Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Leclerc hozta a kötelezőt, Vettel kiégett – az Olasz Nagydíj legfőbb tanulságai

Leclerc hozta a kötelezőt, Vettel kiégett – az Olasz Nagydíj legfőbb tanulságai

Összejött a Ferrarinak a sokak által már a szezon elején odaadott duplázás: Belgium után a hazai versenyt, az Olasz Nagydíjat is sikerült megnyernie az idén 90 éves gyártónak. Azt viszont előzetesen talán kevesen gondolták, hogy mindkét futamot Charles Leclerc fogja elsőként befejezni. Márpedig ez történt. A monacóinak többször meggyűlt a baja Lewis Hamiltonnal és a végén Valtteri Bottas is megszorongatta, de ezúttal sem talált legyőzőre. Csapattársa ezzel szemben továbbra is hibát hibára halmoz, s pontot sem szerzett.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
POZITÍVUMOK
Leclerc állta a sarat

Charles Leclerc Spa-Francorchamps után Monzában is legyőzhetetlennek bizonyult az időmérő edzésen, amely igen abszurd véget ért, hiszen az utolsó szakaszban a monacóin és Carlos Sainz Jr.-on kívül senki sem tudott fölérni még egy körre a nagy helyezkedés és egy helyben toporgás miatt. Szerintem azonban akkor is Leclerc indulhatott volna az élről, ha Vettel és a két Mercedes-pilóta is gyors körrel tudja befejezni a kvalifikációt. A verseny rajtja kissé melegre sikeredett Leclerc szempontjából, hiszen Hamilton jobban kapta el a startot, ám a monacói remekül védte a belső ívet, így az élen maradt. A későbbiekben a bokszkiállásnál is a brit listavezető előtt tudott maradni, aki viszont a friss gumikon egyre közelebb került hozzá. Utol is érte, azonban Leclerc a második sikánnál kiszorította Hamiltont a pályáról. Ezért meg is kapta az utolsó figyelmeztetésnek számító fekete-fehér zászlót. Később volt egy sikánátvágása is a fiatal monacóinak, azonban azt az esetet nem vizsgálták a versenyfelügyelők. Leclercnek az utolsó körökben a másik Mercedes-versenyzővel, Valtteri Botasszal szemben kellett védenie első helyét, miután Hamiltont kihozták még egy kiállásra gyorsabb csapattársa elől. Bottas nem tudta érdemben támadni Leclercet, csak közelíteni tudott hozzá, de ez kevés volt ahhoz, hogy megakadályozza a Ferrari hazai futamgyőzelmét, amire 2010 után van ismét példa. Charles Leclerc első két F1-es sikerét hét nap leforgása alatt érte el, ezzel – és önmagában versenyzésével – végleg bebizonyította, hogy jó döntés volt őt szerződtetni a kiöregedő Kimi Räikkönen helyére. A monacói most már nullázó csapattársa, Vettel előtt áll az összetettben, és egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a végelszámolásnál is ott maradhat.

Bottasnak végre volt egy jó versenye

Nem mondhatnánk, hogy Valtteri Bottasról szólt volna a Forma-1 európai szezonja. Az idényt győzelemmel kezdő finn ismét elkezdett leszakadni Lewis Hamiltonról a vb-pontversenyben, mivel több futamon is pórul járt. Ezúttal viszont ő szerepelt jobban a Mercedesek közül, mert gumijai jobban bírták a Monza nyújtotta nem kis strapát, mint a címvédő papucsai. Az már jele volt annak, hogy a Mercedes-istálló minden egyes pletyka ellenére bízik benne, hogy nemrég szerződést hosszabbítottak vele. Ma viszont a pályán is megmutatkozott ez, hiszen a csapat pontosan látta, hogy a finn jobb tempóra képes a kerékcsere után, mint Hamilton, s így kihozták a britet Bottas elől még egy kiállásra. A skandináv igyekezett fölvenni a versenyt Charles Leclerckel, de csak megközelíteni tudta, érdemben támadni viszont nem. Bottas második lett, Hamilton pedig a harmadik, vagyis a finn csupán kettő pontot tudott hozni csapattársán a világbajnokságban, hiszen a brit futotta a leggyorsabb kört, így ezért bónuszpontot kapott. Hét futam van még hátra. Nem kertelek, nem látok esélyt arra, hogy Hamiltont le lehessen dönteni trónjáról ebben az évben, de Bottas mentális egészségének mindenképpen jót fog tenni a mai eredmény.

