Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hazai Pálya > Átigazolási összefoglaló (január 28.)

Átigazolási összefoglaló (január 28.)

VIDEÓVAL – Megkezdődött a téli átigazolási időszak a labdarúgásban, amely egészen január 31-ig tart. A Sportudvar az utolsó héten naponta, a zárónapon pedig percről percre számol be a piac legfontosabb történéseiről határainkon innen és túl! Tartsatok velünk!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
HAZAI HÍREK
Nyíregyházáról igazolt a komoly gondokkal küzdő Hali

A labdarúgó NB II-ben a kiesést jelentő 18. helyen álló Szombathelyi Haladás szerződtette Tóth Barnát, az ősszel a Nyíregyháza Spartacusban szereplő 24 éves támadót.

A 198 centiméter magas csatár az UTE-ban és a Honvédban nevelkedett, focizott Vácon, Siófokon és Monoron. Tóth Barna a nyáron írt alá a Szparihoz, amelyben az ősszel tizenöt NB II-es találkozón összesen háromszor talált be. Tóth többek között végigjátszotta a Haladás ellen 3:1-re megnyert találkozót.

Tóth közös megegyezéssel szerződést bontott Nyíregyházán, a Halival fél plusz egy évre szóló megállapodást kötött – számolt be róla a haladas.hu.

Az ősszel kevés játéklehetőséghez jutó Tóth Martin és Petró Balázs közös megegyezéssel szerződést bontott a szombathelyi egyesülettel. Séllei Árpád, a vasiak ügyvezetője elmondta, a Haladás nem tervez több játékost igazolni a télen.

Ugyancsak két játékos távozik a másodosztályban tizenötödik helyen telelő Ajkától. Az NB III-as bajnokcsapatban alapembernek számító Kovács Gergő és Oláh László egyaránt felbontotta szerződését. Utóbbi hazatér, s Békéscsabán folytatja pályafutását – olvasható az fcajka.hu-n.

Kölcsönadta fiatal csatárát a Nyíregyháza

Motkó Benjámint kölcsönadta az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus, a fiatal támadó tavasszal az NB III Keleti csoportjában szereplő Tállya együttesében bizonyíthat – számolt be róla a nyiregyhazaspartacus.hu.

A klub honlapja szerint a 19 esztendős támadó fejlődése szempontjából fontos, hogy minél több mérkőzésen lépjen pályára, ezt pedig Tállyán megteheti.

Motkó Benjamin ősszel két NB II-es mérkőzésen kapott lehetőséget csereként, míg a megye III-ban szereplő Nyíregyháza Spartacus II-ben 7 alkalommal játszott és 15 gólt szerzett.

Saját nevelés kapott profi szerződést Szegeden

Saját nevelésű fiatal kapott profi szerződést az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál.

A korábban a korosztályos csapatokban alapembernek számító támadó, a 17 éves Dobronoky Viktor a törökországi edzőtáborban győzte meg játékával a szegedi szakmai stábot.

KÜLFÖLDI HÍREK
Hivatalos: Eriksen az Interé

Az Inter labdarúgócsapata a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy Christian Eriksen (a kiemelt képen) 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött a klubbal.

A Tottenhamtől érkező dán középpályásnak a nyáron járt volna le a szerződése a londoniaknál, ám már korábban kijelentette, hogy nem kíván hosszabbítani, így távozása már régóta a levegőben lógott. Bár az Inter nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyit fizet a 27 éves labdarúgóért, korábbi olasz sajtóhírek szerint a Spurs 20 millió euró körüli összeget kap, és ebben már benne vannak a különböző bónuszok.

„Alig vártam, hogy csatlakozzak, csodálatos itt lenni. Hihetetlenül izgatott vagyok, és nagyon várom, hogy bemutatkozhassak a szurkolóknak, akik elképesztően meleg fogadtatásban részesítettek” – mondta az új szerzemény, aki a 24-es mezszámot kapta.

Eriksen – akinek éves jövedelme körülbelül nettó 8 millió euró lesz – 2013 nyarán lett a Tottenham játékosa. A londoniaknál eltöltött hat és fél éve alatt 305 tétmérkőzésen 69 gólt és 89 gólpasszt jegyzett. Legnagyobb sikere az előző idényben elért Bajnokok Ligája-döntő volt.

