Átigazolási összefoglaló (augusztus 19-23.)

Javában dübörög a labdarúgó átigazolási piac. Egészen szeptember 2-áig van nyitva a börze, vagyis a kluboknak eddig van módjuk szerződéssel rendelkező játékosok megszerzésére. A Sportudvar összefoglalja a hét legfontosabb eseményeit, a jövő héten pedig hétfőtől péntekig napi, vasárnap pedig hétvégi összefoglalóval jelentkezik az átigazolásokról, valamint a legérdekesebb híresztelésekről. Szeptember 2-án, a piac zárónapján egész napos élő tudósítással várunk Benneteket, úgyhogy ezúttal is érdemes minket követni, ha szeretnétek egy helyen olvasni valamennyi fontos hírről.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
HAZAI HÍREK
Stieber Zoltán hazatért

Stieber Zoltán (a kiemelt képen középen) személyében magyar válogatott labdarúgóval erősített az NB I-ben újonc Zalaegerszeg.

A ZTE közleménye szerint a klub két hónapon át tárgyalt Stieberrel, aki végül egy évre szóló szerződésre mondott igent.

A 30 esztendős támadó legutóbb az Egyesült Államok profi bajnokságában, az MLS-ben szereplő D. C. Unitedben focizott, ám a kevés játéklehetőség miatt júliusban távozott az együttestől, szerződését közös megegyezéssel bontották fel.

Stieber Zoltán 2017 nyarán szerződött a washingtoni klubhoz. Az MLS-ben 44 bajnoki mérkőzésen összesen hat gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

A Sárvárról származó 26-szoros válogatott labdarúgó ifjúsági korában Győrben, a Goldballban és Újpesten játszott. Stieber a lila-fehérektől 2005-ben igazolt az angol Aston Villához. A 2016-os Európa-bajnokságon résztvevő játékos 2009 és 2017 között Németországban focizott, ahol többek között a Mainzot, a Hamburgot és a Nürnberget is erősítette.

Stiebernek – ahogy a föntiekből is kitűnik – a ZTE lesz az első olyan klubja, amelyben NB I-es mérkőzésen léphet pályára. 30 évesen fog debütálni a hazai bajnokságban!

Takács Tamás: Újpest helyett Mezőkövesd

Az NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a DVSC csatárát, Takács Tamást. A 28 éves játékos három évre szóló megállapodást kötött a borsodi alakulattal.

Néhány napja az Újpest vezetői megerősítették a Nemzeti Sportnak, hogy a DVSC-vel már mindenben megegyeztek, ám úgy tűnik, hogy a csatárral végül nem sikerült dűlőre jutni, így Takács Tamás a Mezőkövesdet választotta.

A 28 esztendős, szabadkai születésű csatár 2016-ban szerződött a DVTK-tól Debrecenbe (azóta fél évet játszott kölcsönben Nyíregyházán is). Takács Tamás az NB I-ben 116 meccsen 27 gólt szerzett.

A klub közleménye szerint amennyiben a Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila úgy dönt, Takács már a szombati, DVTK elleni mérkőzésen pályára léphet az új csapatában.

A Genoa kölcsönadta Schäfer Andrást

Az olasz élvonalban az előző idény végén épphogy bennmaradó Genoa kölcsönadta januárban szerződtetett fiatal magyar játékosát, Schäfer Andrást a Serie B-s, azaz második ligás, tavaly a Serie A-ban utolsó helyen végző Chievónak.

Mint az a veronai együttes tájékoztatásából kiderült, a 20 esztendős Schäfert 2020 nyaráig adta kölcsön a Genoa a Chievónak.

Schäfer januárban egymillió euróért szerződött az MTK-tól a Genoához, a tavasszal a klub Primavera-gárdájában szerepelt, de nyáron az első csapatban is pályára lépett, a Lyon ellen 4:3-ra megnyert edzőmeccsen csereként beállva gólpasszt adott.

NEMZETKÖZI HÍREK
Coutinho Münchenben folytatja

A Bayern München hétfőn hivatalosan is bemutatta új szerzeményét, a Barcelonától erre a szezonra kölcsönbe érkezett Philippe Coutinhót. A brazil labdarúgó játékjogáért 8.5 millió eurót fizetett ki a bajor klub a 2019–2020-as idényre, jövő nyáron pedig további 120 millióért ki is vásárolhatja a katalánoktól. Utóbbit a Barcelona honlapja megerősítette.

