PERCRŐL PERCRE – Az átigazolási időszak zárónapja

VIDEÓKKAL – Elérkezett a labdarúgó átigazolási piac zárónapja. Ugyan Magyarországon csak február 14-én zárul a játékosbörze, a főbb bajnokságokban erre ma éjfélkor kerül sor. A Sportudvar a szokásoknak megfelelően ezúttal is egész napos élő tudósítással jelentkezik a legfontosabb eseményekről, úgyhogy érdemes most is minket figyelni! Az oldal az F5 gomb lenyomásával frissíthető.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
00:21

Az éjszaka folyamán nagy horderejű átigazolási hír már nem várható, így a Sportudvar élő tudósítása lezárul. Ez egy viszonylag nyugodt piaczáró nap volt. Sziasztok, jó éjszakát!

00:00

Ebben a percben az összes topligában bezárt az átigazolási piac.

23:53

Az este folyamán már beszámoltam róla, hogy Matheus Fernandest leigazolta a Barcelona. Arról is írtam, hogy csak július 1-jével csatlakozik a katalánokhoz. Most az is kiderült, hol tölti a tavaszt kölcsönben, ugyanis a Real Valladolid lesz az állomáshelye az idény végéig.

23:44

A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontotta Danilo Pantic szerződését.

Január közepén már fölmerült, hogy a Vidi nem érvényesíti a Danilo Pantic szerződésében szereplő opciós jogot, s ezért visszatérhet a londoniakhoz.

A Chelsea kötelékébe tartozó labdarúgó tavaly nyáron érkezett kölcsönbe a fehérváriakhoz a 2019/2020-as szezonra. A fiatal focista összesen 7 bajnoki- és 3 Magyar Kupa-meccsen lépett pályára ősszel a Vidiben.

A Transfermarkt által 1,8 millió euróra (hozzávetőlegesen 600 millió forintra) taksált Pantic pályafutását a Partizan Belgrád csapatában kezdte, de élvonalbeli bemutatkozása után, már 18 évesen szerződtette a Chelsea. A londoni klub előbb a holland élvonalbeli Vitesse-nek, majd a szintén holland Excelsiornak adta kölcsön, ezekben az együttesekben azonban többnyire epizódszereplőnek számított.

2017 és 2019 között ismét nevelőegyesületében kapott lehetőséget, a Partizannál összesen 115 mérkőzésen 15 gólt és 19 gólpasszt jegyzett. A szerb utánpótlás-válogatottakat sorra végigjárta, alapembernek számított az U21-eseknél, ahol 13 meccsen 3 gól és 1 gólpassz a mérlege.

23:26

A Nice a Twitteren közölte a hírt, hogy a szezon végéig megszerezte Moussa Waguét, a Barcelona jobbhátvédjét. A szenegáli válogatott játékosra opciós joga lesz a francia klubnak.

22:50

A Chelsea labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a felnőttek között nemrég bemutatkozó Tariq Lamptey a szintén a Premier Legue-ben szereplő Brighton & Hove Albionban folytatja pályafutását.

Tariq Lamptey tavaly december végén az Arsenal elleni bajnoki mérkőzésen mutatkozott be nevelőegyesületének, a Chelsea-nek a felnőttcsapatában, majd további két FA-kupa-mérkőzésen összesen 15 percnyi játéklehetőséget kapott januárban.

A többszörös angol utánpótlás-válogatott jobb oldali védő szerződése nyáron lejárt volna a Chelsea-nél, ám ő már most csapatot váltott, és a szintén a Premier League-ben szereplő Brightonhoz írt alá 2023 nyaráig.

A két csapat nem hozta nyilvánosságra, hogy a 19 éves labdarúgó mennyi pénzért cserébe váltott klubot, a transfermarkt.de szerint viszont a Brighton 3.3 millió eurót fizetett a játékjogáért.

22:43

A Wolverhampton Wanderers labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megegyezett a harmadosztályú Rochdale-lel a 17 éves Luke Matheson átigazolásáról, aki az idény végéig kölcsönben jelenlegi együttesénél marad.

Az ifjú focista nevét tavaly szeptemberben ismerhették meg az angol és a nemzetközi labdarúgás szerelmesei, amikor az Old Traffordon betalált a Manchester Unitednek az angol Ligakupában. A harmadosztályban 15 mérkőzésen egy gólt és két gólpasszt jegyzett eddig a jelenlegi idényben.