Álomszerű Renault-eredmények

A Renault már Belgiumban is annak jeleit mutatta, hogy a gyors pályák feküdhetnek autói számára. Ez akkor eredményekben még nem igazán nyilvánult meg, hiszen amíg Nico Hülkenberg a 8. lett, addig Daniel Ricciardo csupán a 14. Ma viszont lényegében minden összejött a franciáknak, akik magasan idei legjobb eredményüket érték el, hiszen Ricciardo a 4., Hülkenberg az 5. helyen került leintésre. Ez összesen 22 pontot hozott a csapat konyhájára, amely így csökkenteni tudta hátrányát a konstruktőri világbajnokság negyedik helyéért folyó küzdelemben az ezúttal mindössze egyetlen árva pontocskát begyűjtő McLarennel szemben. Jelenleg 18 egység a különbség. Kíváncsian várom, hogy mire lesznek képesek a sárga-feketék Szingapúrban, amely nem tartozik a leggyorsabb pályák közé.

NEGATÍVUMOK
Vettel megint bénázott

A futamot a 4. helyről kezdte Sebastian Vettel, de visszacsúszott az 5. pozícióba a rajtnál. Nico Hülkenberget gyorsan visszaelőzte, de Bottasra nem volt veszélyes. Látszólag ártalmatlan helyzetben megpördült a 6. kör során az Ascari kanyarban, ráadásul a pályára visszatérve balesetbe sodorta Lance Strollt is. Vettel súlyos, 10 másodperces “stop & go” büntetést kapott. A négyszeres világbajnoknak új első szárnyra is szüksége volt, így végül összesen három bokszkiállással és körhátránnyal fejezte be a versenyt a 13. helyen. Mivel nem szerzett pontot, Leclerc megelőzte őt a pontversenyben. A német egyre inkább a kiégés jeleit mutatja. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban fölerősödtek azok a hangok, melyek szerint Vettel egy-két éven belül akár vissza is vonulhat, vagy legalábbis másik sorozatba mehet át. Az elmúlt egy évben rendkívül felemás a szereplése ahhoz képest, hogy elvileg ő a Ferrari első számú versenyzője. Természetesen az elmúlt futamokon látottak alapján joggal merült föl sokakban a kérdés, hogy tényleg Vettel még az elsőbbséget élvező pilóta? Egyre többen úgy felelnek erre – köztük én is -, hogy Leclerc. Mattia Binotto csapatfőnök azt mondja, nincs változás, továbbra is a négyszeres vb-győztest részesítenék előnyben csapatutasítást igénylő szituációkban. Az elmúlt kettő hétvége alapján viszont nem biztos, hogy Szingapúrban is ugyanez lesz a helyzet. Ha a Ferrari meg akarja szerezni az egyéni összetett harmadik, akár még második helyét is, akkor erre a feladatra egyre inkább Charles Leclerc tűnik alkalmasabbnak, aki barátja, Anthoine Hubert spái tragédiája után nem akármilyen mentális erőről tett tanúbizonyságot két győzelmével.

És megint a Haas…

Egyes olvasóim számára talán már soknak tűnhet, hogy szinte nem telik el úgy futam, hogy a Haas csapata ne a negatív tanulságok között legyen föltüntetve részemről. Ez természetesen nem véletlen, hiszen az istállók közül talán az amerikaiaknak van a legszenvedősebb szezonjuk (nem számítva a Williams krónikus versenyképtelenségét persze). Sokkal többet reméltek ettől az évtől, mint ami jelen állás szerint összejöhet nekik. Abban bíztak, hogy megszerezhetik a negyedik helyet a konstruktőri világbajnokságban. Ettől jelen pillanatban 57 pont távolságra vannak. Ez persze nominális értelemben nem ledolgozhatatlan egy olyan pontozási rendszerben, amelyben egy csapat egy hétvégén maximálisan 44 pontot szerezhet, de a Haas esetében nincs értelme kettős futamgyőzelemről és a leggyorsabb kör megszerzéséről beszélni. A mai futam is kőkemény nullázást hozott az amerikai istállónak: Romain Grosjean a 16. helyen végzett, Kevin Magnussen pedig kiesett műszaki hiba miatt. A Ferrari-motorral fölszerelt autók a Williamshez hasonlóan krónikus versenyképtelenségben szenvednek most már hónapok óta. Ráadásul a két pilóta sincs a topon mentális értelemben. Romain Grosjean esetében hatványozottan kijelenthető ez, hiszen lényegében amióta a Forma-1-ben versenyez, nem tudott olyan pszichés fejlettségi szintet elérni, ami az autósport csúcskategóriájához szükséges. Kevin Magnussen jobban áll ebből a szempontból, de az, hogy idén volt már komoly összezördülése a csapattal nem egyszer, mutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak a Haason belül. Ez pedig továbbra is érezteti hatását a pályán elért eredményeken…

Érdekelnek a hasonló cikkek? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Panoramic/REUTERS/Jennifer Lorenzini

Top
%d blogger ezt szereti: