
VIDEÓVAL – Az év egyik legjobb futamát és az elmúlt évtizedek talán legőrültebb befutóját hozta a Forma-1-es Brazil Nagydíj, amelyet az élről rajtoló Max Verstappen nyert meg. A dobogóra akár két másik Red Bull-pilóta is fölállhatott volna, de ez végül csak a Toro Rossót kormányzó Pierre Gaslynak sikerült, aki néhány centiméterrel előzte meg Lewis Hamiltont a leintésnél. Hamilton lett a pályán a harmadik, azonban a dobogóra jó eséllyel pályzó Alexander Albon kiforgatása miatt megbüntették, így a hetedik helyre csúszott vissza. A pódium harmadik fokát ezáltal Carlos Sainz szerezte meg, aki Gaslyhoz hasonlóan először állhatott dobogóra a száguldó cirkuszban.
HIRDETÉS

POZITÍVUMOK
Verstappen tökéletes hétvégéje
Már a Brazil Nagydíjat megelőző esélylatolgatásokban is a futamgyőzelemre eséllyel pályázó pilóták között emlegették Max Verstappent, akit tavaly az Esteban Ocon-affér fosztott csak meg a sikertől Interlagosban. Idén Ocon nem tagja a mezőnynek, így a holland győzelme ezúttal nem hiúsult meg. Verstappen végig kontrollálta a futamot, leszámítva néhány kört, amikor úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton kerül nyerő helyzetbe. Az első biztonsági autós fázist követő restartnál azonban kegyetlenül körbeautózta a világbajnokot, s ezután esélyt sem hagyott másnak, hogy támadni tudják. Verstappen tehát megnyerte a futamot, de nem csak emiatt lehet nagyon boldog, hanem azért is, mert a két Ferrari sokat tett azért, hogy a holland megszerezze az összetett harmadik helyét, de erről lentebb még fogok írni. Verstappennek jelenleg 11 pont az előnye Charles Leclerc előtt, míg Sebastian Vettelnek már nincs esélye utolérni őt a szezonzárón.
Gasly és Sainz első dobogója
Az elmúlt években rendkívül kevés példa akadt arra, hogy ne a három topcsapat pilótái álljanak föl a dobogóra egy futam végén. Idén is egy ilyen alkalom volt: a Német Nagydíjon Danyiil Kvjat harmadik lett a Toro Rossóval. Egészen tegnapig. Sao Paulóban ugyanis ismét összejött a pódium a Red Bull fiókcsapatának, csak ezúttal az anyacsapat által az istállóhoz szezon közben visszaküldött Pierre Gasly állhatott föl a dobogóra. A Toro Rosso, de különösen Gasly az egész hétvégén jó tempót ért el, s az időmérőn sikerült közvetlenül a topcsapatok pilótái mögé, a hatodik helyre kvalifikália magát a franciának. A futamon nem sok minden történt körülötte egészen a biztonsági autós fázisokig. Ott ugyanis sok minden a feje tetejére állt, ami ahhoz vezetett, hogy Pierre Gasly a második helyen találta magát. A restart után Hamilton gyorsan elment mellette, azonban a brit nem sokkal ezután kiforgatta Alexander Albont, amit Gasly ki tudott használni, s visszavette a pozíciót. Ezt az elmúlt évek, sőt évtizedek legszorosabb befutója követte:
Gasly tehát második lett, de nem ő volt az egyetlen, aki egy középcsapat pilótájaként dobogóra állhatott tegnap este. Carlos Sainz és a McLaren is remekül szerepelt a hétvégén, s ennek amolyan megkoronázásaként értékelhető a spanyolnak a zöld asztalnál odaítélt harmadik hely, amit azután kaphatott meg, hogy Hamilton öt másodperces időbüntetést kapott Albon kiforgatásáért, így egészen a hetedik helyig esett vissza. Gaslyhoz hasonlóan Sainznak is ez az első F1-es dobogója. Érdekesség, hogy jelenleg mindketten 95-95 ponttal állnak a világbajnokságban a 6-7. helyen, vagyis közöttük még jó kis csata lehet a 6. helyért Abu Dhabiban. Kicsit sajnálom, hogy a versenybírók csak jóval a díjátadás után sorolták hátra Hamiltont, mert jó lett volna Gaslyt és Sainzot együtt látni a dobogón. Ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen, hogy két, középcsapatos pilótának is jut hely a pódiumon…
Az Alfa Romeo nagyot kaszált
Talán nem volt idén annyira gyümölcsöző egyetlen futam sem a három nagycsapat mögött elhelyezkedő istállóknak, mint a mostani. Amellett, hogy a Toro Rosso és a McLaren is dobogós helyezésnek örülhet, az Alfa Romeónál sem bánkódhatnak, hiszen Hamilton hátrasorolása után Kimi Räikkönen a negyedik, Antonio Giovinazzi pedig az ötödik helyen végzett, vagyis a két pilóta összesen 22 pontot hozott az olaszok konyhájára, akik ezzel a második legsikeresebb csapatnak bizonyultak Brazíliában a 25 pontot begyűjtő Red Bull mögött. Nekik is feküdt az interlagosi pálya, így eleve jó esélyük volt a kettős pontszerzésre. Ez végül sokszorosan össze is jött. Ez az eredmény azt is jelenti, hogy van még esélyük a konstruktőri összetett hetedik helyének megszerzésére a Racing Pointtal szemben, s mint tudjuk, a pénzdíjak miatt nem mindegy, hogy egy csapat hetedik vagy nyolcadik lesz a végelszámolásnál.
NEGATÍVUMOK
Indul a háború a Ferrarinál?
Miközben az Alfa Romeo kis túlzással „degeszre” nyerte magát (már ami a megszerzett pontokat illeti), addig a másik itáliai legénység, a Ferrari nullázott Brazíliában. A vörösöknek nem volt igazi sanszuk a győzelemre, mivel Charles Leclerc motorcsere miatt csupán a 14. helyről indulhatott, míg Vettel ugyan a 2-ról, azonban Hamilton lerajtolta, majd pedig nem tudta tartani a lépést vele. A Ferrari is igyekezett kihasználni a biztonsági autós kavarodást, azonban ez oda vezetett, hogy ők maguk idéztek elő egy újabb biztonsági autós fázist. Leclerc és Vettel egymással csatáztak a célegyenestől kezdve egészen a Senna-S-t követő egyenes közepéig, ahol a látványosan keresztbe autózó német nekiment monacói csapattársának, ezáltal mindketten kiestek a versenyből, mivel törtek a futóművek rendesen. Leclerc keményen kifakadt Vettelre a rádióban, s mindenképpen igazat kell adni neki. Ez az ütközés ugyanis nem egy puszta, csapaton belüli incidens volt, hanem a Ferrarinál a szezon eleje óta fölgyülemlett nem kicsi feszültség egy adagban történő kitörése. Vettelt jól láthatóan frusztrálja az, hogy új csapattársa jobban teljesít nála idén, s mindenképpen szeretné elorozni előle a jobbik ferraris helyezést a világbajnoki pontversenyben. Ez viszont ezek után aligha jön össze, mivel a páros kiesés után Leclerc megőrizte a 19 pontos előnyét Vettellel szemben, akinek így már csak a futamgyőzelem és Leclerc legfeljebb harmadik helyezése hozhatja el az összetett negyedik helyét Abu Dhabiban. Bizony, csak a negyediket, mivel Verstappen a győzelmével lényegében eldöntötte a harmadik helyért vívott versenyfutást, igaz, Leclercnek még van némi esélye ennek a pozíciónak a megszerzésére, Vettelnek azonban már nincs. Ahogy Wéber Gábor fogalmazott a közvetítésben, jó volna hallani a két, egymással most már egyértelműen hűvös viszonyban lévő versenyző és csapatfőnökük, Mattia Binotto közötti beszélgetést. És ha már Binotto! A Ferrarinak Jean Todt óta nem volt épkézláb csapatfőnöke, aki hosszú éveken keresztül kordában tudta tartani az esetleges indulatokat az istállón belül. Binottónak ez idén különösen nem megy, s a tegnapi események után én már azt is megkérdőjelezem, hogy alkalmas-e a csapatvezetői tisztségre. Forró heteknek nézünk elébe Maranellóban.
Az idei Forma-1-es szezonból már csak az Abu Dhabiban rendezendő idényzáró van hátra, amelyre december 1-jén kerül sor. Természetesen azzal a futammal kapcsolatban is leírom majd gondolataimat.
Érdekelnek a hasonló cikkek? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
HIRDETÉS

A kiemelt kép forrása: Panoramic/REUTERS/Amanda Perobelli