Sportudvar 2019 – Február legérdekesebb írásai

VIDEÓVAL – Vészesen közeleg az év (és az évtized) vége, ezért a legtöbb sajtótermékhez hasonlóan a Sportudvar is igyekszik összefoglalni 2019 legfontosabb, legérdekesebb történéseit. Ezúttal a legnagyobb érdeklődésre számot tartó írásokon keresztül tekintek vissza arra, hogy mikor mi volt a legfőbb beszédtéma a sportban. Ma az esztendő második gyermeke, a február kerül górcső alá.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A januári összefoglalót azzal zártam, hogy eltűnt Emiliano Sala. Az argentin csatárt Nantes-ból Cardiffba szállító kisgép roncsát, benne Sala holttestével február 4-én találták meg. Három nappal később jött a hír, hogy a megtalált holttest a focistáé. A gép pilótáját azóta sem találták meg. Az első cikk megírásának idején még nem lehetett tudni, hogy kinek a holttestét találták meg, azt viszont igen, hogy a Nantes-nak jogi igényei vannak a Cardiff City-vel szemben, mivel a Salát megszerző walesi klub nem fizette ki időben az átigazolás összegének első részletét. Ebből később komoly viaskodás alakult ki a felek között.

Emiliano Salát február közepén helyezték örök nyugalomra Argentínában. Ezzel azonban ügyének korántsem lett vége, ugyanis a Cardiff lépéseket tett a Nantes ellen, mivel úgy vélte, hogy a francia klub gondatlansága vezetett a tragédiához, mivel azok után, hogy Sala visszautasította a Cardiff ajánlatát egy menettérti repülőjegyre, kisgépes utazást szervezett számára.

Február végére kiderült, hogy sem a gép pilótájának, sem magának a gépnek nem volt engedélye arra, hogy kereskedelmi forgalomban utast szállítson. Ez a tény tovább perzselte a hangulatot a Cardiff és a Nantes között.

Azért jó dolgok is szolgáltattak beszédtémát az év legrövidebb hónapjában. A két Korea pl. akkor még arra készült, hogy közösen pályázik a 2032-es nyári olimpiára, amire valószínűleg Magyarország is kandidálni fog. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a két Korea között pedig ismét kissé fagyossá vált a viszony: Észak újra rakétákat lövöldöz ki mindenfelé, Dél pedig a nyugati hatalmakkal szövetkezik, amivel rendre kiváltja Phenjan dühét. Ennek ellenére akkor még úgy nézett ki, hogy jó esély lehet egy közös pályázásra. Persze ennek most is megvan az esélye, de talán kevésbé, mint februárban.

A végén pedig jöjjön egy tragikomikus történet a labdarúgás világából. Nem akárhol, Olaszországban történt ugyanis, hogy az egyik harmadosztályú csapat annyira eladósodott, hogy nem tudott kellő számú játékossal kiállni egy bajnoki mérkőzésre, ráadásul edzője sem volt, így pedig nem véletlen, hogy egyfelől 20:0-ra kikapott, másfelől a meccs után ki lett csapva a C-ligából. Így utólag annyi vigasztalhatja a piacenzai játékosokat, hogy az Ózd még rajtuk is túltett a Tállya ellen néhány héttel ezelőtt beszedett 29:0-ás zakóval, ami kísértetiesen hasonló körülmények közepette jött össze, s ami szintén a csapat kizárásához vezetett.

A cikkben szereplő videó a megjelenéskor még megvolt, azóta törölte a YouTube, bocsánat érte! Helyette itt van ez:

Ez volt február összefoglalója, holnap márciussal folytatom!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply