BL: A tüzes Nápolyban indul a Liverpool címvédő hadjárata

Mint az bizonyára a legtöbb sportrajongó előtt köztudott, ma este megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019-2020-as szezonja. A december elejéig tartó csoportkör első fordulójában rögtön egy nagy rangadónak lehetünk szemtanúi: a címvédő Liverpool a Napoli vendégeként kezdi meg szereplését abban bízva, hogy jövő májusban újfent Európa csúcsára ér. A két együttesnek tavaly már volt randevúja egymással a BL csoportkörében. Akkor a nápolyiaknak nem sok babér termett. Most abban bíznak, hogy ezúttal több fog. Cikkemből kiderül, mennyi esélyük van rá.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A sorsuk tavaly pengeélen táncolt. A Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében Arkadiusz Milik közel állt ahhoz, hogy bevegye a Liverpool kapuját, ezáltal biztosítva a Napoli helyét a nyolcaddöntőben. Alisson azonban nagyot védett, a délolasz csapat pedig kiesett. Hogy a Liverpollal mi történt ezután, azt mindenki tudja: a Vörösök meg sem álltak a végső győzelemig.

A két csapat alig egy évvel legutóbbi találkozása után ma este ismét összecsap a Bajnokok Ligájában. Az esélyes – mint tavaly – most is a Liverpool, de nagy az esély rá, hogy az idei párharc másképp fog alakulni, mint a tavalyi.

Mohamed Szalah fantasztikus gólja a két együttes tavalyi csoportmérkőzéséről:

Napoli: Csalódás után remény

A Napoli csupán egy vereséget szenvedett el a BL tavalyi csoportkörében, ám a liverpooli zakó elég volt ahhoz, hogy a gárda kiessen a kvartettből. Az égszínkék-fehérek most úgy térnek vissza a legrangosabb nemzetközi kupasorozatba, hogy évek óta dédelgetett nagy terveiket végre szeretnék megvalósítani.

A csapatban történtek jelentős változások azóta, hiszen Marek Hamsík a kínai Szuperligába igazolt, ami miatt a középpálya jelentősen átalakult. A Hamsíkért kapott nagy összeg ugyanakkor lehetővé tette a klub számára, hogy jelentős pénzeket invesztáljon új, minőségi játékosok megszerzésébe. Mint számos más európai élklub, a nápolyiak is elsősorban a támadó szekciójukat erősítették meg a nyár folyamán.

Közülük mindenképpen kiemelendő a fiatal Hirving Lozano, aki klubrekordot jelentő 42 millió euróért érkezett a PSV Eindhoventől. A mexikói olyan erősítést jelent a támadósor számára, amire Carlo Ancelotti vezetőedző régóta vágyott: “Nagyon sok lehetőségem van most már a támadójáték alakítása terén. Nem rotáció alapján készítjük föl a csapatot, hanem az edzéseken látottak alapján. Mindenki magas szinten áll, ami fontos a csapat erősödéséhez” – nyilatkozta a rutinos tréner, miután csapata 2:0-ra legyőzte a Sampdoriát az olasz bajnokság 3. fordulójában.

panoramic_PANOnapolisa14092019_010
Hirving Lozano (Forrás: Inside/Panoramic)

Lozano mellett érkezett Fernando Llorente is, aki a Samp ellen gólpasszt osztott ki. Ő Lozanóval ellentétben nem a fiatalságot, hanem a rutint képviseli a maga 34 évével. Amíg a mexikói várhatóan kezdeni fog ma este, s jó eséllyel a teljes idényben alapembere lehet a Napolinak, addig a spanyol helye korántsem biztos a kezdőben.

A védelembe is érkezett egy jelentős erősítés Kosztasz Manolasz személyében, aki a hazai rivális Romát hagyta el Nápoly kedvéért. Érte 36 millió eurót fizetett ki a klub. Jó eséllyel kezdő lesz ma este. Ha így lesz, mindenképpen nagy segítségére lehet a védelemnek a bivalyerős liverpooli támadókkal szemben.

A Liverpool véget vetett a nagy hiánynak

A Liverpool 14 év szünetnek vetett véget június elsején azzal, hogy megnyerte a Bajnokok Ligája előző kiírását a hazai rivális Tottenham elleni 2:0-ás diadalnak köszönhetően. A Vörösök természetesen az idei szezonnak fő favoritként futnak neki. A Chelsea elleni Európai Szuperkupa-győzelem csak tovább erősítette ezt a helyzetet. Persze nem lehet úgy beszélni a Liverpoolról, mint amelynek ne lenne komoly ellenfele a végső sikerért folytatott küzdelemben.

Sokak szerint az, hogy a Mersey-parti klub új játékosok igazolása helyett a győztes csapat egybentartására fordította figyelmét a nyáron, inkább gyengült, mivel a riválisok inkább erősödtek, mintsem gyengültek. “Igazán erős csapatunk van, amelybe nagyon sokat fektettünk. Most velük kell dolgoznunk. Nem tudunk folyamatosan befektetni. Ezt jelenleg csak négy csapat tudja megtenni: a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester City és a PSG” – mondta Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere.

panoramic_PANOPNTOTLIV01062019.373
Vajon a Liverpool megvédi címét? (Forrás: Pressinphoto/Panoramic)

Jelenleg a Vörösök uralják a Premier League-et, ahol viszont az imént említett Manchester City idén is komoly ellenlábas lehet. Az angol bajnoki címet 30 év után szeretné visszahódítani a csapat, amely emellett szeretné megvédeni BL-címét is, amire abban az Atatürk Stadionban nyílhat lehetősége, ahol 2005-ben drámai módon nyerte meg a BL-döntőt a Milan ellen. Ahhoz viszont, hogy Szalahék zsinórban harmadjára is bejussanak az első számú kupa döntőjébe, sok ellenfelet kell két vállra fektetniük. Nehéz lesz, de Klopp ezt természetesnek veszi: “Sok csapat eljuthat a döntőbe. Nem látom, hogy az angol csapatok dominálnának. Tényleg úgy gondolom, hogy számos csapatnak van esélye döntőbe jutni” – nyilatkozta a német szakember a csoportkör sorsolása előtt. A sorsolás után pedig egyből az jutott sok ember eszébe, hogy a nyári felkészülés során a Liverpool és a Napoli már megmérkőzött egymással, és akkor az olaszok 3:0-ra nyertek. Persze a mai egy teljesen más találkozó lesz.

Két edző, két stílus

A Napoli – Liverpool csata nem csak a presztízs és a nagy tét miatt lesz érdekes, hanem azért is, mert két, az európai színtéren elismert, ugyanakkor eltérő személyiségű és játékfelfogású szakvezető, Carlo Ancelotti és Jürgen Klopp is egymásnak feszül. Egy érzelmes német, aki tud hozzáértő módon humoros és idegbeteg is lenni, attól függően, hogy megy csapatának, és egy nyugodt olasz, aki az elejétől a végéig higgadtan tud szemlélni egy mérkőzést. Egy kimért ember, akivel Aurelio Di Laurentiis, a Napoli elnöke rendkívül elégedett: “Carlo a foci Karajanja. Rugalmas, ugyanakkor demokratikus. Ha hibázik, kulturáltan és barátságosan kezeli a helyzetet”.

panoramic_PANOnapsam14092019_031
Carlo Ancelotti (Forrás. AI/Reuters/Panoramic)

Kloppra a kirobbanó érzelmek mellett az egyesek által “heavy metal”-nak nevezett játékstílus alkalmazása is jellemző. Georginio Wijnaldum, a Liverpool középpályása számára fekszik ez a hozzáállás, emiatt bízik mesterében: “Apaként bánik velünk. Vicceivel és testbeszédével leveszi rólunk a nyomást”. Erre ma különösen nagy szüksége lesz a Liverpoolnak, hiszen Nápolyban senkinek sem könnyű a dolga, ráadásul a Bajnokok Ligája első játéknapján mindenki, így a Napoli is bizonyítani akar, és szeretne győzelemmel kezdeni.

A mérkőzés emellett azért is bír különösen nagy téttel, mert az E-csoport másik két együttese a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató osztrák bajnok Salzburg, valamint a belga aranyérmes Genk. Legyünk őszinték, bármennyire is reménykedünk abban, hogy Szoboszlainak sok sikerélménye lesz a BL-ben, a papírforma nem ezt vetíti előre, a továbbjutók kiléte normál esetben nem kellene, hogy veszélyben forogjon. Ha minden úgy alakul, ahogy az várható, akkor a mai Napoli – Liverpool mérkőzés nem a továbbjutásról fog dönteni a tavalyi évvel szemben, hanem a csoportelsőségről.

Bajnokok Ligája, E-csoport, 1. forduló:

Napoli – Liverpool 21:00 – Tv: Spíler2

Salzburg – Genk 21:00

Érdekelnek a hasonló cikkek? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Action Plus/Panoramic

Leave a Reply