Tottenham: Eriksen ment, Lo Celso jött

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Tottenham végleg megvásárolta Giovani Lo Celsót.

A Real Betis 23 esztendős középpályása tavaly nyáron kölcsönbe csatlakozott a londoni klubhoz, ám a Tottenham nem várta meg az idény végét, s már most érvényesítette a Lo Celso megállapodásában szereplő opciót, így tehát végleg megvásárolta az argentin válogatott játékost.

Giovani Lo Celso a Tottenham közleménye szerint 2025 nyaráig kötött szerződést a gárdával – noha a két alakulat nem hozta nyilvánosságra a vételárat, a brit média úgy tudja, hogy 50 millió euró körüli összeget fizet a Spurs a Betisnek.

Lo Celso a jelenlegi idényben eddig összesen 20 mérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólt szerzett. Értékét a transfermarkt.de piaci portál 50 millió euróra becsüli.

Ugyancsak a Tottenhamhez kötődő hír, hogy a Sky Sports értesülése szerint az észak-londoni klub megállapodott a PSV Eindhovennel Steven Bergwijn átigazolásáról.

A 22 éves szélső nem edzett a napokban, és kihagyta a Twente elleni, vasárnapi holland bajnoki mérkőzést, s helyette Londonba repült, hogy átessen az ilyenkor szokásos és kötelező orvosi vizsgálatokon.

Bergwijn alapembernek számított a PSV-nél, a jelenlegi idényben 26 tétmeccsen hat gólt szerzett, a bajnokságban 16 találkozón öt gól és tíz gólpassz a mérlege, emellett 45 helyzetet alakított ki a csapattársainak. A holland válogatottban 2018 októberében debütált, eddig kilenc alkalommal szerepelt a címeres mezben.

Hosszabbított rutinos braziljával a Man. City

Egy évvel, 2021 nyaráig megtoldotta a Manchester Cityvel kötött megállapodását Fernandinho, a klub 34 esztendős brazil középpályása, aki a jelenlegi idényben az egyik legbiztosabb pontnak számít az angol bajnokság címvédőjénél.

Fernandinho 2013-ban a Sahtar Donyecktől érkezett a Cityhez, azóta három bajnoki címet és négy Ligakupa-elsőséget ünnepelhetett a csapattal. Eddig 299 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, az elmúlt időszakban pedig a csapatkapitányi karszalagot is többször viselhette.

„Minden másodpercet, amit itt tölthetek igyekszem maradéktalanul élvezni. Sosem számítottam arra, hogy ennyire jelentőségteljes kapcsolat alakul ki köztem, a klub és a szurkolók között. Minden nap hálát adok azért, hogy végül így alakult. Mindent megteszek azért, hogy koncentrált maradjak és a lehető legjobb teljesítménnyel segítsem a csapatot a céljaink elérésében” – idézi a Manchester City hivatalos honlapja a brazilt.

Fernandinho a 2019–2020-as idényben már 27 tétmeccsen kapott lehetőséget a Premier League címvédőjénél.

Ben Arfa a spanyol élvonal egyik kiscsapatánál folytatja

A Real Valladolidnál folytatja pályafutását Hatem Ben Arfa, aki az idény végéig szóló szerződést írt alá – adta hírül a klub a hivatalos oldalán.

Az egyesület – melynek 51 százalékát a kétszeres aranylabdás Ronaldo birtokolja – tájékoztatása szerint Ben Arfa szerdán kezdi meg az edzéseket.

A legutóbbi idényt a Rennes kötelékében Francia Kupa-győzelemmel befejező Hatem Ben Arfának tavaly nyáron járt le a szerződése, azóta nem volt csapata.

A 32 éves, 15-szörös francia válogatott labdarúgó a Lyonnal négy, a Marseille-jel egy francia bajnoki címet szerzett, és légióskodott Angliában is.

Politano Olaszországon belül vált klubot

Matteo Politano, a 26 éves jobbszélső elhagyta az Intert, s a Napolihoz szerződött. Az olasz válogatott játékos kölcsönbe megy a déliekhez, akik viszont a nyáron megfogják vásárolni játékjogát.

Bruno Alves hosszabbított

Bruno Alves, a Parma 38 éves portugál hátvédje meghosszabbította szerződését az olasz élvonalban szereplő klubbal, mégpedig 2021 nyaráig.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Inter/Twitter

Top
%d bloggers like this: