Átigazolási összefoglaló (január 13 – 17.)

VIDEÓKKAL – Megkezdődött a téli átigazolási időszak a labdarúgásban, amely egészen január 31-ig tart. A Sportudvar a hónap folyamán hetente, majd az utolsó héten naponta, a zárónapon pedig percről percre számol be a piac legfontosabb történéseiről határainkon innen és túl!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
HAZAI HÍREK
Feczesin kerületet váltott

Feczesin Róbert (a kiemelt képen) az NB II 8. helyén álló Vasasnál folytatja pályafutását – jelentette be az NB I-es Újpest, amelytől szabadon igazolhatóként távozik a csatár.

Feczesin Róbert nyáron tért vissza Újpestre, az őszi szezonban 12 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt szerzett, ezzel vezeti az élvonal góllövőlistáját.

Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatottba is meghívta a sokadvirágzását élő 33 éves támadót, akinek szerződésében az Újpest közleménye szerint benne volt, hogy ha a télen jobb ajánlatot kap, akkor szabadon távozhat.

„Jövőbeni klubja által kínált feltételek vonzóbbak voltak számára, mint az Újpest FC újabb ajánlata, így a nyár végi megállapodás értelmében Fece a tavaszi szezont már a Vasas FC-nél kezdi meg” – írja az Újpest honlapja.

A lila-fehérekhez dél-koreai kölcsönjátéka után visszatért Novothny Soma, aki a felkészülési mérkőzéseken jól szerepelt, valószínűleg emiatt sem ragaszkodtak Újpesten Feczesin maradásához.

A Vasas bejelentette, hogy három és fél éves szerződést kötött Feczesinnel.

„Tisztában vagyok azzal, hogy a klubnál milyen pozitív folyamatok történnek, ezért is fogadtam el a Vasas ajánlatát. Nagyon régről ismerem a klubot, hiszen két évet már eltöltöttem az utánpótlásban. Nagyon motivált vagyok a jövőre nézve, és mindent meg fogok tenni a Vasasért. Szeretnék mindenben segítséget adni a fiataloknak, és átadni a tapasztalataimat. Nagyon nehéz fél év elé nézünk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a klub visszakerüljön oda, ahova való” – idézi a vasasfc.hu Feczesin Róbertet.

Visszatért az egykori közönségkedvenc az Üllői útra

A Ferencváros ismét szerződtette korábbi játékosát, Somáliát – adta hírül a fradi.hu még múlt pénteken, percekkel a múlt heti összefoglaló megjelenése után.

A brazil játékos először 2011-ben érkezett az FTC-hez, és négy teljes idényen keresztül szolgálta az egyesületet. A több poszton is bevethető játékos 21 gólt és 8 gólpasszt jegyzett a ferencvárosi klubban. A csapattal bajnokságot, Magyar Kupát és Szuperkupát is nyert.

2015-ben 2.4 millió forintért a francia élvonalban szereplő Toulouse-hoz igazolt, amelynél alapember lett, és három évet töltött el. 2018-ban Szaúd-Arábiába szerződött az al-Sababhoz, amellyel ötödik helyezést ért el az előző idényben. Másfél ott töltött esztendő után tért vissza szabadon igazolható játékosként korábbi sikerei helyszínére, a Ferencvároshoz.

„Hazatértem, és nagyon boldog vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek a csapatnak. Izgatottan várom az első tréninget. Hogy mik a terveim? Szeretnék bajnok lenni a Fradival, és elindulni a Bajnokok Ligájában” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Somália.

Azt, hogy Somália meddig kötelezte el magát, nem közölte a klub. A 31 éves játékos – akinek értékét a Transfermarkt 2 millió euróra taksálja – a Ferencváros negyedik téli szerzeménye: korábban Vécsei Bálint, Szánthó Regő és Gastón Lódico írt alá.

Priskin elhagyta az FTC-t

Az NB II-ben szereplő ETO FC Győrnél folytatja a pályafutását Priskin Tamás – tudatta az eto.hu.

Mint az az együttes hivatalos honlapján olvasható, a magyar válogatott csatár két és fél évre kötelezte el magát a Győrhöz, melynél a 30-as mezben játszik majd.

„Nagyon örülök, hogy eljött ez a pillanat. Sokszor emlegettem már, hogy szeretnék az ETO-ba visszatérni, és most ennek is eljött az ideje. Mindig is otthon éreztem magam az ETO-nál, szüleim is itt dolgoznak, győri nevelés vagyok. Korábban is ha tehettem és itthon voltam, itt voltam a klubban, tényleg nagy örömmel jövök vissza” – mondta el Priskin Tamás a visszatérése után.

Priskin 13 évesen került a Győri ETO-hoz, amelyben végigjárta az utánpótlást, s 16 esztendős korában a felnőttcsapatban is bemutatkozott, mígnem 2006 nyarán Angliába igazolt.

A támadó 2017 nyarán szerződött előző alakulatához, a Ferencvároshoz, amelyben első idényében 18 mérkőzésen négy gólt szerzett. A 2018–2019-es évadot kölcsönben a Haladásnál töltötte, a szombathelyiek színeiben 21 meccsen hétszer volt eredményes. Tavaly nyáron visszatért a fővárosiakhoz, a jól sikerült nyári felkészülési időszak után két Bajnokok Ligája-selejtezőn és egy Európa Liga-selejtezőn is szerepet kapott, az ősszel azonban csak öt mérkőzésen játszott, gólt nem szerzett. Az FTC szerdán jelentette be, hogy Priskin távozik a klubtól.

Hidi visszatért Kispestre

Hidi Patrik visszatért a Honvédhoz, ezzel beigazolva azokat a híreszteléseket, amelyek már egy héttel ezelőtt is arról szóltak, hogy kazahsztáni kitérőjét követően ismét a kispestiek labdarúgója lehet.

A kispesti nevelésű középpályás legutóbb a kazah Jertisz Pavlodarban (oroszos átírásban: Irtis Pavlodar) focizott, de tavaly november végén lejárt a megállapodása, így szabadon szerződtethető volt.

A Honvéd három évre szóló megállapodást kötött a 29 esztendős, korábbi korosztályos magyar válogatott játékossal, aki kazah csapatában 2019-ben 35 tétmérkőzésen játszott, egyszer volt eredményes.

Hidi a 2008–2009-es idényben mutatkozott be a Honvéd felnőttcsapatában. Ő az egyetlen aktív játékos, aki kispesti színekben legalább 200 NB I-es mérkőzésen pályára lépett – derült ki a fővárosi klub közleményéből.

Hidi 2017-ben bajnok lett a Honvéddal, majd a spanyol Real Oviedóhoz igazolt. 2018 őszén ismét a kispestieket erősítette.

„Amikor legutóbb a Honvédban játszottam, még nem adták át az akadémiai létesítményt, a körülményekben óriási változás történt a távozásom óta 
– mondta a honvedfc.hu-nak Hidi Patrik. – De nemcsak az épület változott, csapatépítésben, koncepcióban, médiamunkában, igazából minden irányban fejlődik a klub. Nagyon jó érzés, hogy újra itt lehetek, hiszen bármennyi változás történt, így is otthon érzem magam. Az emberek nagy részét ismerem, majd az újakkal is megismerkedem, örülök, hogy újra itthon vagyok. Remélem, sikeres időszak áll előttünk. A kazahsztáni szerződésem lejárta után mindenképpen hosszú távú koncepcióban gondolkoztam, a családom és a saját szempontból is örülök, hogy sikerült a Honvéddal megegyezni. Hároméves szerződést írtam alá, úgyhogy nem abban gondolkozom, hogy mikor mehetek újra külföldre vagy egy másik csapathoz, hosszú távra tervezek. Csak arra koncentrálok, hogy minél sikeresebb legyen az előttünk álló időszak, minél jobb eredményeket érjünk el.”

Szintén a Honvédhoz kötődő hír, hogy az együttes a szezon végéig kölcsönvette a dán élvonalbeli Midtjyllandtól a Costa Rica-i válogatott támadót, Mayron George-t.

George az ősszel kölcsönben a Valerengában játszott, a norvég első osztályban tíz mérkőzésen összesen kétszer talált be.

A 189 cm magas támadó 2014 nyara óta szerepel Európában. A görög és a norvég bajnokság mellett többnyire Dániában játszott. A dán élvonalban 93 találkozón összesen 23 gólt szerzett.

A játékos csatlakozott a Törökországban edzőtáborozó kispestiekhez – akárcsak Hidi Patrik.

Eppel Storck csapatában folytatja

Az idény végéig a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Cercle Bruges-ben folytatja pályafutását Eppel Márton – ezt a klub jelentette be a hivatalos honlapján.

Eppel Márton a Budapest Honvéd csapatánál kezdte meg a téli felkészülést, és úgy tudni, a kispesti klub szívesen vissza is igazolta volna a nyolcszoros magyar válogatott csatárt, de ő külföldi folytatásban gondolkodott, ezért nem tárgyalt a klubbal.

Eppel azért is szeretett volna Európába szerződni, hogy újra visszakerülhessen a válogatottba, amelyben legutóbb 2018 októberében, Észtország ellen szerepelt.

A 28 éves játékos a kazah élvonalbeli Kajrat Almatiban 16 bajnoki góllal zárta a 2019-es idényt. A helyzetét könnyítette, hogy lejárt szerződését nem hosszabbította meg a múlt év végén, így a játékjoga ingyen volt megszerezhető.

A Cercle Bruges 11 ponttal az utolsó helyen áll a belga élvonalban, hat ponttal van lemaradva a 15., bennmaradást érő helyen álló Beverentől. Bernd Storck októberben vette át a csapat irányítását, és miután a Beverennel holtversenyben a legkevesebb gólt szerezte a gárda a bajnokságban (21 forduló alatt 18-at), nem meglepő, hogy szerettek volna erősíteni a támadósorban.

„Márton fél évre írt alá, a jövőre vonatkozó opciót nem tartalmaz a megállapodás – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t a csatár menedzsere, Filipovics Vladan. – Több lehetőség közül választhatott, de a belga csapat mellett főképp Ázsiából érdeklődtek, ám a válogatott miatt szeretett volna mindenképp Európába szerződni. A döntésben fontos szerepet játszott, hogy jól ismeri Bernd Storck vezetőedzőt, akinek a kifejezett kérése volt Eppel szerződtetése.”

Nagy Dominik Görögországban szerepel tavasszal

Nagy Dominik, a Legia Varsó középpályása a tavaszi szezont a görög élvonalban szereplő Panathinaikosznál fogja kölcsönben tölteni – jelentette be az athéni klub.

Nagy Dominik ebben az idényben kilenc bajnoki mérkőzésen szerepelt a lengyel Legiában, egy gólt szerzett és egy gólpasszt jegyzett, de szeptember 28. óta nem kapott lehetőséget a bajnokságban (legutóbb tétmeccsen a harmadosztályú Legia II-ben játszott 2019. október 23-án), az előző öt meccsen már a keretbe sem került be.

A hírek arról szóltak, hogy a klub nem gördít akadályt a légiós távozása elé, és másfél millió eurót szeretne kapni a játékosért, akinek szerződése 2021 nyaráig érvényes a varsóiakkal, akik a kölcsönadás mellett döntöttek. Az átigazolás tényét a 20-szoros görög bajnok a hivatalos honlapján jelentette be.

„A Panathinaikoszban jó lehetőségem van egy más stílusú bajnokságban kipróbálni magam. Nagy klub, amelynek történelmét mindenki ismeri. Számunkra még inkább, hiszen korábban Puskás Ferenc is volt a csapat vezetőedzője (akivel két bajnoki címet szerzett és BEK-döntőbe jutott a gárda – a szerző). Átigazolásom előtt beszéltem a csapat portugál védőjével, Joao Nunessel, aki Lengyelországból ismerek, valamint megkérdeztem több magyar játékost is, akik megfordultak Görögországban. Mindannyian csupa jó dolgokat mondtak nekem a Panathinaikoszról. Azért jöttem ide, hogy keményen dolgozzak, fejlődjek és segítsek a csapaton. Szeretem az egy az egy elleni párharcokat, lecselezni az ellenfeleket és kihasználni a gyorsaságomból adódó előnyt” – mutatkozott be Nagy Dominik klub hivatalos honlapján.

A gazzetta.gr korábban a magyar válogatott kapitányát, Marco Rossit is faggatta a focista átigazolásával kapcsolatban.

„Örülök, hogy megegyezett a Panathinaikosszal. Természetesen ez a csapat már nem az, amely egykoron volt, és nincs esélye versenyezni a bajnoki címért a PAOK-kal és az Olympiakosszal, de nagy múltú gárda, amelynek jelentős szerepe van az európai labdarúgás történetében. Ideális hely Nagy számára, akinek időre lesz szüksége, hogy visszanyerje a formáját” – idézi az oldal Marco Rossit.

A szövetségi kapitány a 24 éves szélsőt is jellemezte a lapnak:

„Nagy Dominik óriási küzdő, és képes bejátszani a pálya mindkét oldalát. Tud a csatár mögött is játszani, de úgy vélem, jobban passzol hozzá a szélső poszt. Keményen dolgozik, sokat fut a pályán és nagyon hasznos a pontrúgásoknál. Remek választás a részéről, ahogyan a Panathinaikosz oldaláról is.”

Ha pedig rendszeresen játszik, az a válogatottbeli szereplésére is jótékony hatással lehet.

„Természetesen Naggyal mindig számolok a magyar válogatottnál, csak a legutóbbi alkalommal nem hívtam be a keretbe, mivel nem játszott a Legiánál. Ha a Panathinaikoszban rendszeresen lehetőséghez jut, akkor ez természetesen változni fog. Örülök ennek a klubváltásnak, és úgy gondolom, hogy Nagy bizonyítja majd értékét a Panathinaikoszban.”

Bűvészt igazolt a Fehérvár

Az FC Viitorul és klubunk megállapodása alapján Székesfehérváron folytatja pályafutását Lyes Houri – adta hírül hétfő reggel hivatalos honlapján az NB I második helyén telelő MOL Fehérvár FC, megerősítve a Nemzeti Sport korábbi, Romániából származó értesüléseit.

„Nagyon izgatott és egyben boldog is vagyok, hogy csatlakozhattam a Vidi keretéhez. Alig várom, hogy hétfőn részt vehessek az első edzésen és megismerkedjek a csapattársaimmal. Egyértelmű, határozott célokkal érkeztem a Vidibe: bajnokságot és kupát szeretnék nyerni, és idén nyáron a nemzetközi színtéren is maradandót kívánok alkotni a Vidivel” – idézi a Bűvész becenévre hallgató Lyes Hourit a klub honlapja, a molfehervar.hu.

Lyes Houri hosszú távú szerződést kötött a klubbal, a pályán a 96-os számú mezt viseli majd. A román Gazeta Sporturilor értesülése szerint a fehérváriak 600 ezer eurót fizetnek a Viitorulnak a játékosért.

Az 1996-os születésű, a francia U-válogatottakban többek között Lucas Hernándezzel, Kingsley Comannal, Moussa Dembélével és Abdou Diallóval is együtt focizó középpályás 21 éves koráig hazájában, Franciaországban játszott (Valenciennes, Bastia, Belfort), 2017-ben a holland Rodába igazolt, a román élvonalbeli Viitorul 2018 nyarán szerződtette.

Konstancában az elmúlt másfél évben 41 román bajnoki összecsapáson lépett pályára, ezeken 4 gólt és 4 gólpasszt könyvelt el, Román Kupát és Román Szuperkupát nyert.

„Több mint fél éve figyeljük Hourit, kollégáimmal többször is megtekintettük bajnoki mérkőzéseken – fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató. – Nagyon komoly vetélytársak elől sikerült megszereznünk. Minden alkalommal, amikor láttuk játszani, jó teljesítményt nyújtott, örülök, hogy bennünket választott. Remélem, hogy hasonlóan látványos és jó produkciót láthatunk tőle itt a Vidiben is, mint amit az FC Viitorulban mutatott, sőt még jobbat is, hiszen nálunk minden adva van ahhoz, hogy még tovább fejlődjön.”

BL-t is megjárt játékost igazolt a Kisvárda

Az élvonalban a kiesés elől menekülő Kisvárda szerződtette a BATE Boriszov 30 éves középpályását, Szlobodan Szimovicsot – adta hírül a kisvardafc.hu.

A szerb játékos ősszel a Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-selejtezőben is pályára lépett – előbbiben négy, utóbbiban három mérkőzésen jutott szóhoz.

Szlobodan Szimovics korábban megfordult többek között az Újvidéknél, a Szabadkánál, a Dinamo Minszknél, a Pozsonynál, a Hapoel Kfar Szabánál és az Aktobénál is.

„A középpálya több pozícióján, sőt adott esetben a védelemben is bevethető játékosról van szó, a sokoldalúsága fontos számunkra – mondta Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója. – Szabadkai gyökerekkel és anyai ágon magyar felmenőkkel rendelkező labdarúgó, ami ugyancsak előnyt jelentett a kiválasztásakor. Természetesen azért szerződtettük, hogy erőssége legyen a csapatunknak.”

Mint olvasható, Szimovicsot szülőhazájából és Lengyelországból is megkeresték, ám ő végül a kisvárdaiak ajánlatára bólintott rá.

Dunaszerdahelyre került a Genoa magyar légiósa

A DAC csapata hivatalos honlapján tudatta, hogy fél évre kölcsönvette Schäfer Andrást az olasz élvonalbeli Genoától.

Schäfer András egy évvel ezelőtt került a Genoához az MTK-tól, az olasz klubnál többnyire a Primavera-csapatban jutott szóhoz, az élvonalbeli együttesben csak a kispadra ülhetett le. Az őszi szezonra a másodosztályú Chievónak adta kölcsön a genovai egyesület, itt szintén a második csapatban játszott többnyire.

A DAC fél évre kölcsönvette Schäfer Andrást, aki a dunaszerdahelyieknél többek között Kalmár Zsolttal, Vida Kristopherrel és Vida Mátéval játszhat együtt.

„Már tavaly nyáron szerettük volna Andrást a csapatunkhoz csábítani, ám akkor ez még különféle komplikációk miatt meghiúsult. Maga a játékos is érdeklődést mutatott a DAC iránt, mivel látta, hogyan segítettünk Kalmárnak és a két Vidának bekerülni a Fortuna Liga tíz legmagasabban értékelt játékosa közé. Bízunk benne, hogy ezt az utat Schäfer esetében is sikerülni végigjárnunk” – nyilatkozta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele a klub honlapjának.

Schäfer András ma már edzésbe is állt új csapatánál.

„Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, igazán profi helyre érkeztem. Már első pillantásra nagyon jók a körülmények. Remélem, segíteni tudok a csapatnak, szeretnék minél több percet a pályán tölteni” – mondta az DAC legújabb szerzeménye.

Amerikai és ciprusi játékost is vett a ZTE a héten

Huszonnégy éves amerikai támadót szerződtetett a ZTE – jelentette be a klub hivatalos honlapja kedden. Eric McWoods az észt élvonalban szereplő JK Trans Narvában focizott legutóbb.

„Megtisztelő, hogy egy idén 100 éves klubhoz igazolhatok – nyilatkozta a ztefc.hu-nak Eric McWoods. – A tavasz folyamán minél több góllal és minél hasznosabb játékkal szeretném segíteni a ZTE FC-t a céljai elérésében. Az első benyomásaim rendkívül pozitívak, próbálok a lehető leggyorsabban beilleszkedni, hiszen jövő hétvégén már bajnoki meccset játszunk. Szeretnék bizonyítani a klubvezetőknek, a szakmai stábnak, a csapattársaknak és a szurkolóknak egyaránt, és biztos vagyok benne, hogy szép sikereket fogunk közösen elérni.”

McWoods a JK Trans Narvánál 31 bajnoki mérkőzésen 13 gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

A ZTE nem számolt be a szerződés egyéb részleteiről, mint esetleges átigazolási díj vagy a megállapodás hossza.

A német Transfermarkt szerint McWoods január elsejével szabadon igazolhatóvá vált, csupán egy évvel azután, hogy az észtek játékosa lett.

Ugyancsak a zalaiakhoz kötődő hír, hogy szerződtettek Fanosz Katelarisz személyében egy ciprusi középpályást is, aki az Omonia Nicosiától érkezett az NB I újoncához. A focista júniusig kölcsönben szerepel a kék-fehéreknél, akiknek azonban opciós joguk lesz a végleges megvásárlására.

Fanosz Katelarisz az Omoniában nevelkedett, majd mutatkozott be a felnőttek között. A nicosiai klub kétszer is kölcsönadta, és tavaly nyáron közel állt hozzá, hogy a spanyol másodosztályba szerződjön, de a transzfer meghiúsult. Decemberben a Panathinaikosz – amely Nagy Dominikot szerződtette a héten – érdeklődött iránta, de végül a ZTE-hez igazolt.

A védekező középpályásként és belső védőként is bevethető játékos hétszeres ciprusi válogatott, a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett. A jelenlegi idényben eddig mindössze három mérkőzésen lépett pályára az Omonia színeiben.

„Új helyzet az életemben, hogy külföldre igazoltam, izgatottan várom az új kihívást – mondta a ZTE honlapjának a szerződés aláírása után Fanosz Katelarisz. – Boldog vagyok, hogy a ZTE-hez igazolhattam, szeretném segíteni a csapatot a céljai elérésben, keményen fogok dolgozni, és mindent megteszek azért, hogy fejlődjek, ezáltal a ZTE is fejlődjön. Az elmúlt napokban jobban utánanéztem a magyar bajnokságnak, a lebonyolításnak, néztem gólokat és összefoglalókat is, és már várom a jövő szombaton esedékes, Diósgyőr elleni bajnoki rajtot.”

Kulcsár távozhat Budaörsről

A Nemzeti Sport információi szerint távozhat Kulcsár Tamás az NB II-ben szereplő Budaörsi SC-től, azonban Sajbán Miklós biztosan visszatér Mezőkövesdről a főváros környéki klubhoz.

Az MTK-val 2008-ban, a DVSC-vel 2012-ben és 2014-ben bajnoki címet szerző 37 éves Kulcsár Tamás – aki az ősszel 17 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt szerzett – a klub vezetőitől engedélyt kapott rá, hogy más csapatokkal tárgyaljon, ezért már a vasárnapi hazaérkezés előtt elhagyta a Budaörs törökországi edzőtáborát.

A Mezőkövesd Facebook-oldala viszont Tóth László ügyvezető igazgatóra hivatkozva arról számolt be, hogy Sajbán Miklós visszatér a Budaörshöz. A 25 esztendős középpályás tavaly nyáron szerződött az élvonalbeli együtteshez, azonban ősszel egy tétmeccsen sem lépett pályára.

Grumics: NB I-ből NB II-be

Az élvonalbeli ZTE-től a napokban távozó Miroszlav Grumics a Szeged-Csanád Grosics Akadémiában folytatja a pályafutását – adta hírül hétfőn hivatalos honlapján az NB II 13. helyén álló csapat.

A fél plusz egy évre szóló szerződést aláíró, csatárként is bevethető középpályás már csatlakozott is a Törökországban edzőtáborozó csapathoz.

A 35 éves Miroszlav Grumics tavaly télen igazolt a Haladásból a ZTE-be, és 2019 tavaszán 15 bajnoki meccsen pályára lépve, két gólt szerezve segítette feljutáshoz a zalaiakat. Ebben az idényben háromszor kezdőként, hatszor csereként kapott lehetőséget az NB I-ben, gólt (egyet) a Magyar Kupában szerzett – összegez a szeged-grosicsakademia.hu.

NEMZETKÖZI HÍREK
Cutrone fél év után elhagyja a Farkasokat

Mindössze fél év után tovább is állt a Wolverhampton Wandererstől Patrick Cutrone: az olasz élvonalbeli Fiorentina kölcsönvette a támadót.

A 22 éves olasz válogatott játékos másfél éves kölcsönszerződést kötött a firenzeiekkel, ennek lejártakor érvénybe lép majd a kötelező vásárlási opció, amelyet a közlemény szerint szintén szerződésbe foglaltak.

Cutrone tavaly nyáron szegődött légiósnak, ám a Milan-nevelés nem találta meg a számításait Angliában. A Wolvesnál fél év alatt 24 tétmérkőzésen – többnyire csereként – lépett pályára, háromszor talált be és négy gólpasszt adott.

Rutinos holland támadót csábított haza az Ajax

A holland címvédő Ajax kölcsönvette Ryan Babelt a török Galatasaraytól. A 33 éves holland válogatott támadó az idény végéig tér vissza nevelőklubjához, amelynél pályafutása során már kétszer is megfordult.

Az amszterdamiak tavaly a Bajnokok Ligája elődöntőjéig jutottak, ráadásul a Holland Kupát, valamint a bajnokságot is megnyerték. A 2019–2020-as idényben az utóbbi kettőért még versenyben vannak, míg az európai kupaszereplésüket februártól az Európa Ligában folytathatják. Az újabb trófeák elhódításának érdekében pedig a támadószekcióba érkezik erősítés a téli átigazolási időszakban.

Méghozzá nem más, mint Ryan Babel, a 63-szoros holland válogatott támadó, akit az idény végéig szerződtetett a klub, kölcsönbe. A 33 éves labdarúgó mindössze fél éve erősíti a török Galatasarayt, ám – egy időre legalábbis – most szétválnak az útjaik, hiszen karrierjét a nevelőklubjában folytatja.

Babel 2007-ig játszott az Ajaxban, majd megfordult a Liverpoolban, valamint a Hoffenheimben, visszatért az amszterdamiakhoz, ezután pedig játszott Spanyolországban (Deportivo La Coruna), újra Angliában (Fulham), az Arab Emírségekben, valamint háromszor Törökországban is.

Sevillából kölcsönzött játékost a Milan

Az AC Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Simon Kjaert.

A közlemény szerint a 30 esztendős, 97-szeres dán válogatott középhátvéd fél évre kölcsönbe érkezett a piros-feketékhez, s a Milannak az idény végén opciós joga lesz rá, hogy végleg megvásárolja a Sevillától.

Simon Kjaer az elmúlt hónapokat a szintén olasz Atalantánál töltötte kölcsönben, ám jobbára csak a kispadon ült, így a Sevilla visszahívta, s rögtön Milánóba küldte.

Pepe Reina visszatér Angliába

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Aston Villa hivatalos honlapján jelentette be, hogy fél évre kölcsönvette a Milan kapusát, Pepe Reinát.

A rutinos spanyol kapus az idény végéig kerül kölcsönbe a kiesés elől menekülő gárdához. Az Aston Villa Tom Heaton sérülését követően került lépéskényszerbe: az angol kapusra féléves kihagyás vár, így első számú hálóőr nélkül maradtak a birminghamiek.

Reina a Barcelonánál nevelkedett, majd a Villarreal játékosa lett, 2005 nyarán innen szerződött Liverpoolba, ahol aztán 2013-as távozásáig 395 tétmérkőzésen őrizte a csapat kapuját. Azóta a Bayern Münchenben és a Napoliban is megfordult. 2018 nyara óta focizik a Milannál, amelyben Gianluigi Donnarumma helyetteseként 16 tétmérkőzésen jutott szóhoz.

A Milan pedig egyúttal bejelentette: az AFC Bournemouth kapusát, Asmir Begovicot szerződtette az idény végéig kölcsönben Reina helyére.

Észak-Olaszországból hozott csatárt a Watford

A Premier League-ben szereplő Watford hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az Udinese argentin támadóját, Ignacio Pussettót.

Pussetto négy és fél éves megállapodást kötött az angol együttessel. Az átigazolási díjat nem hozta nyilvánosságra a Watford, ám sajtóhírek szerint 8 millió eurót fizethetett ki érte az angol bajnokságban a kiesés elől menekülő, jelenleg a 17. helyen álló csapat.

„Láttam a legutóbbi meccsünket a Bournemouth ellen, ami óriási győzelem volt a csapat számára. Nagyon remélem, hogy képesek leszünk folytatni ezt a jó sorozatot és megkapaszkodni a tabella középmezőnyében. A legfontosabb célom, hogy mihamarabb beverekedjem magamat a kezdőbe és segíteni tudjam a csapatot” – fogalmazott a támadó a Watford weboldalának.

A 24 éves labdarúgó az Atlético de Rafaelánál nevelkedett, majd a Huracán érintésével jutott el Európába: az Udinese 2018 júliusában szintén 8 millió eurót adott ki érte.

Pussetto a Serie A-ban 44 bajnoki találkozón ötször volt eredményes 18 hónap alatt. 

A Watfordnál tavaly december elején váltottak edzőt. A Nigel Pearson érkezésekor még sereghajtó együttes a legutóbbi öt fordulóban négy győzelmet aratott egy döntetlen mellett. Az említett időszakban csak egyetlen csapat, a listavezető Liverpool gyűjtött nála is több pontot (5 győzelem). A Watford a 18. fordulóig kilenc pontot szerzett, most már 22 áll a neve mellett. Ezzel épp a hátunk mögött hagyott hétvégén mozdult el a kiesőzónából.

Portugáliából érkezett Mourinho első igazolása

A Tottenham Hotspur csapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy 18 hónapra kölcsönvette Gedson Fernandest a Benficától.

A Benfica a Sky Sports információi szerint a West Hammel és a Tottenhammel is megegyezett Gedson Fernandes kölcsönadásáról (sőt, a Chelsea is képben volt sokáig), ám a játékos a Spurst választotta, amelynél együtt dolgozhat honfitársával, José Mourinhóval. A portugál klub 130 millió eurós kivásárlási árat foglalt a 21 éves középpályás szerződésébe, de realizálta, hogy ennyiért nem fogja tudni értékesíteni, ezért a kölcsönadás mellett döntött.

A Sky Sports és a BBC is úgy tudja, a Tottenham fizet a kölcsönvételért, majd 2021 nyarán opciós joggal végleg kivásárolhatja szerződéséből Gedson Fernandest – aki egyébként konfliktusba keveredett Bruno Lagével, a Benfica vezetőedzőjével – 50 millió euróért.

Gedson Fernandes a Benfica saját nevelésű labdarúgója, a 2018–2019-es idényben mutatkozott be az első csapatban. Az elmúlt másfél évben 53 tétmérkőzésen lépett pályára a Benficában, három gólt szerzett. A portugál korosztályos válogatottakat is végigjárta, a felnőttválogatottban kétszer játszott eddig.

A 21 éves játékos a középpálya közepén érzi otthonosan magát, védekezőként és támadóként is bevethető. A Benficánál az elmúlt idényben robbant be remek szereléseivel és technikás játékával, ugyanakkor fizikailag van némi lemaradása a Premier League-hez képest. A jelenlegi idényben mindössze két bajnoki találkozón volt kezdő a portugál csapatnál.

A Tottenhamnek szüksége is van a középpálya megerősítésére, hiszen Moussa Sissoko térdműtét miatt három hónapra kidőlt, míg a csatár Harry Kane szintén sérüléssel bajlódik.

Korábbi Vidi-csatár lehet Mourinho második igazolása, csakhogy…

A Récord nevű portugál napilap szerint a korábban Székesfehérváron is focizó Zé Luís lehet a Tottenham következő igazolása. A csatárt Jorge Mendes ügynöksége képviseli, és a hírek szerint már fel is vette a kapcsolatot a Spursszel. Azonban a transzfer nehézségekbe ütközött: a zöld-foki-szigeteki támadónak nincs portugál útlevele, így a munkavállalási engedély kiváltása hosszabb folyamat számára Nagy-Britanniában. Ha ez megoldódik, Gedson Fernandeshez hasonlóan kölcsönbe érkezhet Londonba.

Young az Interé

Beigazolódni látszanak a korábbi sajtóértesülések: Ashley Young a Manchester Unitedtől az olasz Internazionaléba szerződik – jelentette be az angol klub menedzserére, Ole Gunnar Solksjaerra hivatkozva. A BBC beszámolója szerint a két klub egyezsége értelmében az Inter 1.5 millió eurót fizet a 34 éves labdarúgó játékjogáért. Az összeg abban az esetben tovább nőhet, ha az együttes megnyeri a Serie A-t.

A 39-szeres angol válogatott Young – aki a mostani idényben a manchesteriek csapatkapitánya volt – nyolc és fél idény után távozik a „vörös ördögöktől”, akiknél 261 összecsapáson szerepelt. Manchesteri karrierje alatt angol bajnoki címet, FA-kupa-elsőséget, valamint Európa Liga-diadalt is ünnepelhetett a csapattal.

A védő már a harmadik játékos, aki rövid időn belül a Manchester Unitedtól az Interbe szerződik: az idény előtt a belga csatár, Romelu Lukaku és a chilei támadó, Alexis Sánchez – utóbbi kölcsönben – került az olasz bajnokságban második helyen álló együtteshez.

Todibo a Bundesligában folytatja

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban listavezető FC Barcelona hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodott a német első osztályú Schalkéval Jean-Clair Todibo kölcsönadásáról.

A mindössze 20 éves francia védő öt mérkőzésen lépett pályára a katalánoknál tavaly januári érkezése óta, ebben az idényben két bajnoki és egy Bajnokok Ligája-meccsen szerepelhetett. Nem meglepő tehát, hogy továbbáll – a napokban már a gelsenkircheni vonalról is hallani lehetett.

Todibo másfél millió euróért vált csapatot, június 30-ig tartozik majd a Schalke kötelékébe. A német klub átvállalja a játékos bérét, és a szerződés lejártával vásárlási opciója lesz 25+5 millió euróért cserébe. Ha a Bundesliga-klub a védő megtartása mellett döntene, a Barcelona fenntartja magának a jogot arra, hogy visszavásárolja 50+10 millió euróért.

Ír válogatott kapust igazolt a West Ham

Az angol élvonalbeli bajnokság 16. helyén álló West Ham United bejelentette a 42-szeres ír válogatott Darren Randolph szerződtetését, aki a másodosztályú Middlesbrough-t hagyta el a londoniak kedvéért.

Randolph három év után tér vissza a WHU-hoz, amelynél 2015 és 2017 között két idényt már lehúzott és 28 bajnoki meccsen lépett pályára.

A 32 esztendős kapus vételárát hivatalosan nem jelentette be egyik fél sem, ám a Transfermarkt úgy tudja, 4 millió fontot fizethetett a londoni csapat a Middlesbrough-nak.

„Két szép évet töltöttem a csapatnál és még mindig sok barátom van itt. Egy percig sem hezitáltam, hogy visszatérjek” – idézte a játékost a WHU Twitter-oldala. 

Randolphot az előző évadban az angol másodosztály álomcsapatába is beválasztották. 

A West Ham azután került nehéz helyzetbe, hogy a gárda kezdőkapusa, Lukasz Fabianski a Sheffield United elleni bajnoki összecsapáson megsérült, és a 2019–2020-as idényben így már másodszor kényszerül hosszabb kihagyásra.

Randolph többek között a 2016-os Európa-bajnokságot is megjárta az ír válogatottal.

Majd’ két év kölcsönzés után megvette kolumbiai csatárát az Atalanta

Az olasz élvonalban a 4. helyen álló, a Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőre készülő Atalanta ma délután bejelentette, hogy megvásárolta Duván Zapata játékjogát a Sampdoriától, amely még 2018 nyarán adta őt kölcsön a bergamói klubnak.

Az Atalanta most fizette ki a kolumbiai támadóért elkért közel 24 millió eurós kivásárlási árat, így Zapata most már teljes mértékben a kék-feketék labdarúgója.

A 28 éves csatár ebben az idényben eddig 9 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett.

Hamsík ajánlására vett szlovák csatárt a Napoli

Az olasz élvonalban idén eddig csak szenvedő szereplő Napoli a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette Stanislav Lobotkát. A szlovák válogatott középpályás sajtóhírek szerint mintegy 25 millió euróért érkezik a Celta Vigótól, és 2024 nyaráig szóló megállapodást kötött új klubjával.

A szlovákiai Trencsénben nevelkedett Stanislav Lobotka 2017 nyarán a dán Nordsjaellandtól – ahová 2015-ben szerződött – igazolt a Celta Vigóhoz 5 millió euróért. A spanyol csapatnál meghatározó játékossá vált, az elmúlt két és fél évben 90 mérkőzésen lépett pályára, egy gólpasszt jegyzett. Védekező középpályásként kiemelendő, hogy a pályán töltött több mint 7200 perce alatt mindössze öt sárga lapot kapott a galíciai együttes színeiben, pirosat pedig egyet sem.

A 25 éves labdarúgó szerződésében 50 millió eurós kivásárlási ár szerepelt. A Napoli 2018-ban – a klublegenda és honfitárs, Marek Hamsík javaslatára – már tett egy kísérletet Lobotka megszerzésére, akkor a Celta Vigo visszadobta az olaszok 35 millió eurós ajánlatát. Idén ismét nekifutottak a nápolyiak, és ezúttal sikerrel jártak: egybehangzó sajtóhírek szerint 25 millió eurós átigazolási díjban egyeztek meg a felek.

A szlovák labdarúgó a Napoli második téli szerzeménye: az első Diego Demme volt, a védekező középpályás az RB Leipzigtól érkezett 12 millió euróért a bajnokságban csupán a 11. helyen álló csapathoz.

Stanislav Lobotka 22-szeres szlovák válogatott, a tavaly zárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban mindkét, Magyarország elleni mérkőzést végigjátszotta.

A Herthától kölcsönzött a Norwich

Az angol bajnokságban szereplő Norwich City a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette Ondrej Dudát a Hertha BSC-től.

Ondrej Duda az idény végéig kerül kölcsönbe a berlini klubtól a Norwich Cityhez. Előbbi közleményéből nem derül ki, hogy rendelkezik-e opciós vásárlási joggal a PL-csapat a kölcsönszerződés lejárta után.

A 25 éves játékos a mögöttünk hagyott idényben kiváló őszi szezont teljesített a Dárdai Pál vezette Herthában, és nagy szerepe volt abban, hogy a csapat remekül kezdte a bajnokságot. A szlovák támadó középpályás azonban Jürgen Klinsmann irányítása alatt kegyvesztetté vált, október óta csupán két bajnoki találkozón jutott szóhoz.

Visszarendelte, majd el is küldte ukrán kapusát a Real Madrid

A Real Madrid hivatalos honlapján közölte, hogy kölcsönadta fiatal kapusát, Andrij Lunyint a Real Oviedónak.

A 21. életévét februárban betöltő ukrán válogatott tehetséget a királyiak 2019 nyarán adták kölcsön a szintén első osztályú Real Valladolidnak. Lunyin itt nem tudta megvetni a lábát, csupán két kupameccsen kapott lehetőséget.

A Valladoliddal kötött, eredetileg az idény végéig szóló kölcsönszerződésnek hivatalosan kedden vetettek véget, majd a madridiak „postafordultával” tovább is adták a labdarúgót a spanyol másodosztály 17. helyén álló Real Oviedónak, szintén kölcsönbe. A megállapodás az idény végéig szól.

Lunyint 2018 nyarán szerezte meg a Real Madrid, tétmeccsen még nem lépett pályára a királyiaknál, a Valladolidnál töltött időszakot megelőzően egy évig a Leganés játékosa volt, amelynél hét tétmérkőzésen kapott lehetőséget.

Érdekelnek a hasonló cikkek? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: vasasfc.hu

Leave a Reply