A Bayern és a Barcelona már múlt pénteken bejelentette az egyezséget, Coutinho hivatalos bemutatására viszont csak hétfőn kerített sort a német klub.

Számomra ez a váltás új kihívást jelent egy új országban, Európa egyik legjobb klubjában. Alig várom már az első mérkőzésem. Akár a Bayern, én is rendkívül ambiciózus vagyok, és hiszek abban, hogy az új csapattársaimmal együtt képesek leszünk elérni a kitűzött célokat” – idézi Coutinhót a Bayern hivatalos honlapja.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern vezérigazgatója elmondta, hosszú ideje dolgoztak az egyezségen.

Philippe az a játékos, aki a kreativitásával azonnal a támadójátékunk egyik erőssége lehet” – tette hozzá Rummenigge.

Coutinho a 10-es mezt kapta a Bayernnél, amit legutóbb Arjen Robben viselt, előtte meg olyan klasszisok, mint Roy Makaay, Lothar Matthäus, Stefan Effenberg vagy még korábban Uli Hoeness.

A 2018 januárjában Barcelonába érkező brazil játékos nem alkotott maradandót a katalánoknál, ezért hosszú ideje téma volt a nemzetközi sajtóban a klubváltása. A legtöbb hír eleinte arról szólt, hogy a katalánok a PSG-hez küldenék a Neymar-ügylet keretében, ám a hírek szerint Coutinho erre nemet mondott, ezután került képbe a Bayern München. 

A brazil játékos 76 tétmeccsen 21 gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki Barcelona-mezben, kétszer volt spanyol bajnok és egyszer spanyol kupagyőztes.

Balotelli visszatért szülővárosába

Az olasz élvonalba frissen feljutó Brescia labdarúgócsapata hivatalos Facebook-oldalán jelentette be vasárnap este, hogy szerződtette Mario Balotellit.

Mario Balotelli klub nélküli játékos volt az elmúlt két hónapban, miután nem hosszabbította meg szerződését a Marseille-nél. Sok pletyka felvetődött a 29 éves labdarúgóval kapcsolatban – leginkább arról lehetett hallani, hogy a brazil bajnokságban, a Flamengóban köthet ki, amely azonban múlt pénteken letett megszerzéséről.

Vasárnap este minden kérdés lezárult, miután a Brescia a Facebookon közzétette, hogy megszerezte az olasz csatárt, akinek nem lesz ismeretlen a Serie A terepe, hiszen már 122 bajnoki találkozón lépett pályára ott az Inter és a Milan színeiben.

A balhékról is elhíresült Balotelli az angol foci szerelmeseinek is ismerős lehet, mivel 2010 és 2013 között a Manchester Cityben focizott, majd 2014-ben a Liverpoolhoz került, ott azonban nem tudott megfelelni az elvárásoknak – azt követően vásárolták meg, hogy Luis Suárez a Barcelonához igazolt. Sokan leírták, miután elhagyta a „vörösöket”, viszont 2016-ban, a Nice együttesében megtalálta önmagát – 76 meccsen 43 gólt szerzett. Jó teljesítményével hívta fel magára a Marseille figyelmét, amelyben csak 15 mérkőzésen játszott a 2018–2019-es idényben – igaz, azokon 8 gólig jutott.

A Premier League- és Bajnokok Ligája-győztes játékos értékét 20 millió euróra becsüli a Transfermarkt – érdekesség, hogy ezzel nem az újonc gárda legértékesebb labdarúgója, hiszen a 19 esztendős középpályás, Sandro Tonali értéke 25 millió euró.

Ribéry Firenzében folytatja

Kedden derült ki hivatalosan, hogy Franck Ribéry, a franciák vb-ezüstérmes középpályása, aki 2007 és 2019 között a Bayern München labdarúgója volt, az olasz élvonalban szereplő Fiorentina gárdájában folytatja pályafutását.

Ribéry szerdán megérkezett Firenzébe, ahol a hírek szerint kétéves szerződést kötött a Fiorentinával, és ha Gianluca Di Marzio olasz transzferguru jól értesült, akkor idényenként 4 millió eurót – bónuszokkal együtt négy és felet – kereshet.

„Boldog vagyok, a családommal érkeztem. Szeretek itt lenni, még a nyelvet is ismerem. Nem értek mindent tökéletesen, de minden a legnagyobb rendben – mondta Ribéry a firenzei klub közösségi csatornáján. – A múlt héten beszéltem a klub képviselőivel, valamint Luca Tonival, aki biztosított róla, hogy a Fiorentina nagyszerű klub egy gyönyörű városban.”

Ribéry és Toni Münchenben voltak csapattársak a Bayernnél, onnan ered kettejük jó kapcsolata.

Mint ismert, Ribéry idén nyáron, szerződése lejártával hagyta el a Bayern Münchent. Korábban szóba került a neve az Eintracht Frankfurtnál, aztán augusztus elején arról lehetett olvasni, hogy Szaúd-Arábiába készül és már túl is van az orvosi vizsgálaton. Végül egyik helyen sem jelentették be, de a PSV és a Lokomotiv Moszkva sem tudta meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzá.

Sturridge Törökországba igazolt

A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Trabzonsporban folytatja pályafutását Daniel Sturridge – jelentette be a klub a hivatalos Twitter-oldalán szerdán.

A legutóbb a Liverpoolban focizó játékos szabadon igazolható volt, az elmúlt hetekben a Trabzonspor mellett a Monacóval hozták legtöbbször szóba.

A törökök – akiknek a Hoffenheimben szereplő Szalai Ádám is kiszemeltjük volt – mindenképp szerettek volna egy új támadót, s mivel a magyar légióst nem sikerült megszerezniük, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Sturridge lett a befutó.

A 29 éves légióssal hároméves szerződést kötött az előző idényben az első osztály negyedik helyén végző trabzoni gárda.

Sturridge tegnap még nem volt tagja új csapata AEK Athén elleni keretének az Európa Liga selejtezőjének utolsó körében, amelynek keretében az első mérkőzést 3:1-re megnyerte a gárda Görögországban. A Trabzonspor vasárnap a Süperligben a Malatyasport fogadja, ami könnyen lehet, hogy az angol bemutatkozó meccse lesz.

Lichtsteiner Németországban folytatja

A Bundesligában folytatja pályafutását Stephan Lichtsteiner, a svájci válogatott 35 éves védője.

A fáradhatatlan jobb oldali hátvéd szabadon igazolhatóként egyéves szerződést írt alá az Augsburgnál.

Lichtsteiner 2001-ben hazájában, a Grasshoppersnél lett profi labdarúgó, nyert is egy bajnokságot, majd játszott a francia Lille-ben és az olasz Lazióban, aztán zsinórban hét olasz bajnoki címet nyert a Juventusszal, mielőtt tavaly nyáron az Arsenalhoz szerződött.

„Az angliai évem után éppen erre a közegre lesz szükségem. Az Augsburg fiatal, sikerre éhes csapat, a Bundesliga hangulata pedig lenyűgöző” – mondta Lichtsteiner, akinek fő erényeként a rutinját emelte ki Stefan Reuter klubigazgató.

Az Augsburg az előző idényben 15. lett a 18 csapatos Bundesligában, az új szezont a Dortmundtól elszenvedett 5:1-es vereséggel kezdte. Hétvégén az újonc Union Berlint fogadja, amikor már Lichtsteiner is bevethető lesz.

ANK-győztes támadót kölcsönzött a Monaco Leicesterből

Az új idényben az AS Monaco labdarúgócsapatánál szerepel kölcsönben az algériai válogatott Iszlam Szlimani.

A 31 éves csatár 2016 óta a Leicester játékosa, ám mindössze 46 tétmérkőzésen lépett pályára az angol együttesben – és szerzett 13 gólt –, miután az elmúlt időszakban előbb a Newcastle Unitednek, majd a Fenerbahcénak adták kölcsön.

Szlimani 63 találkozón 27 gólt szerzett az algériai nemzeti csapatban, amellyel júliusban megnyerte az Egyiptomban rendezett Afrikai Nemzetek Kupáját.

Zappacosta aláírt a Romához

Az AS Roma hivatalos honlapján szerdán bejelentette, hogy kölcsönvette Davide Zappacostát a Chelsea-től.

A megegyezés értelmében a 27 esztendős, 13-szoros olasz válogatott Davide Zappacosta eredendően nem a teljes 2019–2020-as idényre, hanem jövő januárig kerül a „farkasokhoz”, ám a megállapodásban szerepel egy kikötés, mely szerint ha a felek elégedettek lesznek egymással, úgy a kölcsönt a kiírás végéig meghosszabbíthatja a Roma.

Az olasz védő a 2-es mezt viseli majd új csapatában.

https://twitter.com/ASRomaEN/status/1164232292216315904

Zappacosta 2017 nyarán lett a Chelsea focistája, a Torino 25 millió eurót kapott a játékjogáért. Az azóta eltelt két idényben csak 26 angol bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz. Az előző évadban honfitársa, Maurizio Sarri összesen négyszer vetette be a Premier League-ben, cserébe a kupasorozatokban többnyire ő volt a londoni védelem jobb oldali szélsője. A jelenlegi idényben, Frank Lampard irányítása alatt egyáltalán nem jutott lehetőséghez. 

A Chelsea a kölcsönadás mellett azt is bejelentette, hogy Zappacosta 2022 nyaráig hosszabbított az angol klubbal.

Pellegrini a Cagliariban folytatja

Idén nyáron szerződtette a Juventus a Romától Luca Pellegrinit, de rögtön tovább is adta a 22 millió eurós balhátvédet, méghozzá a Cagliarihoz. A szardíniai klub az előttünk álló évadra vette kölcsön a 20 éves labdarúgót – akit tavasszal is kölcsönadott neki a fővárosi alakulat –, a transzfert viszont nem akárhogyan jelentette be.

Különleges videó jelent meg hétfő kora este a Cagliari közösségi oldalán: az olasz élvonalbeli klub így tudatta, hogy kölcsönvette Luca Pellegrinit a Juventustól. A fiatal balhátvéd egyébként 2023 nyaráig írt alá a torinóiaknál júliusban.

Mexikói csatárt vett a Napoli

Az olasz élvonalbeli bajnokságban szereplő Napoli a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy szerződtette a PSV 24 éves szélsőjét, Hirving Lozanót.

Már korábbi sajtóhírekben is lehetett hallani, hogy a Napoli érdeklődik Hirving Lozano iránt, akire sokan felfigyeltek a tavalyi világbajnokságon nyújtott teljesítménye miatt. Ma délelőtt biztossá vált, hogy a mexikói válogatott játékos a Serie A-ban folytatja pályafutását, miután a Napoli, valamint annak elnöke, Aurelio De Laurentiis a Twitteren közzétette a szerződtetését.

Lozano 2017-ben igazolt a PSV-be, amelynél 83 meccsen 45 gólt szerzett, és első évében holland bajnoki címet is ünnepelhetett.

A klubok nem hozták nyilvánosságra, mekkora összeget fizetett a Napoli – a Transfermarkt szerint 38 millió euróba került a 24 éves labdarúgó.

Fölbontotta vb-ezüstérmes védőjének szerződését a Milan

Az olasz élvonalban szereplő AC Milan a mai napon fölbontotta világbajnoki ezüstérmes horvát hátvédjének, Ivan Strinicnek a szerződését.

A 32 esztendős, 49-szeres válogatott védő tavaly júliusban igazolt a piros-feketékhez, ám az oroszországi világbajnokságról visszatérve hónapokig nem engedték őt játszani az orvosok, ugyanis kiderült, hogy szívproblémái vannak.

Noha később pályára léphetett volna, az akkor még Gennaro Gattusóval szereplő Milanban végül egyetlen tétmérkőzésen sem kapott lehetőséget.

A Sky Sports most arról ír, hogy az olasz együttes ma felbontotta Ivan Strinic szerződését, aki így szabadon igazolhatóvá vált.

Leekens volt csapatához került Adebayor

Hétfői török lapértesülések szerint az iráni bajnokságban szereplő Traktor SC két évre szóló szerződést kötött a korábban az Arsenalban és a Real Madridban is focizó togói válogatott csatárral, Emmanuel Adebayorral.

A 35 éves támadó korábban az angol élvonalban szerepelt, 2006 és 2009 között az Arsenal, majd onnan távozva 2012-ig a Manchester City játékosa volt – ám közben fél idényt a Real Madridnál, egyet a Tottenhamnél töltött kölcsönben. Utóbbi klub 2012-ben megvásárolta, s 2015-ig maradt a Spurs alkalmazásában.

Az előző három idényt már Törökországban töltötte: 2016-tól az élvonalban szereplő Istanbul Basaksehir játékosa volt, jelenleg ingyen igazolható.

A rutinos támadótól azt várják az iráni klub vezetői, hogy pótolja az előző idényben 11 találattal házi gólkirályi címig jutó ír válogatott Anthony Stokest, aki a nyáron a török Adana Demirsporhoz igazolt át. 

Az iráni élvonalbeli Traktor SC legutóbb akkor került a magyarországi érdeklődés középpontjába, amikor idén májusban menesztette vezetőedzőjét, a volt magyar szövetségi kapitányt, Georges Leekenst, aki januári kinevezését követően öt hónapig dolgozott a klubnál.

Kölcsönadja 18 éves japán tehetségét a Real Madrid

Az új idényt a Real Mallorcánál tölti kölcsönben a Real Madrid 18 éves japán tehetsége, Kubo Takefusza, akit idén nyáron öt évre szóló szerződéssel kötött magához a királyi gárda.

Kubo Takefusza szerződtetését júniusban jelentette be a Real Madrid: az FC Tokiótól érkező 18 éves tehetség öt évre szóló szerződést kötött. A bejelentés óta eltelt két hónapban aztán kiderült, Kubót kölcsönadja a Real Madrid a szintén a spanyol élvonalban szereplő Real Mallorcának, mégpedig a teljes idényre.

Az El Mundo szerdai számában még arról számolt be, hogy a 18 éves japán a Valladolidhoz igazolhat, ám csütörtökön már arról írt a lap, hogy Kubo az újoncot választja.

Nem Kubo az első ifjonc, akit a Real Madrid éppen Mallorcára kölcsönöz ki: 19 éve egy bizonyos Samuel Eto’ót adott kölcsön a Baleár-szigeteki klubnak. További párhuzam Eto’o és Kubo között, hogy mindketten voltak pályafutásuk során a Barcelona és a Real Madrid játékosai. Kubo 2011-től 2015-ig volt a katalánok focistája, ám miután kiderült, hogy a klub szabálytalanul igazolt kiskorúakat, haza kellett térnie a 15 éves japánnak – aki egyébként első idényében 30 mérkőzésen 74 gólt szerzett a gránátvörös-kékeknél.

Kubo így az FC Tokiónál pallérozódott tovább, s innen igazolt idén nyáron a Real Madridhoz. A „japán Messinek” becézett támadó középpályás már bemutatkozott a felnőtt válogatottban is: az idei Copa Américát megelőző, Salvador elleni felkészülési mérkőzésen szerepelt a japán válogatottban, s játszott mindhárom Copa-csoportmeccsen is.

Egy hét után távozott egy afrikai csatár Svédországból, mert FÁZOTT

Nem mindennapi történetre hívta fel a figyelmet a BBC hétfőn: a svéd másodosztályú Trelleborgs FF szerződést bontott Musa Noah Kamarával egy héttel azután, hogy átigazolta. A hivatalos indoklás szerint személyes okokból távozott az afrikai csatár, aki nemes egyszerűséggel fázott Svédországban.

A 19 éves Sierra Leone-i csatár 15 találattal gólkirály lett hazája bajnokságában a 2018–2019-es idényben, és bajnoki címhez segítette az East End Lionst. A svéd másodosztályú Trelleborgs FF egy héttel korábban jelentette be a szerződtetését, mielőtt hétfőn fel is bontották a megállapodást.

Kamara azzal indokolta döntését, hogy túl hideg van neki Svédországban. A fiatal támadó hazatért korábbi csapatához.

Jelenleg egyébként közel hasonlóan meleg idő van mind a Svédország legdélibb részén fekvő Trelleborgban, mind az Afrika nyugati partján elterülő Sierra Leone fővárosában, Freetownban. Előbbiben ma 24, utóbbiban pedig 28 Celsius-fok volt, s a következő napokban is hasonló értékekre lehet számítani. Persze az már más kérdés, hogy télen minden bizonnyal nem kicsi hőmérséklet-különbség lesz majd a két város között, nem éppen Trelleborg javára…

Érdekelnek a hasonló cikkek? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: ztefc.hu

Leave a Reply