A 17 éves jobbhátvéd a Rochdale-nél tölti a szezon hátralévő részét, a Wolverhamptonhoz a nyáron csatlakozik.

22:33

A francia másodosztályú Troyes a közösségi oldalán jelentette be, hogy ismét szerződtette korábbi dél-koreai csatárát, Szuk Hjundzsunt. A labdarúgó a 2017-2018-as szezonban már játszott a csapatnál, akkor 6 gólt szerzett.

Az elmúlt fél évet az élvonalbeli Reimsnál töltötte, ahol azonban csak 1 gólt tudott szerezni. Szuk neve ismerősen csenghet számunkra, hiszen 2016 őszén a Porto kölcsönjátékosaként a Debrecent erősítette, ám a Lokinál sem tudott maradandót alkotni.

22:29

Nem lehet azt mondani, hogy sikeres őszön lenne túl Kevin-Prince Boateng a Fiorentinával, hiszen csupán egy gólt szerzett a firenzei csapat mezében. Nem meglepő, hogy ezek után környezetváltást kívánt, ami most el is érkezett, ugyanis másfél évre kölcsönvette őt a Besiktas. A 32 éves csatár az olasz, a német, a spanyol és az angol bajnokság után az ötödik ligáját fogja megjárni Törökországban.

21:46

Egy játékos kölcsönbe érkezett, egy kölcsönből visszatért az AC Milan labdarúgócsapatához a téli átigazolási időszak utolsó napján.

A milánói egylet a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a szezon végéig kölcsönvette az Anderlecht húszéves középpályását, a tízszeres U21-es belga válogatott Alexis Saelemaekerst. Az olasz klubnak nyáron opciós joga lesz az ifjú focista végleges megvásárlására. Saelemaekers a mostani idényben 16 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett és két gólpasszt adott az Anderlechtben.

A Milan azt is bejelentette, hogy fél év után visszatért a torinói kölcsönből Diego Laxalt. Az uruguayi balhátvéd visszarendelése összefüggésben állhat azzal, hogy Ricardo Rodríguez (a kiemelt képen) a PSV-hez távozott.

21:43

Az olasz élvonalban a kiesés ellen küzdő Sampdoria bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönvette Josida Maját a Southamptontól. A 31 éves japán válogatott labdarúgó abban bízik, hogy több játéklehetőséghez jut új csapatában.

21:24

A belga Anderlecht percekkel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy kölcsönbe megszerezte Marko Pjacát a Juventustól. A horvát balszélső az idény végéig szerepelhet a brüsszeli csapatban, föltéve, ha az nem hosszabbítja meg a kölcsönzést további egy évvel, ugyanis erre is meg lesz a lehetősége.

21:10

Érdekes átigazolási ügyről számolt be a spanyol sajtó: Cédric Bakambu, a Pejcsing Kuoan kongói csatára már útban volt Spanyolország felé, hogy aláírjon az FC Barcelonához, amikor Éric Abidal sportigazgató felhívta azzal, hogy nyugodtan vissza is fordulhat, mert a katalán klub meggondolta magát, és mégsem szeretné szerződtetni.

Miután meghiúsult a klubváltása, Bakambu a Twitteren üzent a Transfermarktnak, hogy az átigazolási történetében dokumentálják, idén januárban a Pejcsing Kuoantól majdnem a Barcelonához szerződött. A német piaci portál eleget is tett a kérésének, rövid időre valóban feltüntette a honlapján, hogy Bakambu közel állt a Barcelonába igazoláshoz.

„Hahaha, köszönöm. Valóra vált az álmom” – reagált a kongói csatár a Transfermarkt frissítésére.

21:02

Matheus Fernandes személyében fiatal brazil középpályás csatlakozik a nyáron az FC Barcelonához a Palmeirastól – adta hírül hivatalos honlapján a katalán klub.

A Barcelona hétmillió eurót fizet a 21 éves, 183 centiméter magas labdarúgóért, de a végleges vételár különböző teljesülések esetén a 10 milliót is elérheti. Matheus Fernandes ötéves szerződésben egyezett meg a katalán klubbal, melyhez július elsején csatlakozik. Kivásárlási árát 300 millió euróban határozták meg.

A brazil korosztályos válogatottakban összesen négyszer – az U17-esek és az U20-as között is kétszer-kétszer – szereplő labdarúgó 2017 januárjában a Botafogóban mutatkozott be a felnőttek között, a Palmeiras tavaly januárban négymillió eurót fizetett érte.

Matheus Fernandes a brazil országos bajnokságban eddig 74 mérkőzésen két gólt szerzett és két gólpasszt adott, a Copa Sudamericanában öt meccsen egy gól és két assziszt a mérlege.

A Barcelona azt is bejelentette, hogy a B-csapat csatára, a felnőttegyüttesben csak egy bajnoki meccsen pályára lépő Abel Ruiz fél évre, kölcsönbe, nyolcmillió eurós kötelező vételi opcióval a portugál élvonalbeli Bragához igazolt. A szerződés értelmében a katalán klub fenntartja magának a jogot a 20 éves labdarúgó visszavásárlására.

21:00

Enisz Ben-Hatira a német másodosztályban szereplő Karlsruher SC labdarúgócsapatához igazolt.

Az elmúlt egy évben a Honvédban focizó 31 éves középpályással a klub pénteki bejelentése szerint a szezon végéig szóló szerződést kötöttek.

A Karlsruhe 19 mérkőzésen 20 pontot szerzett, ezzel a 15. helyet foglalja el a 18-as mezőnyben, amelyből az utolsó kettő esik ki, míg a 16. helyezettre osztályozó vár.

A német születésű, tunéziai válogatott labdarúgót tavaly február közepén szerződtette a kispesti csapat, egy év alatt 27 tétmérkőzésen hatszor volt eredményes. A Honvéd december közepén jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a játékossal, aki így szabadon igazolható volt. Ben-Hatira korábban megfordult több német klubnál (Hamburger SV, Hertha BSC, Eintracht Frankfurt, SV Darmstadt 98), a Bundesligában 101 mérkőzésen 15 gólt szerzett.

20:16

Távozott az RB Leipzigtől a 42-szeres osztrák válogatott középpályás, Stefan Ilsanker, aki a rivális Eintracht Frankfurthoz igazolt.

20:10

A francia élvonalban a harmadik helyen álló Rennes bejelentette, hogy kölcsön vette Steven Nzonzit a Romától. A francia védekező középpályás az őszt a Galatasaraynál töltötte ugyancsak kölcsönben, most tehát kis időre hazatérhet.

20:05

A Borussia Dortmund bejelentette, hogy szerződtette Emre Cant a Juventustól. A sárga-feketék 1 millió euró ellenében először csak kikölcsönzik a német válogatott középpályást a torinóiaktól, majd nyáron további 25 millióért végleg megvásárolják.

20:00

Ebben a percben bezárt a játékospiac Olaszországban is. Már csak az angol, a francia és a spanyol piac van nyitva, ezek éjfélkor zárnak.

18:39

A német élvonalban éllovas Lipcse az imént jelentette be közösségi oldalán, hogy kölcsönvette Angelinót. A 23 éves balhátvéd a Manchester Citytől érkezik, ahol nem fért bele Pep Guardiola számításaiba.

18:17

A Le Figaro értesülései szerint Olivier Giroud nem fogja ma, s így a télen sem elhagyni a Chelsea-t azért, hogy máshol több játéklehetőséghez juthasson. Annak ellenére, hogy olyan klubok érdeklődnek a 33 éves francia csatár iránt, mint a Harry Kane helyettesét lázasan kereső Tottenham, valamint a Lazio és az Inter, Giroud marad, mivel a Kékek vezetői nem találtak megfelelő játékost a helyére. A focista állítólag maga döntött, hogy akkor marad a klubnál, amelynél alig jut szóhoz.

18:06

A MOL Fehérvár FC-ben folytathatja pályafutását Dragos Nedelcu – írja a romaniatv.net.

George Becali, az FCSB tulajdonosa hajlandó lenne megválni a 22 éves középpályásától, feltéve ha megfelelő összeget kap érte.

„Két és fél millió eurót kértünk érte. A Fehérvár ajánlott kétmilliót. A különbséget a bónuszok jelenthetik, 300 ezer euró plusz, ha kijutnak az európai kupaporondra, többi 200 ezer euró pedig akkor, ha csoportkörbe jutnak” – mondta Becali, aki így összesen két és fél millió euróval számol. 

Nedelcu román korosztályos válogatott, 2017 nyarán igazolt az FCSB-hez. A 2016–2017-es idényben megnyerte a bajnokságot a Viitorullal. Bukaresti klubjához 2022-ig köti érvényes szerződés. Ősszel izomsérüléssel bajlódott, a bajnokságban csupán hétszer léphetett pályára ebben az idényben.

A Nemzeti Sport információja szerint a Fehérvár valóban érdeklődik a játékos iránt, azonban úgy tudják, megállapodás még nem született a két klub között.

18:03

Hajnal Tamás sportmenedzser után hivatalos honlapján a Ferencváros is megerősítette, hogy a tavaly nyáron a Sahtar Donyecktől kölcsönvett ukrán labdarúgó, Danilo Ihnatyenko elhagyja a magyar klubot.

A 22 éves középpályás távozása senkit sem érhet váratlanul, hiszen januárban nem utazott el az FTC spanyolországi edzőtáborába, nem sokkal ezt követően pedig Hajnal Tamás, a klub sportmenedzsere az M4 Sporton elárulta, dolgoznak azon, hogy Ihnatyenko máshol folytathassa a pályafutását.

A jelek szerint azóta megszületett a megállapodás a Sahtar Donyeck kölcsönjátékosának ügyében, a Ferencváros ugyanis ma délután a hivatalos honlapján, a fradi.hu-n jelentette be, hogy Ihnatyenko távozik az együttestől.

A 189 centiméter magas védekező középpályás az ősszel 26 tétmérkőzésen lépett pályára a FTC-ben, a bajnokságban 13 találkozón kapott lehetőséget.

18:00

Leonardo, a PSG sportigazgatója a klub mai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Edinson Cavani, a csapat uruguayi támadója ezt a szezont biztosan a párizsiaknál fejezi be. A brazil klubvezető elmondta, egyáltalán nem tervezték a csatár eladását, holott állítólag ő maga adta be a távozási kérelmet a vezetőségnek január elején.

18:00

Ebben a percben bezárt a piac Németországban. Legközelebb az olasz piac fog zárulni, mégpedig 20:00-kor. A többi topligában éjfélig tart a játékosbörze.

17:56

Krzysztof Piatek után a brazil támadó, Matheus Cunha is csatlakozott a Hertha BSC-hez. A 20 éves csatár a Gulácsi Pétert és Orbán Vilmost is foglalkoztató RB Leipzigtől került a berliniekhez, amely klub sajtóhírek szerint 15 millió eurót fizetett érte.

17:53

A brazil Botafogo bejelentette Honda Keiszuke leigazolását. A 33 éves japán középpályás a holland Vitesse-től érkezik.

14:46

A francia élvonalban szereplő Montpellier bejelentette, hogy fél évre kölcsönadta szerb játékosát, Petar Szkuleticset a török Sivasspornak. A csatár öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Montpellier-ben, ezeken gólt nem szerzett.

14:30

Az AS Romától a portugál élvonalbeli Vitória Setúbalhoz került kölcsönbe a szezon végéig a 20 éves olasz szélső, Mirko Antonucci.

14:27

A francia első osztályban szereplő Lille – vezetőedzőjére, Christophe Galtier-re hivatkozva – közösségi oldalán közölte, hogy fél évre kölcsönadta a Genoának Adama Soumaorót, akit az idény végén 10 millió euróért végleg megvásárolhat az olasz klub. Soumaoro csupán 6 Ligue 1-mérkőzést játszott idén a Lille-nél, ezeken 1 gólt ért el.

13:39

Az Atlético Madrid most már hivatalosan is bejelentette: Yannick Carrasco fél évre visszatér kölcsönbe a spanyol klubhoz.

13:15

Az FC Barcelona hivatalos honlapján közölte, hogy megállapodott a portugál Bragával Francisco Trincao szerződtetésével kapcsolatban. A húszéves játékos júliusban csatlakozik a kerethez.

A katalán klub hivatalos közleménye szerint a 2024–2025-ös idény végéig ír alá az ifjú labdarúgó, akiért a Braga oldaláról klubrekordot jelentő 31 millió eurót fizet. Kivásárlási ára 500 millió euró lesz.

A portugál utánpótlás-válogatottak ranglétráját végigjáró, ám a felnőttek között egyelőre lehetőséget nem kapó Trincao 8 éves korában kezdett focizni szülővárosa, Viana do Castelo csapatában. Fiatalként a Portónál is pallérozódott, ám a Bragánál töltötte a legtöbb időt, összesen hét évet. A klub első csapatánál 2018 decemberében debütált, a Transfermarkt adatai szerint összesen harminc tétmérkőzésen három gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

Ballábas támadóról beszélünk, aki elsősorban a szélen érzi otthon magát, de elöl bárhol képes játszani. A lapok előszeretettel hivatkoznak rá az „új Cristiano Ronaldóként”.

Már csütörtökön is lehetett arról hallani, hogy Trincao érkezését hamarosan bejelentheti a klub, ám a téli átigazolási időszakban továbbra sem érkezett azonnal bevethető játékos az egészséges támadók szűkében lévő Barcelonához.

13:14

Az Újpest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Jakub Sedláceket.

A 21 éves utánpótlás-válogatott játékos szabadon igazolhatóként érkezett a lila-fehérekhez. A Pohronie csapatában ebben az idényben 13 bajnoki mérkőzésen kapott játéklehetőséget a szlovák élvonalban, összesen 886 percet játszott, de nem maradt Radványi Miklós csapatában.

„Tudom, hogy Magyarország egyik legnagyobb együttese az Újpest, nagy hagyományokkal, rengeteg trófeákkal. Tudom, hogy nagy nyomás alatt leszek, hogy egy ilyen egyesület színeiben fogok pályára lépni, de bízom benne, hogy megfelelek majd az elvárásoknak” – fogalmazott a játékos az Újpest honlapjának.

12:07

Bár visszatérését még nem jelentették be hivatalosan, Yannick Carrasco részt vett az Atlético Madrid ma délelőtti edzésén. A spanyol klub abban bízik, hogy a belga játékos már a Real Madrid elleni holnapi derbin rendelkezésére állhat. Carrasco a kínai bajnokságban szereplő Dalian Csifang együttesétől kölcsönbe érkezett a Matracosokhoz.

11:56

A Sky Sports News úgy értesült, hogy Igli Tare, a Lazio sportigazgatója úton van Londonba, hogy véglegesítse a Chelsea-vel az Olivier Giroud átigazolásáról szóló szerződést. Eközben az Inter Olaszországból dolgozik azon, hogy megszerezze a 33 éves francia csatárt.

11:54

A Fiorentina kölcsönvette a szezon végéig a SPAL brazil védőjét, Igor Julio dos Santost, aki nyáron 8 millió euróért végleg csatlakozik a firenzeiekhez – adta hírül a SPAL Twitter-oldala.

11:43

A skót élvonalban a második helyen álló Rangers bejelentette, hogy kölcsönvette Ianis Hagit, Gheorghe Hagi fiát a belga Genktől. A 21 éves román válogatott játékosra opciós joga lesz a glasgow-i klubnak az idény végén.

11:39

Az olasz első osztályban a kiesés elől menekülő Genoa bejelentette, hogy kölcsönvette Iago Falquét a Torinótól. A csatár a 2014-2015-ös szezonban már játszott a piros-kékeknél, akkor 32 mérkőzésen 13 gólt szerzett. A Genoának opciós joga lesz Falque megvásárlására a nyár folyamán.

11:35

Az angol élvonalban csupán a 10. helyet elfoglaló Arsenal ezekben a percekben jelentette be Twitter-oldalán, hogy kölcsönvette Cedric Soarest a Southamptontól. A portugál jobbhátvéd szerződése a nyáron jár le a Szenteknél, így jó eséllyel végleg az Ágyúsoknál köthet ki.

11:30

Jó hírt kaptak a brit klubok. Mint köztudott, Nagy-Britannia magyar idő szerint ma éjfélkor kilép az unióból. A folyamat körül rengeteg kérdőjel merült fel, így pl. az is, hogy a labdarúgókluboknak lesz-e lehetőségük a Brexitet követően 16-18 év közötti külföldi fiatal tehetségek szerződtetésére vagy sem.

A problémát az idézte elő, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) átigazolási szabályzatának 19-es cikkelye értelmében nem lehet kiskorú, azaz 18 éven aluli játékosokat vásárolni külföldről, annak érdekében, hogy szellemi fejlődésük ne kerüljön veszélybe.

A szabály alól az uniós tagállamok azonban felmentést kaptak a szabad mozgásról szóló irányelv alapján, így éjfélig Nagy-Britannia is ebbe a körbe tartozik.

A Sky Sports News megkereste a FIFA-t, hogy megtudja: éjféltől hogyan fog változni a helyzet a britek szempontjából. A szervezet szóvivője kijelentette, hogy a 19-es cikkely alóli felmentés azokra az országokra vonatkozik, amelyek az uniós jog hatálya alá tartoznak.

“A FIFA megítélése szerint az Egyesült Királyság kilépési megállapodásának feltételei alapján az uniós jog (beleértve a szabad mozgásról szóló uniós törvényt) az átmeneti időszak végéig, 2020. december 31-ig marad hatályban” – részletezte a szóvivő.

A FIFA nyilatkozata így egyértelművé tesz egy zavaros kérdést, mivel számos sportjogász úgy vélte, hogy az Egyesült Királyság ma éjféli uniós kilépése azt jelentené, hogy a szigetország labdarúgóklubjai holnaptól már nem mentesülnek a 19. cikkely alól.

Ennek eredményeként különösen az angol klubok nem voltak tisztában azzal, hogy lesz-e lehetőségük a nyári átigazolási időszakban külföldi fiatalok szerződtetésére vagy sem. Erre még biztosan lesz módjuk, de hogy 2021. január 1-jétől mi lesz, az egyelőre erősen kérdéses.

11:11

Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője délelőtti sajtótájékoztatóján arra a pletykára, miszerint Gareth Bale akár még ma visszaigazolhat a Tottenhamhez, a Sky Sports jelentése szerint a következő választ adta: “Gareth itt van velünk és számítunk rá. Nem hiszem, hogy eligazolna”.

11:01

Az olasz élvonalban szereplő Atalanta bejelentette, hogy a szezon végéig kölcsönvette Adrien Tameze-t a Nice-től. A bergamói klub az idény végeztével 8 millió euróért megvásárolhatja a francia játékost.

11:00

A Tottenham Hotspur állítólag nagy lépést tett afelé, hogy visszaszerezze korábbi játékosát, Gareth Bale-t a Real Madridtól, és bíznak benne Észak-Londonban, hogy még az átigazolási hajrában alá is írhatnak a felek – jelentette a Times.

10:37

Ekkor zárnak a piacok a topligákban:

Németország: 18:00

Olaszország: 20:00

Anglia, Franciaország és Spanyolország: 00:00

10:35

A Roma argentin válogatott középpályása, Javier Pastore Kínába igazolt volna ma, ám a koronavírus “közbeszólt”, a 30 éves labdarúgó a járvány miatt mégsem akar a távol-keleti országba szerződni, így az utolsó pillanatban “visszatáncolt” az aláírástól – jelentette a Corriere dello Sport.

10:32

Az NB II-es Csákvár 25 éves védekező középpályása, Farkas Aurél a Kaposvári Rákóczinál folytatja pályafutását. Bár a játékos mindössze hat találkozón szerepelt az ősszel, az élvonalbeli csapat próbajátékra hívta, és miután meggyőzte a szakmai stábot, szerződésajánlatot tettek neki. A Csákvár – “értékelve eddigi munkáját” – nem gördített akadályt távozása elé – közölte az NB II-es egyesület honlapja.

10:30

Miután a napokban “súlyos, személyes” okokra hivatkozva szerződést bontott a görög Atromitosszal, Ugrai Roland neve a Honvédnál merült fel, mint lehetséges igazolás – tudta meg a csakfoci.hu.

ÉJSZAKAI ÉS REGGELI HÍREK
  • Az AC Milan és a PSV egyaránt megerősítette, az idény végéig Eindhovenben focizik majd a 71-szeres svájci válogatott Ricardo Rodríguez. Az olaszok hivatalos közleménye igen szűkszavú, csupán a tényt rögzíti, a 27 éves – elsődleges posztját tekintve – balhátvéd csatlakozik a PSV-hez. A hollandoktól aztán már azt is megtudni, hogy a megállapodás június 30-áig szól, vagyis kölcsönvételről van szó. A Rodríguezt bemutató cikkben kiemelik, a játékos csupán öt tétmérkőzésen szerepelt az ősszel a Milanban, s annak érdekében, hogy a nyári Európa-bajnokságon ott lehessen a svájci válogatott keretében, mindenképpen olyan helyre akart szerződni, ahol állandó lehetőséget kap. Opciós jogot a PSV beszámolója sem említ. Rodríguez az FC Zürichben lett profi labdarúgó, a német VfL Wolfsburgban lett Európa-szerte ismert játékos, majd 2017-ben, 15 millió euróért cserébe csatlakozott a Milanhoz. Olaszországban 2021 nyaráig érvényes a jelenlegi szerződése. 
  • Angol lapértesülések szerint hiába egyezett meg egymással a West Ham United és a Sanghaj SIPG, Marko Arnautovic mégsem tér vissza a Premier League-be, mivel a Kínában terjedő koronavírus miatt törölték azokat a járatokat, amelyekkel még az átigazolási időszak lezárulta előtt a szigetországba utazhatna az orvosi vizsgálatokra és aláírni. David Moyes vezetőedző pedig örülne az osztrák csatár visszatérésének, mert csapatának nagyon kellene egy gólerős támadó.
  • Különleges néven akadhatott meg a téli átigazolási időszak angliai utolsó előtti napját követő sportszerelmesek szeme: Timmy Abraham kölcsönben a Bristol Roversnél folytatja – számolt be a goal.com. Nem, nem elírás: a Chelsea-ben focizó Tammy Abraham 19 éves öccséről van szó, akit a Fulhamhez köt szerződés.
  • A Newcastle az idény végéig kölcsönvette a Tottenham angol válogatott bekkjét, Danny Rose-t, akinek a súlyos sérülést szenvedő Jetro Willemset kellene majd pótolnia a tavaszi szezonban. A Newcastle bejelentése szerint a 28-as mezszámot választó Rose már a hétvégi, Norwich City elleni mérkőzésen is bevethető lesz új csapatában. A 29 esztendős és pont 29-szeres válogatott bal oldali védőt pályafutása során ötödször adta kölcsön a Tottenham. Korábban a Watford, a Peterborough, a Bristol és legutóbb (a 2012–2013-as évadban) a Sunderland játékosa volt. Rose az idényben eddig 16 bajnoki- és négy Bajnokok Ligája-mérkőzésen kapott lehetőséget, ám José Mourinho tavaly november végi kinevezése óta csupán ötször lépett pályára, a Premier League-ben pedig egy meccset sem focizhatott végig.
  • A Sheffield United hivatalos honlapján jelentette be a 21 éves, 20-szoros norvég válogatott Sander Berge érkezését. A Premier League újonca lapértesülések szerint 22 millió fontot fizetett ki a Manchester Unitedet irányító Ole Gunnar Solskjaer által is kiszemelt játékosért. Ha igazak az értesülések, a belga Genktől érkező Berge a klub történetének legdrágább vétele lett. A labdarúgó 2024 nyaráig írt alá. 
  • A Borussia Dortmund bónuszokkal együtt 30 millió euróért cserébe szerződteti a Juventus 25-szörös német válogatott labdarúgóját, Emre Cant. A játékosnak már csak az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon kell túlesnie – írja a Sky Sport Italia. Can távozásáról már jó ideje lehetett híreket hallani, a 26 éves középpályás Maurizio Sarri érkeztével perememberré vált Torinóban, és az őszi Bajnokok Ligája-idényre be sem nevezték őt. Az idényben eddig csak nyolc bajnoki találkozón szerepelt, kétszer volt kezdő és egy meccset sem játszott végig. A Transfermarkt által 33 millió euróra taksált középpályás a Bayern Münchenben kezdte profi pályafutását, 2013-ban a Leverkusenhez, 2014-ben a Liverpoolhoz igazolt, majd az angol csapattól, szerződése lejártával, 2018 nyarán távozott és lett a Juventus labdarúgója. A BVB tegnap megvált spanyol válogatott támadójától, a Bundesligában 37 találkozón 23-szor eredményes Paco Alcácertől, akiért 23 millió eurót fizetett a Villarreal. Can megszerzéséhez ez a transzfer tette teljessé az anyagi hátteret.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: psv.nl

Figyelem! Előfordulhat, hogy bizonyos, eme cikkbe beágyazott Twitter-videók első kattintásra nem indulnak el. Ilyen esetben újra kattintani kell a hivatkozásra, s akkor elindul a lejátszás.

Leave a Reply