Újabb PSG-játékost vádoltak meg nemi erőszakkal

Kis túlzással még csak néhány napja robbant ki a Neymar-ügy, de a Paris Saint-Germain még ezt sem tudta kiheverni, most azonban a klub egy újabb tagját és egykori játékosát érte a nemi erőszak vádja. A gyanúsított ezúttal is egy brazil, Maxwell, aki korábban játékosként, napjainkban pedig sportkoordinátorként szolgálja a francia egyesületet. Maxwellt felesége vádolta meg azzal, hogy többször bántalmazta és halálosan megfenyegette. A nő pár hónapja visszaköltözött négy közös gyermekükkel együtt Brazíliába, s ott tett feljelentést. Maxwell mindent tagad.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Mi történik a PSG braziljai körül? Joggal tehetjük föl ezt a kérdést. Június elején adtam hírt róla, hogy Neymart, a klub támadóját, a világ legdrágább labdarúgóját Najila Trindade brazil manöken azzal vádolta meg, hogy párizsi randevújukon ittas állapotban erőszakosan viselkedett vele. A nő Brazíliában tett feljelentést május közepén. Neymart kihallgatták a rendőrök, de egyelőre nem világos, hogy valóban megtörtént-e az, amire Trindade céloz, ugyanis az is kiderült, hogy első és második vallomása között ellentmondások állnak fönn, ami megkérdőjelezi az igazát. Ma már Trindade ellen is eljárás folyik rágalmazás miatt, mivel igen kemény hangnemben kritizálta a rendőrséget, amiért az szerinte nem tesz meg minden tőle telhetőt az igazság kiderítése érdekében. Ugyanakkor alighanem Neymar sem fogja megúszni a bíróság elé állást (ebben már van tapasztalata…), mivel azzal, hogy – önmaga tisztázása érdekében – közzétette Trindade-dal készült intim képeit Instagram-oldalán, törvényt sértett, igaz, a brazil büntetőjog alapján jó eséllyel megúszhatja a felelősségre vonást.

Ezúttal pedig Maxwell, a párizsi csapat korábbi játékosa, mai sportkoordinátora ellen merült föl a nemi erőszak vádja, mivel felesége feljelentést tett ellene halállal való fenyegetés miatt – közölte a brazil sajtó.

Giulia Reverendo Andrade tizenhárom éve Maxwell Cherrer Andrade felesége. Négy közös gyermekük van. Azt gondolhatnánk ezek alapján, hogy boldog házasságban élnek egymással, de ez a mostani információk alapján egyáltalán nincs így. Giulia azt állítja, hogy férje évek óta fizikai és verbális értelemben is erőszakoskodik vele. Verbális erőszak alatt azt kell érteni, hogy Maxwell többször is halállal fenyegette meg házastársát, amennyiben az nem volt hajlandó a kívánságait teljesíteni az ágyban.

A helyi sajtó egy március 27-én, Belo Horizonte-ban kelt rendőrségi jegyzőkönyv alapján számolt be a Maxwell elleni eljárásról, amelynek tanúsága szerint felesége halállal való fenyegetés miatt jelentette föl. A játékosként balhátvéd poszton szerepelt brazil pályafutását a Cruzeiróban kezdte, majd volt a Barcelona és a Paris Saint-Germain játékosa is, 2017-es visszavonulása óta pedig a párizsi klub sportkoordinátoraként dolgozik.

Giulia Andrade vallomásában több, a múltban történt esetről is részletesen vallott. Például 2012-ben két lábujja is eltörött, amikor férje megerőszakolta. 2015-ben jöttek az első halálos fenyegetőzések Maxwell részéről. Mielőtt megerőszakolta, többször belerúgott a combjába, miközben miami szállodaszobájuk ajtaja kulcsra volt zárva. Tavaly áprilisban Maxwell ismét élete kioltásával fenyegette meg a nőt. “Meglátod, hogy mit fogok veled csinálni” – ezt kiabálta a korábbi labdarúgó feleségének vallomása szerint. Giulia Andrade ezután döntött úgy, hogy négy közös gyermekükkel együtt hazaköltözik Brazíliába. Azután döntött a feljelentés mellett, hogy Maxwell Párizsból chatüzeneteken és telefonhívásokon keresztül is zaklatta.

Távoltartást rendeltek el

Leonardo Salles, a feljelentő ügyvédje szerint a brazil bíróság meghozta az ilyenkor szokásos óvintézkedéseket, vagyis távoltartást rendelt el Maxwellel szemben, aki nem mehet felesége közelébe és nem is érintkezhet vele semmilyen formában, vagyis még az interneten sem. A rendőrség testi sértés, nemi erőszak és halállal való fenyegetés miatt nyomoz Maxwell ellen.

“Sajnálatos érzés azt látni, hogy az az ember, akit feleségül vettem és aki csodálatos gyermekeink édesanyja, a törvényt hívta segítségül célja elérése érdekében. Gyermekeim érdekében be fogom bizonyítani teljes ártatlanságomat és megmutatom azt, hogy az ellenem fölhozott vádak hazugságok. A gyermekeim anyja iránt érzett tiszteletből nem szeretnék mást elmondani az ügyről” – mondta a PSG sportkoordinátora.

Érdekelnek a hasonló cikkek? Akkor iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Christophe Saidi/FEP/Panoramic

Leave a Reply