Hamilton érinthetetlen, Gasly haszontalan – a Francia Nagydíj legfőbb tanulságai

Meglepetést nem, dögunalmat viszont annál inkább hozott a Forma-1-es Francia Nagydíj, amelyhez fogható eseménytelen, elalvásra okot adó versenyt keveset láthattunk a sorozat történetében. Ennek ellenére lehet pozitívumokról és negatívumokról is írni a futam kapcsán.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
POZITÍVUMOK
Természetesen Hamilton

Egyre inkább úgy tűnik, hogy idén sem lesz valós küzdelem az egyéni világbajnoki címért. Az még viszonylag okés, hogy a konstruktőri küzdelem egy csapatról, a Mercedesről szól, hiszen a csapatok versengése minket, nézőket annyira nem érdekel, de úgy néz ki, hogy az elmúlt évhez hasonlóan a mostani is Lewis Hamiltonról fog szólni, miközben csapattársa, Valtteri Bottas a bíztató szezonkezdet után egyre inkább csúszik lefelé a lejtőn a brittel szemben. Hamilton kvázi tökéletes hétvégét rakott össze a Paul Ricard-on. Ebbe csak az piszkított bele picikét, hogy a versenyen a leggyorsabb kört Sebastian Vettel érte el, így övé lett a bónuszpont. Ettől eltekintve senki és semmi sem veszélyeztette az ötszörös világbajnok idei hatodik győzelmét, ami zsinórban a negyedik volt. Azért is a pozitívumok közé sorolandó mostani eredménye, mert 237. futamán a 200. pontszerzését könyvelhette el, ami egy illusztris statisztika. Semleges nézőként viszont már nem annyira pozitív, hogy gyakorlatilag mostanra lefutottá vált ez az idény is, de az, hogy itt mi számít pozitív és mi negatív dolognak, elsősorban sportszakmai kérdés.

Újjászületett a McLaren

Magát a néhány évvel ezelőtt szebb napokat látott McLaren-Renault csapatot is meglepte az istálló pilótáinak időmérős eredménye, hiszen a Carlos Sainz Jr.-Lando Norris páros a harmadik sorból, a csupán hetedikként startoló Sebastian Vettel elől rajtolhatott a vasárnapi versenyen. Idén harmadszor jutottak be mindketten a top 10-be a kvalifikáción, de csapatszinten ennyire jó rajthelyzéseket még nem értek el. A remek teljesítmény aztán a futamon is megmaradt, hiszen a spanyol pilóta a hatodik, a fiatal brit pedig a tizedik lett, vagyis kilenc pontot hoztak a wokingiak konyhájára. Viszont ha azt nézzük, hogy Norris az utolsó kört még a hetedik helyen autózva kezdhette meg, a leintésnél viszont már csak a tizedik volt, akkor már nem ennyire jó ez az eredmény. A fiatal britnek gondja akadt az autójával, így hárman is megelőzték, de szerencséjére legalább egyetlen pontot sikerült megőriznie. Ebből néhány órával később kettő lett, mivel Daniel Ricciardót hátrasorolták, így előrelépett a kilencedik pozícióba. Ettől a kisebb problémától eltekintve a McLaren fantasztikus versenyhétvégén van túl a hazai pályán szereplő Renault-motorokkal.

A Renault is örülhet

Nagyon fogadkozott a Renault gyári csapata, hogy a hazai versenyen remekül fognak szerepelni a gárda pilótái. Nyilván alapból is nagy lett volna a várakozás, de a kanadai remek eredmények (Daniel Ricciardo hatodik és Nico Hülkenberg hetedik helye) csak fokozták mindezt. A franciák Le Castellet-ben is kettős pontszerzést értek el a pályán Ricciardo hetedik és Hülkenberg kilencedik helyével, azonban az ausztrált utólag kétszer öt másodpercre megbüntették kettő, a pályán kívül történt előzés miatt, így kicsúszott a pontszerzők közül, 11. lett. Hülkenberg azonban föllépett a 8. helyre, így a sárga-feketék végül négy pontot szereztek.

