Az afrikai labdarúgás mindig is meg tudott mosolyogtatni minket és ez idén nyáron sincs másként. Persze önmagában nem éppen pozitív dolog, hogy egy kapusnak és egy szövetségnek is a sportágban szokatlan módon: álláshirdetés és önéletrajz útján kell új csapatot, illetve szövetségi kapitányt keresnie, de hát a meghökkentő dolgok már csak ilyenek! Európában nehezen lenne elképzelhető mindez, de mint tudjuk: Afrika az bizony Afrika!
HIRDETÉS
Ibrahima Sy (a kiemelt képen) egy szenegáli utánpótlás-válogatott kapus. Sok honfitársához hasonlóan ő is Franciaországban keresi kenyerét, illetve jelenleg csak keresné, ugyanis nincs klubja. Az elmúlt két idényt a gall negyedosztályban szereplő Vannes Olympique Club együttesében töltötte, ahol elsőszámú kapusként nagy szerepe volt abban, hogy a gárda följutott az ötödik vonalból a negyedik ligába. Szerződése azonban június 30-án lejárt és nem hosszabbítottak vele, így új csapatot kell találnia, ahol folytathatja karrierjét. Úgy tűnik azonban, hogy Franciaországban egy szenegáli fiatal számára nem egyszerű új klubot találni a negyedosztályban, amely azért már arrafelé is amatőr ligának tekinthető.
“Jól olvasom a játékot és jó lábaim vannak”
Ibrahima Sy céljának elérése érdekében egy eredeti módszert választott: kedden, 24. születésnapján feltöltötte önéletrajzát a Twitter-oldalára. Ebben képességei és erős pontjai mellett arról is igyekszik meggyőzni a jövőbeli potenciális jelentkezőket, hogy mennyire tehetséges. Önéletrajzának tanúsága szerint Sy az Olympique Marseille nevelése, ahol több utánpótlás-csapatban is szerephez jutott. Később viszont elhagyta Dél-Franciaországot Bretagne kedvéért, ahol előbb a Lorient, majd a Vannes kapusa volt. Természetesen önéletrajzából nem maradhatott ki az utóbbi csapattal kiharcolt feljutás sem. A fiatal játékos önmagáról azt vallja, hogy “kirobbanó” formában van, és jól tudja olvasni a játékot. Emellett leírja, hogy nem csak kézzel, hanem lábbal is remekül le tudja kezelni a labdát és kiválóan tud kivetődni vagy a levegőbe fölemelkedni labdákért.
Ibrahima Sy üzenetét számos felhasználó megosztotta a Twitteren. Nem csak névtelen szurkolók vannak közöttük, hanem a labdarúgásban ismert személyiségek is, mint pl. az egykor Toulouse-ban szereplő, ma viszont a Celticet erősítő Christopher Jullien, illetve a 109 Ligue 1-mérkőzésen pályára lépő szenegáli Ricardo Faty.
Egyelőre arról, hogy jelentkezett-e komoly érdeklődő Sy pályázatára, nem tudni, de szívből kívánom neki, hogy ha már ennyire küzd azért, hogy a sportágban maradhasson, akkor ez sikerüljön neki. (Persze az is sokat mondó dolog lehet, hogy miért nem sikerült eddig új csapatot találnia…)
Guineában álláshirdetésben keresnek szövetségi kapitányt
Guinea válogatottja is részt vett a múlt hónapban befejeződött Afrikai Nemzetek Kupáján. A fekete kontinens nyugati részén fekvő ország nemzeti együttese a nyolcaddöntőben a későbbi végső győztes Algériával szemben esett ki az Egyiptomban rendezett tornán, ami miatt a szövetség úgy döntött, megköszöni a belga szövetségi kapitány, Paul Put munkáját. Mint fogalmaztak, azért válnak meg tőle, mert a csapat nem hozta az elvárt eredményeket, valamint a játékosok és a szakmai stáb között megszűnt a bizalmas viszony. Utódjának megtalálása viszont úgy tűnik, nem megy olyan könnyen, mint ahogy őt sikerült elbocsátani.
A szövetség ugyanis augusztus elején álláshirdetést tett közzé honlapján, hogy így találja meg a válogatott új szakmai vezetőjét:
A guineaiak három évre szóló, meghatározott időtartamú munkaszerződést kínálnak a jelentkezőknek. Annak, aki végül elnyeri a szövetség bizalmát és ezáltal az állást is, több célt kell megvalósítania: el kell juttatnia Guineát a 2021-es Afrikai Nemzetek Kupája egyenes kieséses szakaszába, valamint a 2022-es világbajnokságra. A guineai szövetség ajánlata nyitva áll valamennyi hazai és külföldi szakember előtt, aki “rendelkezik az elvárt képesítésekkel és kompetenciákkal”. A jelentkezőknek folyékonyan kell beszélniük franciául, jártasnak kell lenniük az afrikai labdarúgásban, valamint vállalniuk kell, hogy foglalkoztatásuk ideje alatt Guineában telepednek le, és természetesen kellő mennyiségű edzői tapasztalattal is rendelkezniük kell. A jelentkezési határidő augusztus 12-én, tehát most hétfőn járt le. A szövetség első körben kiválasztja az öt, legmegfelelőbbnek tűnő jelöltet, akiket meghívnak Conakryba, Guinea fővárosába egy személyes állásinterjúra. Akit itt a legjobbnak találnak, az lesz a válogatott új szövetségi kapitánya. Akárki is lesz az, nem lesz könnyű dolga. Az Afrikai Nemzetek Kupájára általában mindig eljut a guineai nemzeti csapat, de vébén még sosem szerepelt. Talán 2026-ban több esélyük lesz kijutni a kibővített világbajnokságra…
Érdekelnek a hasonló cikkek? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
HIRDETÉS
A kiemelt kép forrása: Panoramic