág számos szereplője, pl. az Ausztrál Openen immár kétszeres nyolcaddöntős Fucsovics Márton, valamint a párosban háromszoros Grand Slam-győztes Babos Tímea is joggal óhajt.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply