Érinthetetlen Hamilton, naggyá nőtt Leclerc és szétzilált Vettel – a Forma-1-es szezon értékelése

December elején befejeződött a 70. Forma-1-es világbajnoki évad, amely zsinórban hatodik alkalommal hozott Mercedes-sikert, hiszen a német csapat autóját kormányzó Lewis Hamilton lett a világbajnok, az istálló pedig behúzta a konstruktőrök világbajnokságát. Nem forgott veszélyben Hamilton újabb vb-címe, hiszen sem a Ferrari, sem a Red Bull nem tudott világbajnok autót építeni az idei évre. A Ferrari katasztrófálisan szerepelt, amiben komoly szerepe volt a pilóták közötti surlódásoknak. Ezt kihasználva Max Verstappen megszerezte az egyéni összetett harmadik helyét. A Sportudvar összefoglalja az év legfontosabb történéseit.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Ebben az írásban – hasonlóan a futamösszefoglalókhoz – szót ejtek a szezon pozitív és negatív teljesítményeiről. A pozitívumokat zöld lámpával, a negatívumokat pedig piros lámpával jelölöm meg. Fontos tudnivaló, hogy nem kizárólag a szubjektív véleményem dönti el azt, hogy mi számít pozitív és mi negatív történésnek/teljesítménynek, hanem a közvélemény általános vélekedése is.

ZÖLD LÁMPA
Hamilton és a Mercedes kibérelték maguknak a vb-címeket

A Mercedesnek zsinórban a hatodik évben sikerült megnyernie az egyéni és a konstruktőri világbajnokságot is, amellyel túlszárnyalta a Ferrari 2000 és 2004 közötti sikerszériáját, ezáltal pedig precedens nélkül álló hegemóniát alakított ki. Az ezüstnyilak nem voltak ugyan mindig a leggyorsabbak, de ezúttal is a legmegbízhatóbbnak bizonyultak a teljesítmény és a működés terén. Ez tette lehetővé, hogy Lewis Hamilton a 21 futamból 11-et megnyerjen, s gond nélkül húzza be zsinórban harmadik, összességében már hatodik világbajnoki címét, amivel egyre került Michael Schumacher rekordjának beállításától. A beállítás még simán megtörténhet, hiszen jövőre még a mostani szabályok lesznek érvényesek, 2021-től viszont jön a várt technikai forradalom, ami alaposan megkavarhatja az elmúlt években beállott erőviszonyokat. Érdemes néhány szót Hamilton csapattársára, Valtteri Bottasra is szánni, aki 15-ször állhatott dobogóra, s 4-szer győzött. Ez számára jelentős javulás a nyeretlenséget hozott 2018-as év után, azonban a vb-címre reális esélye nem volt, s nyilvánvalóan jövőre sem lesz, hiszen az egész csapat Hamilton mögött áll.

Leclerc naggyá nőtt

Enzo Ferrarinak, a Commendatorének valószínűleg csak kedves szavai lennének a csapatnál idén bemutatkozott Charles Leclerc teljesítményét látva. A maranellói gyár alapítója számára az ifjúság, a sebesség és a szenvedély voltak a legfontosabb dolgok, szerinte ugyanis ez kell ahhoz, hogy valakiből világbajnok legyen. Charles Leclerc pedig mindhárom tulajdonsággal rendelkezik. A mindössze 22 éves monacói pilóta a Saubernél töltött debütálóéve után azonnal megkapta a lehetőséget a Ferraritól és élt is vele. Amellett, hogy legyőzte négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt és övé lett a legtöbb pole pozíció az évben, ő lett a Belga Nagydíjon minden idők legfiatalabb ferraris futamgyőztese, ő törte meg a csapat kilenc éven át tartó monzai nyeretlenségét, belgiumi sikerével pedig arról is tanúbizonyságot tett, hogy fiatal kora ellenére mentálisan is rendkívül erős, hiszen félre tudta tenni a verseny idejére barátja, Anthoine Hubert egy nappal korábbi elvesztését, aki a Forma-2-es futamon szenvedett halálos balesetet. Leclerc rögtön második F1-es szezonjában megszerezte az egyéni világbajnokság negyedik helyét, s nem kizárt, hogy jövőre még följebb léphet majd. Ehhez persze Vettelnek és másoknak is akadhat néhány szava.

Charles Leclerc törte meg a Ferrari 2010 óta íródó hazai nyeretlenségét (Forrás: Sportudvar-archívum)
Verstappen és a Red Bull harapott

Max Verstappen eddigi legerősebb évén van túl a Forma-1-ben, hiszen 9 dobogós helyezést, közte 3 futamgyőzelmet hozott össze, az egyéni összetettben pedig megszerezte a Ferrari-versenyzőket megelőzve a harmadik helyet. A 22 éves holland az ígéretes V6-os Honda-motorral hajtott autóval a világbajnoki címre törne 2020-ban. Vele ellentétben istállójának nem volt esélye arra, hogy a Mercedes mögött a második helyen végezzen, hiszen Pierre Gasly nem tudott fölnőni a feladathoz (12 Red Bull-os versenyén 63 pontot gyűjtött Verstappen 181-ével szemben), így a nyári szünetben Alexander Albon került a helyére, aki lényegesen jobban teljesített az autóval, mint elődje. Jövőre összeállhat ez a páros és akkor sok babér teremhet a vörös bikák számára.

PIROS LÁMPA
Vettel fekete éve

Sebastian Vettel csupán egy győzelmet aratott idén, azonban szingapúri sikerét is javarészt a Ferrarinak köszönheti, amely utasította Charles Leclercet arra, hogy ne támadja a németet, holott gyorsabb volt nála. Nem csoda, hogy Vettel eddigi legrosszabb ferraris idényén van túl, hiszen csak az 5. lett a világbajnoki pontversenyben, de ami ennél is fájóbb lehet számára, hogy csapattársa alaposan lehagyta őt. Vettel nem tudott megbirkózni a Leclerc által ráhelyezett nyomással, emiatt rengeteget hibázott idén, legnagyobb baklövését azonban éppen a monacóival szemben követte el Brazíliában, amikor az egyik egyenesben szándékosan terelte le a pályáról, aminek az lett a vége, hogy mindketten kiestek a versenyből. Az már azelőtt is jól látható volt, hogy vannak feszültségek kettejük között, s ugyan a Ferrari-vezetés a napokban kijelentette, hogy jövőre egyikőjüket sem fogja előrébb rangsorolni a másiknál, jó esély van rá, hogy így is lesz csetepaté közöttük. Vettel számára kulcsfontosságú lesz 2020, hiszen amellett, hogy Leclerccel valószínűleg jövőre is keményen meg kell küzdenie, le fog járni a szerződése. Sokak szerint, amennyiben nem lesz képes összeszedni magát, könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó éve nem csak a Ferrarinál, hanem a Forma-1-ben is, hiszen többször fölvetődött már Vettel kiszállásának gondolata. Meglátjuk, mi fog történni.

Sebastian Vettel hű volt idén a rajtszámához: a világbajnokságban is az 5. lett (Forrás: Sportudvar-archívum)
A Renault elmaradt a várakozásoktól

Megőrizni a “B-liga”, vagyis a három topcsapat után következő istállók különbajnokságának első helyét – ez volt a Renault célkitűzése 2019-re. A tavaly a 4. helyet megszerzett istállónak azonban idén be kellett érnie az 5. hellyel, mivel a McLaren jobbnak bizonyult. Ez kínos a francia gyártó számára, hiszen a wokingiak autóit is Renault-motorok hajtották, s ezek segítségével sikerült 2014 után újra dobogóra állniuk Carlos Sainz révén Brazíliában. Rengeteg probléma adódott idén a sárga-feketék V6-os turbómotorjaival, elég csak Bahreinre gondolnunk, ahol szinte egyszerre adta meg magát Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg autója. Ricciardo a Red Bull-os évek után idén csak a Renault-nál tudott üléshez jutni, így borítékolható volt, hogy nem lesz képes a top 5-ben maradni. Ez így is lett, hiszen az ausztrál a 9. helyen végzett a világbajnoki pontversenyben, legjobb eredménye pedig egy 4. helyezés volt Olaszországban. Hülkenberg elmaradt tőle idén, aminek az lett a vége, hogy nem hosszabbították meg szerződését, így távozik, de nem csak Renault-tól, hanem a Forma-1-ből is. Jó kérdés, hogy a Renault följebb tud-e lépni jövőre. Ehhez nyilvánvalóan sokat kell fejleszteni a motoron és az autón is, az viszont reménykedésre adhat okot, hogy Ricciardo mellé érkezik Esteban Ocon, aki 2018-ban, a Force India volánja mögött ülve már bizonyította tehetségét.

A Haas és a Williams totális leszereplése

Egy pont – ennyit tudott fölmutatni idén 21 futamon a hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címmel büszkélkedő Williams-istálló. Az árva pontocskához is kellett egy kis szerencse, hiszen Robert Kubica a hátrasorolások miatt fért be a pontszerzők közé a kaotikus Német Nagydíjon, igaz, azon a versenyen már önmagában az nagy eredménynek számított, ha valaki célba tudott érni. Az év elején nagy figyelem övezte az F1-be 2010 után visszatérő lengyel pilóta szereplését, azonban a deklaráltan a leggyengébb autónak számító járgánnyal ő sem tudott csodát tenni, sőt! Újonc csapattársa, George Russell a versenyek többségén jobban szerepelt nála, amiben tehetsége mellett azért az is szerepet játszhatott, hogy Kubica nem tudta rendesen használni a 2011 eleji, kis híján halálos ralibalesete során megsérült jobb kezét, ami alaposan megnehezítette az egyszeres futamgyőztes dolgát. A sors fintora, hogy így is Russell lett az egyetlen pilóta 2019-ben, aki pont nélkül zárt. Robert Kubica távozik a csapattól, helyére az eddigi tesztpilóta, Nicholas Latifi érkezik, akinek tehetsége egyértelmű, azonban jó eséllyel ő is csak szenvedni fog az autóval jövőre, hiszen Claire Williams, aki átvette apjától a csapat ügyeinek vitelét, kijelentette, hogy már 2021-re készülnek, az a céljuk ugyanis, hogy az új szabályok adta lehetőségeket kihasználva egy ütőképes autót építsenek addigra. Erre akkora szüksége lenne a csapatnak, mint szegény embernek egy falat kenyérre, mert még egy katasztrófális szezon könnyen elűzheti a megmaradt szponzorokat is a magát már most is javarészt a pilóták befizetéseiből fönntartó alakulatnak.

A szezon másik csalódása a Haas volt. Az amerikai istálló tavaly még az 5. lett a konstruktőrök pontversenyében, idén viszont a 9. helyre csúszott vissza. Ahogy Romain Grosjean fogalmazott, s*** éven van túl a csapat, amelyet a belső feszültségek és a főszponzorral történt évközbeni szakítás sem segített abban, hogy jobban teljesítsen. Sokan (köztük én is) értetlenül állnak azelőtt, hogy jövőre is a Grosjean-Kevin Magnussen páros fogja kormányozni a két Haas-autót, hiszen a francia kritikán alul teljesített. Hozzá fűződik az év legkínosabb momentuma is, amikor a bakui versenyen a Biztonsági Autó-fázis alatt sikerült falhoz csapnia kocsiját. Magnussen valamivel jobban szerepelt Grosjeannál, de vele is alaposan meggyűlt a baja a csapatvezetésnek, hiszen többször is beszólt az autó gyengesége miatt. Egyes vélekedések szerint 2020 lehet a Haas utolsó éve a Forma-1-ben, mivel az egyszerre több sorozatban is induló amerikai istálló számára veszteséges az F1-projekt fönntartása. Egy sikeres év segíthetne ennek megmentésén, de egyelőre az előrelépés jelei nem nagyon látszódnak.

A 2020-as Forma-1-es évad március 13. és 15. között az Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét. A Sportudvar természetesen jövőre is futamról futamra beszámol a száguldó cirkusz történéseiről, de addig is lesznek F1-es írások az oldalon, hiszen az uborkaszezon is szokott érdekes történéseket hozni.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Panoramic/REUTERS/Hamad I Mohammed

Leave a Reply