Átigazolási összefoglaló (január 27.)

VIDEÓKKAL – Megkezdődött a téli átigazolási időszak a labdarúgásban, amely egészen január 31-ig tart. A Sportudvar az utolsó héten naponta, a zárónapon pedig percről percre számol be a piac legfontosabb történéseiről határainkon innen és túl! Tartsatok velünk!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
HAZAI HÍREK
A svéd harmadosztályból erősített az Újpest

Az NB I tavaszi szezonját a Debrecen elleni 4:0-ás zakóval kezdő Újpest FC hivatalos honlapján tudatta, hogy tavaszra kölcsönvette Moussa Corso Traorét a svéd harmadosztályú Vasalunds IF-től. A 21 éves guineai középpályást az idény végén opciós joggal végleg megszerezhetik a lila-fehérek.

Moussa Corso Traoré a svéd harmadosztályú (Ettan Norra) Vasalunds IF színeiben a 2019-es idényben 20 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, összesen 1661 percet töltött a pályán, gólt és gólpasszt nem jegyzett, hat sárga és egy piros lapot kapott – a Transfermarkt adatai szerint. A Soccerway 22 bajnoki találkozóról és 1841 játékpercről tud. Klubja a 6. helyen zárt a november 2-án véget ért 16 csapatos ligában. Traoré legutóbb a svéd harmadosztályú bajnokság utolsó előtti fordulójában, október 27-én lépett pályára tétmeccsen.

„Nagy álmom vált azzal valóra, hogy csatlakozhattam ehhez a klubhoz – idézi az ujpestfc.hu az új szerzeményt. – Már egy ideje szerettem volna új szintre lépni, és hála az Istennek, ezzel az újpesti lehetőséggel ez most megadatott. Európában eddig svéd alsóbb osztályú csapatoknál játszottam, így ez most igazi előrelépés számomra. Szeretnék sokat fejlődni és idővel az Európában játszó legjobb afrikai játékosok egyikévé válni.”

A 21 éves guineai középpályás az Újpest harmadik téli igazolása Bacsa Patrik és Andreias Calcan után (valamint Novothny Soma visszatért a dél-koreai kölcsönből).

Az elefántcsontparti Lacina Traoré után – aki 2019 tavaszán 9 bajnoki meccsen lépett pályára az Újpestben – Moussa Corso Traoré lehet a második Traoré nevű labdarúgó, aki a lila-fehéreknél NB I-es mérkőzésen szerepel. 

Az Újpest egyébként korábban már szerződtetett svédországi alsóbb ligából labdarúgót, 2014 nyarán Enisz Bardi a svéd negyedosztályból érkezett. Ő azóta a spanyol La Ligában focizik…

A Paks kölcsönvette a Mezőkövesd egyik támadóját

A Paks és a Mezőkövesd is a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a kövesdiek 24 éves támadója, Sajbán Máté nyárig a tolnai csapatnál szerepel kölcsönben.

„Szeretnék segíteni a csapat támadójátékán, egyúttal növelni az NB I-es mérkőzéseim számát, ezáltal pedig egészen biztos, hogy a tapasztalatom is gyarapszik majd. Bizakodóan érkeztem, tetszik a környezet és az épülő stadion is, jó hangulattal csatlakozom a kerethez. A meccsterhelésben még előre kell lépnem, de minden erőmmel azon leszek, hogy mihamarabb bevethető legyek” – mondta Sajbán Máté paksifc.hu-nak.

Sajbán Máté a 2019–2020-as idény első felében hét első osztályú bajnoki találkozón egy, három Magyar Kupa-mérkőzésen három gólt szerzett a Mezőkövesdben.

KÜLFÖLDI HÍREK
Eriksen az Interbe szerződik

Ahogyan azt várni lehetett, a Tottenham nyáron lejáró szerződésű játékmestere, a dán Christian Eriksen (a kiemelt képen) az olasz Internazionale együtteséhez igazol. Már a repülőtéren „lebukott”, majd vidáman integetett a szurkolóknak az orvosi vizsgálat után.

Egybehangzó sajtóhírek szerint a Tottenham húszmillió eurót kért az Intertől és más kluboktól, az összeg fölött egymillió euró jár nevelőegyesületének. Olasz források szerint a húszmilliós vételárban már benne vannak a különböző bónuszok.

Az olasz csapat ezzel egy időben eladhatja uruguayi középpályását, Matías Vecinót az Evertonak, szintén húszmillió euróért.

Eriksen máris nyert az átigazolással: a tekintélyes aláírási pénz mellett az éves jövedelme nettó 8 millió euró lesz, bónuszok nélkül! Korábban 4.6 millió eurót keresett Londonban, de bruttóban.

Az Inter nem aprózza el az erősítéseket: visszatért kölcsönből a Dél-Amerikában magára talált Gabriel Barbosa, megvette Ashley Youngot a Manchester Unitedtől, és kölcsönkérte Victor Mosest a Chelsea-től, tízmillió eurós vételi opcióval.

https://twitter.com/Ale_Rimi/status/1221724334806401026
Lyonból erősít a Hertha

Megdőlt az átigazolási rekord a Hertha BSC-nél. A német élvonalbeli bajnokságban szereplő csapat ugyanis most hivatalosan bejelentette Lucas Tousart szerződtetését a Lyontól.

A francia L’Équipe néhány napja már megjósolta, nagy valószínűséggel megdönti rekordját a Hertha, miután a két klub már szinte mindenben megegyezett Tousart átigazolásával kapcsolatban.

Most pedig a németek és a franciák is hivatalos közleményben jelezték, valóban megszületett az egyezség.

A Lyon hivatalos közleményéből kiderül, a berliniek 25 millió eurót fizettek a francia középpályás játékjogáértezzel pedig megdőlt a klubrekord, amelyet a 20 millió euróért érkező Dodi Lukebakio tartott eddig.

A labdarúgó nyárig a Lyonnál marad kölcsönben, majd július elsején csatlakozik új csapatához.

Az U21-es francia válogatott Tousart 155 mérkőzésen lépett pályára a Lyon mezében, ebből 14-szer a Bajnokok Ligájában, 16-szor pedig az Európa Ligában.

Augustin az angol másodosztályban folytatja

Jean-Kévin Augustin, a 22 éves francia támadó nem találta meg a helyét a Monacónál, ezért várható volt, hogy a tavaszt már nem a hercegségbelieknél fogja tölteni, s a játékjogát birtokló Lipcse máshova adja kölcsön.

Ez így is lett, hiszen az angol másodosztályban a második helyen álló Leeds United bejelentette, hogy fél évre megszerezte a fiatal gall csatárt, szintén kölcsönbe.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Fabrizio Romano/Twitter

Leave a Reply