Itt vagy
Főoldal > 2019 > október

A magyar ugarról az Etnán át Milánóba – így fog kinézni a 2020-as Giro d’Italia útvonala

VIDEÓVAL – Azután, hogy október közepén bemutatásra került a jövő évi Tour de France útvonala, a múlt héten nyilvánosságra hozták a szervezők az olasz körverseny, a Giro d’Italia 2020-as menetrendjét is. Az már hónapok óta köztudott, hogy az első három szakasz Magyarországon lesz, aminek keretében a fővárosból Győrön át a Balaton-felvidékre és Nagykanizsára jut el a mezőny. Innen utaznak át Olaszországba, ahol többek között az Etnát is megmásszák, mielőtt eljuthatnának a milánói befutóba. Szakértők egybehangzó véleménye szerint az utolsó hét kőkeménynek ígérkezik.

Hamilton jön eggyel a Ferrarinak – a Mexikói Nagydíj legfőbb tanulságai

Lewis Hamilton győzelmével zárult a Forma-1-es Mexikói Nagydíj. A brit pilóta tempója ugyan nagyon jó volt, de sikeréhez kellett Charles Leclerc elrontott kerékcseréje, valamint Sebastian Vettel elszámított taktikája. Hamilton egyelőre még nem világbajnok, mivel Valtteri Bottas dobogós lett, de fél füllel már foghatja a vb-trófeát. A Mexikói Nagydíj legfőbb pozitívumai és negatívumai.

A PSG és a City megnyugodhat, a Real Madrid és a Liverpool még izgulhat – BL-helyzetkép féltávnál

Féltávjánál tart a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre, hiszen a hat fordulóból három ment le tegnapig. Egyelőre a legtöbb csoportban szoros a küzdelem, de több olyan négyes is van, ahol már erősen körvonalazódik a csoportgyőztes kiléte. A Sportudvar helyzetképet ad az egyes kvartettek lehetséges végkimenetelével kapcsolatban.

A profi labdarúgók jobban ki vannak téve a demencia veszélyének

Egy érdekes tanulmány jelent meg hétfőn, amely azt állítja, hogy a professzionális labdarúgók összességében véve három és félszer nagyobb mértékben vannak kitéve a neurodegeneratív betegségek, így pl. az Alzheimer-kór kockázatának, mint a lakosság többi része. Ez a kockázat elsősorban azokat a játékosokat érintheti, akik pályafutásuk során átestek agyrázkódáson.

Top