NEGATÍVUMOK
Gasly reménytelen eset

Egyre inkább az az érzésem Pierre Gaslyval kapcsolatban, hogy a Red Bull vezetése most már nagyon türelmes vele szemben, miközben a fiatal francia továbbra sem képes fölvenni a versenyt még csapattársával, Max Verstappennel sem. A hazai futam sem hozott áttörést e tekintetben, hiszen Gasly csupán a 11. helyen végzett, igaz, Ricciardo büntetése miatt végül a 10. pozícióban zárt. A futamot a 9. helyről kezdhette meg, azonban sem a lágy, sem a később föltett kemény keverékű gumikkal nem tudott jó tempót autózni. Max Verstappen a 4. lett, vagyis 11 ponttal gyűjtött többet, mint Gasly, akivel kapcsolatban most már az a legfontosabb kérdés, hogy vajon megéli-e még a Magyar Nagydíjat, vagy akár a következő, ausztriai versenyt, mint Red Bull-pilóta, vagy pedig Danyiil Kvjat sorsára jut, akit az osztrákok idény közben száműztek a fiókcsapatuknak számító Toro Rossóhoz néhány évvel ezelőtt.

Teljes a Haas kálváriája

A Francia Nagydíjon tovább folytatódott az amerikai istálló krízise, hiszen a két pilóta teljesítménye semennyit sem javult az előző hétvégékhez képest. Nem túlzás kijelenteni, egy újabb katasztrófális hétvégén van túl a Haas-Ferrari. Kevin Magnussen csupán a 17. helyen végzett, Romain Grosjeannak pedig néhány körrel a kockás zászló előtt kellett föladnia hazai futamát. Az idő egyre jobban sürgeti a Haast, amennyiben szeretne negyedikként végezni a konstruktőri világbajnokságban. Grosjean tavaly Ausztriában a 4. helyen ért célba. Egy hasonló bravúr most úgy kellene a Haasnak, mint egy falat kenyér.

Az év legunalmasabb versenye

Lelkiismeretfurdalás nélkül kijelenthetem, hogy a Francia Nagydíjra egyetlen évvégi visszatekintésben sem fogunk emlékezni, mert gyakorlatilag nincs miről. Ritkán látható olyan eseménytelen, elalvásra okot adó futam, mint amilyennek tegnap délután szemtanúi lehettünk. Gyakorlatilag egyetlen igazi csatát sem láthattunk, csupán Ricciardo és Kimi Räikkönen között volt kisebb ütésváltás. A top öt gyorsan elszakadt és szét is szakadt, vagyis nemhogy a mögöttük jövőknek nem volt esélyük támadni őket, de köztük is olyan különbségek alakultak ki, amelyek mellett képtelenség volt komoly támadást megvalósítani. Lényegében a tavalyi futamot másolta idén a mezőny, ami megkérdőjelezi azt, hogy miért a Paul Ricard-ra és miért nem Magny-Cours-ba tért vissza a Francia GP tíz év szünet után az elmúlt esztendőben. Véleményem szerint ott izgalmasabb versenyt láthattunk volna, mivel a pálya karakterisztikája olyan, hogy abban nehezebb utcahossznyi előnyt kiautózni. Erős minősítése volt a versenynek, hogy a nézők nem elhanyagolható hányada már a leintés előtt elhagyta a helyszínt, amire a Forma-1-ben azért ritkán akad példa. Bár a Francia Nagydíjnak több évre szóló szerződése van a Liberty Mediával, az F1 jogtulajdonosával, de nem lepődnék meg, ha fölvetődne a verseny idő előtti törlése vagy áthelyezése egy másik pályára. Abból Franciaországban ugyanis nincs hiány…

A Forma-1-es világbajnokság következő versenyét ezen a hétvégén Ausztriában, a Red Bull Ringen rendezik. A Sportudvar természetesen azt a hétvégét is figyelemmel kíséri, s legkésőbb jövő hétfőn reggel jönni fogok a futam értékelésével. Kövessetek minket addig is!

Érdekelnek a hasonló cikkek? Akkor iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply