Ezeket a trófeákat bocsájtja árverésre a becsődölt Boris Becker

Bár próbálta elkerülni ezt a forgatókönyvet, Boris Becker, a tenisz egykori legendája nem fogja megúszni az árverést. Az egyik brit bankkal szemben komoly tartozást fölhalmozott német ugyanis kénytelen lesz megválni több ereklyéjétől, közte Grand Slam-trófeáktól, érmektől és egyéb dísztárgyaktól, hogy az ezek árveréséből befolyó összegből ki tudja fizetni adósságát. Az egykori klasszisnak ráadásul most már nem csak a bank, hanem egy afrikai ország felé is tartozása van. Megmutatom, konkrétan mely tárgyak kerülnek kalapács alá Londonban július közepén, és az is kiderül, hogy mely afrikai országgal és milyen afférja támadt Beckernek.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Hogy rendezni tudja adósságait, Boris Becker nagy áldozatot hozott: árverésre kínálta föl több, sikerektől hemzsegő teniszpályafutása során megszerzett trófeáját, érmét és egyéb személyes tárgyait. Az egykori kiváló német játékos (aki egyébként nem tartja magát németnek) azért kényszerült eme igen nehéz döntés meghozatalára, mert jelentős tartozást halmozott föl egy brit magánbankkal szemben, amely természetesen annak rendje és módja szerint végrehajtást kezdeményezett ellene.

Becker már meg is keresett egy londoni aukciós házat, amelynél több mint 80 különböző tárgytól készül megválni árverés keretében. Az árverési jegyzékben többek között kupákat, érmeket, ütőket, márkás karórákat és fotókat találni. Köztük van az 1989-es US Open megnyeréséért járó trófea másolata, amelyet Ivan Lendl emlékezetes legyőzésével hódított el a német, valamint az egy évvel későbbi wimbledoni torna döntőjében való részvételért járó érem is. A jegyzékben megtalálható a német szövetség által átadott Challenge-kupa 1985-ös és 1986-os trófeája is, amelyeket Becker a két év során Wimbledonban aratott tornagyőzelmeiért kapott. A Wyles Hardy aukciósház július 11-ére tűzte ki a licitálást, amelynek több “résztvevője” is látható az alábbi képen:

Vajon mennyiért fognak ezek a tárgyak elkelni? (Forrás: Wyles Hardy & Co/Twitter)
Nem ez Becker első bírósági ügye

Boris Becker nehéz anyagi helyzete önmagában nem újdonság, hiszen a német azzal került be a hírekbe szinte napra pontosan kettő évvel ezelőtt, hogy magáncsődöt jelentett be magával szemben a bíróságon. Akkor kezdetét is vette az árverés megszervezése, mivel a föntebb említett magánbank már korábban beperelte az egykori teniszezőt nagy összegű kintlévőségei miatt.

A német ugyanakkor igyekezett fékezni az eljárást, ugyanis nem sokkal azután, hogy bejelentette magáncsődjét, azt a nyilatkozatot tette a bíróságon, hogy a Közép-Afrikai Köztársaság kulturális- és sportattaséjává nevezték ki, s ezzel a pozícióval diplomáciai mentesség is jár, amely felfüggesztené az ellene folyó végrehajtási procedúrát.

A közép-afrikai külügyminisztérium azonban kijelentette, Becker nem kapott soha semmilyen állami kinevezést az országtól, és ennek még csak az elvi lehetősége sem állt fönn. Az egykori teniszlegenda tehát lényegében hazudott a bíróságnak. A közép-afrikai kormány kártérítési keresetet nyújtott be Becker ellen, akinek ez tett be véglegesen. Mivel most már nem csak a brit banknak, hanem egy országnak is tartozik (hiszen a bíróság természetesen Közép-Afrikának adott igazat), így rákényszerült az árverésre.

Boris Beckernek korántsem ez az első bírósági ügye. Még a 2000-res évek elején gyűlt meg a baja a spanyol igazságszolgáltatással mallorcai villájának építése miatt, majd Svájcban adóhatósági eljárás indult ellene, mert nem fizette ki a házasságkötését hitelesítő lelkipásztort. A törvény keze szülőhazájában is utolérte: Németországban 2002-ben ráadásul két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték vagyoni hátrány okozása miatt.

Djokovics is segíteni akart rajta

2017 júniusában, amikor Becker hivatalosan is csődbe jutott, egykori tanítványa, a sokszoros Grand Slam-bajnok, s mindmáig a sportág élvonalába tartozó Novak Djokovics fölajánlotta anyagi segítségét neki, de ő ezt visszautasította, mondván, nincsenek anyagi problémái.

Per pillanat nem úgy tűnik, hogy ne lennének anyagi problémái… Bízzunk benne, hogy az árverés sikeres lesz, ami már csak Becker személye miatt is esélyes, hogy így lesz.

Érdekelnek a hasonló cikkek? Akkor iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Imago/Panoramic

Leave a Reply